Telefonon vagy online meg tudták ünnepelni a győzelmet a játékosokkal?
Már régóta csak telefonon vagy az interneten beszélünk a csapattal, a kialakult helyzetben kissé korlátozottá vált a kapcsolattartás, főleg, hogy a játékosok és a szakmai stáb tagjai gyakorlatilag szétszóródtak a világ minden pontján.
Miután megtörtént a bejelentés, természetesen néhányan felhívtuk egymást, vagy a közösségi oldalakon gratuláltunk, de nagyon furcsa volt ez az egész, nem így szerettünk volna ünnepelni.
12 pontos előnyük volt a második Marseille-hez képest, így az első helyük aligha megkérdőjelezhető. A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-indulást érő pozíciókról viszont voltak csapatok, amelyek csupán 1-1 ponttal maradtak le – milyen visszhangja volt a bajnokság azonnali lezárásának?
A klubok részéről mindekképpen negatív, elég csak gazdaságilag belegondolni, mekkora bevételkiesést jelentenek az elmaradt találkozók és tv-közvetítések.
A Bundesligában már a kényszerszünet utáni hetekben tradicionális egyesületek jelezték, hogy nem képesek sokáig fenntartani ezt az állapotot, hozzájuk képest a legtöbb francia csapatnak még nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie. Egyelőre nem tudni, melyek azok az együttesek, amelyeknek sikerül, és hogy egyáltalán hány csapat tudja vállalni a következő élvonalbeli szezont. A mi bajnoki címünk jogosságát egyébként senki nem kérdőjelezte meg, úgy vezettünk 12 ponttal, hogy még egy elmaradt mérkőzésünk is lett volna, és mivel végig magabiztos teljesítményt nyújtottunk a szezonban, vélhetően megtartottuk volna az első helyünket.
A kupaindulást jelentő, valamint a kieső pozícióknál viszont valóban sokkal több a kérdőjel,
egy Lyon, vagy egy Moncao nem fogja annyiban hagyni, hogy 10 fordulóval kevesebbet játszva, egy ponttal lecsúsztak Európáról.
Meglepte, hogy az öt európai topbajnokság közül annak ellenére is csak a Ligue 1 küzdelmeit fejezték be, hogy Európában Olaszország és Spanyolország is nagyobb gócpontja volt a járványnak, mint Franciaország?
Szerintem mindenki megdöbbent, és nemcsak a csapatoknál dolgozók, hanem a liga vezetői is.
Főleg, mert éppen aznap jelentette be a kormány, hogy befejezettnek nyilvánítja az idényt, amikor a klubok és a Ligue 1 elöljárói videókonferenciát tartottak a folytatás menetéről, és arról, hogy hogyan lehetne újrakezdeni a kiscsoportos edzéseket. Sokáig lehetne arról vitatkozni, hogy jó döntés volt-e, vagy sem, szerintem kissé elhamarkodott. Ahogyan a többi ország, úgy Franciaország is kivárhatott volna.
Kilenc évet futballozott Németországban, a Bundesliga küzdelmeit emiatt nagyobb figyelemmel kíséri?
Abszolút, ráadásul az aktív játék után még hármat edzősködtem is az RB Leipzignél, úgyhogy összesen 12 évet töltöttem ott a családommal. Futballistaként is nagyon szerettem Németországot, edzőként is, így természetes, hogy folyamatosan figyelem az ottani eseményeket.
Remekül szervezett a bajnokság, ahol mindenki számíthat a másikra, ez most is bebizonyosodott. Nagyszerű a kapcsolat az egyesületek, a liga és a politika között, minden érintett azon dolgozott, hogy megmentsék a klubokat és a bajnokságot, ami sikerült is.
Ilyen borzasztóan nehéz körülmények között is a Bundesliga lesz az első top pontvadászat, ami folytatódik.
Az imént a Bajnokok Ligája már szóba került, amelynek idei kiírásban még érdekeltek, a Dortmund kiejtésével jutottak negyeddöntőbe. Bár a folytatásról az UEFA egyelőre csak terveket közölt, alaposan megnehezítheti a PSG dolgát, hogy a többi európai riválishoz képest már nem játszanak bajnoki mérkőzéseket.
Ha a másik négy nagy bajnokság elindul, borzasztóan nehéz helyzetbe kerülünk.
Nem kell ahhoz sportolónak lenni, hogy az ember felmérje, ha egy csapat 10-12 találkozó után, megfelelő ritmusban érkezik meg egy párharcba, óriási előnye lesz azzal szemben, amely hónapok óta nem lépett pályára.
Ha lesz konkrétum, kidolgozzuk a felkészülési tervet, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, vélhetően egy többhetes edzőtáborral, de még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán Párizsban játszhatunk-e, vagy valahol külföldön kell majd „hazai pályát" találnunk. Finoman szólva nem a legideálisabb körülmények, hogy Európa legjobb nyolc csapata között megmérettessük magunkat, de
ha ennek ellenére sikerül maradandót alkotnunk, az óriási eredmény lenne.
Márpedig a PSG-vel kapcsolatban általános vélemény, hogy hiába a franciaországi dominancia, csakis onnantól lehetne igazi topcsapatként kezelni, ha nemzetközi szinten is fel tudna mutatni egy nagy sikert. Jelent ez egyfajta külön nyomást a játékosokra és a szakmai stábra?
Erről a helyzetről addig lehet beszélni, amíg nem térünk vissza a pályára.
Onnantól, hogy beindul a napi munka, fel sem merülhet, hogy hátrányból indulunk. Nem olyan mentalitású csapat vagyunk, hogy ebben a szituációban csak túl akarunk esni a meccseken, profi hozzáállással felkészülünk, és mindent megteszünk, hogy méltó választ adjunk a kritikusainknak.
Egy terhet már sikerült levennünk a vállunkról azzal, hogy továbbjutottunk a negyeddöntőbe, az előző három évben ez nem jött össze a csapatnak, inkább ez jelentett külön nyomást. Ezek után bizakodóak voltunk a folytatást illetően, megvolt a kellő lendület, ám az élet közbeszólt.
Március 11-én léptek pályára utoljára. Hogyan telt az utóbbi, tétmeccs nélküli két hónap?
Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: hullámzóan. Főleg lelkileg volt nehéz alkalmazkodni a kialakult helyzethez.
Amikor kiderült, hogy a járvány begyűrűzött Európába, napok alatt dőlt el, hogy a Dortmund elleni BL-visszavágót zárt kapuk mögött kell lejátszanunk. El kellett fogadnunk, hogy a sorsdöntő találkozót a szurkolóink nélkül kell megvívnunk, szerencsére sikerült, ám mielőtt túlságosan beleélhettük volna magunkat a győzelembe, közölték, hogy felfüggesztik a bajnokságot és az edzéseket. Mindenki visszatért a családjához, ahol biztonságban érezte magát, ez a fázis ismét egy kis nyugalmat hozott, ám a folyamatos bizonytalanság miatt, ami a mai napig is jelen van, ez sem lehetett teljes. Természetesen az élet egyéb területei mellett nem a futball és a sport az elsőrangú, de bennünk, akik ebben a világban dolgozunk, rengeteg a kérdés, amire egyelőre nincsenek válaszok.
Mi lesz a BL-lel? Lejátszhatjuk-e a két francia kupadöntőt, és ha igen, mikor? Mikor indulhat az új bajnokság? Milyen hatással lehet ez az egész helyzet az elhalasztott labdarúgó-Eb-re?
Próbálom magam függetleníteni a körülményektől, és a pozitív oldalát keresni a dolgoknak: ennyi időt a családommal az utóbbi 30 évben nem tölthettem, úgyhogy minden percét kiélvezem.
A játékosokkal, és a szakmai stábbal folyamatos kapcsolatban állnak?
Az edzőkkel heti egy videokonferenciát iktattunk be, a játékosokkal pedig megvannak azok az alkalmazottak, főleg erőnléti szakemberek, akik tartják a kapcsolatot.
Egy-két üzenetet persze váltunk a futballistákkal, de most a szakma háttérbe szorult, inkább az emberi oldal van előtérben.
Egyébként május 18-i edzéskezdésre rendezkedtünk be, ehhez alakítottuk ki az egyéni edzésterveket is, ezt nyilván teljesen újra kell majd tervezni. Most pár hét pihenő következik, afféle nyári szünet, utána majd újra belevetjük magunkat a munkába.
A PSG sztárjátékosainak esetleges eligazolása rendre központi témája a sportsajtónak: Neymar – Barcelona, Mbappé – Liverpool, Cavani – Atlético Madrid, hogy csak a legutóbbi néhányat említsük. Hogyan viszonyulnak ezekhez a „pletykákhoz"?
Két éve vagyok a klubnál, így lassan kezdem megszokni, hogy ezen a szinten ezek a találgatások mindennaposak.
Olyan futballistákkal dolgozunk együtt, akiket szinte minden csapat örömmel tudna a soraiban, nem meglepő, ha állandóan róluk cikkeznek. De nem hinném, hogy bárki elégedetlen lenne idén, a szuperkupát és a bajnokságot már megnyertük, ezenkívül még három fronton is versenyben vagyunk.
Egyre jobban összeáll a csapat, nagyon jó az út, amin vagyunk, csodálkoznék, ha valaki éppen most szeretne távozni. Ráadásul jelen piaci körülmények között, amikor a klubok életben maradása a tét, nem hiszem, hogy Kyliant vagy éppen Neymart bárki képes lenne kivásárolni az élő szerződéséből.
Lőw Zsoltnál jelenleg nincs magasabban jegyzett magyar szakember a futball világában. Hogy viszonyul mindehhez?
A PSG-hez való érkezésem sok feszültséggel járt, és kissé elhúzódott, aztán amikor megérkeztem, egyből belevetettem magam a munkába, és ezt megelőzően nem igazán sikerült szusszanni. Most viszont volt rá időm, és a tv-ben például visszanéztem a Real Madrid elleni BL-csoportmeccsünket, amelyet 3-0-ra megnyertünk. Akkor döbbentem rá úgy igazán, hogy milyen edzőkkel ültem szemben a kispadon, és hogy a világ egyik legnépszerűbb csapatát győztük le a két legnagyobb sztárunk nélkül. Aztán beugrott a Liverpool elleni siker is, vagy a mostani Dortmund elleni párharc, és büszkeséggel töltött el, hogy ekkora sikereknek lehettem a részese.
Soha nem szoktam döngetni a mellkasomat, hogy „te Zsolt, te milyen jó edző vagy", de jó érzés számot vetni, és realizálni a helyzetet, hogy egy ekkora klub megbecsült tagja lehetek.
Többször szóba hozták már a nevét, főként német első osztályú csapatokkal, de a magyar válogatottal is. Mikor jön el az idő, hogy vezetőedzőként is kipróbálja magát?
Elég régóta foglalkoztat és érik már bennem a gondolat, mégsem olyan egyszerű döntés ez.
Szakmailag talán már eljutottam arra a szintre, hogy egy megfelelő szakmai stábbal biztonsággal el merném vállalni egy csapat irányítását.
Ám az elmúlt kilenc évben annak a napi jeleit is láttam magam mellett, mekkora nyomás nehezedik egy vezetőedzőre, micsoda terhet és felelősséget visz a vállán, amely testileg és lelkileg is hatalmas kihívás, nem utolsósorban pedig befolyásolja a családi hátteret is.
Most megfelelő a balansz az életemben, egyelőre nem érzem úgy, hogy eljött az idő erre a hatalmas lépésre.
Aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.