Rosberg nyitott az élen, a Ferrari megelőzte a Red Bullt

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes
BUDAPEST, HUNGARY - JULY 24: Nico Rosberg of Germany driving the (6) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes F1 WO7 Mercedes PU106C Hybrid turbo on track during the Formula One Grand Prix of Hungary at Hungaroring on July 24, 2016 in Budapest, Hungary. Arpad Kurucz / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
A Német Nagydíj első edzésén Rosberg 3 tizedet adott Hamiltonnak, a Ferrari versenyzőinek sikerült megelőznie a Red Bull párosát. Az élcsapatok mögötti bolyban megtartotta vezető helyét a McLaren.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül36 bejegyzés

Rutinszerű szabadedzéssel tért vissza az F1 mezőnye a Hockenheimringre, ahol utoljára 2014-ben lépett pályára a mezőny. Tavaly egyáltalán nem rendeztek Német Nagydíjat, és az érdeklődés az idén is meglehetősen visszafogottnak tűnik. A célegyenes végén öt szektornyi lelátót reklámokkal borítottak be, és a többi részen is csak lézengtek a nézők.

Az eredményekre nem igazán lehet panaszuk, az eddigi színvonalra viszont annál igen. Zsinórban hetedik alkalommal is a két Mercedes zárta az élen az első szabadedzést, ezúttal Nico Rosberggel az 1. helyen. A két Ezüstnyíl lágy gumikkal kezdett, de már akkor is csak alig voltak lassabbak a szuperlágy gumikkal kezdő Ferrariknál.

Rosberg kezdett az élen Németországban - kattintásra galéria nyílik! Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Arpad Kurucz

Nem sokkal később ők is szuperlágyakra váltottak, és letaglózó előnyt autóztak ki. Rosberg sokáig 1,8 másodperccel gyorsabb volt a 3. helyezett Sebastian Vettelnél, de a Ferrari pilótája 1,1 másodpercre csökkenteni tudta a különbséget. Ez F1-es szinten ég és föld, így ezúttal sem lehet kétségünk afelől, hogy a Mercedesek a hétvége toronymagas esélyesei.

A versenyzők helyezései az élmezőnyben egyelőre egyértelmű sormintát rajzolnak ki: a két Mercedest a két Ferrari és a két Red Bull követi, majd a két McLaren és a két Toro Rosso jött a sorban. A csapattársak közötti különbségek ráadásul általában elhanyagolhatók, így az eredmények egyelőre hűen tükrözik az autók kezdeti teljesítményét.

Kisebb-nagyobb problémák

Javításra természetesen van még tér: Max Verstappen az edzés elején az alacsony hasmagasságra és a hátsó tapadás hiányára panaszkodott, Jenson Buttonnak az energia-visszanyerő rendszerrel, majd az alulkormányzottsággal és a kigyorsításokkal gyűlt meg a baja, Valtteri Bottas többször kicsúszott, Kevin Magnussen is elhagyta a pályát, a Jolyon Palmert helyettesítő Esteban Ocón autóján pedig a szervokormány romlott el.

A leglátványosabb kicsúszást Romain Grosjean követte el, mivel a francia versenyző megtalálta a pálya szélén lévő kevés kavicságy egyikét. Grosjean korábban majdnem nekiment Vettel autójának is, amikor az arénában utolérte az araszoló Ferrarit, mielőtt az kiállt a bokszba. A Ferrarikra Alonso is panaszkodott a rádión, ingerülten azt mondta, külön pályát kellene építeni nekik.

Bár csütörtökön a felvezető kör kivételével teljesen eltörölték a rádiótilalmat, egyelőre nem hallottunk sokkal több és érdekesebb üzenetet, mint a közelmúlt során, de elképzelhető, hogy nem is nagyon volt miről beszélgetni, mert a kisebb technikai hibák, és átlagos forgalmi helyzetek mellett igazán váratlan esemény nem történt az első szabadedzés során.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

11:43
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik a hajrá a nyári szünet előtt

Köszöntjük olvasóinkat a Német Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! A mezőny máris átért Németországba, és hamarosan kezdődik a nyári szünet előtti utolsó versenyhétvége.

11:44
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Fontos döntések születtek csütörtökön

Sikerült néhány népszerűtlen szabálytól megszabadulni, és a glóriát sem vezetik be, legalábbis jövőre.

Feloldották a rádiótilalmat az F1-benhttp://www.gphirek.hu/f1/20160728-mar-a-hetvegi-nemet-nagydijtol-feloldottak-a-radiotilalmat-az-f1-ben-2017-ben-nem-lesz-gloria.html
11:52
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Ross Brawn keltett feltűnést

Csütörtökön több újságíró is kiszúrta Ross Brawnt egy Londonból Frankfurtba tartó repülőn, mindössze egy nappal azután, hogy James Allison, a Ferrari volt technikai igazgatója távozott Maranellóból. Kiderült, hogy Brawn csupán Michael Schumacher jótékonysági alapítványa miatt látogatott Németországba, nem F1-es meghívás okán.

11:54
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

A glória a fő beszédtéma

Jövőre nem vezetik be, de 2018-ban továbbra is ez a cél. Martin Brundle, a Sky Sports szakértője szerint Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója azt szeretné, hogy az idén minden versenyző próbálja ki a fejvédő szerkezetet. Ezt eddig csak a Ferrari és a Red Bull pilótái tették meg.

11:56
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Zavartalan edzés várható

Gyönyörű az idő a Hockenheimringen, de nincs nagy tömeg.

12:00
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Ön McLaren rajongó? Ezeket a képeket imádni fogja

Jeremy Cliff, egy amerikai autós fotós készített látványos sorozatot történelmi McLaren versenyautókról. További képek itt találhatók.

Couple of Niki Lauda's McLaren Formula 1 cars hanging out a Circuit of the America's after a storm.
12:02
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Újonc tesztpilóta kezdi az edzést

Charles Leclerc az első, aki pályára lép a Haas színeiben. A Ferrari protezsáltja ezúttal Esteban Gutiérrezt váltja az első szabadedzés erejéig.

12:04
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Hockenheimben is reklám lett a lelátóból

A várhatóan gyenge nézőszámról árulkodik, hogy a helyiek hatalmas felületen reklámmal borították be a célegyenes végi lelátót, vagyis oda egyetlen jegyet sem adtak el.

12:06
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

A születésnapos Alonsóé az első mért kör

A McLaren versenyzője 1:18.817 alatt ért körbe a hockenheimi pályán. Nemrég még tortával, lufikkal és fejdíszekkel köszöntötték Alonsót a McLaren bokszában.

12:11
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Häkkinen beállt Uberezni

Magyarországon betiltották, Berlinben meg társadalmi üzenetet közvetítenek az Uber segítségével. A korábbi kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is beállt Uberezni, és az ittas vezetés ellen kampányol.

Budapesten Häkkinen már gyalog járna, vagy bilincsben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sophia Kembowski
12:13
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen végig szikrázta a Parabolicát

Parabolica Hockenheimben is van a hajtűkanyar előtt, bár kevésbé ismert, mint Monzában. Max Verstappen autója hosszan és látványosan szikrázott, mielőtt elért a kanyarhoz. Nem futott jó kört, majdnem 6 tizeddel elmarad Alonsótól.

12:16
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Túl alacsony a hasmagasság Verstappen autóján

Rádión jelentette, hogy nem látja rendesen, hogy merre megy, túlságosan ráz az autó. Így is csak 2 tizeddel volt lassabb csapattársánál.

12:17
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton átvette a vezetést

Az övé az első Mercedes a pályán, 1:17.947-tel átvette a vezetést, mögötte jelenleg Ricciardo a 2. helyezett 1:18.509-el, Alonso továbbra is a 3. helyen áll, de ő kiszállt az autóból.

12:20
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen gyorsabban ment Hamiltonnál

A Ferrari versenyzője 1:17.863-mal az élre állt, és Vettel is kilátogatott a pályára. Mindketten szuperlágy gumikat használnak.

12:22
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen javított, Vettel még lassú

A 2007-es világbajnok legjobb köre eddig 1:17.627, csapattársa 1:18.624-nél tart a 4. helyen. Ricciardo megelőzte Hamiltont és feljött a 2. helyre, de a Mercedesen lágy gumik voltak.

12:25
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg is előkerült, átvette a vezetést

Lágy gumival elsőre lassabb volt Hamiltonnál, majd újabb körével átvette a vezetést. 1:17.136-ot futott, Vettel 409-cel a 2. helezett, szuperlágy gumival.

12:32
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Így szikrázott Verstappen autója az elején

Azóta csak kisebb incidensek történtek, Grosjean és Pérez csúszott ki, de semmi veszélyes nem volt a pályán.

12:34
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

A rádióból továbbra sem hallunk semmit

Bő fél óra eltelt az első szabadedzésből, és papíron már szabadon rádiózhatnak a csapatok a versenyzőikkel, ebből mégsem hallunk semmit. Mindössze Verstappentől játszottak be 1-1 üzenetet. Kár érte.

12:35
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen a gumikkal küszködik

Lágy abroncsok vannak az autóján, de azt mondta, hogy hátul már gyenge a tapadás. Bottas megpördült a hajtűkanyarban, pont Rosberg előtt.

12:38
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend 30 perc után

12:40
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Zsúrt rendezett a McLaren Alonso szülinapjára

A kétszeres világbajnok ma ünnepli 35. születésnapját.

12:45
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Öt szektor teljesen zárva Hockenheimben

A légifelvételek szerint máshol is alig ülnek. Persze, még csak a pénteki első szabadedzésnél tartunk, de a németek láthatóan nem estek ismét szerelembe az F1-gyel.

12:46
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Alacsonyan szálló helikopter okoz izgalmat

A pálya egyébként kong az ürességtől. Féltáv van, pont 45 perc telt el az első szabadedzésből.

12:51
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg száguld a szuperlágy gumival

A Mercedesre is feltették a hétvégén használható leggyorsabb abroncsot, Rosberg 1:15.517-tel meg is erősítette a vezetést Vettel előtt. A Ferrari versenyzője szintén szuperlággyal ment 1,8 másodperccel lassabb kört.

12:55
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Hamiltonnak egyelőre nincs válasza

Szuperlágy gumival csak 0,3 másodpercre tudta megközelíteni csapattársát. Vettel is a pályán van, Räikkönen egyelőre nem.

12:58
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso feljött a 4. helyre

Meglepő részeredmény a McLarentől, miközben Bottas többször is elfékezte magát, Magnussen pedig kicsúszott a pályáról, de folytatni tudta az edzést.

13:00
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Ocón autójában elromlott a szervókormány

A francia versenyző Palmer helyét vette át az első szabadedzésre, és úgy tűnik, elromlott alatt az autó. Ricciardo közben feljött a 4. helyre, de kicsúszott az utolsó kanyarban, így gyorsabb is lehetett volna.

13:05
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Buttonnak a fékezéssel van gondja

A 6-os kanyarban furcsán lassult az autója, mondta a rádión. Valószínűleg nem a fékekkel, hanem az energia-visszanyerő rendszerrel van gondja.

13:07
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean majdnem felöklelte az egyik Ferrarit

A Haas pilótája az utolsó kanyarhoz közelített versenytempóban, amikor maga előtt találta Vettelt, aki éppen a bokszba akart kiállni. A német versenyző nemrég 1,15 másodpercre csökkentette a hátrányát Rosberg mögött.

13:17
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg használt gumikkal próbálkozik

Szuperlágy gumikat kapott, és forgalomba is keveredett, nem ez lesz a legjobb köre. Továbbra is vezet Hamilton és Vettel előtt.

13:19
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Megemelték Massa tükreit?

Első ránézésre meglepően magasnak tűnnek Felipe Massa tükreinek alátámasztásai. Az ellenfeleik autóin alacsonyabbra helyezték el a visszapillantókat. Ugyanez Bottas autóján:

13:26
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Button még mindig küszködik a McLarennel

Most alulkormányzottságra és a kigyorsításokra panaszkodik. Bő 4 tizedmásodperccel lassabb a 7. helyezett Alonsónál, aki flow vis festékkel bekent autójával nemrég tért vissza a bokszba.

13:28
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso kiakadt a Ferrarikra

"Kellene építeni nekik egy külön pályát, hogy körözhessenek maguknak" - mondta ingerülten, majd a bokszba visszatérve kiszállt az autójából. Egyelőre nem világos, hogy mi bosszantotta fel.

13:30
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean megtalálta a kevés kavicságy egyikét

A pálya körül szinte végig aszfaltozott bukóterek vannak, de Grosjean mégis megcsúszott, és érintette az egyik kavicságyat.

13:31
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Schumacher fia a Mercedes vendége

A bokszban figyeli menedzsere, Sabine Kehm társaságában az edzést. Tavaly a gyártó év végi gáláján is feltűnt, egyelőre változó sikerekkel továbbra is a német F4-ben versenyez.

13:32
július 29, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg zárta az élen az első tréninget

Hamilton, Vettel, Räikkönen, Verstappen és Ricciardo követte. Ne menjenek messzire, nemsokára jelentkezünk részletes összefoglalóval!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!