Bárkinek odapiszkálhatna az Eb-ről lemaradók álomcsapata

Az EB-ről lemaradók álomcsapata, David de Gea, Ibrahim Afellay, Alessandro Nesta
Vágólapra másolva!
Egy Európa-bajnokság minden futballistának nagy lehetőség arra, hogy egy szinttel magasabbra emelje a pályafutását. Ám vannak olyan kiváló játékosok, akiknek ez annak ellenére sem adatik meg, hogy a csapatuk ott lesz a tornán. Belőlük állítottunk össze egy olyan tizenegyet, amely a legjobb válogatottakkal is felvehetné a versenyt.

A kapusé több szempontból is a leghálátlanabb poszt, hiszen itt egyetlen hiba végzetes lehet. Ráadásul egy kapus nem teheti meg, hogy más poszton verekszi be magát a kezdők közé. A Manchester United spanyoljának, David de Geának így valószínűleg még sokáig kell várnia arra, hogy bemutatkozhasson a válogatottban, mert Vicente del Bosque nagyon jól áll ezen a poszton: Iker Casillas mögött ott vár beugrásra Víctor Valdés és José Reina is.

Forrás: AFP

Bosingwa nem kedveli az edzőt

A portugál válogatott ott van az Európa-bajnokság titkos esélyesei között, és a csapatnak alighanem jól jönne egy olyan jobbhátvéd, aki klubjával bejutott a Bajnokok Ligájába, és az elődöntőben a világ legjobb együttesének tartott Barcelona ellen remek teljesítményt nyújtott. A csapat azonban nem számíthat José Bosingwára, aki tavaly novemberben összekülönbözött Paulo Bentóval, és kijelentette: addig nem lesz válogatott, amíg ő a szövetségi kapitány. Így aztán az Eb-t is csak tévén keresztül fogja nézni.

Forrás: AFP

A védelem tengelyében az egyik legfontosabb tulajdonság a rutin, a legtöbb edző számára megnyugtató, ha van olyan középhátvédje, aki már sok csatát megélt. Az AC Milan 36 éves klasszisánál, Alessandro Nestánál kevés tapasztaltabb centerhalf játszik Európában, és ha éppen nem bajlódik sérüléssel, még mindig kiemelkedő teljesítményre képes. A válogatottságot azonban még 2007 novemberében lemondta, és Marcello Lippi hiába próbálta őt visszahívni a 2010-es vébére, Nesta kitartott döntése mellett, így az idei Eb-n sem lesz ott.

Forrás: AFP

A svéd középhátvéd, Daniel Majstorovic csak egy évvel fiatalabb Nestánál, de neki esze ágában sem volt lemondani a válogatottságot, ennek megfelelően alapember volt a selejtezők során. Februárban azonban a válogatott edzésén térdszalag-szakadást szenvedett, így kénytelen kihagyni a nyári tornát.

Forrás: AFP

Sokan vannak Lennon előtt

A francia válogatottban a balhátvéd posztján versenyhelyzet alakult ki a selejtezők alatt, két igazi klasszis küzdött a kezdő tizenegybe kerülésért. Manapság viszont Patrice Evra alighanem azt sem bánná, ha kispadra szorulna, mert ez azt jelentené, hogy Eric Abidal játékra jelentkezik. Az FC Barcelona futballistája nemrégiben májátültetésen esett átt, és bár a műtét sikeres volt, nagy a valószínűsége, hogy többet nem léphet pályára, így a franciák érte is futballozhatnak az Eb-n.

Forrás: AFP

Az angol válogatott támadójátéka elsősorban a szélsőkön alapul, és kifejezetten jól is állnak ezen a poszton, hiszen olyan sztárokat vethetnek be, mint Ashley Young, Theo Walcott, Stewart Downing vagy James Milner. Alighanem ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Tottenham Hotspur jobbszélsője, Aaron Lennon (képünkön balra) a világbajnokság óta egyszer sem kapott meghívót a nemzeti csapatba, így valószínűleg nem lesz ott az Eb-n sem - igaz, a kedden kinevezett Roy Hodgsonnak még lehet más véleménye erről.

Forrás: AFP

Az viszont biztos, hogy ő is nagyon szívesen játszatná az Arsenal középpályását, Jack Wilshere-t, aki azonban ebben a szezonban egyszer sem lépett pályára, és bár még Arsene Wenger is bízott abban, hogy az idény végére felépül, immár végérvényes, hogy az Eb-t is ki kell hagynia.

Forrás: AFP

Térdszalag nélkül nem megy

Hasonló okokból fog hiányozni a portugálok támadó középpályása, Danny is: a Zenit Szankt-Petyerburgban szereplő játékos februárban szenvedett térdszalag-szakadást, így Paulo Bentónak mással kell kreatívabbá tennie a portugál csapatot.

Forrás: AFP

Vészesen fogy a holland Ibrahim Afellay ideje is, ő a selejtezők során rendszeresen játszott, tavaly szeptemberi térdszalag-szakadása óta azonban először lépett pályára a hétvégén, a 73. percben szállt be a Rayo Vallecano ellen. Van még pár hete utolérni magát, ezzel együtt erősen kérdéses, hogy Bert van Marwijk kiviszi-e a tornára.

Forrás: AFP

Nem is olyan régen a mindenkori olasz szövetségi kapitány válogathatott a világklasszis csatárokban, a mostani szakvezetőnek, Cesare Prandellinek azonban sokkal nehezebb dolga van. A novemberben szívműtéten átesett Antonio Cassano ugyan még ott lehet az Eb-n, ám a selejtezőkben szintén rendszeresen játéklehetőséget kapott Giuseppe Rossi biztosan nem.

Forrás: AFP

A Villarreal csatára tavaly októberben szenvedett térdszalag-szakadást, amiből tavaszra felépült, ám áprilisban az egyik edzésen a térde megint bemondta az unalmast. Az eredmény újabb hosszú kihagyás, ami a támadó Eb-jébe került. A fentiek alapján különösen érthetetlen, hogy Prandelli miért nem számít az Udinese gólvágójára, Antonio di Nataléra, aki az előző két idényben egyaránt gólkirály volt a Serie A-ban, és a mostani szezonban is ő a legeredményesebb olasz támadó. Ennek ellenére Prandellinél még egyszer sem bizonyíthatott, a 2010-es vébé óta nem volt válogatott.

Forrás: AFP

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!