Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája playoff körében a Ferencváros túljutott a norvég Molde csapatán, ezzel a magyar bajnokcsapat 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az UEFA csütörtök este Genfben megtartotta a csoportkör sorsolását, a Fradi pedig igazi sztárcsapatokkal került egy csoportba: Szergej Rebrov együttese a Cristiano Ronaldót foglalkoztató Juventusszal, a Lionel Messit a soraiban tudó Barcelonával, és az ukrán edző korábbi csapatával, a Dinamo Kijevvel fog megküzdeni a Bajnokok Ligája G csoportjában.

A magyar bajnokcsapat augusztus közepén, az első selejtezőkörben kapcsolódott be a Bajnokok Ligájába, és magabiztos 2-0-s győzelmet aratott a svéd bajnok Djurgården fölött a Groupama Arénában. Egy héttel később Szergej Rebrov csapáról beszélt egész Európa, miután a Fradi 2-1-re legyőzte a skót bajnok Celtic csapatát Glasgowban. A harmadik körben az FTC ismét haza pályán játszott, és visszavágott a tavalyi vereségért a horvát Dinamo Zagrebnek, ezzel bejutott a playoffkörbe. A rájátszásban már két meccs döntött a Bajnokok Ligája főtáblára jutásáról, a Fradi az első meccsen 3-3-as döntetlent játszott a Molde vendégeként, kedden pedig gólnélküli döntetlenre végzett a norvég bajnok ellen a Groupama Arénában, így 1995 után a fővárosi csapat ismét bejutott a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára.

A Fradi-szurkolók eksztázisban izgulták végig a Molde elleni visszavágót Fotó: Koncz Márton - Origo

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az Origo Sport podcastműsorában azt mondta, hogy nagyon örülne, ha Fradi az első kalapból az angol bajnok Liverpoolt kapná, míg Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere a személyes kötődése miatt a német Borussia Dortmundnak örülne.

A Bajnokok Ligája főtáblájának 32 csapatos mezőnye:


1. kalap:
Bayern München (német), Sevilla (spanyol), Real Madrid (spanyol), FC Liverpool (angol), Juventus (olasz), Paris Saint-Germain (francia), Zenit (orosz), FC Porto (portugál)


2. kalap:
FC Barcelona (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Manchester United (angol), Sahtar Donyeck (ukrán), Borussia Dortmund (német), Chelsea (angol), AFC Ajax (holland)


3. kalap:
Dinamo Kijev (ukrán), RB Leipzig (német), Internazionale (olasz), Olimpiakosz (görög), SS Lazio (olasz), Atalanta (olasz), Salzburg (osztrák), FK Krasznodar (orosz)


4. kalap:
Club Brugge (belga), Borussia Mönchengladbach (német), Basaksehir (török), Rennes (francia), Lokomotiv Moszkva (orosz), Olympique Marseille (francia), Midtjylland (dán), Ferencváros (magyar)

A csoportkör sorsolását a két újságíró, Pedro Pinto és a BT Sport csodaszép munkatársa, Reshmin Chowdhury indította. Felidézték az előző szezon legemlékezetesebb pillanatait, és kiemelték, hogy a koronavírus-járvány miatt mennyi minden változott a labdarúgásban.

Ezt követően színpadra lépett Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke, aki az Európai Labdarúgó Szövetség Elnöki díját adta át az elefántcsontparti Didier Drogbának. Az 1998-ban alapított díjat a Chelsea legendája előtt olyan nagyságok kapták meg, mint Bobby Charlton, Franz Beckenbauer, Francesco Totti vagy David Beckham.

Drogba után egykori londoni csapattársa, a francia vb-ezüstérmes Florent Malouda érkezett a színpadra, aki felidézte a Chelsea 2012-es BL-győzelmét, amikor az angol csapat tizenegyespárbajban győzte le a Bayern München az Allianz Arénában.

Didier Drogba a 88. percben egyenlített a Bayern elleni 2012-es Bajnokok Ligája döntőn Forrás: AFP/Adrian Dennis

A két legendás futballista ezt követően azt asztalokhoz fáradt, hogy segédkezzenek a csoportkör sorsolásában. Melléjük szegődött az olasz Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkára, aki ismertette a sorsolás szabályait, amiből annyi volt a lényeges, hogy

az azonos országbeli csapatok nem kerülhettek egy csoportba, és politikai okok miatt az orosz és az ukrán csapatok sem kerülhettek egy négyesbe.

Az első csapat, amelyet Drogba kihúzott a címvédő Bayern München volt, amely bekerült az A csoportba, majd szépen sorban kihúzta az összes első kalapos csapatot, ekkor a fradistáknak még nem volt miért izgulniuk.

A következő körben már Malouda is bekapcsolódott, így Drogba húzta ki a csapatok neveit, a francia pedig a csoportokat. Az A csoportba a Bayern München mellé bekerült az Atlético Madrid, a Chelsea pedig bekerült az E csoportba a Sevilla mellé.

Ronaldo és Messi két év után újra egymás ellen játszhatnak Forrás: AFP//Fabrice Coffrini

Az FC Barcelona bekerült a G csoportba a Juventus mellé, ami azt jelenti, hogy a hatszoros aranylabdás Messi és az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo kétszer is találkoznak majd a csoportmeccsek során.

A 2019-ben elődöntős Ajax a 2019-es győztes Liverpool mellé került a D csoportban, míg az ukrán Sahtar Donyeck a Real Madrid mellé került a B csoportba. A Borussia Dortmundot a Zenit mellé sorsolták az F csoportba, a Manchester Unitedot a H csoportba a Paris Saint-Germain mellé, míg a Manchester Citynek a C csoport maradt az FC Portóval.

A harmadik kalapos csapatok közül elsőként az FK Krasznodart húzták ki, amely bekerült az E csoportba a Sevilla és a Chelsea mellé. Majd jött az előző szezonban elődöntős RB Leipzig.

A magyar válogatott Willi Orbánt és Gulácsi Péter foglalkoztató német csapat a H csoportba került a PSG és a Manchester United mellé.

A tavalyi szezon legszimpatikusabb csapata, az olasz Atalanta a D csoportot kapta, ahol a Liverpoolal és az Ajax-szal kell megküzdenie. A görög Olimpiakosz Pireusz a C csoportba került a Porto és a Manchester City mellé, míg Szergej Rebrov korábbi csapata, az ukrán Dinamo Kijev a Juventus és a Barcelona mellett landolt a G csoportban.

Szoboszlai Dominik sztárcsapatok ellen bizonyíthat Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Fotostand / Wassmuth

A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Salzburg az A csoportba került a címvédő Bayern München és az Atlético Madrid mellé. Az olasz Internazionale a B csoportba került a Real Madrid és a Sahtar Donyeck mellé, míg a Laziónak az F csoport jutott, amelyben a Zenit és a Borussia Dortmund is helyet kapott.

Este hat óra után tizenhárom perccel elérkeztünk oda, amire a legtöbb magyar fociszurkoló várt: elkezdték kihúzni a negyedik kalapos csapatokat.

Drogba elsőként a francia Olympique Marseille-t húzta ki, amely a C csoportba került. Másodiknak Marko Nikolics csapata, az orosz Lokomotiv Moszkva lett beosztva az A csoportba, míg a belga Club Brugge az F csoportba került. Negyediknek a török Basaksehir csapatát osztották be a H csoportba, majd jött a francia Rennes, amely az E csoportba került. Hatodik csapatként a dán Midtjyllandot húzták ki, amely a D csoportba került, majd a német Borussia Mönchengladbach a B csoportba került.

A Ferencvárosi Torna Club utolsóként lett kihúzva, de ki sem kellett volna húzni a nevét, mert már csak a G csoportban maradt számára hely, ahol a Juventus, az FC Barcelona és Szergej Rebrov korábbi csapata, a Dinamo Kijev van ott.

A Ferencváros-szurkolók élőben láthatják minden idők két legjobb futballistáját Fotó: Nagy Boglárka

A sorsolás után nem sokkal az UEFA megosztotta a hivatalos közösségi-oldalán, hogy az őszi Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseken hazai nézők már lehetnek a stadionokban.

Az adott stadion teljes befogadó képesség 30%-ára lehet értékesíteni a jegyeket, ami a Groupama Aréna esetében valamivel több mint 6000 nézőt jelent. A végső döntést azonban minden esetben az illetékes helyi hatóság mondja ki, vendégszurkolók viszont nem lehetnek egyik arénában sem az UEFA rendelkezései szerint.

Didier Drogba a Ferencvárost húzta ki legutolsónak Forrás: AFP/Harold Cunningham

A Bajnokok Ligája csoportbeosztása

A csoport
Bayern München (német)
Atlético Madrid (spanyol)
Salzburg (osztrák)
Lokomotiv Moszkva (orosz)

B csoport
Real Madrid (spanyol)
Sahtar Donyeck (ukrán)
Internazionale (olasz)
Borussia Mönchengladbach (német)

C csoport
FC Porto (portugál)
Manchester City (angol)
Olimpiakosz (görög)
Olympique Marseille (francia)

D csoport
Liverpool (angol)
Ajax Amsterdam (holland)
Atalanta (olasz)
Midtjylland (dán)

E csoport
Sevilla (spanyol)
Chelsea (angol)
FK Krasznodar (orosz)
Rennes (francia)

F csoport
Zenit (orosz)
Borussia Dortmund (német)
Lazio (olasz)
Club Brugge (belga)

G csoport
Juventus (olasz)
FC Barcelona (spanyol)
Dinamo Kijev (ukrán)
Ferencváros (magyar)

H csoport
Paris Saint-Germain (francia)
Machester United (angol)
RB Leipzig (német)
Basaksehir (török)

A csoportkör sorsolása mellett az UEFA nyoni központjában kiosztották az egyéni díjakat is. Robert Lewandowski, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München támadója lett a legrangosabb európai kupasorozat előző kiírásának legjobb játékosa. A 32 éves lengyel válogatott csatár csapattársát, a kapus Manuel Neuert, valamint Kevin De Bruynét, a Manchester City belga középpályását előzte meg a szavazáson, melyen a BL, valamint az Európa-liga csoportkörébe jutott együttesek edzői voksoltak.

A müncheniek taroltak a díjátadón Forrás: AFP/Matthew Childs

Az előző idény legjobb kapusának Neuert, a legjobb védőnek az ugyancsak Bayern Münchenben futballozó Joshua Kimmichet, a legjobb középpályásnak pedig De Bruynét választották. A vezetőedzők között a papírforma érvényesült, a múlt szezon legjobbja Hansi Flick, a BL történetének első veretlen győztesének, a Bayernnek a trénere lett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!