Megműtötték Fazekas Róbert szívét, ezt lehet tudni az állapotáról

OLY2004-ATHLETICS-DISCUS-M-HUN Horizontal
Fazekas Róbert dobása a 2004-es athéni olimpián
Vágólapra másolva!
Fazekas Róbert három hónapja esett át sikeres szívátültetésen, most megszólalt az állapotáról.

A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok diszkoszvető, Fazekas Róbert december közepén kapott új szívet Németországból, január 6-án pedig elhagyhatta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát és hazatérhetett Szombathelyre, a szülővárosába. Azóta nem lehetett hallani felőle, ám most a Blikknek adott interjújában elárulta, napról napra jobban érzi magát és élvezi, hogy újra a családjával lehet.

"Gyakorlatilag minden nap mozgok az orvosi javaslatok alapján, hat-hét kilométert sétálok, kerékpározok, lassan a futást is elkezdhetem, és a ház körüli teendőket, a kerti munkát is elvégzem. Fizikálisan még utol kell érnem magam, sokszor azt érzem, én előbb elfáradok, mint az új szívem. De

– fogalmazott a magyar atléta, aki hozzátette, egyelőre még továbbra sem megy emberek közé.

Fazekas Róbert dobása a 2004-es athéni olimpián Forrás: AFP/Eric Feferberg

"Eleinte otthon is alig lehettünk egy légtérben a családdal, de három hónap kórház után így is ajándék volt, amikor haza tudtam térni, azért a három hónap bezártság megviseli az embert. Úgy érzem, gyakorlatilag visszakaptam az életemet. Akármennyire akarnám szépíteni, a végét jártam, ha nem kapok új szívet, sok jóra nem számíthattam volna. Most viszont jobban érzem magam, mint mondjuk hat évvel ezelőtt" – mondta Fazekas Róbert.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!