Vettel nyerte a harmadik szabadedzést
2011. július 23. 11:03
Szokatlanul hűvös, ám még mindig száraz időben vette kezdetét a Német Nagydíj szombat reggeli szabadedzése, amelyen ezúttal Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak, bő egy tizeddel Mark Webber és két tizeddel Fernando Alonso előtt. Az élcsapatok az első fél órában ki sem dugták az orrukat a garázsaikból, az edzés végén azonban szorgalmasan rótták a köröket, egymás között passzolgatva az első helyet.
Alonso mögött Lewis Hamilton és Jenson Button végeztek, akik tegnaphoz képest ugyan csökkentették a lemaradásukat, azonban most sem tudtak igazán a Red Bull és a Ferrari közelébe férkőzni. A 6. helyen végző Nico Rosberg az edzés elején remek tempót diktált, így végül Felipe Massát is sikerült megelőznie. Az első tízbe még Adrian Sutil, Michael Schumacher és Pastor Maldonado fért be.
A tegnapi edzésekhez képest sokkal kevesebb kicsúszást és vezetői hibát láthattak a nézők, leginkább a Lotusnál lehetőséget kapó Karun Chandhok szolgáltatta az izgalmakat, aki többször megpördült, és végül a pálya szélén volt kénytelen leparkolni az autóját. Ezúttal jelentősen lemaradt az élmenőktől a mezőny vége, Chandhok mellett a Virginek és a Hispaniák is 6 másodperc körüli hátránnyal végeztek. Utóbbi csapat a korábbi edzéseken is többször a 107 százalékos határon kívül végzett, most Ricciardo esett a határon kívül.
A 13-15 fok körüli hőmérséklet és a gumikeverékek közötti hatalmas különbség a szokásosnál is nehezebbé teszi az időmérő előtti erősorrend megállapítását. A csapatok végig küzdöttek a közepes keverékek felmelegítésével, és a tapasztalatok szerint a lágy gumik is inkább a 2-3. körben nyújtanak optimális teljesítményt. Az előrejelzések szerint a kvalifikáción jelentős esély van a csapadékra, az edzés vége után fél órával már el is kezdett esni az eső.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
A szeles Nürburgringen a pálya 20, a levegő 12 fokos, három perc múlva kezdődik a harmadik szabadedzés. A radarkép alapján ezen a szabadedzésen nem lesz eső.
A finn Lotusa szétszedett állapotban pihen a bokszban, az edzés elején biztosan nem fog kijönni a pályára.
Tegnap Heidfeld autóján próbálgatták az új, hátrafelé kivezetett kipufogót, de ma bejelentették, hogy visszatérnek a régi, előre kivezetett darabhoz mindkét autónál. Hamarosan cikkel jelentkezünk a részletekről.
Tegnap gyorsan hajtott a bokszutcában a McLaren pilótája, akit ezért 1200 dollárra büntettek.
A Lotus technikai igazgatója, Mike Gascoyne bejelentette, hogy Kovalainen autójában a hidraulika romlott el, de a finn állítólag hamarosan már megkezdheti a vezetést.
A németre rászóltak a csapatrádión az ellenőrző köre alatt, hogy valami nincs rendben a KERS-rendszerrel az autójában.
A Virgin belga pilótája teljesítette az első mért kört, ideje roppant gyenge: 1:46.020.
A német-belga határ felől érkezhetnek hamarosan esőfelhők a pálya fölé, először az északi részét fogják elérni a Nürburgringnek.
A Mercedes bokszából szóltak Rosbergnek, hogy időbe telik majd, amíg bemelegíti a közepes keverékű gumikat. Ez eltarthat három-négy körig is.
A hazai pályán versenyző Nick Heidfeld ideje 1:35.881, ezzel ő vezet egyelőre.
Karun Chandoknak továbbra is gondot okoz a Lotus kezelése a pálya második részén, most az NGK sikán után hajtott rá a fűre, de hamar visszatért az aszfaltra.
A német 1:34.872-es kört futott a Mercedesszel, mögötte csapattársa, Schumacher tanyázik a második helyen közel négy tizedes hátrányban.
Több mért kört is ment a hétszeres világbajnok egyszerre, az utolsóval (1:34.418) átvette a vezetést.
1:34.240-et ment Rosberg közepes keveréken, Schumacher hét kör után visszatért a bokszba.
Eddig Lewis Hamiltoné a leggyorsabb kör a közepes keveréken, ideje 1:33 646.
A Sauber mexikói versenyzője lágy gumikkal átvette a vezetést, de nem örülhetett sokáig, mert Fernando Alonso a keményebb, közepes keverékkel pár pillanattal később gyorsabb volt nála, a ferraris ideje 1:33.302.
A német 1:31.911-et futott lágy gumikon, ez csak két tizeddel lassabb Webber tegnapi legjobb idejénél.
A legújabb radarképek alapján az esőfelhők a pálya északi részét nem érik el az edzés végéig.
A német 1:31.694-et ment a lágy gumikkal, ami a hétvége eddigi legjobb köre.
Vitantonio Liuzzi Hispaniájában váltót cseréltek, ezért a holnapi rajtnál öt hellyel hátrébb fogják sorolni.
Fernando Alonso több mint fél másodpercet vert az eddig vezető Rosbergre, ideje 1:31.138. Ez még mindig lassabb pár tizeddel annál az időnél, amivel Lewis Hamilton két éve itt a harmadik szabadedzésen győzött. Alonso mögé Button zárkózott fel másodiknak, de fél másodperces lemaradással.
Vettel nem tudja átvenni a vezetést, még Webbertől is kikapott, jelenleg harmadik.
Webber tovább javította a hétvége körrekordját, ideje 1:31.049-re, de egy perccel később Vettel még jobbat futott, ideje 1:30.916.
A Scumacher S-kanyarban Karun Chandok Lotusa megcsúszott, és keresztbe állt. Valószínűleg le is fulladt, mert a versenyző kiszált belőle.
A legjobb 10 végső sorrendje: Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Rosberg, Massa, Sutil, Schumacher, Maldonado.