A veszprémi klub vezetője szerint kommunikációs hiba történt, amikor valaki azt állította, hogy differenciálták a játékosaik bércsökkentését. Az egyetlen gondot az jelentette, hogy egyesek forintban, mások euróban kapják juttatásukat. Ezt a klub úgy oldotta meg, hogy 330 Ft-ban rögzítették az euró összegét.
Ahogyan a MOL-Pick Szegednek, úgy a Veszprémnek is meggyűlt a baja a játékosügynökökkel.
A Veszprém idén nem fizet egy fillér jutalékot se a menedzsereknek, egyszerűen kivettük az excel táblából ezt a tételt
- mondta Dr. Csík Zoltán ezzel kapcsolatban.
A 26-szoros magyar bajnok mindent elkövet azért, hogy szurkolóikat kompenzálják az elmaradt mérkőzések miatt. "A helyzet nyilván méltánytalan.
Vannak olyan bérleteseink, akik a nyugdíjuk utolsó részeit kuporgatják össze és abból veszik meg a belépőjüket.
Mindenképp kompenzálni szeretnénk szurkolóinkat a következő szezonban" - a Veszprém igyekszik nem a sorsára hagyni rajongóit.
A csapat amellett, hogy lemondott fietésének egy részéről, komoly adománnyal szolgált a veszprémi Cholnoky Kórháznak is. A vezérigazgató elmondta, hogy ezt abszolút nem élték meg kényszernek, hanem a helyzetet át- és magukénak érezve egyaránt támogatták ezeket a kezdeményezéseket.
A kézilabda jellegéből ítélve nehezebb helyzetben van, mint a futball. Sokkal több a játékosok közötti érintkezés, ráadásul a labda is kézről kézre jár. Éppen ezért marad az otthoni Sterbik Árpád szavaival élve "terhestorna", vagyis az otthoni egyéni edzésmunka
- a klub elnöke továbbá elmondta, hogy külföldi játékosait a pénteki napon hazaengedte.