Hamilton motorja felrobbant, Rosberg ütközött, Ricciardo nyert

Események

Forma-1, Malajziai Nagydíj, rajt
Mercedes AMG Petronas F1 Team's German driver Nico Rosberg (R) faces the wrong direction after spinning at the start of the race the Formula One Malaysian Grand Prix in Sepang on October 2, 2016. / AFP PHOTO / MANAN VATSYAYANA
Vágólapra másolva!
A címvédő kényelmes előnnyel vezetett, mielőtt a motorja megadta magát a malajziai hőségben. Rosberg már a rajtnál ütközött Vettellel, ezért a mezőny végéről kellett felzárkóznia, de így is 23 pontra növelte az előnyét a bajnokságban, miközben a Red Bull kettős győzelmet aratott a fordulatos versenyen.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül67 bejegyzés

A Mercedesek indultak az első rajtsorból a Malajziai Nagydíjon, mégis a Red Bullok arattak kettős győzelmet a meglepő fordulatokkal tarkított versenyen. Nico Rosberg már a rajt utáni kavarodásban visszaesett a mezőny végére, mégis elégedetten hagyhatja el a szepangi pályát, mert a futamot sokáig vezető Lewis Hamilton motorhibája miatt a 3. helyével is 23 pontra növelte az előnyét a világbajnokságban.

Rögtön a rajt után több incidens történt, és a problémák az élmezőnyt sem kerülték el: az 5. helyről induló Sebastian Vettel próbált előretörni, de először Max Verstappennel ért össze, majd Nico Rosberg Mercedesének ütközött neki hátulról. Vettel járt a legrosszabbul, a bal első felfüggesztése eltörött, és rögtön az első körben véget ért a versenye.

Rosberg megpördült, és az utolsó helyről eredhetett a mezőny után.

Verstappen ehhez képest könnyen megúszta, két pozíciót vesztett Kimi Räikkönennel és Sergio Pérezzel szemben, de őket hamar vissza is előzte.

Verstappen a csapatrádióban "őrültnek" nevezte Vettelt, aki viszont nem gondolta úgy, hogy az ő hibájából történt a baleset. "Ugyanott fékeztem, mint Max, egyszerre fordultunk be a kanyarba, és befelé szorított, de Nico más íven fordult. Versenybaleset volt" - magyarázta a német még a futam közben.

A rajt több versenyző sorsát eldöntötte - galériával! Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Hamilton kifakadt a verseny után

Hamilton kimaradt a kavarodásból, és magabiztosan vezetve csak a bokszkiállása idejére engedte ki a vezetést a kezéből. Egy ideig úgy tűnt, a más taktikával versenyző Verstappen veszélyes lehet a győzelmére, de sikerült elegendő előnyt kiautóznia. A 41. körben azonban a saját autója fosztotta meg a sikertől: a Mercedes motorja nem bírta a megterhelést a malajziai hőségben, és a britnek a pálya szélére kellett parkolnia a lángoló autóját.

- nyilatkozta Hamilton rendkívül csalódottan a futam után. - Nyolc versenyző használja a Mercedes motorjait, de csak az enyém romlik el. Válaszokat követelek, mert ez így nincs rendben."

Niki Lauda a verseny után nyilvánosan bocsánatot kért Hamiltontól, amiért a Mercedes elrontotta a versenyét. "Nem tudjuk, mi történhetett. Mindkét versenyzőnk új motort kapott erre a hétvégére, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal vágjanak neki a versenynek. Nagyon sajnáljuk, az ilyesmi sajnos megtörténik időnként."

A győzelem így a Red Bull ölébe hullott, Daniel Ricciardo vezetésével kettős győzelmet arattak. A csapattársak között egyébként Hamilton kiesése előtt kemény csata zajlott a 2. helyért: Verstappen frissebb gumikon támadhatta Ricciardót, és gyorsabbnak is tűnt nála, de az ausztrál remekül védekezett. Ekkor a Virtuális Safety Car-szabály lépett érvénybe, a Red Bull pedig mindkettejüket kihívta a bokszba. Ricciardónak még maradt egy szett friss lágy gumija, Verstappen viszont használtakat kapott ugyanebből a keverékből, és a verseny utolsó szakaszában már nem is tudta támadni a csapattársát.

Ricciardo megint a cipőjéből ivott a dobogón - galériával! Forrás: AFP/Pedro Ugarte

Kijárt már a győzelem

Ricciardo így megszerezte az idei első futamgyőzelmét, és

Hamilton problémái ellenére megérdemeltnek érezte a sikert.

"Monacóban fordítva történt, ott nekem volt balszerencsém, ezért úgy érzem, kijárt nekem ez a győzelem - mondta a futam után. - Nagyon keményen dolgoztam a Monacói Nagydíj óta, és hittem benne, hogy tudok még idén versenyt nyerni. Ma megkaptam a lehetőséget, és elhatároztam, hogy mindenképpen élek vele. Max ellen kemény, de sportszerű csatát vívtam, szerintem mindketten élveztük."

Verstappen úgy érezte, nagyobb szerencsével megnyerhette volna a futamot, de a 2. hely miatt sem bánkódott. "Most Danielnek jött ki jobban a lépés, és megérdemelten nyert. Talán meg tudtam volna előzni, ha nem zavarja meg a csatánkat a Virtuális Safety Car, de ez most így alakult - mondta. - A csapat engedte, hogy versenyezzünk, de persze vigyáznunk kellett egymásra, és így is tettünk.

Rosberg a problémás rajt után örült a 3. helynek, ráadásul Hamilton kiesése miatt nagy lépést tett élete első világbajnoki címe felé. "Természetesen rendkívül csalódott voltam, amikor visszaestem az utolsó helyre, de hamar összeszedtem magam. Előzgetni kezdtem, sikerült előretörnöm a mezőnyben, de arra nem számítottam, hogy végül felállhatok a dobogóra" - magyarázta Rosberg, aki a 39. körben egy előzés közben nekiütközött Kimi Räikkönen Ferrarijának, és ezért

10 másodperces időbüntetést kapott.

A 3. helyet így is megtarthatta, mert a futam végéig 13 másodperces előnyt autózott ki a finn előtt.

Hamilton sokáig vezetett, végül pontot sem szerzett - galériával! Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Räikkönen nem volt elégedett a versenyével, hiszen a Mercedesek problémái ellenére csak a 4. helyen tudott végezni. "Nem volt elég jó a tempónk, folyamatosan időt vesztettünk a többiekhez képest - kesergett. - Nem is nagyon volt esélyünk a jobb helyezésre." A másik finn, Valtteri Bottas viszont örülhetett az 5. helyének, amelyet a 11. helyről indulva az egykiállásos taktikájának köszönhetett.

Alonso a 7. helyig tört előre

Pontot szerzett a két Force India és a két McLaren is, közülük

Fernando Alonso helyezése a legmeglepőbb, hiszen a legutolsó rajtkockából indulva ért fel a 7. helyre.

Ezzel két pozícióval megelőzte a 300. futamát teljesítő csapattársát, Jenson Buttont is, aki nem is örült felhőtlenül a 9. helynek. "Az egyik Virtuális Safety Car tett keresztbe, a két kiállással versenyző (Nico) Hülkenberg és Fernando így kerülhettek elém" - nyilatkozta.

Az utolsó pontot a Renault újonca, Jolyon Palmer csípte el, aki Forma-1-es pályafutása során először végzett a legjobb tíz között. "Nagyon örülök, hogy végre sikerült. A tegnapi időmérőn nem sikerült túl jól, de a versenyen minden tökéletesen alakult számunkra, a stratégiánk is jó volt" - mondta a brit. Palmer megelőzte többek között Felipe Massát is, aki már a rajtnál visszaesett a mezőny hátsó felébe, majd defektet is kapott.

Alonso az utolsó helyről lett 7. a McLarennel - galériával! Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A versenyt Hamiltonon és Vettelen kívül feladta a két Haas, Felipe Nasr és Kevin Magnussen is. Romain Grosjean feltehetően fékhiba miatt csúszott ki, Esteban Gutiérrez autójáról pedig leesett a bal első kerék. Nasr műszaki hiba miatt hajtott a garázsba, Magnussen pedig még a rajtnál koccant, majd a kieséséig sérült autóval versenyzett.

10:25
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Rögtön versennyel indul a nap

Idilli fotóval köszöntjük olvasóinkat a Malajziai Nagydíj élő közvetítésében! A kép még tegnap este készült, amikor a csapatok még dolgoztak a pályán, hiszen helyi idő szerint az időmérő és a futam is a szokásosnál később zajlik, hogy Európában ne legyen annyira durva a korai ébredés.

A Sepang International Circuit este Forrás: DPPI/Francois Flamand
10:28
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Egy Vettel szurkolónak jó napja volt tegnap

Egy helyi rajongó azt kérdezte Sebastian Vetteltől, hogy honnan szerezhetne olyan sapkát, amit a négyszeres világbajnok is visel. Nem kellett sokáig kutatnia.

10:37
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Elnézést Biztos Úr, mennyivel is lehet menni?

A rajtrácsra haladva Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton is érdeklődött, hogy mennyivel is lehet hajtani a bokszutcában, mert ők úgy tudják, hogy 80 km/órás tempóval, de a tábla szerint csak 60-nal. Hamiltont megnyugtatták, hogy csak ott felejtették a táblát a GP2-es futamról.

10:40
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Két kiállás várható

Valószínűleg az egész mezőny két kerékcserére készül, de a győzelem sorsába az is beleszólhat, hogy ki, mikor, és hány körre teszi fel a kemény keverékű abroncsot. Érdemes figyelni Daniel Ricciardót, mert ő megspórolt egy új lágy gumiszettet.

10:43
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

A rajttól még mindig tartanak a Mercedesnél

"Ez az egyik olyan terület, ahol jövőre előrelépésre van szükségünk. A versenyzőinknek nehezükre esik, hogy jól összehozzák. Ezt meg kell oldanunk, úgyhogy még valóban kockázatot jelent."

10:47
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Nagyon fontos lesz a rajt

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta a Sky Sportsnak, hogy nagyon fontosnak tartja a rajtot, mert a gumikopás megnő, ha egy adott versenyző kénytelen egy ellenfele mögött autózni. Több pilóta is akcióra számít az utolsó kanyarban, mert a hajtűkanyar az újraaszfaltozás után kifelé dől.

10:52
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ez Button 300. F1-es rajtja

Ő a harmadik F1-es pilóta, aki eléri a 300 részvételt a futamokon Rubens Barrichello és Michael Schumacher után. A 9. helyről indul.

10:57
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Iszonyú meleg van

Még a tegnapi hőmérsékleteknél is magasabb értékeket mérnek, de Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője azt mondta a Sky Sportsnak, hogy, hasonlít a helyzet a második szabadedzéshez. A pálya hőmérséklete 33 fok.

10:59
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo már felkészült

Lassan kezd kiürülni a rajtrács, és készül a mezőny a felvezető körre. Nasrt arra figyelmeztetik, hogy figyeljen oda a gumik kezelésére.

11:00
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedes ma világbajnok lehet

Az Ezüstnyilak 222 pont előnnyel kezdik a felvezető kört, ha nem csökken 215 pont alá az előnyük, akkor megnyerik a konstruktőri világbajnokságot. Erre elég nagy esély van.

11:01
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Massa állva maradt a rajtrácson

A 10. helyről rajtolhatott volna, de rádión jelentette, hogy a gázpedál nem működik. Letolták a bokszutcába, vajon onnan el tud indulni?

11:03
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Életre kelt Massa autója

Felélesztették a Williamst, ami most a bokszutca vége felé halad. Innen indulhat majd a mezőny után. A 19. kockából rajtoló Palmer is jelentette, hogy gondja van az erőforrással.

11:05
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Rajt: Vettel megint balesetbe keveredett

A Ferrari versenyzője összetörte az autót, Hamilton vezet Ricciardo, Pérez, Button, Räikkönen és Verstappen előtt. Vettel honfitársát, Rosberget ütötte ki. Azt mondta, nem volt hová mennie. VSC.

11:06
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

1. kör: Verstappen szerint Vettel megőrült

Ezt mondta a rádión. Gutiérrez autója defektet kapott, az időmérés szerint Rosberg még versenyben van, de csak a 17. helyezett.

11:08
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

1. kör: Massa és Kvjat taktikát vált

Feltették a kemény gumit Magnussenhez hasonlóan, Gutiérrez lágyakat kapott. A Renault-ra új első szárny is került.

11:09
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

3. kör: VSC vége

A visszajátszás szerint Vettel bevetődött Verstappen mellé, de elmérte a féktávot, és megforgatta Rosberget. A Mercedes pilótájának óriási szerencséje volt, hogy más nem ment neki, miközben a pálya közepén állt.

11:10
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

3. kör: Alonsót és Rosberget érdemes figyelni

Ricciardóé a leggyorsabb kör 1:40.978-cal, de Alonso már a 10. helyezett, Rosberg pedig a 15. helyre lépett előre. Räikkönen a 4. kör elején visszaelőzte Pérezt, és átvette a 4. helyet.

11:12
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

A rajtbaleset képekben

11:13
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

5. kör: Alonso már Grosjeant támadja

A kétszeres világbajnok ismét megmutatja, hogy ő még mindig a mezőny egyik legjobbja. A 10. helyen halad, pedig az utolsó helyről rajtolt, és már a 9. helyezett Grosjeant ostromolja. Rosberg egyelőre a 14. helyezett, Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:40.090-nel.

11:14
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

6. kör: Räikkönen autója kezd túlmelegedni

Szólt neki a mérnöke, hogy hamarosan riasztást fog kapni a magas hőmérsékletek miatt. A visszajátszás közben megmutatta, hogy Verstappen szemfülesen a VSC fázis végén előzte meg a Ferrarit, Pérez szerint szabálytalanul, a rádión fel is jelentette ellenfelét.

11:16
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

7. kör: Massát még az ág is húzza

Ismét ki kell állnia kereket cserélni, mert lassú defektje van. Valószínűleg törmeléken hajtott át, mert a rajt után rögtön kemény gumikat szereltek az autójára. Ismét ilyen szettet kapott.

Alonso közben megelőzte Grosjeant, és feljött a 9. helyre, Rosberg a 12. helyre lépett előre.

11:17
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

Még egy szó a rajtról

Az események sorában egyelőre nem tudtunk kitérni arra, hogy szokatlanul hosszú idő telt el a mezőny felsorakozása, és a piros lámpák kigyulladása között. Sainz jelentette, hogy a rajtrácson leállt az autója, sárga zászlók is megjelentek, de a rajtprocedúra mégis lezajlott. Sainz újra tudta indítani az autóját, és időben eljött a rajttól a mezőnnyel, jelenleg Rosberg előtt a 11. helyen halad.

11:19
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

8. kör: Vettelt előveszik a verseny után

Megvizsgálják a rajtbalesetet. Közben Grosjean kirepült a kavicságyba, valószínűleg fékhiba miatt. VSC fázis van érvényben.

11:21
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

9. kör: Verstappen panaszkodik, majd kereket cserél

Rádión szólt mérnökének, hogy nehezen halad Ricciardo mögött. Azt javasolták neki, hogy maradjon le, de elégedetlenkedett, hogy így nem tud harcolni Hamiltonnal. A VSC fázist kihasználva kihívták egy új szett lágy gumiért. Pérez, Button, Hülkenberg, Rosberg, Alonso és Wehrlein is kiállt a bokszba.

11:22
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

10. kör: Rosberg feldúlt a rajt után

"Jó, jó, próbálok optimista maradni" - replikázott a rádión. Taktikát váltottak, és kemény gumit szereltek az autójára. Vége a VSC-nek, a 14. helyen próbál elbánni Hülkenberggel. 

11:24
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

11. kör: Széthúzódott az élmezőny

A kerékcserék miatt szétszakadt a mezőny, de az akció nem állt le, elsősorban a 11-14. helyen. Button visszaszerezte a 11. helyet Nasrtől, akit Rosberg is megelőzött, miután elbánt Hülkenberggel.

Az élen Hamilton vezet Ricciardo, Räikkönen, Verstappen, Bottas, Sainz, Ericsson, Ocon, Pérez és Palmer előtt.

11:25
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

11. kör: Hamiltonnak sietnie kell

Siet is, 1:39.643-mal új leggyorsabb kört futott, az új gumikkal hajtó Verstappenre is 4 tizedet vert. A fiatal hollandra érdemes lesz odafigyelni jó helyezése, és alternatív taktikája miatt.

11:27
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

13. kör: Rosberg már pontszerző

Feljött a 10. helyre, Palmer próbált egy kicsit küzdeni ellene, de teljesen esélytelen volt, el is fékezte magát. A Mercedes pilótája már a 9. helyezett, miután Ocon kiállt kereket cserélni, és visszakerült a mezőny végére.

11:28
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

13. kör: Verstappennek vannak jó pillanatai

A középső szektorban ő a leggyorsabb, és ezúttal már Hamiltonnál is jobb tempóra volt képes. 1:39.217-tel most az övé a legjobb versenykör. Ricciardónak szóltak, hogy kezd lemaradni Hamiltontól, de kezdi lerázni Räikkönent is.

11:30
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Ocont gyorshajtáson kapták

Legalábbis vizsgálják a sportfelügyelők. Nem ez az újonc első hibája a hétvégén, tegnap Buttont akasztotta ki, mert nem engedte el őt az időmérő során.

11:32
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Rosberg gyorsan elbánt Pérezzel

Hiába hasonló motor dolgozik a Force Indiában, Rosberg szinte azonnal elment mellette, ahogy utolérte. Már a 8. helyezett, nincs minden veszve számára.

Ocon 5 másodperces büntetést kapott.

11:33
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

17. kör: A Red Bull kiteríti a lapjait?

Kerek-perec megmondták Ricciardónak, hogy a kemény gumit tervezik felrakni a következő etapra. Meglepő lenne, ha ezt így elmondanák ország-világ előtt, lehet, hogy csak altatnak. Az viszont Rosbergnél látszik, hogy a kemény gumi is jól működik.

11:37
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

17. kör: Vettel megint Verstappent okolja

A Sky Sportsnak azt mondta, ugyanakkor fékezett, mint Verstappen, és szerinte nem lett volna gondja a kanyar bevételével, de Rosberg más ívet választott. Sportszerűen elismerte, hogy a Mercedes versenyzőjének semmi köze nem volt a történtekhez, mert neki nem kell ilyenkor hátrafelé figyelnie.

Azt viszont megjegyezte, hogy Verstappen szerinte megint fékezés közben mozdult, és befelé szorította őt az 1-es kanyar felé.

11:38
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

18. kör: Rosberg nagy lendülettel tör előre

Egy kör alatt megelőzte Ericssont és Sainzot is, már a 6. helyen halad, és csak Verstappen gyorsabb nála az élmezőnyben, ő viszont lágy gumival megy, és nem keménnyel. A holland pilóta utolérte Räikkönent, mérnöke szólt neki, hogy a lehető leggyorsabban meg kell előznie. Ez valószínűleg menni fog, mert a Ferrari körönként 1,6 másodperccel lassabb nála.

11:41
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

21. kör: Hamilton és Räikkönen a bokszban

Mindketten kemény gumit kaptak, Räikkönen éppen Rosberg elé jött vissza. A Mercedes versenyzője közben lenyomta Bottast is, így már az 5. helyezett, de ő a 9. körben cserélt kereket.

Ricciardo vezet Verstappen, Hamilton, Räikkönen, Rosberg, Bottas, Ericsson, Pérez, Button, Hülkenberg előtt.

11:43
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

22. kör: Ricciardo is a bokszban

Ericsson is kiállt lágy gumikért. Verstappen 8 másodperccel vezet Hamilton, Ricciardo és Räikkönen előtt. Rosberg nem áll rosszul az 5. helyen, de innen nehezen fog előrébb jutni, mert rosszabb taktikán van, mint ellenfelei.

11:44
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

23. kör: Verstappent hajszolják

Nem csoda, mert Hamilton egyéni legjobb kört futva bő 3 tizedmásodperccel gyorsabb volt nála az előző körben, új kemény gumikkal is. Rosberg is kezd lemaradni Räikkönen mögött, de a 6. helyezett Bottasnál gyorsabb.

11:46
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

24. kör: Az idő Hamiltonnak dolgozik

Elképzelhető, hogy a kemény gumival haladó élmezőny (Hamilton, Ricciardo, Räikkönen) eljuthat a futam végéig a jelenleg használt abroncsokkal. Ehhez 5 körrel meg kell nyújtani a Pirelli által javasolt etapot, de nem kizárt, hogy ez lehetséges. Ebben az esetben az élen álló Verstappen és az 5. helyezett Rosberg nagy hátrányba kerül.

11:48
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

24. kör: Hamilton nem bízza a véletlenre

1:39.186-ra javította a leggyorsabb kört, és 6,6 másodpercre csökkentette a különbséget. Utána viszont megérkezett a híres-hírhedt Esteban Gutiérrez mögé, aki természetesen nem akarta hagyni, hogy lekörözzék. Hamiltonnak ez fél másodpercébe került.

11:51
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

27. kör: Hamiltont tájékoztatják a fejleményekről

Szóltak neki, hogy Verstappen autóján kezdenek kopni a gumik. Jól áll a helyzet az ő szempontjából, Verstappennek nemsokára ki kellene állnia kereket cserélni, ekkor a Mercedes visszaszerzi az 1. helyet, de ha nem, akkor is hamarosan utoléri.

11:52
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

28. kör: Verstappen a bokszban

A várakozásoknak megfelelően kemény gumikat kapott, visszaért Räikkönen elé a 3. helyre, és újabb gumikkal kezdheti levadászni a 2. helyen haladó csapattársát.

Alonso is kiállt kereket cserélni, nemrég megkérdezték tőle, hogy megnyújthatják-e az etapját 5 körrel, de ő azt válaszolta, hogy az kizárt. A kemény gumikat lágyakra cserélte, és a 14. helyre esett vissza.

11:55
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

29. kör: Hamilton nem bízza a véletlenre

Leggyorsabb 1-es szektorral kezdett, mert Verstappenhez képest még nincs egy kiállásnyi előnye. Valószínűleg nem akarnak még egyszer kereket cserélni, de ha mégis, akkor növelnie kell a különbséget. Hülkenberg is kiállt a bokszba kemény gumikért, de csak Alonso mögé ért vissza a 13. helyre.

Hamilton közben befejezte a kört, az új leggyorsabb kör 1:39.135, de Verstappenre így is csak 1 tizedet tudott verni.

11:57
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

30. kör: Megvolt Bottas egyetlen tervezett kerékcseréje

Közepes keverékkel kezdte a futamot a 11. helyen, majd a 30. körben keményekre váltott. Ő még egyszer biztosan nem akar kiállni. A 8. helyre ért vissza Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Räikkönen, Rosberg, Pérez, és Button mögé.

11:58
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

31. kör: Hamilton kezd meglógni

1:38.941 után 1:38.595-öt futott, mindkettő abszolút leggyorsabb kör volt. A Red Bullok most alaposan lemaradnak, de még mindig nincs meg egy kerékcserényi idő Hamilton és a 3. helyezett Verstappen között.

12:00
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

32. kör: Rosberg is kiállt a bokszba

Meglepetésre kemény gumikat kapott, ez azt sugallhatja, hogy Hamilton sem tud majd végig menni a korábban felrakott kemény keverékű abroncsaival. Ez Verstappen kezére játszhat.

12:01
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

33. kör: A Ferrari megijedt Rosbergtől

Gyorsan kihívták Räikkönent, aki így Rosberg előtt marad, szintén kemény gumival. Az állás így változatlan marad, de csata lesz a 4. helyért.

12:03
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

34. kör: Hamilton most kezd küszködni?

Rádión jelentette, hogy romlik a gumik tapadása, de még mindig gyorsabb a közvetlen üldözőinél. Rosberg az új kemény gumikkal persze gyorsabb nála, de a győzelemre ő nem veszélyes.

12:05
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

35. kör: Rosberg utoléri Räikkönent

Már DRS távolságon belül van a Mercedes a Ferrari mögött, az előző körben 4 tizedmásodperccel volt gyorsabb.

Ocont közben ismét gyorshajtáson kapták, valószínűleg rosszul állították be a limiterét.

12:07
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

37. kör: Räikkönen még több erőt követel

"Gyerünk, még nagyobb teljesítményre van szükségünk!" - üzent mérnökének. Rosberg teljesen utolérte a Ferrarit, de még komoly támadást nem tudott indítani.

12:10
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

38. kör: Előtört az agresszivitás Rosbergből

Tőle ritkán láthatóan kemény manőverrel beszúrt Räikkönen mellé a 2-es kanyar belső ívén. Minden mindegy alapon nekikoccant a Ferrarinak, és átvette a 4. helyet.

12:11
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

39. kör: Házi háború a Red Bullnál

Verstappen utolérte Ricciardót, gyorsabb is az újabb gumiknak köszönhetően, és úgy tűnt, meg is tudja előzni csapattársát, de Ricciardo nem hagyta magát, és látványos csatában visszaverte ellenfele támadását. Egyelőre. Közben Hamilton 1 másodpercet vert rájuk.

12:13
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

40. kör: Vizsgálják Rosberg rohamát

Baleset okozásáért vizsgálják elsősorban Rosberget, miután arrébb taszította Räikkönent az útból.

12:14
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

41. kör: Dráma! Kigyulladt Hamilton Mercedese!

"Ne, neee!" - mondta a rádión.

VSC, Ricciardo és Verstappen harcol az 1. helyért.

12:17
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

42. kör: Most minden felborul

A két Red Bull egyszerre állt ki kereket cserélni, lágy gumikat kaptak, ezzel Verstappen hátrányba került. Rosberg is kiáll lágy gumikért, Räikkönen nemrég kapott új lágyakat.

Gutérrez kiesett, miután a bal első kereket egyszerűen levált a futóműről. Ijesztő pillanat volt.

12:19
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

43. kör: Végre vége a VSC-nek

Rosberget korábban figyelmeztették, hogy Hamilton kiesett, és autójából olaj maradhatott a pályán, de ennek látható nyoma nincs egyelőre.

Hamilton mellett Verstappen volt a vesztese a VSC fázisnak, kicsit lemaradt az idei első győzelmére hajtó Ricciardo mögött.

12:20
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

43. kör: Rosberget megbüntették

10 másodperces időbüntetést kapott, mert nekiment Räikkönennek. Jelenleg 6,2 másodperccel vezet ellenfele előtt, így a vége még szoros lehet. A győzelemért viszont így csak a két Red Bull harcolhat.

12:21
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

44. kör: Rosberg menekül Räikkönentől

1:36.999-et futott, ez az új leggyorsabb kör, több, mint 1 másodpercet adott Räikkönennek az előző körben. Verstappen 1,7 másodpercet faragott le a hátrányából.

12:22
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

45. kör: Nyílt sisakos küzdelem lesz a győzelemért

Verstappen már 2 másodperc körül van Ricciardóhoz képest, de a tempójuk kiegyensúlyozottabbá vált. Rosberg közben 1:36.424-re növelte a tempóját, Räikkönen újabb 1,5 másodperc hátrányt szedett össze.

12:24
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

46. kör: Verstappen megint kezd felzárkózni

Körönként 2-3 tizedet tudott hozni csapattársán, de most neki kell leköröznie, és a különbség ismét 1,9 másodperc közelébe nőtt. Ez nem lesz sima végjáték.

12:24
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

46. kör: Rosberg már majdnem megszabadult Räikkönentől

A különbség 9,1 másodpercre nőtt, Rosbergnek minimum 10-re van szüksége ahhoz, hogy megtarthassa a 3. helyet.

12:26
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

47. kör: Eközben a McLarennél

Alonso ismét remekül versenyez, jelenleg a 7. helyen halad az utolsó kockából indulva. Button tartja a 9. helyet, ami megfelel a rajtpozíciójának.

12:28
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

48. kör: Räikkönennek elmondták, hogy mi az ábra

Mérnöke elmagyarázta, hogy ha 10 másodpercen belül marad Rosberg mögött, akkor dobogóra állhat. A különbség most 9,3 másodperc körül stabilizálódott, a Mercedes az utóbbi körökben nem tudott ellépni.

12:31
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

50. kör: Verstappen nem tágít Ricciardo mögül

A különbség 1,1-1,5 másodperc között ingadozik, még éppen kívül a DRS távolságon. A Sky Sports szerint Rosberg arra kérte a Mercedest, hogy tekerhesse fel a motorját, de nem engedték neki. Hamilton kiesése után ez nem csoda. Még nem elég nagy az előnye, hogy megtarthassa a dobogós helyet.

12:33
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

51. kör: Most Rosbergé a dobogós hely

10,8 másodpercre nőtt a különbség, valószínűleg állíthatott a motorján, mert felgyorsult 1:37.2-re. Az élen a helyzet változatlan, de a csata nincs lefutva.

12:37
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

53. kör: Befagyott a sorrend az élen

Ricciardo továbbra is maga mögött tartja Verstappent, Rosberg lerázta annyira Räikkönent, hogy megtarthassa a 3. helyet, utánuk Bottas, Pérez, Alonso, Hülkenberg, Button és Palmer a pontszerzők sorrendje.

12:40
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

55. kör: Elfogyott Verstappen lendülete

A különbség 3 másodpercre nőtt, lemondott a győzelemről, de így is értékes pontokkal gazdagodik majd. Alonso még támadást indít Pérez ellen a 6. helyért.

12:42
október 02, 2016
Vágólapra másolva!

56. kör: Ricciardo nyerte a Malajziai Nagydíjat

Elmaradt a Mercedes bajnokavatása, Hamilton motorhibája után Ricciardo nagy csatában legyőzte csapattársát, Verstappent, és Rosberget, akit Vettel már a rajtnál kiforgatott.

A további sorrend Räikkönen, Bottas, Pérez, Alonso, Hülkenberg, Button és Palmer, aki pályafutása első F1-es pontját szerezte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!