Vágólapra másolva!
Eric Abidalhoz, a Barcelona francia hátvédjéhez hasonlóan Erős Gábor partjelző is súlyos betegségből, veserákból felépülve szerepelt a Wembley-ben rendezett Bajnokok Ligája-döntőben. Kassai Viktor segítője lelkileg is mélypontra került a hétórás operáció után, de nem adta fel, a gyógyulásban a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong könyve is segített neki. Erősnek ma már nem kellemetlen téma a rák, a saját esetét pozitív példának tartja, és bár tudja, hogy nincs köztes út, biztos benne, hogy nyerni fog a betegség elleni csatában.

Amikor Eric Abidal a Barcelona 3-1-es győzelmével végződő BL-döntő után sorra vette a lépcsőket a londoni Wembley-stadion díszpáholya felé haladva, saját bevallása szerint alig tudta elhinni, ami vele történt.

A francia védőről március közepén derült ki, hogy daganatot találtak a májában, amit háromórás műtéttel távolítottak el, alig több mint két hónappal később pedig kezdőként játszotta végig a szezon legfontosabb meccsét.

A társak többször is kimutatták, mennyire örülnek Abidal visszatérésének, a Real Madrid elleni, elődöntőbeli továbbjutás után a levegőbe dobálva ünnepelték, Carles Puyol pedig megható gesztusként a kupaátadás előtt Abidal kezére húzta a csapatkapitányi karszalagot, így elsőként ő emelhette magasba a Bajnokok Ligája-serleget.

Puyol gesztusát sokan méltatták, de volt a stadionban valaki, aki mindenkinél jobban tudta értékelni. Erős Gábor tavaly nyáron a magyar futball egyik legismertebb és elismertebb szereplőjévé lépett elő, hiszen Kassai Viktor asszisztensenként négy meccsen, köztük a spanyol-német elődöntőben is közreműködött a dél-afrikai vébén. Augusztus végén aztán egy rosszindulatú daganatot találtak a veséjén.

"Azt éreztem, hogy fáj a hasam, elmentem egy rutinvizsgálatra, az orvos csinált hasi ultrahangot, majd elküldött CT-re és MRI-re, végül csak annyit mondott, hogy a dolog nem tartozik az ő hatáskörébe, és ajánlott egy szakorvost. Újabb vizsgálat következett, és jött a megkönnyebbülés, mert azt mondták, csak egy cisztát találtak, de hozzátették, a nagysága miatt műtétre van szükség. Ezek után sokkoló volt, amikor megtudtam, hogy daganatot találtak a vesémen, hiszen hetente négyszer edzem, nem iszom, nem dohányzom, semmi előzménye nem volt. Először a szüleimnek sem mertem elmondani, mi a diagnózis, csak annyit mondtam, hogy műtét vár rám" - mesélte az [origo]-nak az esztergomi partjelző.

Az októberi műtét hét órán át tartott, Erős azt mondja, akkor került mélypontra, amikor a beavatkozás után a kórházi ágyban feküdt, de családtagjai igyekeztek tartani benne a lelket, és Kassai Viktor is naponta látogatta. Mivel az operációt laparoszkópiás módszerrel végezték, a rehabilitáció is rövidebb volt, de Erős nem tudta, hogy visszatérhet-e a futballpályára, és ha igen, mikor. A nagy pillanat februárban jött el, amikor a San Siróban Kassai és Ring György társaságában közreműködött az Inter-Bayern nyolcaddöntő első meccsén (0-1), májusban pedig bepótolhatta, amiről korábban a betegsége miatt lemaradt, és a sportág egyik legendás helyszínén, a Wembley-ben lengethetett.

Kertiparti volt a fedősztori

Kassai Viktor a BL-döntő után elárulta, amikor kiderült, hogy ő vezeti a finálét, nem tudta magában tartani a nagy hírt, Erős Gábornak azonban jobban ment a titoktartás. "Csak egy-két emberrel osztottam meg az információt, édesapám például csak a döntő napján tudta meg, hogy szerepem lesz a meccsen. A baráti körből szinte senki nem tudta, hogy a döntőben lesz jelenésem, az egyik ismerősnek még mondtam is, hogy szombaton lenne nálam egy kertiparti, aztán mikor megtudtam, hogy aznap a Wembley-ben leszek, igyekeztem elterelni a figyelmét, kérdeztem, hogy a babgulyás jó lesz-e. Persze, mikor megtudta, hogy a döntő helyszínén vagyok, kaptam tőle hideget, meleget" - mesélte Erős, akinek volt dolga bőven a kilencven perc alatt.

A tévés visszajátszások után úgy tűnt, a MU egyenlítőgóljánál Ryan Giggs lesről tette vissza a labdát Wayne Rooney-nak. Amikor a partjelzőt erről kérdeztük, csak annyit jegyzett meg, hogy a meccsszituációkról nem mondhat semmit, de a meccs másnapján az ellenőrtől jó értékelést kaptak, ez szerinte mindent elmond arról, hibázott-e, amikor nem emelte a zászlót.


"Meccs közben csak arra koncentráltam, hogy minél jobban megoldjam a feladatot, az ember ilyenkor kikapcsol, nem figyel arra, hogy hol van, és hogy korábban min ment keresztül. A feszültség a meccs után szokott előtörni, és amikor megláttam, hogy a műtétje után visszatérő Abidal emelte fel a kupát, bevallom, összeszorult a szívem, átéreztem, mekkora dolog, hogy ott volt a győztes csapatban."

Forrás: MTI/EPA/Gerry Penny
A magyar bírói csapat a BL-döntőn

Ahhoz, hogy Erős kijelenthesse, teljesen meggyógyult, még el kell telnie pár évnek tünetmentesen, a műtét utáni első öt évben évi négy kontroll van előírva a számára - illetve további kettő azért, mert szervi probléma volt -, az ötödik és a tizedik év között pedig évi két vizsgálat. A partjelző a felépülés időszakában a hétszeres Tour de France-győztes és a rákot szintén legyűrő Lance Armstrong Bicikli életre-halálra című könyvéből is erőt merített, és bár korábban nem akart a betegségéről beszélni, ma már nem kellemetlen számára a téma.

"Minden pozitív példa számít, fontos, hogy az emberek lássák: mint az élet más területén, ebben sem szabad feladni. Én is így állok a betegséghez, és bár tudom, hogy nincs köztes út, vagy felépül az ember, vagy nem, nyerni fogok!" - nyilatkozta a 39 éves sportember, aki elismerte, a betegsége óta máshogy látja a világot, és sok dolgot átértékelt magában, de a futball ugyanolyan fontos szerepelt tölt be az életében, mint eddig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!