Rick Hoytnál nem sokkal születése után állapították meg a központi idegrendszer sérülését, ami teljes bénulást okozott nála. Édesapjával, Dick Hoyttal azonban így is a világ legismertebb maratoni futóversenyeinek állandó résztvevői és legismertebb arcai lettek.
Az ún. Team Hoyt 32 alkalommal teljesítette a Boston Marathont (a család a közelben, Massachusetts államban élt), 1000-nél is több más utcai futóversenyen, valamint több Ironman-versenyen is részt vettek, ahol Rick Hoytot az apja tolta egy speciális kerekesszékbn a teljes távon.
A Team Hoyt 1992-ben 45 nap alatt 6010 kilométert megtéve szelte át az Egyesült Államokat futva és kerékpárral.
2013-ban apa és fia szobrot kapott a Boston Marathon rajtjánál Hopkintonban. Dick Hoyt 2021-ben halt meg.
"Nehén elhinni, hogy egyikőjük sincs már köztünk, de az örökségük sosem fog meghalni. Dick és Rick Hoyt milliók számára vált példaképpé - mondta Dave McGillivray a Boston Marathon versenyigazgatója.