Hamilton átvette a vezetést, a Ferrari felzárkózott

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az Olasz Nagydíj második szabadedzésén a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull sorrendje megmaradt, de a különbségek délelőtthöz képest nagyjából megfeleződtek a szuperlágy gumikon. Sokan elfékezték magukat a monzai első sikánnál.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül31 bejegyzés

Szinte tökéletesen leképezte az F1 jelenlegi erősorrendjét az Olasz Nagydíj pénteki második szabadedzése Monzában. A két Mercedes magabiztos előnnyel megszerezte az első két helyet Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén, majd Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen következett a két Red Bull, Max Verstappen és Daniel Ricciardo előtt.

Mivel az élcsapatok versenyzői egymástól szinte elhanyagolható távolságra vannak, jól látható, hogy hol állnak jelenleg az istállók. Délután persze ennél fontosabb volt, hogy milyen tempóra képesek az autók hosszabb etapok során, és vajon hány kört bírnak ki a szokásosnál melegebb aszfalton a szuperlágy abroncsok. A lényeg, hogy a vasárnapi futam teljesíthető-e egy kiállással.

Hamilton egyenlített Rosberggel szemben - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ennek kiderítésével foglalkoztak leginkább a csapatok, de rövid etapokra ezúttal is felkerültek a Pirelli kísérleti abroncsai is. Délelőtt néhány műszaki hibától eltekintve semmilyen váratlan esemény nem történt, délután már szükség volt egy alkalommal a virtuális safety carra, miután

Esteban Ocon autója felmondta a szolgálatot a Lesmo 1-es kanyar előtt.

Máshol is akadtak kisebb-nagyobb problémák: Fernando Alonso kuplungja rendetlenkedett a bokszutca végén, de a McLaren szerelői visszatolták az autót a bokszba, és megjavították azt. Mindkét Toro Rosso látványosan elfékezte magát a bokszutca bejáratánál, és akadtak bizonytalanságok a célegyenes végén is.

Räikkönen most lassabb volt Vettelnél, de a Ferrarik elkezdtek felzárkózni - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Ezek közül Carlos Sainz hibája volt figyelemre méltó: a spanyol versenyző elütötte az egyik terelő táblát a bukótérben, Hamilton abroncsa pedig összeszedte a törmeléket, de végül folytatni tudta a munkát. Esteban Gutiérrez és Romain Grosjean a feltartás miatt panaszkodott a rádión,

Rosberget figyelmeztették, hogy kövesse figyelemmel a kijelzőjén megjelenő jelzéseket.

A szabadedzés során egy sajtótájékoztatón bejelentették, hogy bár a hétvégén még nem írják alá a szerződést, Monza további három évig F1-es futamot rendezhet. Bernie Ecclestone hozzátette, hogy ő reméli, a legendás pálya még további 100 évig vendégül láthatja a mezőnyt.

A hétvége további alakulásával kapcsolatban jó hír, hogy a Mercedes bár még mindig vezet, az egykörös tempó terén kezdenek felzárkózni az üldözők, így ha az időmérőn valaki hibát követ el a gyors köre alatt, akár még meglepő eredmények is születhetnek.

15:32
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedesek bekezdtek Monzában is

Köszöntjük olvasóinkat az Olasz Nagydíj második szabadedzésének élő közvetítésében! Délelőtt Nico Rosberg és Lewis Hamilton uralta az eredménylistát. Íme az összefoglalónk a történtekről:

Rosberg kezdett az élen Monzában, a Ferrarik lemaradtakhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20160902-f1-az-olasz-nagydij-elso-szabadedzese-eloben.html
15:35
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Még mindig Verstappen a sláger

Továbbra sem ült el a vihar Max Verstappen manővereivel kapcsolatban. A legfrissebb fejleményekről Farkas Péter tudósított a helyszínről.

Räikkönen: Semmi bajom Verstappennelhttp://www.gphirek.hu/f1/20160901-f1-sebastian-vettel-spa-utan-ujra-elbeszelgetne-max-verstappennel.html
15:52
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel idei szezonja egy képben összefoglalva

Nincs jó éve Forrás: AFP/Gabriel Bouys
15:59
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Focizással melegítettek a versenyzők a hétvégére

Nem meglepő, hogy az F1-es pilóták focimeccsen vesznek részt egy hétvége előtt, de az F1 új szponzorának köszönhetően ezúttal a pályán rendeztek kispályás focimeccset egyebek mellett Alonso, Verstappen, Ricciardo, Robert Pires, David Trezeguet és Dida részvételével.

16:01
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik az edzés

Wehrlein az első, aki kihajt a bokszból, őt Räikkönen követi, mert Gutiérrez és Magnussen félreállt rajtot gyakorolni.

16:04
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen közepes keverékkel kezd

A Ferrari versenyzője 1:25.153-at futott, ezzel egy ideig az élen állt, de csapattársa, Vettel elsőre jobbat ment nála. Igaz, a német pilóta a lágy gumikat kapta, így nem csoda, hogy 1:24.456-ot ért el.

16:06
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Jön Rosberg is

Közepes keveréket kapott ő is, közben meglett a hétvége első olyan pilótája, aki nem tudott befordulni a célegyenes végén. Romain Grosjean volt kénytelen kerülgetni a hungarocell táblákat.

16:08
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Monzában is megjelentek a digitális reklámok

A Lesmo 2-ből kihajtva látható egy nagy, digitális F1-es logo, elképzelhető, hogy a hétvége későbbi részében más is megjelenik majd ott, például a felelős alkoholfogyasztásra figyelmeztető üzenet.

Vettel továbbra is vezet 1:24.444-gyel, Räikkönen 1:25.033-ra javított. Massa, Hülkenberg, Nasr, Pérez a további sorrend.

16:10
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg alig gyorsabb Räikkönennél

Nem tudjuk, mennyi üzemanyaggal mennek, de érdekes, hogy Räikkönen csak 0,281 másodperccel lassabb Rosbergnél közepes keverékű gumikkal. Most jön Hamilton, de ő lágy gumikat kapott.

16:10
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton feladta a leckét Vettelnek

A Mercedes jött, és 0,7 másodpercet adott a Ferrarinak. Hamilton legjobb köre egyelőre 1:23.732.

16:23
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Illusztris vendég látogatott el a Ferrarihoz

Angela Merkel német kancellár tegnapelőtt utazott Maranellóba, ahol Matteo Renzi olasz miniszterelnök fogadta. Politikai kérdésekről egyeztettek, a Ferrari főhadiszállása ezúttal csak az olasz innovációt szimbolizálta.

Megérkeznek Enzo Ferrari házába Forrás: AFP/Giuseppe Cacace
16:27
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Monzában is meglepően meleg van

A Pirelli mérése szerint a levegő 29, a pálya 31 fok hőmérsékletű. Ez magasabb az itt megszokottnál, és ismét érdekessé teszi a gumik kezelését.

16:28
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel átvette a vezetést

A Ferrari versenyzője 1:23.254-et ért el, szuperlágy gumikkal. Nemsokára a Mercedesek is reagálnak, Rosberg és Hamilton is kint van.

16:31
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedesek megint rálicitáltak Vettelre

Rosberg 0,26, Hamilton összesen 0,45 másodpercet vert rá a Ferrarira, de a német pilóta tovább igyekszik, javítani azonban nem tudott, ezért inkább visszatért a bokszba.

16:32
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A szuperlágy itt is csak egy körre elég?

"Nem hiszem, hogy még egy kört megyek ezekkel a gumikkal" - mondta Hamilton a csapatrádión, és visszatért a szerelőihez. Hasonló lehet a helyzet, mint Spában, ott is csak az időmérőn használták a szuperlágy gumikat a pilóták, a futamon amint lehetett, megszabadultak tőlük.

16:37
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ocon bajban

A Manor versenyzője megállt a pályán az 1-es Lesmo előtt. Műszaki hiba lehet, mert az autó sértetlen, a sportbírók most próbálják letolni. VSC van érvényben.

16:40
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Véget ért a virtuális safety car

50 perc van hátra, Rosberg jön is a pályára szuperlágy gumikkal. Előtte viszont még rajtot gyakorol a bokszutca végén. Räikkönen is jól időzített, ő már gyors körön van, szintén szuperlágy gumikkal.

16:42
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen Vettel nyomába eredt

Jelenleg a két Mercedes vezet Hamilton-Rosberg sorrendben, 1:22.801 a legjobb idő. Vettel a 3. helyezett 0,453 másodperc hátránnyal, Räikkönen 0,701 másodperccel lassabb.

16:48
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso megint lerobbant

Szerencséje van, csak a bokszutca végéig jutott, így a szerelői vissza tudják tolni a garázsba. Szuperlággyal indult volna ki, de a kuplungja megmakacsolta magát.

16:51
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel sisakján köszönti a Tifosit

Bár papíron tilos módosítani a szezon közben a sisakfestéseken, a versenyzők nem bírnak magukkal, és folyamatosan feszegetik a határokat. A lényeg, hogy a fő motívum ne változzon, a részletek alakítása fölött szemet hunynak az FIA-nál. Sebastian Vettel e téren élen jár, ezúttal a Ferrari szurkolói, a Tifosi tiszteletére módosított a sisakján.

16:57
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg jobb, ha figyeli a jelzéseket

Az első szabadedzésen még ő kérdezte, hogy mi a baj az autójával, mert fények jelentek meg a kijelzőjén, most viszont mérnöke figyelmeztette, hogy kövesse a jelzéseket.

16:59
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Megjavították Alonso autóját

A McLaren pilótája szuperlágyakon ment ki, kicsit besokallt a Parabolicában, de csak egy látványos csúszás, és időveszteség lett belőle.

17:04
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Jobb a szuperlágy a vártnál

Sergio Pérez szerint jelenleg a szuperlágy gumi nyújtja a legkövetkezetesebb teljesítményt és a Pirelli is úgy látja, hogy a piros jelzésű abroncsok jobban bírják Monzában, mint Spában tették. Annál persze nem nehéz jobban működni.

17:07
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Monza további 3 évig F1-es futamot rendezhet

Ezt Bernie Ecclestone jelentette be a pályán jelenleg is zajló sajtótájékoztatón. "Lehet, hogy most csak 3 évre szerződtünk le, de remélem, hogy még 100 évig itt leszünk" - mondta.

17:11
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Button nem adta olcsón magát Hamiltonnak

Nem nagyon akart utat engedni a Mercedes versenyzőjének, de a Honda erőforrással és DRS nélkül nem tudott ellenállni. Hamilton fél körrel azelőtt még előrébb volt, de megint kicsúszott a 2-es sikánban. Button szerint a gumikopás elsősorban hátul problémás.

17:14
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ma a Haas versenyzői panaszkodnak

Először Gutiérrez méltatlankodott káromkodva, mert feltartották, most pedig Romain Grosjean háborodott fel azon, hogy a bokszból kihajtó Sergio Pérez nem hagyott neki helyet a célegyenes végén, ezért le kellett vágnia a sikánt.

17:17
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A pilóták dolgoznak, a szerelők pihennek

Mindkét autó a pályán halad, van idő egy pillanatnyi szusszanásra a szerelőknek. Ritka alkalom a versenyhétvégén.

17:22
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton összeszedte Sainz hungerocelljét

A Toro Rosso versenyzője elütött egy hungarocell táblát a célegyenes végén. Hamilton is elmérte a féktávot, és kénytelen volt követni ellenfelét, ez viszont azzal járt, hogy keresztül hajtott a törmeléken. Folytatni tudta a körözést.

17:24
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ecclestone véleménye az aktuális ügyekről

A Sky Sports próbált tőle válaszokat kicsikarni.

A Liberty Media áll a legközelebb ahhoz, hogy megvegye az F1-et?
- "Fogalmam sincs."

Mit gondol Max Verstappen vezetési stílusáról?
- "Szükségünk van valakire, aki versenyzik is, mert a szabályok ezt nem teszik lehetővé a versenyzőknek."

Megrendezi-e a Német Nagydíjat?
- "Meglátjuk."

17:28
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

A telefonjával bíbelődött a pályabíró

Kvjat éppen a maradék gumit füstölte el az abroncsairól a bokszutca bejáratánál, amikor a kamera képében feltűnt egy pályabíró is, aki annyira együtt élt az eseményekkel, hogy fel sem nézett az okostelefonja képernyőjéről.

17:31
szeptember 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton egyenlített

Délelőtt Rosberg, délután Hamilton volt a leggyorsabb Monzában, ezúttal Vettel és Räikkönen, majd Verstappen és Ricciardo követte. Hamarosan jövünk részletes eredményekkel és bővebb összefoglalóval!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!