Hamilton újabb pocsék rajtja után Rosberg simán nyert Japánban

Események

Forma-1, Japán Nagydíj, rajt
Vágólapra másolva!
A Japán Nagydíjon a címvédő megint rosszul indult, visszaesett a 8. helyre, ahonnan ügyes stratégiával és jókor végrehajtott előzésekkel felkapaszkodott a 3. helyre. Verstappent már hiába támadta. Sokáig Vettel is esélyesnek tűnt a dobogóra, de a rosszul időzített kerékcsere miatt csak 4. lett. A Mercedes behúzta a konstruktőri vb-címet.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül58 bejegyzés

Nico Rosberg idei kilencedik győzelmét aratta az izgalmas Japán Nagydíjon, és ezzel 33 pontra növelte az előnyét csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, ami azt jelenti, hogy

a fennmaradó négy versenyen elég mindig a 2. helyen végeznie, akkor is világbajnok lesz.

Hamilton ismét pocsékul rajtolt, azonnal visszaesett a 8. helyre, ahonnan ügyes stratégiával és jól időzített előzésekkel feltornázta magát a dobogóra, a hajrában nagy csatát vívva Max Verstappennel. A Mercedes így sorozatban harmadszor is bebiztosította magának a konstruktőri világbajnoki címet.

A rajtnál Hamilton megint beragadt, kipörögtek a kerekei Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A győzelem sorsa gyakorlatilag az első pár másodpercben eldőlt. Míg Rosberg rakétaként lőtt ki a pole pozícióból, Hamilton az idén már sokadszorra beragadt, és hatan elhúztak mellette, a remekül startoló Sebastian Vettel kis híján neki is ment hátulról. Bár az éjszakai eső miatt a rajtrács páros oldala, és különösen az ő rajtkockája még kissé nedves volt, Hamilton elismerte, hogy nem emiatt indult lassan. „Nem hiszem, hogy a vizes folt szerepet játszott benne – mondta. –

A Mercedes igazgatója, Toto Wolff ugyanakkor nem varrta a versenyző nyakába a felelősséget: azt ígérte, még utánajárnak, mi volt a gond. „Tudjuk, hogy ezen a téren nem voltunk erősek az idén, jövőre muszáj lesz fejlődnünk" – ismerte el.

A rajtnál Hamilton beragadása miatt óriási helyezkedés indult a gyors első kanyarig. A két Ferrari majdnem összeakadt, míg Sergio Péreznek sikerült Daniel Ricciardo elé kerülnie, Verstappen pedig megkaparintotta a 2. helyet. Míg Rosberg az elején nagyon erős tempót diktált, és alig 7 kör alatt 5 másodperces előnyt épített ki, Vettel gyorsan megelőzte Ricciardót és Pérezt, hogy üldözőbe vehesse Verstappent. A többiek viszont nem tudták áthámozni magukat a Force Indiákon, ami segítette az első három helyezettet.

Hamiltonnak csaknem 7 körébe telt, hogy elmenjen Nico Hülkenberg mellett, de addigra már 16 másodperccel le volt maradva az élen álló Rosbergtől.

A versenye a kerékcserék első fordulója során vett lendületet, amikor 3 körrel a Red Bullok és 1 körrel a Ferrarik után állt be a bokszba, és hozzájuk hasonlóan a kemény gumikra váltott. Ezzel sikerült megelőznie a kivezető körében Pérez mögé beragadó Räikkönent, aztán a 15. körben elhúzott Ricciardo, majd a közepes keverékű Pirelliken hosszú első etapot teljesítő Williamsek mellett. Ezzel már 4. volt, de 14 másodpercre Vetteltől. A különbséget a 34. körig 3,9 másodpercre faragta le, aztán másodszor is kiállt a bokszba.

Hamilton többet is előzött, de Verstappenen fennakadt Forrás: AFP/Behrouz Mehri

Bár ezzel főleg az volt a célja, hogy a 7 körrel korábban új gumikra váltó, és azokon nagyon erős tempót diktáló Räikkönen elé térjen vissza a bokszból, egyúttal sikerült bevágnia Vettel elé is. A Ferrari versenyzője egy körrel később látogatta meg a szerelőit, és a többi éllovassal ellentétben nem a kemény, hanem a lágy gumikat kapta meg a harmadik, utolsó etaphoz, de így sem tudta vissza előzni Hamiltont. Pár körig ugyan DRS-távolságból üldözte a Mercedest, utána azonban elkezdett lemaradni tőle, és végül 15 másodperccel mögötte szelte át a célvonalat. Vettel így már sorozatban harmadszor maradt le a dobogóról, de azt mondta, nem túl csalódott, és nem tartja a hibásnak a Ferrari stratégiáját sem.

– mondta. – A végső hátrányunkat elnézve ez úgysem számított. Egyébként is a 2. hely lett volna az igazi célunk." Vettel szerint helyes döntés volt, hogy a Ferrari nem reagált, amikor Verstappen a 29. körben kereket cserélt, csak 6 körrel később hívta be őt a bokszba, a lágy gumik azonban a vártnál hamarabb elhasználódtak. Bár a német versenyző Verstappenhez és Räikkönenhez hasonlóan sokszor panaszkodott a rádióban a lekörözendőkre, nem haragudott rájuk. „Csak mindig a kanyaroknál értem utol őket, ahol nem tudtak gyorsan lehúzódni, ezért rengeteg időt vesztettem mögöttük – magyarázta. – Ez pozitív hétvége volt. Ahhoz képest, hogy mindketten büntetést kaptunk, sikerült feljebb kapaszkodnunk, és egy ideig úgy tűnt, még a dobogót is elérhetjük."

A Red Bull 50 pontra növelte az előnyét a Ferrarival szemben, ezt nehéz lesz behozni Forrás: 2016 Getty Images/Mark Thompson

Míg ugyanis Vettelt a malajziai rajtbaleset okozásáért 3 hellyel hátrébb sorolták, Räikkönen Ferrarijában a verseny előtt váltót kellett cserélni, ezért ő csak a 8. kockából startolhatott. Onnan a csapattársáétól eltérő stratégiával, egy korai második kiállással, az utolsó két etapra a kemény Pirelliket választva 5. lett, ám ezzel nem volt elégedett. „Jól rajtoltam, de nem volt hova mennem, aztán mindig beragadtam valaki mögé, végig nehéz volt közelről követni másokat – magyarázta. – Amikor épp nem volt előttem senki, az autóm kifejezetten jól ment.

A finn legalább Daniel Ricciardo előtt maradt, jóllehet, a 16 másodperces különbség a verseny leintéséig 5-re csökkent közöttük. A Red Bull versenyzője úgy érezte, sokat vesztett azzal, hogy a startnál visszaesett Pérez mögé. „Räikkönen váltócseréje miatt átkerültem a rajtrács nedves oldalára, és onnan mindannyian rosszul indultunk – mutatott rá. – Nem volt meg a sebességünk az egyenesben az előzéshez, ezért küszködtünk a forgalomban. Úgy érzem, ennél többet nem tudtam volna tenni. A végén, amikor szabad volt előttem a pálya, látszott, hogy milyen gyorsak vagyunk."

A Mercedes sorozatban harmadszor is behúzta a konstruktőri vb-címet Forrás: AFP/Behrouz Mehri

Ricciardo az időmérőn időt vesztett az egyenesekben a csapattársához képest, és a Red Bullt irányító Christian Horner szerint az üzemanyag-átfolyásmérő az ő autójában valóban kisebb értékeket is mutatott, de a versenyre megoldódott a probléma.

Horner dicsérte Verstappen érettségét, aki az utolsó tíz körben hiba nélkül tartotta maga mögött a DRS-távolságból támadó Hamiltont.

„A forgalom nagyon sűrű volt, az utolsó etapban spóroltunk a gumikkal – mondta Verstappen. – Mindig örömteli, ha fel tudjuk venni a harcot a Mercedesszel, a 2. helyért köszöntet kell mondanom a csapatnak. Lewis keményen szorongatott hátulról, volt egy necces pillanatunk is, úgyhogy a 2. hellyel elégedett vagyok."

Az a bizonyos „necces pillanat" az utolsó előtti kör végén, a sikánnál jött el, ahol Hamilton megpróbálta kifékezni a Red Bullt. Verstappen a tőle megszokott keménységgel védekezett, csak azután védte le a belső ívet, hogy az ellenfele megkezdte a manőverét.

– mondta. Hamilton kénytelen volt balra rántani a kormányt, és a kanyart levágva, a szervizúton tért vissza a pályára.

Bár a sportfelügyelők is vizsgálatra érdemesnek tartották az incidenst, Horner szerint Verstappen még pont a féktáv előtt változtatott irányt. „Nyilvánvaló volt, hogy Lewis belül fog próbálkozni – vélte. – Nagyon későn kezdte meg a manőverét. Én nem láttam semmilyen problémát."

Hamilton így is örült, hogy a 8. helyről felért a 3.-ra, és csak 10 pontot vesztett Rosberggel szemben. „Megtettem mindent, ami ezen a versenyen lehetséges volt. A többin is oda fogom tenni magam, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég" – mondta.

Rosberg pályafutása 23. győzelmét aratta, utolérve a háromszoros világbajnok Nelson Piquet-t Forrás: AFP/Behrouz Mehri

Eközben Rosberg győzelmét nem fenyegette senki. Miután a verseny elején biztonságos előnyt épített ki az üldözőivel szemben, higgadtan kontrollálta a tempót. Most nyert először Japánban, de egész hétvégén uralta a pályát: az összes szabadedzésen és az időmérőn is ő lett az első. „Nagyon otthon éreztem magam az autóban, tökéletesen sikerült belőnöm a balanszot – ismerte el, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy továbbra is egyenként tekint a versenyekre, és nem fog direkt a 2. helyekre hajtani. – A csapattársam még mindig Lewis, vele számolni kell."

A Force Indiáknak remek versenyük volt, megszerezték a 7-8. helyet, a konstruktőri összetettben további 7 ponttal növelve az előnyüket a Williamshez képest.

A két csapat közvetlenül és összecsapott a pályán, és Nico Hülkenberg a rádión egy szemtelen „találkozunk később!" beszólással előzte meg Valtteri Bottast a sikánnál a 21. körben.

A két Williams a közepes keverékű gumikon rajtolt, és egyetlen kiállással teljesítette távot, így hosszú első etapot kellett teljesíteniük, de elcsípték az utolsó két pontszerző helyet, ami Felipe Massa szerint a maximum volt. „A rajtnál mindketten vesztettünk két helyet a keményebb gumik miatt, és az elején nem is volt erős a tempónk – ismerte el. – Az egyetlen esélyünk az volt, hogy későn állunk be a bokszba. Mivel senki nem esett ki előlünk, nem végezhettünk előrébb."

A legkínosabb teljesítményt a McLaren nyújtotta, a Honda hazai pályáján esélyük sem volt labdába rúgni a pontokért. Fernando Alonso a két Renault és Marcus Ericsson Sauberje mögött lett 16., Jenson Button pedig még két hellyel hátrébb ért célba.

08:20
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megtöri-e Rosberg a pole pozíció átkát?

Köszöntjük olvasóinkat a Japán Nagydíj élő közvetítésében! Az előző két évhez hasonlóan Nico Rosberg indul az élről, de mindkét alkalommal csapattársa, Lewis Hamilton nyerte meg a versenyt. Vajon az idén hogyan alakul kettejük csatája?

08:26
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb változások a rajtrácson

A Ferrari úgy döntött, hogy kicserélik a sebességváltót Kimi Räikkönen autójában, így a 2007-es világbajnok a 3. helyett a 8. pozícióból indul, a McLaren pedig "stratégiai okokból" új erőforrást szerelt Jenson Button autójába, így a brit pilóta a 17. helyett az utolsó pozícióból kezdi meg a futamot.

08:30
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lerobbant Vettel autója

Szerencsére azonban nem a versenyautó, hanem az, amivel körbevitték volna a versenyzői parádén. A négyszeres világbajnok átült volt csapattársa, Daniel Ricciardo mellé.

08:32
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

A japánok lelkesedése példátlan

Még késő este, bőven sötétedés után is népesek voltak a lelátók a szuzukai célegyenesben. Hogy miért? A szurkolók figyelték, ahogy a csapatok éjszakába nyúlóan dolgoztak a pályán.

08:42
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedes elviseli Hamilton vadhajtásait

A világbajnoki címvédő szombaton kivonult a Mercedes sajtótájékoztatójáról, mielőtt válaszolt volna az újságírók kérdéseire, mert megsértődött, miután többen is tiszteletlennek nevezték az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján mutatott viselkedése miatt. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója azt mondta Hamiltonról a BBC-nek: "Majd a pályán válaszokat ad. Az autóban nyújtott teljesítménye indokol némi járulékos veszteséget" - utalt arra, hogy pilótája a mezőny egyik legjobbja, de olykor megkérdőjelezhetően viselkedik a pályán kívül.

08:44
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Az eső egyelőre nem érkezett meg

A célegyenesben szakadozott a felhőzet, de a pálya egyéb részein igen szürke az égbolt.

08:47
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Két kerékcsere várható

Normális esetben szinte kizárt, hogy 1 bokszkiállással teljesíteni lehessen a futamot, de Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke a Sky Sportsnak elárulta, ők megpróbálják, de ehhez egy jókor érkező Safety Carra lenne szükség. Valtteri Bottas (képünkön) a 11. helyről, Felipe Massa a 12-ről indul.

08:53
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel ennyire nem a saját dolgával foglalkozik

Maurizio Arrivabene beszólt neki az olasz Sky-on, szerinte a négyszeres világbajnok nem mindig a saját dolgával foglalkozik. Valószínűleg üzent, hogy Vettel ne akarjon a csapat kulcsembere lenni, és inkább koncentráljon arra, hogy jól szerepeljen. Nos, Vettel szombaton még késő este is a pályán volt a Ferrari szerelőivel, sőt, azokkal a szerelőkkel is eltöltött némi időt, akik Kimi Räikkönen autóján dolgoznak.

08:55
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Érdekesen alakulhatnak a gumitaktikák

Ennyi gumi maradt a versenyzőknél a futam előtt. A new az új, a used a használt szetteket jelöli. A kemény keverék 25, a közepes 21, a lágy gumi 15 körre van hitelesítve.

08:58
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton utolérheti Vettelt

Ha megnyeri a mai versenyt, a Japán Nagydíjon ők ketten lesznek a legeredményesebbek a jelenlegi mezőny tagjai közül.

09:00
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

A Williams tényleg alternatív taktikára készül

Az első 10 helyezett az időmérő alapján lágy gumikkal indul, de a 11-12. helyen lévő Williamsek a közepes keverékre szavaztak. Utána valószínűleg a keményre váltanak, aztán majd meglátjuk.

09:01
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Elindult a felvezető kör

Hamilton belső kamerás felvételéből egyelőre nem látszanak esőfelhők, zavartalanul elkezdődhet a Japán Nagydíj. A Sky Sports szerint azonban vannak nedves foltok a pályán, például Lewis Hamilton rajtkockája is csúszós.

09:05
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

Rajt: Hamilton elrontotta

Rosberg vezet Verstappen, Pérez, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg, Räikkönen és Hamilton előtt. Vettel is ráfázott a Mercedes gyenge rajtjára.

09:06
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

1. kör: Vettel megelőzte Ricciardót

A Ferrari pilótája feljött a 4. helyre, és üldözőbe vette Pérezt. Hamilton kezd felzárkózni Räikkönen mögé a 8. helyen.

09:08
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

3. kör: Vettel már a dobogón

A célegyenesben gyorsabb volt a Ferrari, és beszúrt a védekező Force India mellé. Hamilton közben elnézést kért a csapattól a gyenge rajt miatt. "Ne stresszelj, Lewis" - válaszolták neki.

09:09
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

3. kör: Rosberg a leggyorsabb

1:37.331 után 1:37.112-t ért el, mindkettő az aktuális leggyorsabb kör volt. Verstappen és Vettel szinte azonos tempóra képes, előbbi 517-et, utóbbi 511-et ért el. Vettel az első, Verstappen az utolsó szektorban volt abszolút leggyorsabb.

09:10
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

4. kör: Hamilton már most jelentős hátrányban

Még a verseny 10%-a sem telt le, de már 9,4 másodperc hátrányban van. Az előző körben 2 másodpercet kapott Rosbergtől.

09:13
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

6. kör: Räikkönen előzött

A DRS segítségével körbeautózta Hülkenberget a célegyenes végén, most jöhet Hamilton is, hiszen a hátránya csak 0,477 másodperc. Az élmezőny közben szétszakadt, mert Rosberg lerázta Verstappent, aki mögött Vettel maradt le.

09:14
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

7. kör: Hamilton feljött a 7. helyre

Hülkenberg a DRS nélkül még védekezett ellene, de a célegyenesben meg sem próbálta ezt. A címvédő mehet Räikkönen után, de a csatározás miatt lemaradt a Ferrari mögött.

09:16
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

7. kör: Számottevő Hamilton hátránya

Az első 6 kör alatt 16 másodperc hátrányt szedett össze Rosberg mögött. Räikkönen közben utolérte Ricciardót, és a kör végén már támadási helyzetbe is kerülhet. Verstappen kezd küszködni, a tapadásra panaszkodik, de így is csak alig lassabb Vettelnél.

09:17
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

8. kör: Räikkönen majdnem kicsúszott

Túlságosan rádobta a Ferrarit a Degner 1 belső kerékvetőjére, a visszajátszás szerint a kavicsra is ráhajtott kissé. Ez Hamiltonnak dolgozik, közelebb is került a 2007-es világbajnokhoz.

09:18
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

9. kör: Button a Mercedesnek dolgozik

Button továbbra is utolsó, és a Sky Sports szerint a kemény gumik felmelegítésével küszködik. Ez fontos információ lehet a valószínűleg alternatív taktikára kényszerülő Hamiltonnak. Szóltak is neki, hogy próbálja minél jobban megóvni a mostani lágy abroncsait.

09:19
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

10. kör: Alonso a bokszban

Eddig nem alakult jól a versenye, már a rajtnál is kiszorították a pályáról. Verstappen szerint ő már nagyon küszködik a hátsó gumikkal, de még mindig csak 3 tizedet kap Vetteltől. A különbség 1,6 másodperc.

09:22
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

11. kör: Verstappent és Ricciardót is kihívták

Egymás után cserélnek kereket a Red Bullokon. Ricciardo kemény keveréket kapott, és forgalomba jött vissza, jelenleg a 13. helyezett, miután megelőzte Ericssont a hajtűkanyarban. Grosjean és Kvjat is lecserélte az abroncsait.

09:23
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

12. kör: Folytatódnak a kerékcserék

Hülkenberg és Gutiérrez is kiállt, ők a két Red Bull kerékcseréjére reagálnak. A korai bokszkiállások elsősorban Hamiltonnak kedveznek, de Verstappen is jól járhat, mert abszolút leggyorsabb 1-es szektorral kezdett.

09:25
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

13. kör: Rosberg és Vettel is kereket cserél

A Mercedesre kemény gumit szereltek, a kiállás előtt 18 másodperccel vezetett Hamilton előtt. Vettel után rögtön jött Pérez és Räikkönen is, nem történt helycsere. Ricciardo közben kicsúszott a Spoonban, miközben Palmert próbálta megelőzni, de így is visszajött Pérez elé.

09:26
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

14. kör: Hamilton sem vár a kerékcserével

Kemény keveréket kap, és a bokszban megelőzte Räikkönent, aki a pályán kerülte meg Pérezt. Fordulatos percek.

09:28
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Tájkép csata után

Rosberg továbbra is vezet Verstappen és Vettel előtt, ő az új gumikkal 1:36.782-re gyorsult, és 8 tizedet faragott le a hátrányából Verstappen mögött. Hamilton az előző körben megelőzte Ricciardót és Massát is, így rohan Bottas után az 5. helyen. A Williams pilótái még nem cseréltek kereket.

Massa a 7. helyezett Räikkönen, Pérez és Hülkenberg előtt.

09:29
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

16. kör: A Williamseket kerülgeti mindenki

A britek két autója jól tönkreteszi mindenki más, és a saját taktikáját is, mozgó akadályokként kerülgetik őket. Hamilton megelőzte Bottast, és feljött a 4. helyre, Ricciardo és Räikkönen pedig Massát gyűrte le.

09:32
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

17. kör: A Williamsek további helyeket veszítenek

Ricciardo a DRS segítségével körbeautózta Bottast az 1-es kanyarban, és ugyanezt tette Pérez is Massával. Változás az 5. és a 8. helyeken.

09:33
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

18. kör: Räikkönen előrébb lép

Ő is megelőzte Bottast, és feljött a 6. helyre. Eddig Hamilton mellett ő a verseny vesztese, a rajtnál sem tudott előrébb jönni, majd a kerékcsere sem jött ki jól neki. Hamilton közben kezd magához térni, és üldözőbe vette Vettelt.

09:36
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

19. kör: Vettel kezd lassulni

Látótávolságban vannak az első három helyen, de Rosberg most rákapcsolt, és 1:36.753-mal új leggyorsabb kört ért el. Az első négyesből most a Ferrari volt a leglassabb. A Williamsek közben kemény munkával visszaküzdötték magukat a 8. és a 10. helyre, bár Hülkenberg legalább még Bottas mögött van.

09:38
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

20. kör: Gutiérrez kamikaze üzemmódba váltott

Megpróbált beszúrni az egyik Toro Rosso mellé a sikánba, de nem volt hely számára, jobb híján elfékezte magát, és megpördült. A 10. helyről rajtolt, de most a 19. helyen halad. Hülkenberg megelőzte Bottast, és átvette tőle a 8. helyet.

09:41
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

23. kör: Hamilton lépésről lépésre közelít Vettelhez

A különbség még mindig számottevő, 11,7 másodperc, de Hamilton stabilan 3 tizedeket farag a Ferrari előnyéből. A dobogós helyekért még nagy csata lehet, mert Vettel is tud néha hozni Verstappenen. A Red Bull versenyzője megint az autó hátuljának tapadására panaszkodik, 2,5 másodperccel van Vettel előtt.

09:43
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

24. kör: Nagyon ciki a McLaren mai teljesítménye

A Honda megint szégyenkezhet, Fernando Alonso csak a 16. helyen áll, és Jenson Button is csak a 19. az utolsó helyről rajtolva. Nem erről álmodtak, az biztos.

09:47
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

26. kör: Räikkönen még mindig Ricciardo mögött

Körök óta a DRS-távolság határán üldözi a Red Bullt. Egyelőre változatlan a sorrend az 5-6. helyen. A Red Bull közben a Williamseket figyeli, szóltak Verstappennek, hogy Massa 24 körös etapot teljesített "viszonylag gyenge gumikopással". A brazil versenyző nemrég állt ki a bokszba, a 14. helyre esett vissza.

09:48
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

27. kör: Räikkönen a bokszban

Nem bírt Ricciardóval, ezért kimentették a Red Bull mögül. Kemény gumit kapott. Mögötte Bottas és Ericsson is kereket cserélt.

09:49
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

27. kör: Alonso, nyomni kellene

A kétszeres világbajnoknak szóltak, hogy sietnie kellene. "Szeretnék, de ezeknek a gumikkal?" - replikázott, majd leszorította Carlos Sainzot a célegyenes végén, és megtartotta az ideiglenes 10. helyet.

09:51
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

29. kör: Räikkönen repül, Verstappen a bokszban

A Ferrari pilótája sorra futja a leggyorsabb szektorokat, és 1:36.084-gyel övé a leggyorsabb kör is. Verstappen kiállt a bokszba, Ricciardónak taktikát kell váltania, mert Räikkönen a bokszban megelőzné.

09:52
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

30. kör: Rosberg is kereket cserél

Reagálnak Verstappen bokszkiállására, kemény gumikat szerelnek a Mercedesre. Hamilton közben a 11 másodperces hátrányát 7,2-re csökkentette a futamot ideiglenesen vezető Vettel mögött. Pérez is kiállt a bokszba, közepes keveréket kapott.

09:54
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

31. kör: Vettelt megint a lekörözés bosszantja

"Most komolyan, ez nevetséges, 1 másodpercet veszítettem a semmiért" - morgott, miközben Wehrleint próbálta lekörözni. Igaza van, Hamilton már csak 6 másodpercre van tőle.

09:56
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

32. kör: Hamilton lendületesen közeledik

Vettel morgását alátámasztja, hogy 1:38.737-es kört futott csak, miközben Hamilton 1:37.578-at, Rosberg pedig 1:36.049-et. Most úszhat el Vettel esélye, hogy utolérje Verstappent, de az is lehet, hogy még Hamilton is elveszi tőle a dobogós helyet.

09:58
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

33. kör: Ricciardo a bokszban

Elrontották a kerékcseréjét, éppen visszaér Pérez elé a 6. helyre. Kemény gumit szereltek az autójára. Ezúttal elszámolhatták a stratégiáját.

09:59
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

34. kör: Hamilton a bokszban

Kemény gumit kap, a lágyaknak az túl hosszú etap lenne. Vettelnek most azonnal jönnie kell, különben Hamilton elévághat. Räikkönené a leggyorsabb kör 1:35.990-nel.

10:01
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

35. kör: Vettel is kiáll a bokszba

Lágy gumikat kap, 18 kör van hátra a versenyből, de Hamilton megelőzte a Ferrarit a pályán. A Scuderia kockáztat, ez egy nagyon hosszú etap a lágy gumikkal.

10:04
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

37. kör: Vettel gyorsabb Hamiltonnál

A világbajnoki címvédő viszont nagyon okosan osztja be a tempóját, így Vettel hiába halad gyorsabb gumikon, tönkre fogja tenni az abroncsait a Mercedes mögött, mielőtt még előzni tudna.

10:06
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

38. kör: Megtört Vettel lendülete

Az előző körben már a Mercedes volt a gyorsabb, és Vettel gumielőnye is nemsokára Hamilton oldalára fog billenni, mert a lágy gumik nemsokára elkopnak. A négyszeres világbajnok arra panaszkodik, hogy Hamilton az egyenesben ott tudja őt hagyni.

10:07
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

39. kör: Hamilton lerázta Vettelt

A lekörözés is jobban jött ki neki, de 2-3 tizedet minden körben ad ellenfelének. A különbség 1,5 másodpercre nőtt.

10:11
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

41. kör: Verstappen nem nyugodhat meg

A lekörözések miatt 1:37.915-ös kört futott csak, Hamilton viszont 1:36.157-tel rohan utána, és Vettel is tud 1:36.224-et. Csapata azt mondta neki, hogy "dolgoznak a kék zászlós helyzeten", a pilóta szerint "vicc", ami történik.

10:14
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

43. kör: Verstappen és Vettel folyamatosan panaszkodik

Mindketten azért vannak kiakadva, mert beragadnak a lekörözött autók mögé. Hamilton közben lendületesen közeledik Verstappenre, körönként olykor több mint 1 másodpercet faragva.

10:15
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

44. kör: Rosbergnek is össze kell szednie magát

Mérnöke szólt neki, hogy az első abroncsai kezdenek kihűlni. Ez szemcsésedést okozhat, ezért az éllovasnak is oda kell figyelnie. Verstappen az előző körben fél másodpercet hozott rajta.

10:17
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

45. kör: Verstappen nemsokára Hamilton prédája lehet

A Red Bull pilótája az előző körben 1,2 másodpercet vesztett, mérnöke javasolta neki, hogy kapcsoljon rá, mert a lekörözések miatt kihűltek az abroncsai. Ha gyorsul, a tapadása is javulni fog, Hamilton viszont már DRS-távolság közelében van.

10:20
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

47. kör: Hamilton már támad, de még nincs elég közel

Folyamatosan 1 másodpercen belül van már a Mercedes, de igazi támadást még nem tudott indítani. Rosberget tájékoztatták a helyzetről.

10:21
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

48. kör: Már megint mire gondoltak a Ferrarinál?

Miközben Hamilton utolérte Verstappent, Vettel már teljesen eltűnt mögüle, és körönként 1 másodperccel lassabb a Mercedesnél az elkopó lágy gumikkal. A német pilótánál csak Räikkönen lassabb az első 6 pilóta között.

10:24
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

49. kör: Nem látni, Hamilton hol fog előzni

Az előző körben lassabb volt Verstappennél, de ez csak pillanatnyi megingás lehetett, azonban hiába autózik DRS-távolságon belül körök óta, komoly támadást még nem tudott indítani. Verstappen esetleges hibája vagy egy lekörözés segíthet neki. Ez legutóbb inkább ártott számára, mivel Palmer kicsúszott a hajtűkanyarban, és pont  a Mercedes előtt evickélt vissza a pályára.

10:27
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

51. kör: Egy adat Vettel etapjáról

A kerékcsere óta 9,4 másodperc hátrányba került Hamilton mögött, pedig a kiállás előtt még a 3. helyen haladt, megelőzve a Mercedest. Lehet, hogy szerződtetni kellene egy új stratégát.

10:29
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

52. kör: Verstappen tartja Hamiltont

A Mercedes közel van, de még mindig nem elég közel. A sikánnál Verstappen megint a fékút során mozdult, ezért Hamilton kénytelen volt a bukótérbe hajtani. Ezzel eldőlt a 2. hely sorsa.

10:31
október 09, 2016
Vágólapra másolva!

53. kör: Rosberg nyerte a Japán Nagydíjat

A Mercedes pilótája tovább növelte az előnyét az egyéni pontversenyben a futamot a 3. helyen befejező Lewis Hamilton előtt. Max Verstappen megőrizte a 2. helyet, de az Ezüstnyilak így is bebiztosították az idei konstruktőri világbajnoki címet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!