Vágólapra másolva!
A címvédő a hétvége eddigi legjobb idejével, majdnem fél másodperces előnnyel nyerte az utolsó edzést, de az egyik Red Bull befért a Mercedesek közé. A Ferrari némi lemaradással követi őket, és Ricciardo sem remekelt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül21 bejegyzés

A Mercedest a Malajziai Nagydíj szombati szabadedzésén sem lehetett letaszítani a tabella éléről, Lewis Hamilton a hétvége eddigi legjobb idejével kényelmes előnnyel verte az egész mezőnyt. Teljesen elégedettek azonban nem lehetnek, mert Nico Rosberg csak a 3. helyen végzett, a pénteken is veszélyesnek tűnő Max Verstappen fért be elé a 2. helyre.

Az edzés elején még az sem volt kizárható, hogy eső zavarja meg az időmérő előtti utolsó gyakorlást, de végül mindvégig száraz pályán körözött a mezőny. Daniel Ricciardo volt az első, aki huzamosabb ideig az élen tudott maradni, de a Mercedesek az edzés közepén átvették az uralmat. Pedig ekkor még közepes gumikat használtak, miközben a Red Bullok már a gyorsabb lágy keveréken köröztek.

Hamilton nagy előnnyel zárta az utolsó szabadedzést Forrás: AFP/Mohd Rasfan

A Red Bull végül a lágy gumikon a Mercedes elé tudott kerülni, de Ricciardo ideje nem volt túl meggyőző. Amikor pedig a németek autóira is felkerültek a lágy gumik, a többieknek esélyük sem maradt az edzéselsőségre: Hamilton szűk negyedórával a leintés előtt 1:34.434-es időt futott, amelyet megközelíteni sem tudott senki a hátralévő időben. A címvédő végül több mint 4 százados előnnyel végzett az élen, némi meglepetésre nem Rosberg, hanem Max Verstappen előtt. Ricciardo viszont nem remekelt az edzésen, 1 másodperccel maradt el a legjobb időtől, és csak a 6. helyen végzett.

A két Ferrari a 4. és 5. helyeket csípte el, a mostanában jó formában vezető Kimi Räikkönen megint Sebastian Vettel előtt végzett. A három élcsapat mögött a Force India és a Williams versenyzői csatáztak a pozíciókért, és Carlos Sainz is befért a legjobb tíz közé a Toro Rossóval. Az edzést csak néhány megpördülés zavarta meg időnként, de nagyobb incidensre nem került sor.

09:46
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Indul a szombati program

Jó reggelt kívánunk a Malajziai Nagydíj szombati harmadik szabadedzésének élő közvetítésében! Az égbolt a tegnapinál borúsabb Szepangban, de az eső egyelőre nem esik.

09:54
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Tegnap a Mercedes volt a leggyorsabb

A délelőtti edzést Rosberg nyerte, a délutánit Hamilton, de van remény arra, hogy a Red Bull, vagy akár a Ferrari megszorongassa őket a versenyen, a hosszú etapos tempó náluk is rendben volt.

10:01
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso már 45 rajthelyes büntetésnél jár

Tegnap még "csak" 30 rajthelyes büntetésről volt szó az új hajtáslánc-elemek miatt, de szombat reggel új turbófeltöltőt és MGU-H-t kapott, ezért 45 hellyel fogják hátrébb sorolni az időmérő után.

10:06
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

A mezőny nagy része már a pályára hajtott. Aki mindenképpen szeretne pár jó kört futni száraz pályán, annak igyekeznie kell, ugyanis 30 százalék az esélye, hogy az edzés közben elered az eső.

10:08
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

A Renault-knak már van idejük

Magnussen 1:40.040-es idővel vezeti a szabadedzést csapattársa, Jolyon Palmer előtt. Most Sainz is csatlakozott hozzájuk, de egy lassú, 1:42-es körrel kezdett.

10:10
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo az élen

Ez várható volt, mert az élcsapatok pilótái közül ő az egyetlen, aki pályán van. 1:36.875-ös idővel ugrott a tabella élére, ez egyelőre majdnem 2 másodperccel lassabb, mint Hamilton tegnapi leggyorsabb köre.

10:18
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo javított

De nem sokat, most 1:36.483-as idővel vezeti az edzést. A 2. helyre Hülkenberg jött fel 3 százados hátránnyal. A Mercedesek, a Ferrarik és Verstappen továbbra sem futottak mért kört.

10:22
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Pérez átvette a vezetést

1:36.435-ös idővel. Közben a Mercedesek is kijöttek a pályára, de egyelőre a közepes gumikat használják. Hamilton 39 ezredes lemaradással a 2. helyen áll, Rosberg köre viszont nem volt jó, csak a 14. helyen áll.

10:26
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Hibák a Haasnál

Először Gutiérrez pördült meg az utolsó kanyarban - Rosberg többek között ezért nem tudott gyorsabb kört futni -, majd Grosjean vágott át a kavicságyon. Mindketten folytatni tudták a körözést.

10:30
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Már a Mercedesek az élen

Pedig még mindig a közepes gumikat használják. Hamilton 1:35.612-es idővel vette át a vezetést, Rosberg lemaradása 7 tized a 2. helyen.

10:32
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel is megpördült

Hasonló hibát vétett, mint korábban Gutiérrez. Az utolsó kanyarban forgatta meg a Ferrarit, és egy bóját is feldöntött.

10:34
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo lágyakon előzte meg a Mercedest

Újra az ausztrál vezeti az edzést, de túlzottan nem örülhet, mert a gyorsabb lágy gumikon is csak másfél tizedet vert Hamilton idejére, 1:35.461-es körrel áll az élen. Csapattársa, Verstappen viszont a közepes abroncsokat használja, és befért a két Mercedes közé a 3. helyre.

10:37
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

25 perc van hátra az időmérő előtti utolsó gyakorlásból, az állás: Ricciardo, Hamilton, Verstappen, Rosberg, Pérez, Hülkenberg, Räikkönen, Magnussen, Massa, Bottas. Vettel csak a 11.

10:40
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Sok a hiba

Az előbb Alonso szaladt le néhány másodpercre a pályáról, majd Sainz fordult túl szélesen egy kanyarban. A Toro Rosso spanyol versenyzője egyébként a legutolsó helyen áll, több mint 6 másodperces lemaradással.

10:44
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Már Rosberg vezet

A Mercedesre is feltették a lágy gumikat, Rosberg az élre is állt 1:35.293-as idővel. Azonos abroncsokon most 168 ezreddel jobb Ricciardónál.

10:49
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton nagy előnnyel vezet

Megmutatta, mire képes a Mercedes lágy gumikon: több mint 6 tizedet vert Rosberg idejére is, 1:34.434-es idővel állt az élre, ez a hétvége eddigi leggyorsabb köre.

10:52
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

A Ferrari még nem villantott

Még 10 perc hátra van az edzésből, de a Ferrarik egyelőre csak a középmezőnyben tanyáznak, több mint 2 másodperces hátránnyal Räikkönen a 10., Vettel a 13. helyen áll.

10:54
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel feljött a 3. helyre

Lágy gumikon sokat faragott az idejéből, és a Mercedesek mögött ő a 3., de a lemaradása így is több mint 8 tized. Közben Räikkönen is gyors körön van.

10:56
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen a 2.

Megint befért a két Mercedes közé, de a hátránya majdnem fél másodperc Hamilton mögött. Räikkönen pedig megelőzte Vettelt, 7 tizedes lemaradással a 4. helyen áll.

10:59
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Nagy a forgalom

5 perc van hátra az edzésből, szinte minden versenyző a pályán van. Sokan javítottak néhány tizedet, az élmezőnyben nem történt változás.

11:05
október 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vége az edzésnek

Az utolsó percek csendesen teltek, csak a mezőny hátsó felében javítottak néhányan. Hamilton majdnem fél másodperces előnnyel, 1:34.434-es idővel megnyerte az edzést Verstappen előtt. A további sorrend: Rosberg, Räikkönen, Vettel, Ricciardo, Hülkenberg, Bottas, Sainz, Massa.

Köszönjük a figyelmet, hamarosan jelentkezünk a részletes eredménylistával és a szöveges összefoglalóval. Az időmérő magyar idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődik, természetesen azt is élőben követhetik velünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!