Francia lehet a BL következő meglepetéscsapata
Már biztos, hogy legalább egy újonc lesz a mezőnyben, ha az UEFA és a futballszurkolók tervei, reményei szerint rendben elindul a 2020-2021-es Bajnokok Ligája-sorozata. A francia élvonal bronzérmese, az ország legjobb utánpótlás akadémiájával bíró Stade Rennais 119 éves fennállásának legszebb időszakát éli, és teljesen megérdemelten mutatkozhat be Európa első számú kupasorozatában. Bemutatjuk Bretagne büszkeségét.
Amikor április 28-án Edourd Philippe francia miniszterelnök bejelentette, hogy befejezettnek tekinti valemennyi bajnokság, köztük az élvonalbeli labdarúgás bajnoki szezonját, volt, ahol hangos káromkodás, máshol örömujjongás fogadta a döntést. Utóbbiak közé tartozott Rennes városának csapata, a Stade Rennais F. C. is.Tíz forduló volt hátra a Ligue 1-ből, amikor a koronavírus-járvány miatt március 12-én felfüggesztették a további mérkőzéseket, a Rennes pedig ekkor 50 ponttal a harmadik helyen állt a Paris Saint-Germain (68 pont) és az Olympique Marseille (56 pont) mögött. A végeredmény egy héttel később vált hivatalossá, ami azt jelenti, hogy a Rennes története során először rajthoz állhat a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában.
A bretonok a selejtező 3. fordulójában fognak bekapcsolódni, azaz két párharcot (értelemszerűen a 3. fordulóban, valamint a play-off körben) kell megnyerniük, hogy a főtáblára jussanak. Ha csak az előbbit sikerül, az Európa-liga már akkor is biztos, ami viszont ismerős terep a piros-feketék számára, hiszen a legutóbbi két kiírásban egyaránt ott voltak a csoportkörben.
Az alapítástól az első kupadöntőig
A Stade Rennais csapatát 1901. március 10-én alapították a Brit-szigetek után az európai kontinensen is hóditó útra induló labdarúgásba beleszerető egykori rennes-i diákok. A lelkes közösség a következő évben részt vett a Breton Liga megalapításában, ahol hangulatos város rangadókat játszott az FC Rennais csapatával, egészen addig, amíg 1904. május 4-én a két klub egyesüléséből létre nem jött a Stade Rennais Université Club.
Ekkor új rivális után kellett nézni, amit a zömmel brit játékosok által alkotott Union Sportive Servanaise-ben találtak meg. A Rennes figyelme is Britannia felé fordult, és a walesi Arthur Griffith szerződtetésével szintet lépett a csapat:
az angol stílust átvéve 1908-ban és 1909-ben is megnyertéka Breton Ligát.
Ezt követően azonban újra a Servanaise évei jöttek, majd az I. világháború rendezte át a sorokat. A Rennes újra a magára talált, és kétszer is megnyerte a Szövetséges Kupa (Coupe des Alliés) néven futó országosnak kinevezett bajnokságot. A nagy háború után az 1917-18-ban elindult, és egyre nagyobb presztízzsel bíró Francia Kupa megnyerése lett a Rennes célja, amihez 1922-ben került a legközelebb, azonban a döntőben 2-0-ra kikapott a párizsi Red Startól. A Rennes-nek ebben az időben a kiváló csatár, Francois Hugues révén már válogatott játékosa is volt.
A profi világ és az első trófeák
1930-ban a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) úgy döntött, engedélyezi a sportágban a profizmust, ezzel egy időben pedig a profi liga létrehozásáról is határozott. A kezdeményezés egyik első aláírója volt a Stade Rennais, a klub tehát büszkén feszít a Ligue 1 alapítói között. Az első bajnoki évben a csapat a középmezőnyben végzett,
kiváló német csatáruk, Walter Kaiser pedig 15 góllal az első kiírás társgólkirálya lett.
1935-ben újra kupadöntőbe jutottak a piros feketék, azonban legjobb támadóik, Kaiser és a szintén német Walter Vollwieler nélkül nem volt esélyük a Marseille ellen. A klub elnöke ebben az időben Isidore Odorico, a csapat egykori játékosa volt, a régiószerte ismerte Rennes-i mozaikrakó család sarja. Odorico nevét ma a klub edzőközpontja, kreativitását és keze munkáját pedig Nyugat-Franciaország számos szecessziós stílusú mozaikja őrzi.
A második világháború éveiben a németek által részben megszállt országban nem beszélhettünk egységes francia bajnokságról, a béke beköszöntével azonban a pályákra is visszatért az élet. A Rennes 1953-ig az élvonal állandó tagja volt, 1949-ben negyedik volt a csapat, amit később többször is csak megismételni sikerült, túlszárnyalni viszont idén először. A csapat az ötvenes évek második felében négy szezont töltött a másodosztályban, ahonnan egyszer bajnokként, egyszer ezüstérmesként jutott fel. A második ilyen siker után
1958-tól egészen 1975-ig volt első osztályú a Rennes,
és ekkor szerezte első két trófeáját is a klub: 1965-ben és 1971-ben is megnyerték a Francia Kupát. Előbbi döntőben a Sedant verték az első mérkőzésen született 2-2-es döntetlen után 3-1-re (ekkor még nem voltak tizenegyesek, döntetlen esetén újrajátszás következett), hat évvel később pedig a Lyont verték 1-0-ra.
Az első kupagyőzelem örömét csak fokozta, hogy a klub kiléphetett az európai porondra, ahol a KEK (Kupagyőztesek Európa-kupája) első fordulójában az aranylabdás Josef Masopust vezette a csehszlovák Dukla Praha győzte le őket (0-0, 0-2). A második KEK-kaland is csak 180 percig tartott, ekkor a skót Rangersszel nem bírtak a bretonok (1-1, 0-1).
A sötét évek
1972 nyarán távozott a csapatot akkor már nyolc éve irányító klublegenda Jean Prouff (játékosként még tagja volt az 1935-ben kupadöntős csapatnak), a Rennes pedig mélyrepülésbe kezdett. Egymást váltották a kispadon edzők, a klub pedig egyre mélyebb anyagi válságba került, ami 1978-ra kézzel foghatóvá vált a veszély, hogy csődbe megy a nagy múltú egyesület. A klubvezetők ekkor vállalták, hogy elküldik a legtöbbet kereső játékosokat, mire a gazdasági tanács döntése nyomán Rennes városa tulajdonrészt vásárolva felkarolta a klubot.
A Rennes ettől még a következő szűk két évtizedben ritka vendég volt az élvonalban, csupán öt idényt töltöttek a legmagasabb osztályban.
Pedig már ekkor is voltak jó játékosaik, például az 1986-os mexikó vb-n bronzérmes francia válogatott tagja, Yannick Stopyra, a 350 Ligue 1-meccsen 129 gólt szerző kongói Francois M'Pelé, vagy az a Francois Omam-Biyik, aki a kameruni válogatott győztes gólját szerezte az 1990-es vb-nyitómeccsén, amikor az afrikaiak 1-0-ra legyőzték a címvédő Argentínát.
Újratervezés és az új sikerkorszak
1994-ben a Rennes visszajutott a Ligue 1-be, ahonnan azóta sem esett ki. Volt egy-két rázósabb szezon, amikor a csapat éppencsak bent maradt az élvonalban, de többnyire stabil, a nagyokra is veszélyes középcsapatként lehetett emlegetni a bretonokat. A klubvezetés rájött, hogy a drága import helyett jobban megéri a saját nevelésű fiatalokba fektetni, aminek gyorsan meglett az eredménye.
A rennes-i utánpótlás első gyémántja Sylvain Wiltord volt, aki 1999-ben az év játékosa lett hazájában, bekerült a 2000-ben Európa-bajnokságot nyerő válogatottba, ahol a továbbiakban 92 meccsen 26 gólt szerzett, három francia bajnoki címe mellett, az Arsenallal is van két Premier League-aranyérme. 2000-ben átadták az Henri Guérin edzőközpontot, amit tíz évvel később az ország legjobb akadémiájának választott meg a francia szövetség. A klub növendékei 1973 után 2003-ban és 2008-ban is megnyerték az U17-es korosztály egyik legrangosabb vetélkedését, a Gambardella-kupát. Az akadémiáról Wiltord mellett olyan később szép karriert befutó focisták kerültek ki, mint Moussa Sow, Jimmy Briand, Yoann Gourcuff, Yann M'Vila, Yacine Brahimi,
vagy éppen a Barcelonában focizó, a 2018-as vb-győztes francia válogatottba is bekerülő Ousmane Dembélé.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy azért az ilyen szintű akadémiai munkához is pénz kell. Nos, 1998 óta az is van bőven a Rennes kasszájában. Abban az évben lett a klub tulajdonosa Francois Pinault, a 3 milliárd euró értékűre becsült Artémis luxusipari konszern (olyan márkák tartoznak hozzá, mint a Gucci, az Yves Saint Laurent, a Balenciaga, de színházak és borászatok mellett a Christie's aukciós ház is az övé) tulajdonosa.
Ő gondoskodott a ma 30 ezer férőhelyes stadion, a Roazhon Park 1999-es felújításáról is.
A csapat pedig egyre szebb sikerekkel hálálta meg a befektetett pénzt: 2000 és 2010 között ötször lépett ki a Rennes az európai porondra. 2005-ben és 2007-ben is negyedik lett a csapat a Liegue 1-ben, utóbbi alkalommal a szezon utolsó meccsén, Lille-ben a 90+2. percben kapott gól vette el tőlük a BL-selejtező esélyét. 2013-ban Ligakupa-döntőbe, a következő évben pedig a Francia Kupa döntőjébe jutott be a csapat, de mindkétszer kikapott. 2019-ben azonban már nem volt mese! Illetve dehogy nem: a Stade de France-ban a toronymagas esélyes Paris Saint-Germaint győzték le 2-2 után tizenesekkel 6-5-re.
Ez volt az a mérkőzés, amikor vereség miatt dühös Neymar megütött egy rennes-i drukkert az éremátadásra vonulva. A Rennes ráadásul az idei bajnokság második fordulójában újra legyőzte a PSG-t, ezúttal hazai pályán 2-1-re.
A félbemaradt szezon 28 mérkőzésén egyébként remekelt Julien Stéphan csapata. 15 győzelem és öt döntetlen mellett nyolc vereségük volt, és ugyan nem szórták a gólokat (38-at rúgtak), viszont 24 kapott góljuknál csak a Reims tud kevesebbet (21) felmutatni.
Míg az előző idényben 38 forduló alatt szerzett 52 ponttal lett 10. a Rennes, addig ezúttal 28 találkozón már 50 pontot gyűjtöttek,
14 hazai meccsükből pedig kilencet megnyertek (két döntetlen és három vereség mellet). A csapat legeredményesebb gólszerzője a tíz gólig jutó szenegáli csatár, M'Baye Niang, őt pedig nyolc góllal követi a saját nevelésű korábbi korosztályos válogatott Adrien Hunou. Az első csapatban most is van kilenc saját nevelésű játékos, az egészen fiataltól a már rutinosnak mondható 23-25 évesig.
Kellemes meccshangulat a Roazhon Parkban:
A vérfrissítés mindig jól jön a Bajnokok Ligájának, és, ahogy az Atalanta emlékezetes újoncévet tudott produkálni a mostani idényben, úgy hasonlóra a Stade Rennais is képes lehet.
Magyarok Rennes-ben
A két világháború között a magyar futballisták százai rajzottak ki az országból, és nem volt olyan bajnokság Európában, ahol ne játszottak volna számottevő szerepet. Az úticélok között természetesen Franciaország is ott volt, és nem meglepő, hogy Rennes-ben is feltűntek hazánk fiai. A klub első profi szezonjában a kispadon a 33 FC egykori focistája, Székány Kálmán ült, aki ezzel a csapat első hivatalos vezetőedzője lett, a következő két szezont azonban már Bordeaux élén töltötte.
A felvidéki Zólyomon született Ebner József először 1937 és 1939 között játszott Rennes-ben,
mindkét idényben a klub házi gólkirálya lett, előbb 28, majd 18 góllal,
ebben az évben, azaz 1939-ben a csapat fel is jutott az élvonalba. A második világháború idején két újabb szezonra visszatért a városba, majd visszavonulása után sportboltot nyitott Saint-Nazaire-ben.
A háború után a kárpátaljai Huszton született Simonyi Andrást kell elsőként említenünk. A miskolci Attila FC-ből 1933-ban Franciaországba igazoló csatár tíznél is több klubban játszott új hazájában, ezek egyike volt a Stade Rennais, ahol az 1946-47-es idényben 22 bajnokin 13 góllal a csapat legjobb gólszerzője lett. Nem volt unalmas élete, annyi szent. 1933-ban rögtön az aktuális bajnokcsapathoz, a Olympique Lilloise (a későbbi Olympique Lille) csapatához igazolt, ahol két idény alatt 59 bajnoki meccsen 51 gólt rúgott. Technikai tudásáról és eleganciájáról legendák keringtek.
André, azaz Bandy Simonyi (és kedvenc uszkárja):
Nem csoda, hogy az évtized két legtehetősebb csapata, a Sochaux és a Red Star versengett érte, végül mindkettő elnyerte a kegyeit. Előbbiben csak szezont játszott, utóbbiban viszont három részletben összesen tíz évet húzott le, később pedig kétszer is volt a csapat edzője. 1946-ban az újságból tudta meg, hogy a Red Star eladta a Rennes-nek. Az ekkor már országszerte csak Bandy néven emlegetett csatár itt játszotta 100. francia bajnoki mérkőzését.
A centenárium alkalmából két gálameccset is szerveztek neki.
1949-ben három évre a portugál Sporting de Covilha játékosa lett, majd visszatért a francia bajnokságba, ahol 1953. április 10-én játszotta utolsó meccsét. Itt még azonban nincs vége a történetnek: Simonyi még visszatért Portugáliába, edzősködött, megfordult a Red Star kispadján is, majd a másodosztályú Cherbourg-ban fejezte be pályafutását, ahol a makulátlan életet élő sportember 1960-62 között még 14 bajnokin lépett pályára és öt gólt szerzett.
Utolsó hivatalos meccsét 48 évesen játszotta!
Simonyi még mielőtt útra kelt Franciaországba egy alkalommal szerepelt a Hollandiában 6-5-ös vereséget szenvedő ún. magyar profi válogatottban egy nem hivatalos nemzetek közötti mérkőzésen. A francia válogatottban ugyanakkor 1942 és 45 között négy hivatalos meccsen is pályára lépett, és még egy gólt is szerzett.
Legutóbb a '80-as években volt a klubnak magyar játékosa: a két világbajnokságot (1982, 1986) is megjárt 82-szeres válogatott Garaba Imre 1987 és 1989 között volt az akkor másodosztályú Rennes focistája. A második szezonban csak a rájátszásban maradt le a klub az élvonalról.
origo.hu
Mars: elpusztíthattuk az életet a bolygón
origo.hu
Patrióta: Jön a III. világháború Donald Trump beiktatása előtt? - videó
borsonline.hu
Iszonyat: holttestek vannak a Kossuth Lajos utcában, két férfi az áldozat
hirtv.hu
Botrány az ATV-ben
ripost.hu
Tóth Gabi párja páros lábbal szállt bele Ördög Nóriékba
hirtv.hu
Magyarország nem maradt egyedül, nyolc ország együtt ment neki az EU-nak
origo.hu
Szalai Ádámnak üzent Budapesten, kirúghatják a kapitányt
origo.hu
Szoboszlai Dominik sorsa megpecsételődött a Liverpoolnál
origo.hu
Putyin Biden világháborús veszélyt jelentő döntése után Magyarországgal szomszédos ország vezetőjének írt levelet
origo.hu
Ezzel a rakétával robbanthatják ki a világháborút
origo.hu
Tragikus hirtelenséggel meghalt a 34 éves magyar focista
origo.hu
