Ezúttal Karjakin játszott világossal, és ötödször választotta a spanyol megnyitást. A felek öt és félórás küzdelem után,
a 74. lépésben egyeztek meg a remiben.
A hátralévő három partiban Karjakinnak 1,5 pontot kell szereznie, hogy elhódítsa a világbajnoki címet norvég ellenfelétől.
Csütörtökön következik a tizedik játszma.
Az 1,1 millió euró összdíjazású, 12 játszmás döntőt - amelynek hivatalos szakkommentátora Polgár Judit - az nyeri, aki hamarabb szerez 6,5 pontot. Hat-hat után négyjátszmás rapid meccsek, majd ha szükséges, villámpartik következnek.
A klasszikus időkontroll szerint 2-2 óra áll rendelkezésre az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidőt is kapnak a felek.