Vágólapra másolva!
A Polonia Varsó 20 éves szélsője, Pawel Wszolek ajánlatot kapott a Hannovertől, de nem fogadta el, mert úgy érezte: át akarják verni.

A jobblábas labdarúgót nagy tehetségnek tartják, tavaly Dél-Afrika és Anglia ellen a válogatottban is lehetőséget kapott. Fel is keltette a Hannover érdeklődését, Huszti Szabolcs klubja 1,25 milló fontot ajánlott érte, a játékosnak azonban nem tetszett, hogy azonnal döntenie kellett arról, hogy aláír-e vagy sem.

"Késő este értesítettek az ajánlatról, és másnapra döntenem kellett volna az egész jövőmről, anélkül, hogy tüzetesen átgondolhattam volna a terveimet" - mesélte a játékos, aki az azonnali pozitv válasz helyett megkereste a Hannover sportigazgatóját, Jörg Schmadtkét. "A sportvezető azt mondta, hogy a Hannover már sokkal korábban elküldte az ajánlatát a Poloniának, mint ahogyan én arról tudomást szereztem. Valaki azt szerette volna, ha gondolkodás nélkül aláírom a szerződést."


A játékos nyomozásba kezdett, és kiderítette, hogy a Polonia korábbi tulajdonosának, Jozef Wojciechowskinek állt az érdekében, hogy még januárban csapatot váltson. "Ebből a pénzből ő már biztosan nem fog kapni, ahogy hallom, eléggé lelombozódott a döntésem után. A tervem az volt, hogy nyáron váltok csapatot, de az eset után úgy éreztem magam, mint egy nyugatra eladott prostituált." Hozzátette: a szerződés anyagi oldala nem volt túl vonzó, "egyszerűen gyenge volt egy Bundesliga-csapattól".

Úgy érzi azonban, hogy mégis gazdagabb lett januárban, csak nem pénzzel, hanem egy tapasztalattal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!