Babos Tímea és Kristina Mladenovic fölényesen nyerte meg a 2019-es WTA Finals döntőjét. A magyar teniszező ezzel már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát. 2017-ben a cseh Andrea Hlavackovával, 2018-ban Mladenoviccsal nyert ezt megelőzően.
Zsinórban harmadik vb-címével Lindsay Davenport 21 évvel ezelőtti triplázása (1996-98) után ő lett az első, akinek ez sikerült.
Négyet egyhuzamban a Martina Navratilova, Pam Shriver párosa tudott nyerni még a 80-as években (1986-89).
Tenisz WTA Finals 2019, a 3. kiemelt Babos, Mladenovic páros útja a világbajnoki címig:
A magyar teniszező újabb világbajnoki címével egy rendkívül felemás szezonra tett pontot. Babos egyéniben 2018 áprilisa óta nem játszott tornadöntőt. Ekkor már ismét együtt párosozott Mladenoviccsal, sőt rögtön első tornájukat – a 2018. januári Australian Opent - megnyerték. Mióta újra összeálltak, azóta a tornadöntőkben hat győzelem és három vereség a mérlegük.
A magyar, francia duó az elmúlt két év nyolc Grand Slamjének mindegyikén bejutott a negyeddöntőbe, és kettőn győzni is tudott.
2019-ben a vb előtt az utolsó döntőjük a májusban sikerrel megvívott Roland Garros fináléja volt. Ez azt mutatja, hogy nem érkeztek kiemelt formában a tenisz történetének legnagyobb pénzdíját hozó világbajnokságra. Mindezek ellenére Babos bebizonyította Sencsenben, hogy márpedig ő párosteniszező, nem pedig egyéni.
De ebben a műfajban a világ egyik legjobbja.
Ennek először a 2010-es ifjúsági olimpián adta első jelét, ahol belga partnerével 17 évesen bronzérmet nyert. Az elkövetkezendő tíz évben, 26 éves korára pedig ő lett a legeredményesebb magyar női párosteniszező Temesvári Andreát felülmúlva. Jelenleg 22 trófeája van párosban, ebből 3 világbajnoki, 2 Grand Slam-bajnoki cím. A férfiakat is figyelembe véve már csak Taróczy Balázs van előtte 26 trófeával. Nem kell hozzá komoly szakértelem, hogy kijelentsük, Babos már 2020-ban túlszárnyalhatja őt.
Babosnak a következő nagy cél a 2020-as nyári olimpia lehetne. Pechére azonban ott csak azonos országbeli párosok állhatnak fel egymás oldalára. Történetesen – egy-két személyes ok mellett - ez volt az egyik ok 2016-ban, amiért rövid időre szakítottak Mladenoviccsal. Az olimpián 32 páros vehet részt.
Babosnak a kijutáshoz csupán annyi dolga van, hogy ne csússzon ki a páros világranglista legjobb nyolc teniszezője közül.
Ehhez számításaink szerint jelenlegi közel 7000 pontjából (6965) akár 2000-et is elveszíthetne. De jelenlegi formája Mladenoviccsal nem arra utal, hogy nagyon visszafelé kellene tekintgetnie a 3. helyről.
A nagyobb kérdés inkább az, hogy ki lesz a partnere Tokióban? Stollár Fanny elmúlt heti, székesfehérvári tornagyőzelmével feljött a páros világranglista 90. helyére, Babos 2016-os riói partnere, Jani Réka pedig a 171. helyen áll jelenleg. Vele három éve az első kör jelentette a végállomást egy alacsonyan jegyzett román duó ellen (Mitu, Olaru), két simán elveszített szettet követően.
Ahol inkább kijöhet egy bravúr, az a vegyes páros lehetne. Itt csak 16 páros indulhat, így egy esetleges jó sorsolással, és az éljátékosok indulási kedvétől függően
Fucsovics Mártonnal akár az éremszerzés is összejöhetne kettejüktől.
2016-ban Rafael Nadal, Andy Murray, Venus Williams, Agnieszka Radwanska és maga Mladenovic is elindult ebben a számban is, de nem lehet biztosra venni, hogy ennyire jó mezőny lesz Tokióban is.
Mivel a tenisz alapvetően egyéni sport, ezért zárkásképp vessünk egy pillantást Babos egyéni teljesítményére is! A legjobban 2016. szeptember 19-én állt a világranglistán, azóta sajnos fokozatosan csúszik visszafelé. 2018-at a 61. helyen fejezte be, a tokiói kvalifikációnak pedig a 104. helyről futhat csak neki. Alapesetben a 2020. június 8-as, Roland Garros utáni világranglista legjobb 56 helyezettje utazhatna a japán fővárosba. Ebben nincsenek benne a várható sérülések, valamint az a szabály, hogy egy ország maximum négy teniszezőt indíthat egyéniben.
Ezeknek köszönhetően 2016-ban még a 77. helyen álló török Cagla Büyükakcay is megkapta a kvótát. Azonban nem lenne szerencsés erre alapozni. A biztos kvótához Babosnak hat hónap alatt 48 helyet és mintegy 400 pontot kellene javítania. Ehhez biztosan jobb teniszre lesz szüksége, mint amivel a 2019-es mérlegét (30 győzelem, 27 vereség) elérte.
A világbajnoki győzelem után a MOL Csapat oldalán című műsorában Babos Tímea a következőket mondta:
Még kimondani is elképesztő! Annyi minden kavarog bennem, még nem volt igazán időm leülni és átgondolni, felfogni az utóbbi pár napot. Annyira hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy ezt megélhettem, teljesen meg vagyok hatódva.
Nagyon boldogok vagyunk mindketten! Kikivel rengeteget beszélgettünk a verseny előtt, bevontuk a csapatainkat, és mondhatom, hogy kész tervvel érkeztünk Kínába. Tudtuk, hogy ha a saját játékunkat játsszuk, és csak magunkra figyelünk, jók lehetünk."