Vágólapra másolva!
A Japán Nagydíj időmérőjének végén ő elsőre is jó kört futott, míg Hamilton elfékezte magát, és javítani már nem volt lehetősége. Ismét a Mercedesek foglalták el az első rajtsort, mögülük Bottas és Vettel rajtolhat.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül24 bejegyzés

Nico Rosberg az idei második pole pozícióját szerezte meg a Japán Nagydíjon, miután az első Q3-as etapjában 76 ezreddel jobb kört futott csapattársánál, Lewis Hamiltonnál. Az első körében többször is hibázó britnek már nem volt lehetősége visszavágni, mert Danyiil Kvjat az utolsó percben hatalmas balesetet szenvedett, és a piros zászlók véget is vetettek az időmérőnek.

A Q1-ben még Hamilton volt a leggyorsabb, de a második szakaszban Rosberg átvette a vezetést, és úgy tűnt, szoros csata dönthet közöttük a pole-ról. Az első Q3-as próbálkozásuk után egy tizednél is kisebb volt köztük a különbség, az utolsó körükben pedig valószínűleg mindketten javítottak volna. A hajtűkanyarnál ugyanis elsőre Hamilton és Rosberg is elfékezte magát, és a brit elmondása szerint az utolsó kanyarban is hibázott.

„A második körömet elég jónak éreztem, a 7-es kanyarnál már 2 tizeddel gyorsabb voltam, de ez már nem számít" – mondta Hamilton az edzés után. „Nico remek munkát végzett, és a legfontosabb, hogy Danyiil jól van."

Rosberg idén másodszor indulhat a pole-ból - katt a galériához! Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Rosberg elsősorban annak örült, hogy a szingapúri gyengélkedés után a Mercedes megmutatta, továbbra is ők a legerősebbek. „Egy nehéz hét után fantasztikus ez az eredmény" – nyilatkozta. „Szinte hibátlan kört futottam, elégedett voltam vele. Az autónk balansza is jó, magabiztosan várom a versenyt."

A 3. helyről Valtteri Bottas indulhat a Williamsszel, az ő lemaradása már majdnem fél másodperc volt. A Williams a Q1-ben és a Q2-ben is erősnek tűnt, a finn mégis „meglepőnek" nevezte, hogy csak a Mercedesek tudták megelőzni. „Azt persze tudtuk, hogy ez a pálya jobban fekszik az autónknak, mint a szingapúri" – mondta. A másik Williamsszel Felipe Massa az 5. helyről indulhat, Sebastian Vettel befért elé a Ferrarival.

A német elismerte, az időmérő elején nehezen találta a ritmust, de az első Q3-as körével elégedett volt, a másodikban pedig gyorsabb is lehetett volna. Vettel 1 tizeddel előzte meg a 7. helyet elcsípő Kimi Räikkönent, aki az utolsó szett gumijával nem volt túl elégedett, pedig a tempója alapján szerinte a 3. helyen is végezhetett volna.

Daniel Ricciardo lemaradása már majdnem egy másodperc volt a 7. helyen, és úgy érzi, sokkal többet a piros zászlós befejezés nélkül sem tudott volna kihozni a Red Bullból. „Néhány tizedet javultam volna, de ez valószínűleg a többiekre is igaz" – mondta az ausztrál, aki az edzés után döbbenten nézte a csapattársa balesetéről készült felvételeket.

Kvjat autója a baleset után - katt a galériához! Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Kvjat csak magát okolja

Kvjat a hajtűkanyar előtt elmondása szerint „újonc hibát" vétett, amikor két kerékkel is a fűre hajtott. „Itt nincs nagy bukótér, ezért a falban kötöttem ki" – mondta az orosz, akinek a Toro Rossója a becsapódás után a levegőben is átfordult. Az autó alaposan összetört, de Kvjat már a rádión jelezte, hogy rendben van. „A csalódottság nagyobb a fájdalomnál" – nyilatkozta az orvosi vizsgálat után. Kvjat az utolsó helyen végzett a Q3-ban, mivel – Sergio Pérezhez hasonlóan – csak egy körre hajtott ki az edzés végén.

Csalódott lehet a Toro Rosso, hiszen Max Verstappen tempója biztató volt a Q1-ben, de a 8. helye után nem tudott részt venni a második szakaszban. A Q1 utolsó percében elromlott az elektromos rendszer az autójában, ezért a hajtűnél keresztbeállt a pályán, és ki kellett szállnia a Toro Rossóból. A lengetett sárga zászlók több versenyző utolsó körét tönkretették, Jenson Button is erre fogta a kiesését.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

09:46
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Japán Nagydíj időmérőjéről élőben készülő tudósításunkban! Ma sokkal szebb idő van Szuzukában, mint pénteken: süt a nap, 27 fokos a levegő. A távolban lehet néhány sötét felhőt látni, de mindenki száraz időmérőre számít.

09:50
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Élre állt a Mercedes

A tegnapi esős edzésekből nem sok következtetést lehetett levonni, a ma délelőtti gyakorlás viszont száraz pályán zajlott. Rosberg és Hamilton visszatért az élre a szingapúri fiaskó után, úgy tűnik, ők az időmérő legnagyobb esélyesei. Ricciardo 5 tizedes lemaradással követte őket a 3. helyen.

09:55
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Mire képes a Ferrari?

Ez a harmadik edzésen sem derült ki egyértelműen, könnyen lehet, hogy rejtegették a valódi tempójukat. Räikkönen egy másodperces hátránnyal a 6. helyen végzett, Vettel csak 8. lett.

10:01
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q1

Hatan rögtön a pályára is hajtottak. Már 28 fok van, az aszfalt pedig 37 fokos.

10:06
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen az élen

1:35.415-ös körrel kezdett, ezzel Maldonadót, Kvjatot, Grosjeant és Sainzt is megelőzi. Tavaly Rosberg 1:32.50-6-os idővel szerezte meg a pole pozíciót.

10:08
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

A Mercedes máris gyorsabb, mint délelőtt

Hamilton állt az élre 1:33.595-ös idővel, Rosberg több mint 3 tizedes lemaradással követi őt. Eddig 12 pilótának van mért köre, a Ferrarik még ki sem hajtottak a pályára.

10:10
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson kicsúszott

A Spoon kanyarban vesztette el az uralmát az autója felett, és nagy tempóval kicsúszott a kavicságyba, de sikerült visszatérnie a pályára. "Mi történt?" - kérdezte utána idegesen a csapatrádión.

10:13
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg az utolsó szektorban volt lassabb

A 13-as és a 14-es kanyarban túlkormányzottnak érezte az autóját, szerinte itt veszítette a legtöbb időt Hamiltonhoz képest. A Ferrarik közben feljöttek a 3. és 5. helyre, a hátrébb álló Vettelt arra kérik, a biztonság kedvéért fusson még egy kört.

10:17
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz veszélyben

Verstappen egyelőre a 8. helyen áll, de a csapattársának igyekeznie kell, csak a kiesők között találjuk meg a nevét a 17. pozícióban. A jelenlegi állás szerint Button, Stevens, Ericsson és Rossi is kiesne.

10:23
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen kipördült, vége a Q1-nek

Az utolsó percben senki nem tudott javítani, mert Verstappen Toro Rossója keresztbe állt a hajtűkanyarnál. A holland nem tudta újraindítani az autóját, a sárga zászlók pedig több versenyző utolsó körét tönkretették. Kiesett Button, Ericsson, Nasr, Stevens és Rossi. Verstappen ugyan a 8. helyen továbbjutott, de nem vehet részt a Q2-ben, miután nem tudta visszavinni az autóját a bokszba.

10:25
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton maradt a leggyorsabb

A Q1 első tíz helyezettje: Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Bottas, Grosjean, Ricciardo, Vettel, Verstappen, Kvjat, Massa.

10:30
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Már megy a Q2

Mindenki a közepes gumikat használja, a mezőny nagy része azonnal kihajtott a pályára. A Mercedes emlékezteti Hamiltont, hogy tiszta kört kell futnia, mert ezek az abrancsok a versenyen is felkerülhetnek az autójára.

10:31
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Button a sárga zászlókat okolja

Úgy érzi, az utolsó Q1-es körében elég gyors volt a továbbjutáshoz, de Verstappen keresztbe állt autója miatt lassítania kellett. Pedig most nem is érezte olyan rossznak a McLarent.

10:33
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg vezet

A Q2-ben ő kezdett jobban, 1:32.632-es körével 157 ezreddel volt gyorsabb Hamiltonnál. A két Williams követi őket, a Ferrari megint a többieknél később hajtott a pályára.

10:37
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso még nem járt a pályán

Már csak 4 perc van hátra a Q2-ből, de a spanyol még nem futott kört. Így jelenleg Verstappen is megelőzi őt, rajtuk kívül Pérez és a két Lotus esne ki a mostani állás alapján.

10:40
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Nagy a Ferrari lemaradása

Räikkönen áll a 3. helyen, de több mint 7 tizedes hátránnyal követi a Mercedeseket. Vettelt a két Williams is megelőzi, a 6. helyen áll. Az élmezőny már a bokszban van, de a Red Bullokat még kiküldtek egy körre a Q2 végén.

10:42
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Ők estek ki a Q2-ben

Vége az időmérő második szakaszában, tőlük búcsúzunk: Hülkenberg, Sainz, Maldonado, Alonso, Verstappen. A továbbjutók sorrendje: Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Massa, Bottas, Vettel, Ricciardo, Pérez, Kvjat, Grosjean.

10:45
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen műszaki hiba miatt állt le

Azt mondja, elromlott az elektromos rendszer az autójában, nem az ő hibája volt a korai kiesés. Ez nem a Toro Rosso időmérője, Sainz is csak a 12. helyen végzett.

10:51
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a döntő szakasz

Hamilton az első szuzukai pole pozíciójáért hajt. Korábban kétszer is indulhatott az élről a Japán Nagydíjon, de ez 2007-ben és 2008-ban a másik japán pályán, Fudzsiban történt.

10:53
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Rosbergé az első kör

76 ezreddel gyorsabb kört futott Hamiltonnál, de még lesz egy etapjuk. Egyelőre Bottas a 3., Vettel a 4.

10:56
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Pérez és Kvjat csak egyszer hajt ki

Ők még nem futottak mért kört a Q3-ban. Most üres a pályára, mindenki a garázsban várja az utolsó etapját.

10:59
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Mindenki a pályán

Három perc van hátra, az összes versenyző kihajtott a bokszból. A két Mercedes várhatóan egymással fog csatázni a pole pozícióért, a 3. helyen Bottas is több mint 4 tizedre van tőlük.

11:05
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjat a falnak csapódot, piros zászló

Óriási baleset vetett véget a körözésnek: Kvjat a hajtű előtt ráhajtott a fűre, és nem tudta korrigálni a hibát. Nagy tempóval a falnak csapódott, a Red Bull a levegőbe is felemelkedett. Az autó nagyon összetört, de Kvjat jelezte, hogy jól van.

11:06
szeptember 26, 2015
Vágólapra másolva!

Rosbergé a pole

Kvjat balesete miatt már senkinek nem volt lehetősége a javításra, és az edzést újra sem indították, mivel már csak 36 másodperc volt hátra. A végeredmény: Rosberg, Hamilton, Bottas, Vettel, Massa, Räikkönen, Ricciardo, Grosjean, Pérez, Kvjat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!