Őrült Brit Nagydíj, papírforma eredmény

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Mercedes, Brit Nagydíj
Vágólapra másolva!
Annak ellenére Hamilton, Rosberg és Vettel végzett a Brit Nagydíj dobogóján, hogy a verseny elején a Williamsek vezettek. Először azonban gyengén taktikáztak, aztán az eső is rosszkor jött nekik, Hamilton és Vettel viszont pont jókor váltott intermediate-ekre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül69 bejegyzés

Őrülten fordulatos, meglepően kezdődő verseny után született sablonos eredmény a 140 ezres teltház előtt megrendezett Brit Nagydíjon, amelyet a Williamsek parádés rajtja és a kétszer is eleredő eső bolondított meg. Sokáig Felipe Massa és Valtteri Bottas állt az élen, a csapatuk azonban bizonytalankodott a taktikával, amit a Mercedes kíméletlenül kihasznált. Lewis Hamilton visszavette a vezetést, s bár később Nico Rosberg veszélyesen közel került hozzá,

pont a legjobbkor, az eső erősödése előtt váltott intermediate gumikra, amivel bebiztosította idei ötödik győzelmét.

Sebastian Vettel szintén a tökéletes időzítésnek köszönhetően tornázta fel magát a dobogóra.

Az alaphangot az adta meg, hogy Massa csodálatosan indult, és kapásból faképnél hagyta a kissé beragadó Mercedeseket. „Már előre sejtettem, hogy ha mindent jól csinálok, megelőzhetem őket, mert a közepes gumikon rendszerint jól rajtolunk" – ismerte el a brazil, aki mögé rögtön a csapattársa zárkózott fel, mielőtt Hamilton tőle még az 1. körben visszavette a 2. helyet.

Massa már a rajtnál az élre repítette a Williamst - katt a galériához! Forrás: AFP/Ben Stansall

A 3-as kanyarban történt négyes karambol miatt – amelyben a két Lotus és a két McLaren is egymással ütközött, rögtön kiütve a versenyből Romain Grosjeant, Pastor Maldonadót és Jenson Buttont – azonban beküldték a Safety Cart, és az újraindítás után Hamilton túlvállalta magát: a Massa ellen indított támadás során lecsúszott a pályáról, így Bottas újra meg tudta őt előzni.

Zűrzavar a Williamsnél?

A 19. körig a két Williams simán tartotta maga mögött a két Mercedest, és az élkvartett 13 másodpercre elhúzott az 5. helyezett Nico Hülkenbergtől. Bottas gyorsabbnak tűnt Massánál, és a csapat esélyeit javíthatta volna, ha eléje küldik, ehelyett azonban eleinte megtiltották neki az előzést. „Pedig akkor kicsit gyorsabb voltam, és lett volna egy-két jó lehetőségem a támadásra, de nem engedték" – mondta Bottas. Később azt üzenték neki, hogy a hátsó egyenes végén előzhet, ha tisztán tud, addigra azonban szerinte késő volt.

– vélte Massa, akit végül a 4. helyen, 26 másodperccel Bottas előtt intettek le. „A kemény gumikon pedig már én voltam a gyorsabb." A Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley is megvédte a döntést, azt állítva, hogy a tévében „össze-vissza bejátszott" rádióüzenetek kelthették a tétovázás benyomását.

Hamilton az újraindítás után megpróbálta megelőzni Massát, de túlvállalta magát - katt a galériához! Forrás: AFP/Ben Stansall

„Az elején arra kértük őket, hogy tartsák a pozíciójukat, aztán amikor kicsit elhúztunk, engedtük nekik, hogy küzdjenek egymással" – mondta. „Nem akartuk, hogy túl keményen harcoljanak, amivel a Mercedeseknek is kiszolgáltathatták volna magukat."

Massa akkor vesztette el a vezetést, amikor Hamilton bevágott elé a bokszban, már a tervezettnél hamarabb, a 19. körben új, kemény keverékű gumikra váltva.

Bár várható volt, hogy így fog történni, a Williams meg sem próbáltak túljárni a Mercedes eszén,

pedig ennél rosszabbul aligha járhattak volna. „Tudtuk, hogy a kiállásunk lassú lesz, mert ki kellett pucolni a hátsó szárnyat, de még ehhez képest is túl lassú lett" – magyarázta Massa, aki egyelőre megtartotta a 2., Bottas pedig a 3. helyet.

A Williams ezeket akkor vesztette el, amikor a 39. körben megérkezett az első eső, és Rosberg a félig vizes pályán megtáltosodott, két körön belül megelőzve Bottast, majd Massát is. Ők végül még egy-egy pozíciót buktak, mert az eső erősödésére nem reagáltak időben, és csak egy körrel Hamilton és Vettel után váltottak intermediate gumikra. „Sebastian még 8 másodperccel mögöttünk volt, ennyivel több ideje maradt dönteni" – védekezett Smedley. „Egyáltalán nem vagyok csalódott az eredmény miatt."

Rosbergnek rosszul jött ki a lépés

Hamilton viszont az élen haladva is a legjobbkor, a 43. körben állt ki interekért, mert az eső alig másodpercekkel később zuhogni kezdett. Habár a jó döntést a Mercedes szerint ő hozta meg, kicsit mázlija is volt, mert a slickjei addigra annyira elkoptak, hogy Rosberg – aki 3 kör alatt 8 másodperces hátrányból érkezett meg mögé – a következő körben megelőzhette volna.

– mondta a német. „De ő sajnos jó döntést hozott, amikor beállt a bokszba, pedig azt hittem, nem lesz igaza. Az eső a következő körben nagyon rákezdett."

Jim Clark és Nigel Mansell után Hamilton a harmadik brit lett, akinek háromszor is sikerült megnyernie a Brit Nagydíjat - katt a galériához! Forrás: AFP/Ben Stansall

Hamilton, aki 17 pontra növelte az előnyét az összetettben, úgy érezte, „pályafutása során először" tökéletesen sakkozott a gumikkal, és elismerte, hogy előzőleg nem volt válasza Rosberg tempójára. Miután az elrontott ausztriai rajt óta visszatért az idei specifikációjú rugóra a kuplungban, megjegyezte, hogy a pozícióvesztés ellenére „a kuplungom most jól működött, csak nagyon gyenge volt a tapadás a startnál."

A Ferrari nem rúghatott labdába

Eközben a Ferrarinak Silverstone-ban nemcsak a Mercedes, hanem a Williams ellen sem volt esélye, amíg el nem eredt az eső. A rajtnál Nico Hülkenberg mindkét autójukat megelőzte, az első körökben nagyon szenvedtek a hideg gumikon, és Sebastian Vettel mellett az újraindítást követően még Sergio Pérez is elment.

Kimi Räikkönen ezután majdnem végig a csapattársa előtt haladt, és korai, a 13. körben lebonyolított kiállása jóvoltából visszaszerezte az 5. helyet.

Ám az esőben lelassult, és előbb elengedte Vettelt, majd túl hamar vállalta be az intermediate gumikat, így később egy harmadik kerékcserére is sort kellett kerítenie, úgyhogy csak nyolcadikként ért célba. Ezzel elvesztette a 4. helyet Bottasszal szemben a bajnoki tabellán.

Räikkönen túl korán váltott intermediate gumikra - katt a galériához! Forrás: AFP/Ben Stansall

Vettel viszont ugyanakkor váltott interekre, mint Hamilton, vagyis egy körrel a Williamsek előtt, amivel varázsütésre a dobogón találta magát.

– viccelődött, és a kemény keverékekre utalva hozzátette: „Mondhatjuk, hogy a gumiválasztás itt nem kedvezett nekünk, de a helyzet mindenki számára egyforma volt. Magyarországon remélhetőleg kellemes meleg lesz, ami jól fog jönni."

Felemás siker a Red Bullnál

Vettelre még Danyiil Kvjat is veszélyt jelentett a Red Bull-lal, csakhogy ő sem kapcsolt időben az eleredő esőre, és ezzel leszakadt tőle, csak Bottas nyomában szelve át a célvonalat. „Az autónk jobban viselkedett a vártnál, remélhetőleg így is fog folytatódni. Jóformán az egész versenyen be voltunk ragadva Vettel mögé, de sajnos egy körrel utána cseréltünk kereket" – mondta az orosz, aki a legutóbbi hat futam közül ötödször szerzett pontot. Daniel Ricciardónak viszont elektromos hiba miatt fel kellett adnia a Brit Nagydíjat.

Bár a Forma-1 nézettsége sok helyen csökken, a brit közönségre mindig lehet számítani: a hétvégén most is 320 ezren látogattak ki Silverstone-ba - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Force India mindkét autóját a legjobb tíz között tudta tartani: Hülkenberg 7., Pérez 9. lett, és jórészt annak köszönhetően, hogy csak tizenhárman jutottak el a célig, végre Fernando Alonso is bezsebelte első idei McLaren-es pontját.

– ismerte el a spanyol. „Tudjuk, hogy az autónk folyamatosan fejlődik, és a helyes irányba haladunk, de ezt nemcsak a külvilág, hanem a csapat tagjai előtt is bizonyítanunk kell. Ez az eredmény motivációnak jó."

A másik McLarent vezető Button immár zsinórban harmadszor esett ki,

mivel belekeveredett a tömegbalesetbe a verseny elején. „Fernando megpróbálta elkerülni őket, de kifarolt, és nekem ütközött" – mesélte Grosjean és Maldonado koccanásáról. „A becsapódástól egyszerűen leállt a motorom, úgyhogy nem tudtam folytatni." Alonso úgy vélte, „a két Lotus messze túl agresszíven ment be a 3-as kanyarba, és engem is nekikényszerítettek Jensonnak. Hihetetlen."

A Forma-1-es világbajnokság következő állomása a Hungaroring, ahol három hét múlva rendezik meg a 30. Magyar Nagydíjat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

15:43
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Teltház Silverstone-ban

Szép napot mindenkinek! Silverstone-ban teltház, 140 000 néző előtt kezdődik meg hamarosan a Brit Nagydíj, amelynek a két Mercedes fog nekivágni az élről. Az idő az előrejelzéseknek megfelelően felhősebb, mint tegnap és tegnapelőtt volt, de azért így is süt a nap.

15:45
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr autója máris elromlott

A rajtrács felé haladva Felipe Nasr autója felmondta a szolgálatot. A Sauber a Hangar egyenesben állt meg annyira hirtelenül, hogy a brazil pilótának félreállni sem volt ideje. A 6. sebességi fokozatban ragadt a váltója, a csapat javaslatára megpróbálta üresbe tenni, de nem járt sikerrel, így képtelen volt eljutni a 16. rajtkockába. Visszavitték a bokszba.

15:47
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Nem lesz új autója az idén a Manornak

Már eddig is sejteni lehetett, de John Booth, a Manor elnöke a Sky Sportsnak megerősítette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az idén nem építenek új autót, így a szezont a tavalyi modell átalakított változatával fejezik be. Ez azt jelenti, hogy a Ferrari „kénytelen” gyártásban hagyni a tavalyi erőforrást egészen a szezon végéig.

15:49
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Így üdvözölték a rajongók Hamiltonékat

Igazi fesztiválhangulatot teremtett a már tegnap is népes közönség Silverstone-ban, és ez a néha unott pilótákat is elragadta. A legnagyobb éljenzés természetesen Lewis Hamiltont üdvözölte szombat délután, és a vasárnapi versenyzői parádén is, amelynek végén a hazai hős felmászott a kerítésre, és onnan integetett a rajongóknak.

15:51
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Lauda magabiztos, Wolff nem annyira

Niki Lauda a Sky Sportsnak elmondta, nem számít arra, hogy ma akár a Williams, akár a Ferrari meg tudja szorítani a Mercedeseket, de Toto Wolff szerint "nem szabad kijelenteni", hogy a csata mindenképpen a két Ezüstnyíl között dől majd el. A műszaki hibáktól is tart, ezek a hétvégén eddig Nico Rosberget érték utol.

15:52
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Büntetések jöhetnek

Már az időmérőn is problémát okozott, hogy a versenyzők többségének legalább egy eredményét törölték, miután túl szélesen vették a Copse kanyart, és a délelőtti GP2-es sprintfutam alakulását is meghatározta a pályaelhagyás. Ez alapján úgy tűnik, 5 másodperces büntetésre számíthat mindenki, aki előzés közben kiszélesíti a pályát, még akkor is, ha nincs hova mennie a belső íven haladó ellenfele mellett.

15:55
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton újabb győzelemre készül

A világbajnoki címvédő eddig négyszer jutott fel a silverstone-i dobogóra, két alkalommal elsőként haladt át a célvonalon. A legsikeresebb Fernando Alonso hat dobogós hellyel, de Kimi Räikkönen is ötször vehetett már át trófeát itt. Vettel háromszor, Rosberg kétszer, Ricciardo és Bottas egy-egy alkalommal kapott díjat.

15:57
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr nem indul a futamon

A Sauber szerelői nem tudják megjavítani az elromlott sebességváltót, a brazil pilóta autója hiába jutott vissza a bokszba, ma sajnos ott is marad.

15:59
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Indul a felvezető kör

Mindenki el tudta hagyni a rajtrácsot, néhány kilométer bemelegítés után rajtol az idei 9. futam, a Brit Nagydíj.

16:00
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hogy lehet, hogy a briteknek csak egy versenyük van?

Teltház van Silverstone-ban, és bár manapság nehéz Európában új versenyeknek helyet találni, kétségtelen, hogy a brit közönség még egy versenyt el tudna tartani.

16:01
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hogy lehet, hogy a briteknek csak egy versenyük van?

Teltház van Silverstone-ban, és bár manapság nehéz Európában új versenyeknek helyet találni, kétségtelen, hogy a brit közönség még egy versenyt el tudna tartani.

16:02
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Óriásit rajtoltak a Williamsek

Massa átvette a vezetést, Bottas feljött a 2. helyre, de Hamilton vissza tudta előzni. Rosberg a 4., Räikkönen, Kvjat, Vettel követi, Button a kavicságyban kötött ki.

16:04
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Safety Car

Grosjean és Button balesete miatt pályára lépett a biztonsági autó. Bottas fellélegezhet, és Räikkönen is, akit már Kvjat kezdett támadni. Alonso a bokszba hajtott, új első szárnyat kap autójára.

16:05
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

A Lotus csomagolhat Silverstone-ban

Maldonado is kiesett, valószínűleg műszaki hiba miatt. A mérnöke arra utasította, hogy kapcsolja ki az autó elektronikáját.

16:06
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

A Williams állva hagyta a mezőnyt

A visszajátszás alapján nem ugrottak ki, a rajtrács mindkét oldaláról indulva legyorsulták a Mercedeseket. Massa óriási lendülettel, egyszerűen faképnél hagyta Hamiltonékat.

16:07
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

A két Lotus miatt a két McLaren is ütközött

A két Lotus kiütötte egymást, ezért Alonso is keresztbe fordult, és felöklelte Button autóját, aki szintén kiesett. A spanyol az egyetlen, aki folytatni tudta a versenyt fél perces javítás után, természetesen az utolsó helyen.

16:10
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hatalmas a kavarodás

Végre versenyt látunk az F1-ben: Hamilton támadta Massát, de kicsúszott, Bottas visszavette a 2. helyet, Hamilton, Rosberg, Hülkenberg, Räikkönen, Kvjat, Pérez, Vettel, Sainz a további sorrend, Verstappen is a kavicságyban kötött ki.

16:13
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

5. kör: Lenyugodtak a kedélyek

Massa 0,9 másodperccel vezet Bottas előtt, Hamilton további 9 tizeddel marad el a finntől, Rosberg pedig 1 másodpercre van csapattársától. A Ferrarinak nem megy, Räikkönen csak a 6., Vettel csak a 9. helyen áll.

16:14
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

6 kör: Mostantól jöhet a DRS

Massa és Bottas kicsivel gyorsabb a két Mercedesnél, de továbbra is DRS távolságra vannak egymástól, Rosberg már nem, így Hamilton figyelhet kicsit jobban előre. Vettel próbálja támadni Pérezt. Massa tempóját dicséri mérnöke, de a bal első gumira vigyáznia kell. Ez másnak is problémát okozhat.

16:15
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

7. kör: Hamilton rákapcsolt

A 6. körben övé volt a leggyorsabb kör, fél másodpercet hozott Massán, akit Bottas is kezd utolérni. Ez is a Mercedes malmára hajtja a vizet.

16:17
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

9. kör: Massaa kezdi feltartani a mezőnyt

A 8. körben Rosbergé lett a leggyorsabb kör, Bottas a DRS segítségével kezdte támadni csapattársát, de nem volt elég közel, de Hamiltonnal együtt lopják a távolságot Massa mögött.

16:21
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

9. kör: Üzenet Massának

"Ne versenyezzen a csapattársával" - szóltak neki, és ugyanezt mondták Bottasnak is, de mégis támadta Massát a Hangar egyenes végén. Hamilton közben már Bottast is üldözi.

16:22
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

11. kör: Bottas tiszte előzést végrehajthat

Egymást akadályozza a két Williams, Bottas előzne, de Massa ezt nem hagyja, viszont a csapat elvárja, hogy tiszta manőverrel kerüljön előre a finn pilóta. Így nehéz lesz.

16:23
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

11. kör: Ricciardo a bokszban

Úgy tűnik, a Red Bull kétkiállásos taktikán van ma, ez lesz a ritkább. Az 5. helyezett Hülkenberg közben már 9,2 másodpercre van az élbolytól, feltartja az utána érkező Räikkönent, Kvjatot és Vettelt. A 12. körben Sainz is kiállt a bokszba.

16:26
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

13. kör: Räikkönen a bokszban

A Ferrari valószínűleg taktikát váltott, hogy kiszabaduljanak Hülkenberg mögül, és már a futam elején átálltak két cserére. Massa továbbra is feltartja Bottast az élen, a Mercedes szerelői is kerékcserére készülnek.

16:27
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

14. kör: Vettel is a bokszban

A Mercedes szerelői közben visszapakoltak, valószínűleg csak ijesztgették a Williams csapatát, de ők nem dőltek be a trükknek, továbbra is Massa az élen Bottas, Hamilton és Rosberg előtt.

16:29
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

15. kör: Räikkönen a leggyorsabb

Új gumikon szárnyal a Ferrari, de Räikkönen csak a 9. jelenleg, Vettel pedig a 10. helyre jött vissza a kerékcsere után, a különbség 2,7 másodperc közöttük, az éltől viszont jelentősen lemaradtak, fél perc a hátrányuk.

16:31
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

16. kör: Vettel üldözi Räikkönent

Most ő a leggyorsabb a pályán, fél másodpercet hozott csapattársán, így már csak 2,2 másodperc a különbség a 9-10. hely között. Az élen most beálltak vonatozni a pilóták, Bottas továbbra is minden alkalommal csapattársa mögé ér a Hangar egyenes végén, de kockázatvállalás nélkül esélytelen előzni.

16:34
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

17. kör: Alonso ismét a bokszban

A 12. helyre jött vissza, Ricciardo előtt van, aki korábban a motorerő-visszaesésére panaszkodott. A Sky Sports szerint közben Oxfordban esik az eső, ami mindössze 30 mérföldre van a pályától. A 18. kör végén Kvjat is kiállt a bokszba.

16:35
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

19. kör: Hamilton a bokszban

Valószíűleg most nyeri meg a versenyt, miután kimentették a Williamsek mögül. Egy jó kivezető körrel akár mindkét Williamst is megelőzheti.

16:36
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

20. kör: Hamilton centikkel Pérez előtt

Semmiképpen sem engedhette meg, hogy ne a mexikói elé érjen vissza a pályára, így szabad előtte az út, közben Massa és Rosberg egyszerre jönnek a bokszba.

16:37
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

21. kör: Massa éppen Rosberg előtt

Hamilton viszont mindkettejüket megelőzte a bokszban, és most száguld Bottas után. Őt is le fogja nyomni nemsokára.

16:40
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

22. kör: Hamilton vezet

Magabiztosan átvette a vezetést, miután Bottas is kereket cserélt, sőt a finn csak Massa és Rosberg közé tudott visszaérni. Ezzel Rosberg járt a legrosszabbul, mert ő továbbra is csak a 4. helyen halad, csapattársa viszont már 3,3 másodperccel Massa előtt jár.

16:41
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

23. kör: Rosberg átáll a B tervre

"Nyomd neki most" - üzente mérnöke, mindenképpen előznie kell, ha előrébb akar jutni. Ricciardo közben motorhiba miatt feladta a futamot.

16:44
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

24. kör: Egyelőre működik a Ferrari taktikája

Visszaszerezték az 5-6. helyet Kvjattól és Hülkenbergtől, de növelniük kell az előnyt, ha meg is akarják tartani a pozícióikat. 30 perc múlva eshet az eső, ezt Hamiltonnak mondták.

16:46
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

26. kör: Hamilton meglép

A 25. kör végén már 4,2 másodperccel vezetett Massa előtt, Rosberg már 5,8 másodpercre van. A Ferrari 20 perc múlva vár esőt, először a Hangar egyenes végén, a Stowe kanyarnál.

16:47
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

27. kör: Tényleg kezd beborulni

Az óriási területen fekvő pálya egy része felett továbbra is süt a nap, de van, ahol kezd már beborulni. A szél az egész hétvégén erős volt, így a felhők akár gyorsan is a pálya fölé érhetnek. Újabb csavar jöhet?

16:50
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

28. kör: A Ferrari kezd gyorsulni

Az előző körben Räikkönen is be tudott menni 1:38 alá, ahogy az élboly ezt minden körben teszi, de még mindig lassabb a két Williamsnél és a két Mercedesnél.18 másodperc a hátránya, viszont stabilan 2 másodperccel Vettel előtt halad. Elég unalmas lehet, tiszta pályán sem jutnak előrébb.

16:52
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

29. kör: 15 perc múlva esni fog

Erre számít a Mercedes, és ezt el is mondták Rosbergnek. Ez jól jöhet neki, mert nem úgy tűnik, hogy önerőből meg tudja előzni a Williamseket. Hamilton 1:37.093-mal újabb leggyorsabb kört futott, és már 5 másodperccel vezet Massa előtt.

16:53
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

30. kör: Zivatar jöhet

A McLaren 15-20 percen belül számít az esőre, ami "elég erős lehet". Rosberg közben próbál tapadni Bottasra, de nem tudja támadni finn ellenfelét.

16:55
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

31. kör: Sainz figyelmeztetést kap

A 9-es kanyarban rendszeresen kiszélesíti a pályát, ezt kell abbahagynia. Meglepő módon egyelőre senkit sem büntettek meg. A spanyol egyelőre a 9. helyen áll.

16:56
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

32. kör: Rosberget sürgetik

"Adj bele mindent" - szól az ukáz a rádión. Már 7,6 másodpercre van Hamiltontól a 4. helyen, továbbra is Bottas mögé beragadva autózik

16:58
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

33. kör: Sainz kiesik

Műszaki hiba miatt kiesik, elég szerencsétlen helyen áll félre, a célegyenesbe vezető kanyar bukóterében.

16:59
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

34. kör: VSC Sainz miatt

Nehéz lesz eltávolítani Sainz autóját, ezért Monaco után másodszor, de igazából először vetik be az új szabályt, ami befagyasztja a versenyzők közötti különbséget, de az igazi biztonsági autóra nem lesz szükség.

17:01
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

34. kör: 15:05-kor jöhet az eső

Az FIA bejelentése alapján helyi idő szerint 14:05-kor jöhet az eső. A McLaren azt mondta Alonsónak, hogy először a bokszutca környékén fog esni.

17:02
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

35. kör: Vége a VSC-nek

Hamilton ismét versenytempóban, közben Kvjat jelenti, hogy elkezdett esni az eső, a Mercedesnél már veszik is elő az esőgumikat.

17:04
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

36. kör: Bottas már gumit cserélne

"Szerintem ki kellene állnunk" - mondta a rádión, közben Rosberg megint támadni kezdte a Stowe kanyarnál. A Sky Sports szerint a bokszutcában még nem esik.

17:05
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

37 kör: A Ferrari szerelői bevetésre készen

Hamilton szerint viszont elállt az eső. Mérnöke először azt hitte, hogy a brit azt kérdezi, kiállt-e már más gumit cserélni. Újabb apró félreértés a rádión.

17:07
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

38. kör: Kezdenek csúszkálni az autók

A régi célegyenesben már egyértelműen nedves a pálya, Rosberg el is hagyja az aszfaltcsíkot, de némi időveszteséggel vissza tud jönni a pályára. A Mercedesnél kezdik előkészíteni a gumikat.

17:08
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

38. kör: Teljes káosz

Vettel megelőzi Räikkönent, aki Ericsson, Alonso, Stevens, Merhi után kijött a bokszba, de Bottas mérnöke azt mondta, hogy most még "kinyírnák" az esőgumikat.

17:09
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

39. kör: Rosberg megelőzi Bottast

A Maggots kanyarnál került végre a finn elé, Hamilton közben kicsúszott a Copse-ban, de folytatni tudja a versenyt. A Sky Sports szerint a radar alapján az eső áthaladt a pálya fölött.

17:11
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

40. kör: Elment az eső, de jön még

Egyelőre rossz ötlet volt kereket cserélni, mert az intermediate abroncsok nem elég gyorsak, ráadásul az eső is elhagyta a pálya térségét, bár 5 perc múlva újabb záporra számítanak.

17:12
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

41. kör: Rosberg simán megelőzi Massát

A német utolérte, és otthagyta brazil ellenfelét, a Williams teljesítménye nagyon visszaesett a változékony körülmények közepette. Vettel körönként 5 másodperccel közeledik hozzájuk.

17:14
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

42. kör: Rosberg még nem adta fel

3,7 másodpercre csökkentette hátrányát csapattársa mögött, és jelenleg sokkal gyorsabb Hamiltonnál. Ha a brit nem kapcsol rá, szoros lehet a vége, 9 kör van hátra.

17:15
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

43. kör: Ismét esik az eső

Hamilton idegesen jelentette ezt a rádión, Rosberg mérnöke a gumikról érdeklődik. A Hagar egyenesben Rosberg már nagyon közel került csapattársához.

17:16
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

43. kör: Hamilton a bokszban

"Semmi tapadásom nincs, srácok" - mondta, mielőtt a bokszba hajtott. Intermediate gumikat kapott, jött Vettel is."

17:18
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

44. kör: Hamilton szárnyal az intermediate gumikon

Simán visszaelőzte Massát a 2. helyért, majd Rosberg kerékcseréje után újra az élen áll. A két Williams egymás után állt ki, Vettel megelőzheti őket.

17:20
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

45. kör: Bravúr a Ferraritól, Vettel a 3.

A végig esélytelennek tűnő Ferrari a legjobb pillanatban cserélte le Vettel kerekeit, így a német feljött a két Mercedes mögé a 3. helyre. A hátránya 24,3 másodperc Hamilton mögött, Rosberg is 9,1-re van a brit mögött. Massa és Bottas a 4-5. helyezett.

17:22
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

46. kör: Alonso pontszerző helyen

Ha végig tud menni, meg is tarthatja a 10. helyét, mivel jelentős előnye van Marcus Ericsson előtt, akinek az autójára a Sauber mindig a nem megfelelő gumikat szerelte fel.

17:23
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

47. kör: Az állás a hajrá előtt

Hamilton, Rosberg (+8,9), Vettel (+25,4), Massa (+29,1), Bottas (+47,2), Kvjat, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez, Alonso

17:26
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

48. kör: Räikkönen ismét a bokszban

A 8. helyről állt ki, új intermediate gumikat kapott, de így is visszaér Pérez elé. Ha nem esik ki senki, a finn a 8. helynél előrébb nem nagyon végezhet ma.

17:27
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

49. kör: Az élmezőnyben nőnek a különbségek

Egyre jobban elszakadnak egymástól a versenyzők, így csatákra nincs sok esély a hátralévő körökben. Az eső láthatóan elállt, de a pálya nem szárad túl gyorsan.

17:28
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

50. kör: Újabb zuhé jön

Már csak három kör van hátra, de Hamiltonnak szóltak, hogy "néhány perc múlva" újabb eső jön. Az már valószínűleg a dobogón éri őket.

17:30
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

51. kör: Bottasnak nem váltak be a gumik

Nagyon lassú tempót megy az 5. helyen, de Kvjat hiába gyorsabb nála körönként két másodperccel, nem valószínű, hogy utol tudja érni.

17:34
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

52. kör: Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat

Élete harmadik győzelmét aratta hazai pályán, Nico Rosberg futott be a 2. helyen, Sebastian Vettel pedig a 3. lett. A remek kezdés ellenére Felipe Massa csak a 4., Valtteri Bottas pedig az 5. lett Kvjat, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez, és az idei első pontját szerző Alonso előtt.

17:41
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton a közönség előtt ünnepelt

A bukótérben megforgatta Mercedesét, miközben Niki Lauda a Sky Sportsnak elmondta, a mérnökök döntése volt a sörsdöntő, második kerékcsere időzítése.

17:42
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Ragyogó napsütés fogadja a dobogósokat

Hamilton tiszteletére szól a brit himnusz, immáron ragyogó napsütésben. Ilyen gyorsan változnak a körülmények Silverstone-ban.

17:44
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Pete Bonnington vette át a konstruktőri trófeát

Hamilton mérnökét érte a megtiszteltetés, hogy hazai pályát átvegye a csapat díját. A stratégák ezúttal kiválóan dolgoztak a Mercedesnél, főleg Hamilton oldalán.

17:50
július 05, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel: Az eső nélkül nem lennénk a dobogón

Hamilton a közönségnek hálálkodott, és azt mondta, életében talán először választotta meg helyesen a kerékcsere időpontját. Rosberg elismerte, hogy Hamilton az egész hétvégén jobb volt nála, és a bokszba is jókor állt ki, majd ő is megköszönte a népes közönség lelkesedését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!