Rosberg kezdett az élen Monzában, a Ferrarik lemaradtak

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Olasz Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, péntek délelőtt a Mercedes fölénye több mint egy másodperc volt a 3-4. helyet megszerző Ferrarik előtt. Hamilton 2 tizeddel maradt le a köridőt egyedüliként 1:23 alá szorító Rosbergtől, és többször kicsúszott a második sikánnál.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül37 bejegyzés

A papírformának megfelelően a Mercedes versenyzői bizonyultak a leggyorsabbnak az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, de meglepetésre nem az általuk kipróbált szuperlágy gumikkal, hanem a lágyakkal érték el a legjobb eredményeiket. Nico Rosberg ezúttal jobban kezdett Lewis Hamiltonnál, de az eltérés mindössze 2 tizedmásodperc, ami a hosszú pályán nem számottevő.

Rosberg egyszer, Hamilton háromszor csúszott ki az edzés során, mindkettejüknek a második sikánnal gyűlt meg a bajuk. A többiek inkább az Ascari kijáratánál hibázgattak, Felipe Massa és Max Verstappen is felhordott némi kavicsot a pályára, de komoly incidens nem történt, még a sárga zászlók sem kerültek elő az első 90 perc során.

Rosberg bizonyult a leggyorsabbnak Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Műszaki nehézségekből viszont annál több jutott: a visszavonulását csütörtökön bejelentő Felipe Massa sokáig a bokszban rostokolt turbóhiba miatt, Fernando Alonsónak pedig a hajtáslánc egyik elemével akadt gondja, ezért lépésben vánszorgott vissza a szerelőihez, ám az edzés végén ezzel már nem vesztett sok időt.

Nagy kérdés, hogy kell-e cserélni valamit Alonso autójában.

A szezon utolsó európai versenyhétvégéjének első szabadedzése inkább tesztnapra emlékeztett: Jenson Button, Max Verstappen és Sergio Pérez a 2018-ra tervezett glória tesztelésével kezdett, Button az első mért körét is úgy teljesítette, hogy az autóján fent volt a bukókeret. A Force India színeiben Pérez oldalán honfitársa, Alfonso Celis kapott tesztlehetőséget.

A Ferrari új erőforrást vetett be mindkét autójában, de mivel bizonyos alkatrészeikből már a büntetés nélkül engedélyezett utolsó példánynál tartanak, spóroltak a futásteljesítménnyel. Azt viszont meg akarták tudni, hogy jól működik-e az utolsó három fejlesztési zseton felhasználásával készített új változat, ezért a Haashoz hasonlóan már pénteken beépítették az aktuális erőforrást.

A Haas látványos új hátsó szárnyat is vitt Monzába,

a Toro Rosso Danyiil Kvjat autóján új aero csomagot próbálgatott, a Williams pedig szintén hátsó szárnyak összehasonlításával foglalkozott. A Pirelli ismét ellátta az egész mezőnyt a megerősített, lágy keverékű, jelöletlen abroncsokkal. Ezek a legtöbb autóra fel is kerültek, de továbbra sem tudni, hogy az idén még bevetik-e őket éles helyzetben is.

Spához hasonlóan ismét problémát jelentett a forgalom, de az ott látott indulatok egyelőre nem jelentkeznek. A gyors körön lévő versenyzőknek ezúttal is folyamatosan előzgetniük kellett, mert ellenfeleik is szerettek volna üres pályán körözni. Vettel jelezte is a rádión, hogy nem tudott rendes kört összerakni, így elképzelhető, hogy az ő ideális köre ennél gyorsabb is lehet a későbbiekben.

A múlt heti horrorisztikus balesete után Kevin Magnussen visszaült az autóba,

de sok köszönet nem volt ebben, mivel még csapattársánál, Jolyon Palmernél is lassabbnak bizonyult. A két Renault abszolút utolsó lett, ami az aerodinamikai fejlesztések hiányának tudható be, de a szintén Renault motorokat használó Red Bull-pilóták is csak a 8. és a 10. helyre értek oda.

11:41
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Fontos bejelentéssel kezdődött a hétvége

Köszöntjük olvasóinkat az idei utolsó európai futam, az Olasz Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! Csütörtökön Felipe Massa bejelentette, hogy visszavonul az F1-től a szezon végén. Íme, mit mondott a nagy döntés kapcsán:

Massa: Többet értem el az F1-ben, mint hittem volnahttp://www.gphirek.hu/f1/20160901-a-visszavonulo-felipe-massa-tobbet-ertem-el-az-f1-ben-mint-hittem-volna.htmlFelipe Massa visszavonul a Forma-1-bőlhttp://www.gphirek.hu/f1/20160901-felipe-massa-visszavonul-a-forma-1-bol-jelentettek-be-monzaban.html
11:45
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ilyen, amikor az ember Massa legjobb barátja

Egy Reddit-felhasználó jóban van Raullal, aki Felipe Massa legjobb barátja. Ez nem is kérdéses, mert a fotók alapján Massa nekiadta a 2008-as Ferrariját, ami felkerült egy toronyházban lévő lakás 30. emeletére. Massa további értékes relikviákat, köztük Michael Schumacher és Ayrton Senna sisakját is elajándékozta barátjának.

With the announcement from Massa today, I got permission to post a gift from him to a friend of mine.
11:50
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb glória-tesztek jönnek

Ezúttal Jenson Button próbálja ki a fejvédőt a McLarenen, Max Verstappen a Red Bullon és Sergio Pérez a Force Indián. A Ferrari pilótái, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Nico Rosberg már korábban tesztelte az eszközt.

11:52
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Tesztpilóta vezet a Force Indiánál

Nico Hülkenberg kihagyja az Olasz Nagydíj első szabadedzését, a helyét Alfonso Celis, az istálló tesztpilótája veszi át. Hülkenberg délután ül vissza az autójába.

11:57
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean várhatóan marad a Haasnál

Az Autosport megtudta, hogy Romain Grosjean megállapodhatott a Haas csapattal a folytatásról, de a másik ülés sorsa egyelőre nem dőlt el. Esteban Gutiérrez mexikói szponzorai támogatását élvezi, de korábban csúnyán beszólt a csapatának, és a mezőny is ki van akadva rá a feltartások miatt.

11:58
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Pérez már az autóban ül

Glória van a feje körül, ahogy Button esetében is. Valószínűleg már az edzés elején le akarják tudni a tesztet. Kérdés, hogy Nico Rosberghez hasonlóan futnak-e gyors kört az eszközzel.

12:00
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso dedikálta Buttont

Vajon mennyivel ér most többet a pólója?

Autograph session...! ???????????????? #team #monza #f1 #italia #mclaren #mclarenhonda

A photo posted by Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) on

12:02
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Monzában sem gond a közönség lelkesedése

Pénteken délelőtt, már a szabadedzésen is nagy közönség kíváncsi az F1-es mezőnyre. A pilóták nagy része azonnal kiment a pályára, de vissza is tértek a bokszba egy installációs körre. A két Ferrari és Hamilton a Pirelli tesztgumijaival hajtott ki.

12:04
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Button gyors kört kezd a glóriával

A csúcssebességet nem láthattuk, de a szemmérték alapján nem spórolt a McLaren versenyzője. A Pirelli tesztgumijain megy.

12:06
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Buttoné a nap első köre

1:28.922-vel vezet, tesztgumikon, glóriával. Közben Jost Capito már McLaren uniformisban figyeli az eseményeket a bokszból. Verstappen is kihajtott a pályára, a retrós kameranézetből is láthatjuk, hogy mennyit takar ki a glória a látótérből. Nekünk sokat, a pilótáknak nem.

12:09
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Gondok Rosbergnél?

Rádión jelentette, hogy hibajelzéseket lát a kijelzőjén, de mérnöke szerint náluk nem látszik semmi. A német pilóta tesztgumikkal Hamilton mögött a 2. helyezett. A referenciaidő 1:25.124.

12:10
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Nagy baj nincs azért

Rosberg 1:24.946-tal átvette a vezetést Hamiltontól, a különbség az élen állók között 0,178 másodperc. Bottas és Button futott még mért kört.

12:13
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton alaposan rálicitált Rosbergre

1:24.123-ra javította a legjobb kört, így most bő 8 tizedmásodperces előnnyel vezet. Wehrlein is mért kört futott, de egyelőre csak az utolsó helyre jó.

12:16
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Tesztnappá minősül át a délelőtt

A csapatok komótosan próbálgatják az idei szezon szempontjából kevésbé releváns fejlesztéseket, például a glóriát vagy a Pirelli kísérleti abroncsát. Ráérnek, az idei autókat már nem igazán fejlesztik, és általában a konstruktőri bajnokságban is letisztult sorrend alakult ki.

12:21
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Új aero főnök a Saubernél

Joe Saward szakblogger szúrta ki a LinkedIn-en, hogy a Sauber kinevezte Nicolas Hennel de Beaupreau-t az aerodinamikai részlegének élére. A szakember korábban a Lotus (2013-2016), a Ferrari (2009-2013, 2000-2003), a McLaren (2006-2009), a Renault (2003-2006) és a Benetton (1997-2000) csapatát erősítette. Érdekesség, hogy a svájciak új tagjának teljes neve Nicolas Gyorgy Hennel de Beaupreau.

12:21
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb képek a glóriákról

12:23
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A Ferrarik még sehol

Egyelőre nem produkálják magukat a hazai közönségnek.. Egyikük sem futott még mért kört, így továbbra is Hamilton és Rosberg áll az élen, őket Pérez követi 1,495 másodperces hátránnyal.

12:26
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Csak kérni kellett: Vettel is mért kört futott

A Ferrari pilótája 1:25.727-tel a 6. leggyorsabb időt futotta lágy gumikon. Rosberg nem sokkal később szuperlággyal szinte letolta őt a pályáról a Lemo 2 kijáratánál.

12:27
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg visszaszerezte a vezetést

1:23.736-tal átvette az 1. helyet, így 0,387 másodperccel vezet Hamilton előtt. Furcsa a Mercedes gumitaktikája az edzésen.

12:30
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel közelít a Mercedesekhez

A Ferrari pilótája 1:24.642-vel feljött a 3. helyre, és 1 másodpercen belülre került Rosberghez, aki 1:23.651-re javította az eredményét. Räikkönen egyelőre a 4. helyezett lágy gumikon.

12:32
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Massa autója betegeskedik

A brazil pilóta továbbra is a Williams bokszában várakozik, és az autója nem áll készen a pályára lépéshez. Közben többen is csúszkálnak az aszfalton, Jenson Button, Max Verstappen és Pascal Wehrlein is hibázott. A Sky Sports szerint turbóhiba merült fel, fél óra szükséges a javításhoz.

12:34
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton egy hajszállal az élen

Mindössze 0,008 másodperccel futott jobb kört Rosbergnél. Vettel is gyorsult, 0,665 másodpercre van az 1. helytől. Pérez megelőzte Räikkönent és Verstappent.

12:37
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Jól bírják a szuperlágy gumik

Rosberg mérnöke arról tájékoztatta a versenyzőt, hogy meglehetősen robosztusnak tűnnek a szuperlágy abroncsok, és mehet még néhány kört.

12:42
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Csak a két Toro Rosso a pályán

Kvjat és Sainz egyelőre csak a 20-21. helyet foglalják el. Az orosz pilóta tesztgumikkal megy, és előreugrik a 17. pozícióba.

12:47
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Új aero csomagot tesztel a Toro Rosso

A Sky Sports szerint Kvjat autóján van az új változat, Sainzén a régi. Egyelőre mégis a spanyol a gyorsabb, ő most a 14. helyezett, Kvjat pedig  a 18. pozícióban áll.

12:50
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Megszületett az idei év legvadabb F1-es pletykája

Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy a 64 esztendős Charlie Whiting, az FIA veterán versenyigazgatója lemondana az év végén, és egy csapatnál folytatná a pályafutását. A németek szerint Whiting Spában már tárgyalt is néhány istállóval. Ha ez igaz lenne, óriási botrány kerekedhetne belőle, mert Whitingnak szinte teljes rálátása van arra, hogy mi történik a csapatok háza táján, és az FIA működését is kitűnően ismeri, a szabályok hézagairól nem is beszélve.

12:52
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Megjavították Massa autóját

A Williams versenyzője használt tesztgumikkal 1:6.859-et futott, ezzel egyelőre a 18. helyre ért oda. A sorrend alapvetően régen változatlan, a legjobb 10 helyezett teljesen befagyott.

12:58
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Eltérő szárnyakat tesztelne a Williams

Hátsó szárnyakat szeretnének összehasonlítani annak érdekében, hogy kiderítsék, melyik működik a legjobban Monzában. Massa turbóhibája valószínűleg nem jön jól nekik.

13:00
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen megint kicsúszott

Az Ascari kijáratánál szélesítette ki a pályát, és átugratott a kavicságyon is. A rádión arra panaszkodott, hogy a prototípus gumik nem tapadnak eléggé.

13:01
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel helyet foglalt

A dolog szépséghibája, hogy nem az autóban, hanem a kispadon, a bokszban. Nem tűnik bosszúsnak, miközben Hamilton lágy gumival visszatért a pályára, de egyelőre nem gyors.

13:08
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Nagyot léptek előre a Mercedesek

Lágy gumikkal is sokkal gyorsabbak voltak a korábbi szuperlágyas köröknél. 1:22.959-cel egyelőre Rosberg vezet, Hamilton 0,203 másodperc hátránnyal a 2. helyezett, Vettel lemaradása már több, mint 1,3 másodperc.

13:17
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ecclestone reméli, hogy megegyezett az olaszokkal

A bokszutcában sétálgat Bernie Ecclestone, az F1 ügyvezetője. Belebotlott a Sky Sports riporterébe, és azt mondta, reméli, hogy megegyezett Monzával, de hozzátette, hogy "az embernek rugalmasnak kell lennie az olaszokkal."

13:19
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen gyors kört kezdett

Az 1-es szektor végén azonban elvette a gázt, és elengedte Danyiil Kvjatot. A 2007-es világbajnok 1,5 másodperc lemaradással a 4. helyezett, 0,15 másodperccel lassabb csapattársánál.

13:21
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Átépítették a Ferrari bokszát

Új díszletek, kellékek, LED falak kerültek a berendezés közé. Vettel közben már a pályán halad, de új lágy gumikkal egyelőre nem tudott javítani.

13:24
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb a forgalom

Nico Rosberg két kanyar alatt két pilótát is kénytelen volt megelőzni a gyors körén. Egyikük Vettel volt, aki szintén most kezd mért kört, de szeretett volna tiszta pályán körözni, ezért lassított.

13:27
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Váltóhiba Alonsónál?

Arra kérték a rádión, hogy lassan térjen vissza a bokszba. Elmondták neki, hogy tud még sebességet váltani, de lassan menjen. Sikeresen visszagurult a szerelőkhöz. Vettel közben alig tudott javítani, így visszacsúszott a 4. helyre Räikkönen mögé, Hamilton pedig már másodszor fékezte el magát a 2-es sikánban.

13:32
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedesek megint behúzták az edzést

Rosberg volt a leggyorsabb, Hamilton követte, majd a két Ferrari, Pérez és Grosjean következett. Nemsokára jönnek a részletes eredmények és az összefoglaló!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!