Rosberg az élre állt, Hamilton szenvedett

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Szingapúri Nagydíj, kicsúszás
Vágólapra másolva!
A Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén a címvédő nem tudott igazán gyors kört futni az ultralágy gumikon, a versenyszimulációja pedig egy hidraulikaszivárgás miatt teljesen kimaradt. Räikkönen közelítette meg a legjobban Rosberget, Vettel viszont elégedetlen volt a Ferrari balanszával.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül41 bejegyzés

A Mercedes átvette a vezetést, de csak viszonylag csekély előnnyel a Szingapúri Nagydíj péntek esti, helyi idő szerint fél 10-kor kezdődő második szabadedzésén, amely már teljesen mesterséges fényben zajlott. Nico Rosberg az egy évvel ezelőttinél két teljes másodperccel gyorsabb kört futva végzett az élen, ezzel szűk háromtized másodpercet vert legközelebbi üldözőjére, Kimi Räikkönenre, míg a címvédő Lewis Hamiltonnak gondjai voltak.

Rosberg az ultralágy gumikon magabiztosan állt az élre - katt a galériához! Forrás: AFP/Roslan Rahman

Rosberg késő délután egy elfékezés miatt a falban kötött ki, az autóját azonban estére teljesen megjavították, és úgy tűnik, a kisebb baleset nem zökkentette ki a ritmusból: habár a lágy gumikon csak a középmezőnyben kezdett, az időmérő-szimulációk során, az ultralágyakon magabiztosan állt az élre. Hamilton viszont először forgalomba került, aztán többször is lecsúszott a pályáról, így nem tudott javítani a szuperlágy Pirelliken elért idején.

A hosszabb etapokból pedig kimaradt, mert a Mercedes egy kisebb hidraulika-szivárgást fedezett fel az autóján.

A Ferrari számára is felemásan sikerült az edzés: Räikkönen az ultralágy gumikon megközelítette Rosberget, és maga mögé utasította a két Red Bullt, a Szingapúr specialistájának számító Sebastian Vettel viszont elégedetlen volt a balansszal, így a csapattársától is 7 tizeddel elmaradva csak 5. lett.

A Red Bull hozta a várt eredményt, bár Daniel Ricciardo a falat lekoccolva megpördült egyszer. Az edzés során sokan súrolták a korlátot itt-ott, de komolyabban csak Romain Grosjean autója sérült meg, amelyen összetört a hátsó vezetőszárny. A hátralévő háromnegyed órában vissza sem tudott térni a pályára, mert megrongálódott a Haas futóműve is, míg Fernando Alonso az edzés legvégén egy váltóhiba miatt volt kénytelen leparkolni a McLarenjét az egyik bukótérbe.

A McLaren nagy reményekkel érkezett az ázsiai városállamba, de egyelőre nem tűnt igazán erősnek: Alonso a 9., Jenson Button pedig a 12. helyen zárta az edzést, egy Force India és egy Toro Rosso is gyorsabb volt náluk.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

17:23
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Alig lett hűvösebb

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Szingapúri Nagydíj második szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Az ázsiai városállamban hamarosan este fél 10 lesz: ez a legkésőbb rendezett esemény a hétvégén, az időmérő fél, a verseny egy egész órával hamarabb startol majd holnap illetve holnapután. A délutáni edzés óta azonban nem lett sokkal hűvösebb, hiába sötétedett be: a levegő még mindig 29, az aszfalt 33 fokos.

17:27
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg csak elfékezte magát

A Mercedes német versenyzője az első edzésen két szenzációt is szolgáltatott: az elsőt azzal, hogy a lágy gumikon (ami itt a legkeményebb keveréket jelenti) 1,4 másodperccel gyorsabb kört ment, mint tavaly, holott a többiek abban a pillanatban még az ultralágyakon is jóval lassabbak voltak. A másodikat akkor, amikor frontálisan a falnak ütközött a 18-as kanyarban. Az első kerekei blokkoltak, a hátsók viszont úgy forogtak, mintha fékezés közben is működött volna a hajtás, de a Mercedesnél azt mondják, nem volt szó műszaki hibáról, Rosberg egyszerűen elfékezte magát a használt gumikon.

17:30
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Jól áll a Red Bull

A legjobb időt az első edzésen végül Max Verstappen érte el, az ultralágy gumikon 49 ezredmásodpercet verve csapattársára, Daniel Ricciardóra, és majdnem fél másodpercet a 3. helyezett Sebastian Vettelre. Lewis Hamilton 6 tizedre volt Verstappentől, de a lágy gumikon: Christian Horner szerint ezért minden azon múlik majd, hogy valójában mekkora a különbség a keverékek között.

17:31
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Autók a pályán!

A két Manor és Gutiérrez az első három fecske odakint. Ricciardo még csak most öltözik be.

17:34
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Ez az év legkeményebb versenye

Legalábbis fizikailag: a magas, 80% körüli páratartalom és a hőség nagyon próbára teszi a versenyzőket, ráadásul a futam hossza rendszerint a 2 órás limit közelében van. Közben a két Manor feliratkozott a tabellára, egyelőre Ocon vezet 1:51.051-gyel.

17:36
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel az élre áll

1:47.245-ös időt fut, a Ferrarin a lágy gumik vannak. Az ultralágyakon az első edzésen 1 teljes másodperccel gyorsabb volt ennél.

17:38
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen átveszi a vezetést

Ő a szuperlágyakkal kezd, 1:46.147-es ideje a Ferrari mai legjobbja eddig. Rosberg is megtett egy kört ugyanezzel a keverékkel, de 8 tizeddel lassab volt, csak a 4. Räikkönen, Kvjat és Sainz mögött.

17:40
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso a falnak koccan

Egy elfékezés után kitör a McLaren fala, és nekiütődik a falnak a jobb oldalon. Repkednek az apróbb darabok, de úgy tűnik, az uató nem sérült meg. Óriási a forgalom, csak Ericsson és Bottas nincs a pályán.

17:41
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton gyors kört fut

Ő is a lágy gumikon van, 1:45.275-ös körével 9 tizedet ver Räikkönenre. Ez simán a hétvége legjobb köre eddig.

17:44
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo felzárkózik a Mercedeshez

Csak 0,345 másodperccel maradt el Hamiltontól, szintén a lágy gumikon. A Red Bullt akkor sem szabad leírni itt, ha a Mercedes teljesen megoldotta a tavalyi gondjait. És a Ferrarit sem, különösen Vettelt, aki igazi Szingapúr-specialista: Horner szerint ezen a pályán minimum 3 tizedet ér a többiekhez képest.

17:46
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az első negyedóra után így állunk: Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Räikkönen, Hülkenberg, Kvjat, Sainz, Rosberg, Vettel, Pérez, Massa, Alonso, Gutiérrez.

17:48
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo a falnak csapódik

A 11-es kanyarban besokallt, a Red Bull kifarolt alatta, és a hátulja a bal oldali korlátnak ütődött. Utána még be is fordult, de a szemközti fal előtt megállt. Nem sérülhetett meg túlzottan szerencsére. A pályának ezen a részén egymást követik a terhelésváltások, nem csoda, hogy néha túllőnek a célon a pilóták.

17:53
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Kiürült a pálya

Az első rohamnak vége, csak Kvjat, Sainz, Bottas, Ericsson és Ocon van kint. A Toro Rosso egyébként jól megy ezen a pályán, mert a tavalyi Ferrari motor itt a szokásosnál kisebb hátrányt jelent számukra.

17:56
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek az időmérő-szimulációk

Ocon, majd Gutiérrez is megkapta az ultralágy gumikat. A francia lekoccolta a falat a Manor jobb első kerekével, de nagy baj nem történt. Ilyen majdnem-balesetből még biztos sokat fogunk látni a hétvégén.

17:59
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

A nagyok is megkapták az ultralágyakat

Vettel, Räikkönen, Hamilton és Rosberg is azokon ment ki a pályára. Vajon mire mennek velük? Vettel kicsit csúszkál...

18:01
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel az élre áll

1:45.266-os időt ér el, de csak 9 ezreddel gyorsabb, mint Hamilton volt a szuperlágyakon. Jön Räikkönen, és gyorsabb...

18:02
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen szuper kört fut

1:44.427, ez jó idő! 9 tizeddel jobb Vettelénél. Rosberg ugyan még gyorsabb, ő pár másodperccel később 1:44.152-es idővel szeli át a célvonalat, de ez csak 0,275 másodperces hátrányt jelent a Ferrarinak, ami nem vészes.

18:04
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton elvette a gázt

Az első szektorban még rendesen nyomta neki, bár Rosbergnél és Räikkönennél is gyengébb részidőt érte el, aztán viszont forgalomba került. Egyébként ezen a pályán a kemény kigyorsítások és a sok (23) kanyar miatt nagyon kell vigyázni a gumikra, különösen a hátsókra a Pirelli szerint, mert könnyű megfőzni őket.

18:05
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel javít

Egy hűtőkör után megy még egy gyorsat, és az jobb is az elsőnél, de csak egyetlen tizeddel. Hülkenberg felkapaszkodik mögé a 4. helyre, megelőzve Hamiltont. Jön Verstappen...

18:07
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen a 3. helyre jön fel

Az ultralágy gumikon egy tizeddel lassabb kört fut, mint Räikkönen. Hamilton viszont nem jutott előrébb a 6. helyről, a gyorsnak szánt köreiben több hibát is vétett: az előbb is elfékezte magát, és levágott egy kanyart.

18:09
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

Egyelőre így állunk: Rosberg, Räikkönen, Verstappen, Vettel, Hülkenberg, Hamilton, Ricciardo, Pérez, Kvjat, Gutiérrez, Sainz. De Ricciardo és Pérez még nem tette meg az ultralágy gumis köreit, Hamilton pedig már megint hibázott, ezúttal a 11-es kanyarnál.

18:11
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Nasr kimenekült a szervizútra

A 14-es kanyarnál besokallt, és inkább továbbment. Verstappen az előbb, az ultralágy gumikon futott 3. körében abszolút legjobb részidőt ért el a pálya közepén, de összességében nem javított.

18:12
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo és Pérez is megkapta az ultralágyat

Vajon mire mennek velük? Lássuk...

18:14
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Letört Grosjean hátsó szárnya!

Kissé megtépázottnak tűnik a Haas hátulja. Nem csoda: az utolsó kanyarban kifarolt, és az autó hátuljával a falnak csapódott. Az egyik véglap bele is ragadt a TecPro bálába, viccesen néz ki. Csak a Haas szerelői nem fognak röhögni...

18:16
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo csak 4.

A középső szektorban 39,970-es abszolút legjobb szektort fut, de a pálya utolsó részén időt veszít, így csak a 4. helyre jön fel Rosberg, Räikkönen és Verstappen mögött.

18:19
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

Mostanra mindenki teljesítette az időmérő-szimulációját, így fest a tabella: Rosberg, Räikkönen, Verstappen, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg, Hamilton, Sainz, Alonso, Kvjat, Pérez, Button, Gutiérrez, Massa, Bottas.

18:20
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

A McLaren nem örülhet

Úgy gondolták, erre a pályára az övék lesz a negyedik legjobb autó, de egyelőre a Force Indiától és a Toro Rossótól is le vannak maradva kissé. A Williams szénája még rosszabbul áll, Massa és Bottas csak a 14-15. helyet foglalja el.

18:22
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Pérez is lekoccolja a falat

Ő az egyik jobbosban találta meg a korlátot, de olcsón megúszta. Közben Rosberg nem vesztegeti az idejét, és már a versenyszimulációját teljesíti az ultralágy gumikon. Hamilton még a bokszban van.

18:24
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel a beállításokkal szenved

A Sky Sports szerint nem volt baj az autójával, csak nincs vele összhangban, ezért volt 7 tizeddel lassabb Räikkönennél. Most visszatért a pályára ugyanazzal a szett ultralágy gumival, miután átállították a Ferrari első futóművét.

18:27
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

A különbségek a gumik között

A szuperlágyról az ultralágy keverékre váltva így javítottak a versenyzők:

RIC SzL 1:45.620 => UL 1:44.557
VES SzL 1:46.028 => UL 1:44.532
RAI SzL 1:46.147 => UL 1:44.152
PER SzL 1:46.444 => UL 1:46.063
HÜL SzL 1:46.477 => UL 1:45.182

Ez elég nagy, átlagosan kb. 1,5 másodperces eltérést sugall a kétféle keverék között.

18:30
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Szerelik Hamilton Mercedesét

Levették a motorburkolatot, és az autó hátulján dolgoznak. Közben nemrég Räikkönen is nekivágott a hosszú etapjának, de ő a szuperlágy Pirelliken. Az első köre nagyon gyors, 1:49.9-es volt, de rögtön utána majdnem egy teljes másodperccel lelassult.

18:32
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen nagyon bekezd

Az ultralágy gumikon 1:49.419-cel indít, és a második köre is csak 3 tizeddel lassabb. Ez ígéretes a Red Bull szempontjából, mert Rosberg is lassabban kezdett.

18:35
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton kiszállt az autójából!

A Mercedesszel komolyabb probléma lehet, mert feltették a bakokra. Úgy tűnik, Hamilton nem tud hosszú etapot menni ma, ami nem jó hír számára - legalább a leglágyabb gumin fontos lenne, a csapat erre ezért is ad lehetőséget mindkét pilótájának a második szabadedzésen.

18:38
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Hidraulikai hibája van

A Mercedes a Twitteren azt írja, Hamiltonnak "kisebb hidraulikai probléma" miatt javítják az autóját. Kisebb vagy sem, ezzel értékes időt veszít a felkészülés során. És az időmérő-szimulációja is zűrzavarosan alakult.

18:39
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel kiengedi a bukótérbe

Besokallt az egyik kanyarnál, inkább továbbgurult a Ferrarival. Egyébként nemrég a lágy gumikra váltott, míg Rosberg még mindig az ultralággyal nyomja, már 16 kört ment ezzel a szettel.

18:42
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean edzésének is vége

Nem is azért, mert letört a hátsó szárnya, hanem mert a Haas felfüggesztése is megsérült, amikor a falnak ütközött vele. A Mercedesnél továbbra is vizsgálgatja Hamilton autóját. Megerősítették, hogy Hamilton ma már nem ülhet vissza bele.

18:46
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo beszól Nasrnak

Aki eléje jön ki a bokszból, és ezzel feltartja. Válaszképpen Ricciardo mérnöke is tesz egy derogáló megjegyzést Nasrra, hát ez nem szép. Közben Rosberg is a lágy, Räikkönen az ultralágy, Verstappen pedig a szuperlágy keverékre váltott.

18:51
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen a szuperlágyakon is szárnyal

Ez jól fest a Red Bullnak: 1:49.146 alatt teljesítette a legutóbbi körét, míg Räikkönen éppen Ocont üldözi. Elég sok időt vesztett a Manor mögött, a Ferrarin most az ultralágy Pirellik vannak.

18:57
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen a forgalomra panaszkodik

A versenymérnöke azonban hamar leoltja: "Ez egy utcai pálya, Max, meg kell oldanod!" Hát ja. Tényleg nagy a forgalom, 18 autó van kint, de Szingapúr legalább hosszabb - és persze szélesebb -, mint Monaco.

18:58
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg fékjei túlmelegedtek

Pedig nem is kell forgalomban haladnia. Mi lesz vasárnap, hanem ő fog állni az élen? Még mindig 28 fok van, a levegő 32 fokos.

19:03
szeptember 16, 2016
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

Räikkönen az ultralágy gumikon teljesített 14. körében még 1:49.897-es időt ment, ez nem is rossz. Alonso McLarenje búcsúzóul megállt a 16-os kanyarnál - az autó füstöl, úgyhogy a spanyol ász kiszállt belőle, és segít tolni a sportbíróknak. A rádión azt mondta, a váltója romolhatott el.

Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk az eredménytáblázattal és az összefoglalóval is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!