Herning, 2016. augusztus 4.
Bódi Ádám, a Videoton FC (b) és Rilwan Hassan, a dán FC Midtjylland játékosa a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában játszott visszavágó mérkőzésükön a herningi MCH Arénában 2016. augusztus 4-én. (MTI/EPA/Henning Bagger)
Vágólapra másolva!
Utolsó magyar csapatként a Videoton FC is búcsúzott a nemzetközi kupáktól: a székesfehérváriak a múlt heti egygólos hazai vereséget követően 1-0-ra vezettek a rendes játékidő után a dán Midtjylland vendégeként az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, de a hazaiak hosszabbításban szerzett egyenlítése a kiesést jelentette.
Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó: Midtjylland (dán)-Videoton FC 1-1 (0-0, 0-1, 1-1) Herning, MCH Arena, v.: Marco Guida (olasz) gól: Novak (104.), illetve Kovács (75.) piros lap: Vinícius (47.) sárga lap: Hansen (22.), Novak (45.), Onuachu (46.), Banggaard (74.), Duelund (116.), illetve Lang (19.), Szolnoki (56.), Barczi (57.), Juhász (111.), Bódi (122.) Továbbjutott: a Midtjylland, 2-1-es összesítéssel.
Az ötvédős felállás ellenére bátran kezdett a Videoton, de az első öt percben pontatlanok voltak a lövési kísérletek. Az első komoly lehetőség a dánok előtt adódott az első negyedóra végén, csakhogy ez a próbálkozás is fölé szállt. Az első félidőben ugyan többet volt a labda a hazai csapatnál, amely próbálta kontrollálni a játékot, de a szakadó esőben többnyire a mezőnyben zajlott a játék, így egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése.
Vinicius kiállítása után alig maradt remény
Szünet után megfogyatkozott a Videoton, mivel Vinícius buktatta a gólhelyzetben kilépő dán csatárt. Ennek ellenére először a dánok kapusának volt dolga, aztán Szolnoki távoli bombájánál a kapufa segítette ki Dahlint. Ezt követően fokozatosan fölénybe került az emberelőnyben futballozó Midtjylland, előbb kétszer csak centikkel kerülte el a labda a magyarok kapuját, majd Kovácsiknak kellett bravúrral mentenie.
A Videoton aztán a 75. percben Kovács 15 méteres, megpattanó lövésével ledolgozta hátrányát. A rendes játékidő hátralévő részében nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, ennek ellenére a fehérváriaknak is több lehetőségük volt, hogy megszerezzék a továbbjutást érő gólt, de ez nem sikerült, így következett a hosszabbítás.
A ráadásban sem adta fel a támadás lehetőségét a Videoton, de az idő múlásával érezhetően egyre fáradtabb volt a magyar gárda, a dánok pedig egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek. A második 15 percben mindent megtett az újabb gólért a Videoton, emiatt kinyílt és számos helyzetük volt a hazaiaknak is, gól azonban már nem született, így nagy küzdelemben ugyan,
de az utolsó magyar csapat is elbúcsúzott a nemzetközi színtértől.
A Ferencváros a Bajnokok Ligája-, míg az MTK Budapest és a Debreceni VSC az Európa Liga-selejtező előző körében búcsúzott.
További eredmények
Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágók (az UEFA honlapja alapján): Szpartak Moszkva (orosz)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-1 (0-0) Továbbjutott: az AEK Larnaca 2-1-es összesítéssel. HJK Helsinki (finn)-IFK Göteborg (svéd) 0-2 (0-1) Tj.: az IFK Göteborg 3-2-es összesítéssel. Nömme Kalju (észt)-Osmanlispor (török) 0-2 (0-2) Tj.: az Osmanlispor kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel. FK Krasznodar (orosz)-Birkirkara (máltai) 3-1 (3-0) Tj.: az FK Krasznodar kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel. Jannina (görög)-AZ Alkmaar (holland) 1-2 (1-2) Tj.: az AZ Alkmaar kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel. Vorskla Poltava (ukrán)-Lokomotiva Zagreb (horvát) 2-3 (0-1) Tj.: a Lokomotiva Zagreb 3-2-es összesítéssel. AIK Stockholm (svéd)-Panathinaikosz (görög) 0-2 (0-0) Tj.: a Panathinaikosz kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel. Beitar Jerusalem (izraeli)-Jelgava (lett) 3-0 (2-0) Tj.: a Beitar Jerusalem 4-1-es összesítéssel. Arouca (portugál)-Heracles (holland) 0-0 Tj.: az Arouca 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal. Gabala (azeri)-Lille (francia) 1-0 (1-0) Tj.: a Gabala 2-1-es összesítéssel. Mladá Boleslav (cseh)-Skendija (macedón) 1-0 (0-0) Tj.: a Skendija 2-1-es összesítéssel. Sonderjyske (dán)-Zaglebie Lubin (lengyel) 1-1 (0-1) Tj.: a Sonderjyske 3-2-es összesítéssel.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!