Városszerte járőröznek, nem csak a versenyek helyszínein van fokozott biztonsági készültség.
Miközben az élen haladó szupervitorlások már Keszthely közelében száguldanak, a leglassabbak még a keleti parti fordulónál szelik a vizet.
Továbbra is 510 hajó van versenyben a tókerülő megmérettetésen.
A FINA a franciákat többre tartja, mint Varga Zsolt csapatát.
A szervezők már csütörtökön ezer és kétezer közötti versenyző, illetve edző, hivatalos kísérő beköltözésével számolnak.
1988-ban, 19 évesen, Szöulban szerepelt először az ötkarikás játékokon.
A kétszeres olimpiai bajnok remek formában várja a közelgő ötkarikás játékokat, de a körülményekkel is meg kell majd küzdenie Párizsban.
Legalább négy érem megszerzésének reményében szállnak majd vízre a francia fővárosban.