Vettel pályacsúcsot és maratoni távot ment csütörtökön

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Barcelona teszt
MAGNUSSEN Kevin (dnk) Haas VF-17 Ferrari Haas F1 team VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF70-H team scuderia Ferrari action during Formula 1 winter tests 2017 at Barcelona, Spain from March 7 to 10 - Photo DPPI
Vágólapra másolva!
Az előszezon utolsó előtti tesztnapján is folytatódott a Ferrari szárnyalása: Vettel három különféle gumin is szórta a gyorsabbnál gyorsabb köröket, látványos gázelvétellel is új körrekordot állított fel, és egymagában 156 kört tett meg. Mögötte Hamilton végzett, a McLaren kétszer is lerobbant.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül131 bejegyzés

Csütörtökön délelőtt végre mutattak valamit az élcsapatok a tempójukból, de teljesítményükről valós képet még mindig nem alkothattunk. Lewis Hamilton rögtön egy hosszabb etappal kezdte a délelőttöt, de az ebédszünetig a Mercedestől megszokottaknál kevesebbet ment, mindössze 52-szer fordult Barcelonában. Az autó a múlt hét eleje óta így is átlépte a 4000 kilométeres futásteljesítményt.

Hamiltonhoz hasonlóan Sebastian Vettel is korán munkához látott, majd mindketten eltűntek egy időre a bokszban, és csak a délelőtti félidő utolsó órájára tértek vissza. Vettel elárulta, egy kicsúszás miatt veszített időt, de később a szuperlágy gumikkal megközelítette Valtteri Bottas tegnap futott 1:19.310-es körét, majd több lépcsőben, végül ultralágy gumikkal meg is döntötte azt.

Délelőtti rajtgyakorlat: Vettel és Magnussen is jól ment csütörtökön - galériával Forrás: DPPI/Florent Gooden

Délelőtt a tesztrekord 1:19.024-re módosult ultralágy gumikkal, de Vettel az utolsó kanyarban és a célegyenesben folyamatosan, a helyszíni tudósítók szerint jól hallhatóan elvette a lábát a gázról, és a szektoridők összeadása alapján akár 7 tizedmásodpercet is eldobhatott az altatással.

Hamilton is reagált, eleinte szintén szuperlággyal, majd megkapta ő is az ultralágyakat,

és 3 tizedmásodpercre megközelítette Vettelt. A szektoridők szerint az ideális kör ma 1:18.666 lett volna, ehhez Vettel hozta az első két szektort, Hamilton pedig a harmadikat. Andrew Benson, a BBC tudósítója szerint Vettel tökéletes köre 1:18.781 lett volna, Hamilton viszont mindhárom szektorban a legjobbját érte el.

Hamilton ma nem volt olyan gyors, mint Vettel, de ez nem feltétlenül baj - galériával Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A csúcsdöntögetést a McLaren Honda zavarta meg, ami a délelőtti leintés előtt kétszer is megadta magát, ezért megjelentek a piros zászlók. Stoffel Vandoorne napja a műszaki hibáig jól alakult, 33 kört ment az autóval, és a középmezőnybe ért oda. Vandoorne autóját délutánra megjavították, és még 15 kört megtett Barcelonában, de

a 48 kör messze a legkevesebb lett a mai mezőnyben.

A McLaren a tempó terén nem tudott viszont mit kezdeni a szintén rövid etapokra gyúró Esteban Oconnal és Danyiil Kvjattal. A kiscsapatok pilótái a 3-4. helyet kaparintották meg, mielőtt Kvjat autója lerobbant és piros zászlót okozott, és a Force India hangja is furcsán kezdett szólni. Mindkét gépet megjavították, és a nap végére 137, illetve 94 körig jutottak.

Ma kétszer is menteni kellett a McLaren Hondát - galériával Forrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Jordi Galbany/Urbanandsport

Az egykörös tempót csiszolta Kevin Magnussen is, aki már a délelőtt bebiztosította a mai 5. helyét a Red Bull és Daniel Ricciardo előtt. A világbajnoki címre törő istállót ma meglátogatta Dietrich Mateschitz, az anyacég első embere, aki 128-szor láthatta körbefordulni Ricciardót, jellemzően hosszú etapok során. Ma az övék volt az egyetlen Renault motoros autó, ami nem romlott el.

A gyári Renault-nak megint nem volt szerencséje.

Jolyon Palmer a délelőtt csak 31 kört tudott megtenni, délután pedig mindössze 53-ra tudta növelni a körszámot, mielőtt alatta is megállt az autó. A Saubernél és a Williamsnél viszont minden rendben zajlott, legalábbis a megbízhatóság terén: a svájciak autója 132, a briteké 168 kört tett meg hiba nélkül, bár csak az eredménytáblázat aljára értek oda.

Sok hűhó semmiért?

Vettel délelőtti tempója rögtön fellelkesítette a sajtó és a közönség egy részét a közösségi médiában, de a négyszeres világbajnok igyekezett lehűteni a kedélyeket. Érdekes összehasonlítás, hogy a Ferrari a tavalyi teszteken is hasonló előnyben volt a Mercedeshez képest, a futamokon mégis rendre alulmaradtak az Ezüstnyilakkal szemben.

– mondta Vettel a Mercedesről. – Ha megnézik a hosszabb etapjaikat, nyilvánvaló, hogy nagyon gyorsak. Őket kell legyőzni. Számunkra nem igazán fontos, hogy pontosan hol tartunk, mert fejlődünk, és keményen kell dolgozni. Lényeges, hogy ne zavarodjunk meg.”

Stroll 85 kört ment csütörtökön, de csak az utolsó lett Forrás: DPPI/Florent Gooden

A helyszíni tudósítók rákérdeztek arra is, hogy Vettel miért lassított a legjobb körein, de a Ferrari pilótája kitért a válasz elől.

Szerintem láthatták, hogy a délelőtt mivel próbálkoztunk, hiszen gyorsabban mentünk, mint a hét több részén, és a múlt héten is. Gondolom, ez világos. A köridők nem számítanak, ennél átfogóbb képet kell látni. Még mindig rengeteg teendőnk maradt.”

Ricciardo is a Ferrarira szavazna

A tesztnap végén Ricciardo elismerte, a Red Bull egyelőre nem mutatott olyan tempót, ami a Ferrarival felvenné a versenyt, ezért az olasz istállót jelölte meg a Mercedes elsőszámú kihívójának, bár Niki Lauda úgy vélte, a Ferrari ezúttal náluk is jobban áll.

– közölte Ricciardo. – Ezt a hosszú etapokon is megmutatták. Nem hiszem, hogy mi ma gyorsak voltunk, erre válaszokat kell találnunk. A Ferrari most úgy tűnik, hogy közel van a Mercedes tempójához. A mi valós teljesítményünk is közelebb van hozzájuk, de nem vagyunk azon a szinten. Elérhetjük azt, de még nem jutottunk el oda.”

Ricciardo összezavarodott a beállítások miatt - galériával Forrás: 2017 Getty Images/Dan Istitene

Ricciardo azt mondta, a harmadik tesztnapján nagyot léptek előre, de ezt már nem tudták a saját negyedik napján is hozni. Elismerte, hogy összezavarodtak a beállítások terén, és szükségük van még a holnapi napra, hogy jobban megértsék az autó reakcióit. Pozitívumként értékelte, hogy újabb 130 kört megtett hiba nélkül.

Vettel tempójára látva Hamilton azt mondta csütörtökön, hogy „a Ferrari blöfföl, sokkal gyorsabbak annál, amit megmutatnak.”

A háromszoros világbajnok úgy vélte, nehéz megmondani, ki a gyorsabb, de nem zárta ki, hogy a Ferrari előttük jár, és elárulta, nagyon várja a küzdelmet az első futamon. Csapattársa, Valtteri Bottas is erősnek nevezte a Ferrarit, és szerinte a Red Bull is bármikor képes meglepetést okozni.

09:40
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ma többen is a célegyenesbe fordulnak

Köszöntjük olvasóinkat a barcelonai F1-es teszt utolsó előtti napján! Ez már a hetedik tesztnap, a csapatok egy

Bottas új rekorddal zárt az élen, Räikkönen kicsúszotthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170308-f1-a-szerdai-tesztnap-eloben.htmlMassa jó idővel nyerte a tesztnapothttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170307-ujra-palyan-az-autok-a-keddi-f1-es-tesztnap-eloben.htmlRäikkönen nyerte a legértelmetlenebb tesztnapothttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170302-f1-kimi-r-ikkonen-ujra-palyara-lep-a-barcelonai-teszt-utolso-napja-eloben.htmlSzerdán is a Mercedes és a Ferrari brillírozotthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170301-a-harmadik-2017-es-f1-es-tesztnap-eloben.htmlRäikkönen keményebb gumikon is verte Hamiltont keddenhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170228-a-masodik-2017-es-f1-es-tesztnap-eloben.htmlA Ferrari és a Mercedes kezdte a legpengébben az előszezonthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170227-az-elso-2017-es-f1-es-tesztnap-eloben.html

re jobban kiismerik az autóikat, és mi is egyre több információhoz jutunk a melbourne-i rajt előtt. Ez történt eddig:

09:41
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Továbbra is kifogástalan az időjárás Barcelonában

A levegő 9, a pálya 11 fokos, de napsütésben várhatóan 33-36 fokig fog emelkedni.

09:44
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas futotta az eddigi leggyorsabb kört

Szerencsére volt a Mercedesben kamera, így az F1 hivatalos YouTube-csatornáján megnézhető a belső kamera képe. A sebességnövekedés a kanyarokban és a rövidebb féktávok szabad szemmel is észrevehetők.

09:51
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Egyre népszerűbb a váltott műszak

A Mercedes kezdte el, de már a Williams, a Renault és a Sauber is átvette, hogy mindkét pilótájukat bevetik a tesztnap során.

Mercedes - Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Red Bull - Daniel Ricciardo
Ferrari - Sebastian Vettel
Force India - Esteban Ocon
Williams - Felipe Massa, Lance Stroll
McLaren - Stoffel Vandoorne
Toro Rosso - Danyiil Kvjat
Haas - Kevin Magnussen
Renault - Jolyon Palmer, Nico Hülkenberg
Sauber - Pascal Wehrlein, Marcus Ericsson

09:56
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Tegnap azért már kezdtek kiderülni a gondok

A Force Indiánál Sergio Pérez kerek-perec kijelentette, hogy a csapatnak orvosolnia kell az autó "gyengeségeit", amelyek "elég kritikusak", ugyanakkor azt mondta, szerinte gyorsan megoldható nehézségekről van szó. Délelőtt fékhiba hátráltatta őket.

A Red Bullnál megint az erőforrás okozott aggodalmat, bár Max Verstappen autójában csak elővigyázatosságból cserélték ki, a McLaren problémái pedig már ismertek. Fernando Alonso azonban nem spórolt a kritikákkal, rámutatott, hogy a Honda erőforrása nem megbízható, és nem is erős, ráadásul olykor "amatőr" hibákkal is találkoznak.

A gyári Renault kedden hidraulikus hiba miatt vesztegelt, ennek elsősorban Jolyon Palmer itta meg a levét, de Nico Hülkenberg is elismerte, hogy lemaradásban vannak a teendőik elvégzése terén.

09:59
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Tegnap Alonso is megpördült

Massa a 13-as kanyarban csúszott ki, de tudta folytatni a munkát, Räikkönen viszont nem, mert ő össze is törte a Ferrarit. Arról nem esett szó, hogy szerdán Alonso is megpördült, de a kamerák elől nem tudott elbújni.

10:01
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Szabad a pálya!

Ketyeg az óra, megkezdődött az utolsó előtti tesztnap Barcelonában!

10:02
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel rögtön munkához is látott

A Ferrari pilótája után Jolyon Palmer lépett pályára, de Ocon és Stroll sem tétlenkedett. Ahogy ez lenni szokott, vissza is tértek a bokszba egy ellenőrző kör után.

10:05
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Palmer még Vettelnél is gyorsabb volt

Legalábbis a Renault szerint ő hajtott ki elsőként a bokszból. Ennek különösebb jelentősége nincs.

10:09
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton a szuperlágyakkal kezdett

Ma a háromszoros világbajnoké a délelőtt a Mercedesnél, szuperlágy gumival lépett pályára, és mért körre is kint maradt. 1:28.394 az első eredménye.

10:11
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton rákapcsolt

Az első 1:28-as kör után 1:21.011-re gyorsult az Ezüstnyíl. Később derül ki, hogy milyen hosszú etap elején jár Hamilton.

10:14
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton már az 5. körében jár

Tovább javított, most 1:20.686 a legjobb ideje. Elképzelhető, hogy hosszabb etapot fut, tegnap 20 körön keresztül nyüstölte az ultralágyakat. Erre még a Pirelli is felfigyelt.

10:16
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Pillanatok a Toro Rosso délelőttjéből

Danyiil Kvjat

Carlos Sainz

10:18
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton végzett az első etappal, a McLaren előkerült

Az Ezüstnyíl összesen 7 kört tett meg, ebből 5 mért kör volt, 1:20.686-nál jár, szuperlágy guikkal, a hűvös, 20 fokos aszfalton. Közben a McLaren volánja mögött Vandoorne is járt már a pályán.

10:22
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettelnek is van már mért köre

Egy gyors kiállás után Hamilton visszatért a pályára, a 9. körénél jár, továbbra is szuperlágy gumikkal. Vettel 1:22.968-cal kezdett, lágy gumikon, Kvjat 1:28.159-cel, szuperlágyakkal.

10:25
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel kicsit gyorsított, aztán kiállt

A Ferrari eddigi legjobbja ma 1:21.846 lágy gumikkal. Vettel kiállt a bokszba, Hamilton viszont még mindig kint van, 12. körénél jár, és 2 ezredmásodpercet javított 1:20.626-ra.

10:30
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel elfékezte az abroncsait

Az F1Today szerint kockásra fékezte az egyik első kerekét, valahol nagyot hibázhatott. Hamilton közben egy hűtőkört is teljesített, és a 13. köre végén kiállt a bokszba. Ocon 1:25.362-vel beékelődött a Ferrari és Kvjat közé.

10:36
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A Mercedesnél még kicsit álmosak lehetnek

Összekeverték Ocon ezüst Force Indiáját az igazi Ezüstnyíllal. Jó reggelt!

10:39
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll is feliratkozott a listára

A Williams pilótája 1:27.086-tal kezdett, majd egy 1:27-es kör után már 1:25.944-nél tart lágy gumival. Egy pillanatra egyedül maradt a pályán, majd jött Ocon is, szintén lágy abroncsokkal.

10:43
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Aero tesztelés a délelőtti program a McLarennél

Alonso szerdán azt mondta, a McLaren tulajdonképpen még csak a második tesztnapnál tart. Közben Ocon 1:24.082-re gyorsult, közepes keverékű gumikkal.

10:47
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Megérkezett a Tifosi is Barcelonába

...és Vettel is visszatért a pályára.

10:52
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ericsson a középmezőnybe ugrott

A Sauber pilótája 1:25.793-at ért el, Vettel, Stroll és Palmer halad még a pályán. Hamilton egyelőre a bokszban várakozik a 15 körös nyitó etapja után.

11:03
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardónak és Magnussennek még nincs mért köre

Mindenki másnak viszont már igen. Íme a sorrend 10 órakor

1. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.626 - 21 kör
2
. Vettel (Ferrari SF70H) 1:21.846 - 16 kör
3
. Ocon (Force India VJM10) 1:22.967 - 13 kör
4. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:23.298 - 9 kör
5. Palmer (Renault RS17) 1:24.857 - 7 kör
6. Ericsson (Sauber C36) 1:25.793 - 10 kör
7. Stroll (Williams FW40) 1:25.887 - 20 kör
8. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:26.546 - 7 kör
9
. Ricciardo (Red Bull RB13) idő nélkül - kör
10. Magnussen (Haas VF-17) idő nélkül - 1 kör
11. Hülkenberg (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Wehrlein (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
13. Bottas (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
14
. Massa (Williams FW40) idő nélkül - kör

11:06
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton közepes keverékre váltott

A Mercedes pilótája az első, 15 körös etap után a szuperlágyakról közepes keverékű gumikra váltott. Az Ezüstnyíl túllépte a 4000 kilométeres futásteljesítményt a teszten. Közben Stroll visszatért a bokszba.

11:10
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Palmer üldözőbe vette Vandoorne-t

3 tizedmásodpercen belülre került Vandoorne McLarenjéhez képest, 1:23.595-re javított. Magnussen a 7. helyen kezdett 1:25.225-tel, így már csak Ricciardónak nincs mért köre.

11:18
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo is megjelent az eredménylistán

Némi késlekedéssel a Red Bull is felvette a ritmust, 1:22.294-gyel a 3. helyen landolt közepes keverékű gumikkal. Kvjat is javított, 1:22.529-cel a 4. helyen tart.

11:19
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo megelőzte Vettelt

A Red Bull 1 másodpercen belülre került Hamiltonhoz képest. 1:21.616-tal feljött a 2. helyre.

11:21
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb csodás nap Barcelonában

A csapatok nem panaszkodhatnak, a múlt pénteki, mesterségesen eláztatott pályától eltekintve egy csepp eső sem esett az előszezoni teszteken.

11:24
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A csapatok kezdenek kifogyni az ötletekből

Legalábbis a kommunikáció terén. A múlt héten megengedték nekik, hogy videókat készítsenek a pályán, de általában csak a garázsból kiálló vagy a célegyenesben elszáguldó autókat filmezték. A fotók terén nagyjából ugyanez a helyzet, de gyakori még az interjút adó versenyzőről, és a legújabb sláger, a 3D szkennelést tűrő versenyzőről szóló tudósítás is.

11:25
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo tovább gyorsult

Csak néhány századot javított, de 1:21.550-nel így is közelebb került Hamiltonhoz, majd kiállt a bokszba. Most jön Vettel, a mai 19. körét kezdte meg.

11:28
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Autó nélkül is lehet menni a tesztre

A barcelonai pálya vasúttal is megközelíthető, és a pálya ösztönzi is, hogy a közönség ne saját autóval látogasson el az aszfaltcsíkra.

11:31
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso a gyenge eredmények miatt nem fog visszavonulni

A Motorsport.com-nak azt mondta, a gyenge eredmények miatt nem fog visszavonulni, inkább támadásba lendül, és megpróbálja a következő szezonban is. Azt viszont nem említette, hogy mindezt a McLarennel tenné.

11:33
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel javított, de még mindig a 3. helyezett

A Ferrari 1:21.726-ra gyorsult, mielőtt kiállt a bokszba, de 1,1 másodperc hátránnyal még mindig a 3. helyezett Hamilton és Ricciardo mögött.

11:40
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel köreiből nehéz olvasni

Így alakult az előző etapja közepes keverékű gumikkal: 1:22.0, 1:21.7, 1:21.9, 1:22.6, 1:22.9, 1:23.4.

11:42
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Így fest Kvjat a pálya széléről

A Toro Rosso operatőre szerencsére kimerészkedett a bokszból, és a 6-7-8-as kanyar mellől készített felvételt Dannyil Kvjatról.

11:46
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo már Hamilton sarkában van

A Red Bull 1:20.824-re gyorsult, ez kevesebb, mint 2 tizeddel lassabb Hamilton mai legjobb körénél. Ricciardo lágy abroncsokon fut.

11:56
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét elindulhat a Forma-2

Az FIA és a Liberty Media a Reuters szerint hamarosan bejelenti, hogy átnevezik a GP2-t Forma-2-re. Jean Todt elárulta, szeretné tisztázni az F1-be vezető utat a nemzeti F4-es, és az európai F3-as bajnoksággal, ennek része lehet, hogy a GP2-t átalakítják F2-vé. Ross Brawn egy oxfordi könyvbemutatón a MotoGP-hétvégék példáját említette, ott is előfordul, hogy a közönség már alsóbb osztályokban megismeri a pilótákat, még mielőtt a királykategóriába is bejutnak.

11:57
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton újabb etapot teljesített

Közepes gumikkal így alakultak a körei:

1:28.1, 1:21.8, 1:29.0, 1:26.6, 1:22.9, 1:22.6, 1:23.7, 1:25.7, 1:22.1.

12:04
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vandoorne és Magnussen feljött Vettel mögé

Nem ez volt az egyetlen változás az elmúlt óra során, de Hamilton még mindig vezet.

1. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.626 - 35 kör
2
. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.824 - 16 kör
3
. Vettel (Ferrari SF70H) 1:21.615 - 34 kör
4. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:22.055 - 17 kör
5. Magnussen (Haas VF-17) 1:22.427 - 22 kör
6
. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:22.529 - 21 kör
7
. Ocon (Force India VJM10) 1:22.887 - 28 kör
8. Palmer (Renault RS17) 1:23.283 - 26 kör
9. Ericsson (Sauber C36) 1:20.085 - 25 kör
10. Stroll (Williams FW40) 1:25.887 - 46 kör
11. Hülkenberg (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Wehrlein (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
13. Bottas (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
14
. Massa (Williams FW40) idő nélkül - kör

12:06
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Egész jól áll ma a McLaren

Vandoorne eddig 18 kört tett meg, feleannyit, mint Hamilton, bár Stroll 47 körénél jóval kevesebbet. Másfél másodpercen belül van a Mercedeshez képest, de ehhez a szuperlágy gumik kellettek.

12:14
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Palmer gyorsul, Stroll következetes

A Renault pilótája 1:22.418-cal, lágy gumikon feljött az 5. helyre, Stroll közben még mindig az utolsó, de közepes keverékű abroncsokkal következetes köröket fut egy hosszabb etapon.

1:26.2, 1:26.3, 1:26.6, 1:26.7, 1:26.7, 1:26.7, 1:26.7, 1:26.7, 1:26.6, 1:26.8, 1:26.7 és 1:26.7.

12:16
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Amatőr hibákkal küzd a Honda

Alonso elég sarkos véleményt fogalmazott meg a japánok idei munkájával kapcsolatban, de azt állítja, ha az idén megint nehéz szezonjuk lesz, az nem menekülésre, hanem maradásra készteti őt. A McLaren az egyenesekben 30 km/ó-val lassabb a Mercedesnél, ezért számukra "az összes kanyar padlógázos." Erről bővebben itt írtunk.

12:19
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Alonsónak sikerült, ami a McLarennek már régen nem

A kétszeres világbajnok új szponzort jelentett be az Instagram-csatornáján.

12:20
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon beugrott Vettel elé

A Force India lágy gumikra váltott, és 1:21.194-re gyorsult. Ennél ma még csak Hamilton és Ricciardo ment tempósabban.

12:25
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Magnussen kitúrta Ocont a 3. helyről

Hamilton, Ricciardo és Vettel is a bokszban van, úgyhogy cincognak az egerek: először Ocon lépett a 3. helyre, majd jött Magnussen, és 1:21.129-cel, lágy gumikon átvette a képzeletbeli dobogó utolsó fokát.

12:31
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Lefújták a McLaren sajtótájékoztatóját

Az F1Fanatic szerint Eric Boullier és Juszuke Haszegawa inkább nem válaszol a sajtó kérdéseire. Fernando Alonso szerdai nyilatkozata után nehéz lenne optimistán kiállni az újságírók elé.

Alonso: Amatőr hibákkal küzd a Hondahttp://www.gphirek.hu/f1/20170309-f1-fernando-alonso-amator-hibakkal-kuzd-a-honda-gyenge-es-megbizhatatlan.html
12:37
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel odacsapott: Majdnem rekordot futott

Visszatért a Ferrari a pályára, és Vettel 1:19.341-re javította a mai legjobb köridőt, ami csupán századokkal marad el Bottas tegnapi eredményétől, ami egyelőre a tesztrekord. A Mercedes pilótája viszont szuperlágy gumikkal ment, míg Vettel lágyakkal.

12:41
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Nincs minden rendben a Toro Rossónál

Az olasz kiscsapat a múlt héten sok műszaki problémával küzdött, ezek többsége a motorra vezethető vissza, de Carlos Sainz a Motorsport.com-nak elárulta, nem minden a Renault hibája, a Toro Rossónak is dolgoznia kell még az autón. Erre a hétre sok gondot megoldottak, de maradt még, ami visszahúzza őket.

12:47
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon folytatja a csatározást Magnussennel

A Force India pilótája visszaszerezte a 4. helyet a Haas versenyzőjétől, 1:21.053-mal, majd kiállt a bokszba, előtte lágy gumikkal ment. Vandoorne is javított kissé 1:22.009-re, de még mindig a 6. helyezett.

12:51
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Nem is olyan érdekesek az új autók

A korábbi brit F1-es kommentátor, James Allen először látja a pálya széléről az új autókat, és azok szerinte nem olyan látványosak, mint várta, ráadásul még mindig nem elég hangosak. Az viszont tetszik neki, hogy Dietrich Mateschitz és Helmut Marko a rajongókkal szelfizik a 2-es kanyarnál.

12:54
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon lenyomta Hamiltont is

A Mercedes junior pilótája gyorsabb kört ment szuperlágy gumival, mint a háromszoros világbajnok korábban lággyal, de Hamilton már jó régen volt utoljára a pályán. A Force India eddig megpróbál szebben szerepelni a korábbiaknál, rövid etapokkal próbálkoznak.

13:00
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Délben Vettel áll az élen

Méghozzá nem is akármilyen idővel:

1. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.341 - 45 kör
2. Ocon (Force India VJM10) 1:20.523 - 41 kör
3
. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.626 - 43 kör
4
. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.824 - 28 kör
5. Magnussen (Haas VF-17) 1:21.129 - 35 kör
6
. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:21.671 - 27 kör
7. Palmer (Renault RS17) 1:22.418 - 31 kör
8
. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:22.529 - 21 kör
9. Ericsson (Sauber C36) 1:24.085 - 63 kör
10. Stroll (Williams FW40) 1:24.863 - 76 kör
11. Hülkenberg (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Wehrlein (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
13. Bottas (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
14
. Massa (Williams FW40) idő nélkül - kör

13:10
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon még közelebb került Vettelhez

Felkerültek az ultralágy gumik a Force Indiára, és Ocon 1:20.161-re javította a mai legjobb idejét. Az alábbi fotó még a piros jelzésű szuperlágyakkal készült.

13:11
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel altatva is tovább gyorsul

Új leggyorsabb kört futott a Ferrarival, szuperlágy gumikon. 1:19.314, ez csupán 4 ezreddel lassabb Bottas tegnapi legjobbjánál, de az Autosport szerint "hallhatóan" elvette a lábát a gázról a kör végén.

13:14
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel legalább 7 tizedet eldobott

Az Autosport szerint a Ferrari következő köre 1:19.4 volt, de az utolsó szektorban 7 tizedmásodperccel gyorsabbnak bizonyult, mint legutóbb. Ez már 1:18-as tempót sejtet.

13:19
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló: Megállt a McLaren

A bokszutca végéig jutott el, úgyhogy valószínűleg gyorsan vissza tudják vontatni a garázsba. Vandoorne az előző etapja során megkapta az ultralágy gumikat, és 1:21.348-et ért el vagyis 2,034 másodperccel lassabb volt annál, amit Vettel papíron tud, szuperlággyal.

13:25
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel tökéletes köre már 1:19 alatt lenne

Rachel Brookes, a Sky Sports riportere összeadta Vettel legjobb szektoridőit, és az alábbi eredmény jött ki:

22:919
29:379
26.691
1:18:988

13:27
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb Honda motor romolhatott el

James Allen a pálya szélén úgy hallotta, hogy a Honda motor felmondta a szolgálatot a célegyenesben.

13:29
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét szabad a pálya

Vandoorne autója eltűnt a pályáról. 31 perc maradt az ebédszünetig, de egyelőre nem sietnek a pályára a versenyzők.

13:34
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Új tesztrekord Vetteltől

A Ferrari is megkapta az ultralágy gumit, ezzel Vettel 1:19.164-re javította a saját legjobbját, ami egyben tesztrekord is. Időmérős etap volt, már ki is ment a bokszba. Az Autosport szerint megint benne hagyott 4-5 tizedet a körében, az utolsó kanyarból kifelé, a célvonalon viszont már padlógázzal ment át.

13:42
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel tovább gyorsul, de játszmázik

A Ferrari új tesztrekordja 1:19.024, de Jonathan Noble, a Motorsport.com szakírója felhívta a figyelmet, hogy Vettel megint lassított a célegyenesben.

13:45
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Új fejlesztések érkeztek a Ferrarihoz

A Racecar Engineering elemzést is készített az újításokról:

13:47
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Jó a hangulat a Red Bullnál

Beugrott a nagyfőnök, Christian Horner, és a nagyon nagy főnök, Dietrich Mateschitz az istállóhoz. Miközben Daniel Ricciardo viccet mesélhetett, Kevin Magnussen szuperlágy gumival majdnem megelőzte. A Haas pilótája 1:20.863-at ért el szuperlágy gumival, és szorosan Ricciardo mögött a 6. helyezett.

13:49
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton a rajongókra is gondol

Most csak ő van a pályán, és üdvözölte a szurkolókat. Nem sokkal ezelőtt Kvjat átvette a 4. helyet Ricciardótól, szuperlágy gumival ért el 1:20.712-t.

13:51
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton visszaszerezte a 2. helyet

Szuperlágy gumikat kapott, de így is 1 másodperccel lassabb Vettel mai legjobbjánál. Az Ezüstnyíl 1:20.018 alatt ért körbe Barcelonában.

13:56
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vandoorne újra a pályán

Szerencsére a McLarennél még nem kezdtek rutinból motort cserélni, és a belga pilóta ismét a pályán van. Pedig igen csúnya hangja volt az autónak, amikor megállt.

13:58
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló: Nem jutott messzire a McLaren

Megint Vandoorne autója robbant le. Ezzel valószínűleg vége a délelőtti etapnak.

14:02
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton jobban altat, mint Vettel?

Követhetetlenné válik, hogy mi folyik az élcsapatoknál. Vettel az utolsó szektorban altatott, Hamilton viszont az F1Fanatic szerint az első két szektorban ment lassan, és abszolút legjobb harmadik szektoridőt ért el. Ahol persze Vettel spórolt...

14:07
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton a végén még Vettel nyomába eredt

A háromszoros világbajnok 0,328 másodpercre csökkentette a hátrányát a Ferrarihoz képest, még a piros zászló előtt.

1. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.024 - 60 kör
2. Hamilton (Mercedes W08) 1:19.352 - 52 kör
3. Ocon (Force India VJM10) 1:20.161 - 51 kör
4. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:20.416 - 33 kör
5
. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.824 - 41 kör
6. Magnussen (Haas VF-17) 1:20.863 - 44 kör
7
. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:21.348 - 32 kör
8. Palmer (Renault RS17) 1:22.418 - 31 kör
9. Ericsson (Sauber C36) 1:23.330 - 88 kör
10. Stroll (Williams FW40) 1:24.863 - 85 kör
11. Hülkenberg (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Wehrlein (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
13. Bottas (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
14
. Massa (Williams FW40) idő nélkül - kör

14:24
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Nem jó dolog, ha egy F1-es autó a tréleren végzi

Nyilvánvaló, hogy meg kell javítani, de így a kíváncsi szemek olyan részleteket is láthatnak, amiket egyébként el lehetne rejteni előlük. Ilyen a McLaren alulról.

14:30
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Milyen motorok legyenek a Forma-1-ben?

Az FIA elnöke, Jean Todt nemrég azt nyilatkozta, hogy szerinte a társadalom nem fogadná el az F1 visszatérését a kevésbé innovatív, környezetszennyezőbb, hangosabb V8-as vagy V10-es erőforrásokhoz. Ehhez kapcsolódik a kérdésünk:

---- separator ----voting-content-type:c60f79e5-0f34-49df-8181-be92d8b82380---- separator ----
14:54
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Lehetne gyorsabban is menni Barcelonában

Persze, még így sem tudhatjuk, hogy ezekben a szektoridőkben mennyi spórolás volt.

14:56
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Rossz hír a Honda háza táján

Elismerték, hogy elektromos hiba lépett fel Vandoorne autóján, de nem tudják az okát. Vajon, látjuk még ma a narancs Spykert McLarent?

15:03
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Zöld zászló, Vettel fékezi a lelkesedést

Elindult a délutáni etap, de még nincs senki a pályán. Addig íme néhány elkapott félmondat a Ferrari délelőtti formájával kapcsolatban.

"Alapvetően viszonylag elégedettek vagyunk, de nagyon magas a mérce - idézte Vettelt a Ferrari Twitter-csatornája. - Ma semmi hasznunk nincs a leggyorsabb körökből, egyszerűen a saját programunkat futjuk."

15:12
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Kvjat az első fecske a délután

A 35. körét kezdi az orosz pilóta a Toro Rossóval. Délelőtt a 4. helyet szerezte meg, lehetséges, hogy délután hosszabb etapokat próbálnak majd futni.

15:16
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Tájkép csata előtt

Csodás tavaszi idő, 21 fokos levegő, 33 fokos aszfalt. Sokkal jobbat kívánni sem lehetne.

15:17
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A Ferrari valószínűleg versenyszimulációt tervez

Már készülődnek, közben Ocon kiment egy ismerkedő körre, de csak Kvjat maradt a pályán. Ő már a 39. körét járja.

15:20
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Kvjat etapjának vége

Lágy gumival körözött, íme az idők az Autosport szerint:

1:25.936
1:25.767
1:26.720
1:26....

15:24
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Anderson kitart az igaza mellett a McLaren kapcsán

Eric Boullier "kamuhírnek" nevezte Gary Anderson véleményét, ami szerint nem csak a Honda küszködik, hanem a McLaren tapadása sem az igazi a barcelonai pálya bizonyos pontjain. Anderson az Autosport szakértője, és pozitívumnak nevezte, hogy a McLaren is olvas újságot, de nagy bajnak tartja, hogy szerinte a McLaren és a Honda sem őszinte saját magukhoz a gondjaik forrásával kapcsolatban.

15:27
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas és Massa is a pályán

Éledezik a délutáni műszak, Hamilton és Stroll helyén Bottas és Massa állt szolgálatba. A Renault-nál viszont módosítottak a terven, Jolyon Palmer folytathatja a munkát, mert a délelőtt csak 31 kör tudott megtenni.

15:29
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Két Mercedes és két Williams a köridőtáblázaton

Bottas lágy gumikkal 1:23.617-tel kezdett, és már Stroll előtt van, Massa viszont még csak 1:25.341-et futott, így a 12. helyezett. Lehetséges, hogy Strollhoz hasonlóan ő is versenyszimulációt teljesít.

Kijött a pályára Pascal Wehrlein is, aki Marcus Ericssont váltotta a Saubernél.

15:32
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Wehrlein már a Williamsek előtt

A Sauber pilótája 1:23.536-tal a 11. helyezett, Ericssonnál még lassabb, de a két Williamsnél egyelőre gyorsabb. Massa és Bottas közben már 5-5 körnél jár.

15:39
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hosszú etap kezdődött a Force Indiánál

Tegnap Pérez is hasonló etapot teljesített, összesen 100 kört tett meg. Ocon most 59-nél jár, szuperlágy gumik vannak az autóján.

15:42
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A McLaren nem cserél motort

Vandoorne autója még az ebédszünet előtt romlott el, elektromos hiba merült fel, de a Honda nem cserélteti ki a motort. Azt viszont nem árulták el, hogy a belga pilóta visszatér-e a pályára, és mikor.

15:50
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel visszatért a pályára

Az ebédszünetben sajtótájékoztatót tartott, és próbált mindenkit lebeszélni arról, hogy túlságosan sokat belelássanak a Ferrari délelőtti tempójába. Elárulta, hogy délelőtt volt egy kicsúszása, ezért időt vesztett, és szeretett volna több kört megtenni.

15:51
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon is rendületlenül rója a köröket

Az időmérés szerint szuperlágy gumikon megy, de a köridők inkább lágyra engednek következtetni. A 67. körében jár.

1:25.5, 1:25.4, 1:26.4, 1:25.5, 1:25.7, 1:25.6, 1:25.6, 1:25.5, 1:26.0, 1:26.2.

15:53
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Túl nehéz lett a Force India?

Az Auto Motor und Sport szerint a Force India arra kérte a pilótáit, hogy adjanak le 2 kg-ot a testsúlyukból Melbourne-ig, mert túl nehéz az autójuk. Ez mindkét versenyzőnek nehezére fog esni, mert az egész télen pont az ellenkezőjére gyúrtak, a súlycsökkentés nem tesz jót az állóképességüknek. Különösen Ocon lehet bajban, mert ő az átlagos, zsoké alkatú F1-es pilótáknál még jóval magasabb is.

15:56
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Tényleg nem ér semmit a Ferrari tempója?

Az F1Fanatic egyik szerzője, Keith Collantine rámutatott, hogy a Ferrari tavaly 0,257 másodperccel gyorsabb volt a Mercedesnél az előszezoni teszteken, most pedig Vettel köre 0,286 másodperccel gyorsabb Bottasénál. A tavalyi szezon alakulását ismerve tényleg nem sokat jelent, hogy a Mercedes egyelőre kicsit lassabbnak tűnik.

16:01
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Csak az alsóházban változtak az idők

Versenyszimulációkat fut a mezőny, nincs nagy mozgás a köridőtáblázaton.

1. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.024 - 72 kör
2. Hamilton (Mercedes W08) 1:19.352 - 52 kör
3. Ocon (Force India VJM10) 1:20.161 - 69 kör
4. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:20.416 - 59 kör
5
. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.824 - 52 kör
6. Magnussen (Haas VF-17) 1:20.863 - 55 kör
7
. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:21.348 - 33 kör
8. Palmer (Renault RS17) 1:22.418 - 32 kör
9. Ericsson (Sauber C36) 1:23.330 - 88 kör
10. Bottas (Mercedes W08) 1:23.515 - 12 kör
11
. Wehrlein (Sauber C36) 1:25.536 - 10 kör
12
. Stroll (Williams FW40) 1:24.863 - 85 kör
13. Massa (Williams FW40) 1:25.341 - 14 kör

16:05
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vajon mit érez most Alonso?

Ő ma nem vezet, de most éppen a csapattársa sem, mert az ebédszünet előtt lerobbant a McLaren. Alonsónak saját emoji készlete is van, hogy kifejezze az érzéseit:

A Sauber közben Wehrlein és Ericsson révén már most átlépte a 100 körös határt a mai teszten.

16:06
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas kicsit rákapcsolt

Nem nagyon, az 1:22.038 nem nagy idő, tudott ő már 1:19.310-et is tegnap, igaz, akkor nem lágy, hanem szuperlágy gumival ment. Most a 8. helyen tartózkodik.

16:08
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo következetesen hozza az 1:26-ot

Lágy gumikat kapott a Red Bull szerelőitől, és egymás után szállítja az 1:26-os köröket:

1:26.3, 1:26.0, 1:26.1, 1:26.1, 1:26.0, 1:26.0, 1:26.1, 1:26.1, 1:26.2, 1:26.4 és 1:26.8.

Közben a Sauber után a Williams is elérte a mai 100. kört, Stroll 85-öt, Massa pedig eddig 15-öt teljesített.

16:16
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Magnussen ultralággyal veri Ricciardót

A Haas pilótája más programot fut, mint a Red Bull, így fordulhat elő, hogy Ricciardo a délelőtt óta nem javított az 1:20.8-as idején, Magnussen viszont megkapta az ultralágy gumikat, és 1:20.760-ra gyorsult. A Red Bull azért ennél biztosan többet is tudna, ha most ez számítana nekik.

16:21
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Kék zászló! Hol a kék zászló?!

Vettel forgalomba került a pályán, pedig egyszerre maximum 10 autó körözhet Barcelonában. Ezúttal Ricciardót érte utol, vajon most is követeli a kék zászlókat?

16:29
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A délután sem alakul jobban a Renault-nak

Jolyon Palmer maradt az autóban, de másfél óra alatt csak 9 kört tett hozzá a délelőtti 32-höz. Jó, ha egy versenytáv összejön nekik a mai nap során.

16:33
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Felvételek a pálya különböző pontjairól

Massa most éppen a bokszban áll, de már 28 kört megtett.

Kvjat viszont már a pályán van, de az előbb meglátogatta a szerelőit.

16:34
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Csak emlegetni kellett, Kvjat meg is állt az 5-ös kanyarban. Műszaki hiba lehet, ez volt a 76. köre.

16:38
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg is kíváncsiskodott

Rachel Brookes, a Sky Sports riportere futott össze a Renault versenyzőjével. A képeken úgy tűnik, hogy Vettel közben megelőzte Ricciardót. A fotók még a piros zászló előtt készültek.

16:40
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso emoji appja nem lesz népszerű a Hondánál

Újabb netes népművészeti alkotás.

16:42
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Szakértő szemek előtt robbant le a Toro Rosso

A korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok pont a helyszínen volt, és készített is egy szelfit a Toro Rossóval.

16:45
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Szabad a pálya

Elszállították a Toro Rossót, maradt 2 óra 16 perc a mai tesztből. Magnussen az első a pályán, ultralágy gumikkal.

16:51
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Még mindig a Mercedes mozog a legjobban

Karun Chandhok az Autosportnak azt mondta, a 3-4-5-ös kanyarban látottak alapján a Mercedes és a Ferrari külön ligában versenyez, de az Ezüstnyíl a vezethetőség és a kigyorsítás terén még mindig a legjobb az 5-ös kanyarban.

16:52
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Magnussen tovább javított a legjobbján

Működnek az ultralágy gumik, de Magnussen 1:20.504-es köre még mindig csak az 5. helyre elég. Vettel közben bejutott a 100-asok klubjába a megtett körök száma terén.

17:03
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas javított, de még mindig csak a középmezőnyben van

Kisebb helycserék történtek az előző óra vége óta.

1. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.024 - 106 kör
2. Hamilton (Mercedes W08) 1:19.352 - 52 kör
3. Ocon (Force India VJM10) 1:20.161 - 97 kör
4. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:20.416 - 76 kör
5. Magnussen (Haas VF-17) 1:20.504 - 65 kör
6
. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.824 - 79 kör
7
. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:21.348 - 33 kör
8. Bottas (Mercedes W08) 1:21.819 - 34 kör
9. Palmer (Renault RS17) 1:22.418 - 48 kör
10. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.208 - 15 kör
11
. Ericsson (Sauber C36) 1:23.330 - 88 kör
12
. Stroll (Williams FW40) 1:24.863 - 85 kör
13. Massa (Williams FW40) 1:25.195 - 28 kör

17:05
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Újra mozog a McLaren, Vettel folytatja a versenyszimulációt

Egy installációs körre ismét előkerült az MCL32, közben Vettel már 109 körnél jár, és 1:24-23-as köröket fut, közepes keverékű gumikkal.

1:24.5, 1:24.3, 1:24.0, 1:24.1, 1:23.8, 1:23.8, 1:23.7, 1:23.7, 1:23.8, 1:23.7.

17:15
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Tényleg megy a McLaren

Bár erről egyelőre csak egy állóképet tudunk mutatni.

17:16
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo a lágy gumikat hajszolja

Stabilan jönnek a Red Bulltól az 1:24-es körök.

1:24.1, 1:24.0, 1:23.9, 1:24.1, 1:24.2, 1:24.4, 1:24.5, 1:24.5, 1:24.5, 1:24.5.

17:24
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb hosszú etap kezdődik

Magnussen hagyta el a bokszot lágy gumikkal. Bő másfél óra még hátra van, akár egy teljes versenytáv is beleférne, de ez nem valószínű, mert Magnussen most jár 67 körnél.

17:29
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vandoorne alatt most működik a McLaren

A belga pilóta elérte a mai 40. kört, de ma messze a McLaren teszi meg a legrövidebb távot. Közben a Sauberrel Wehrlein 1:22.473-ra gyorsult, ám maradt a 10. helyen.

17:36
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel megint akcióban

Massát érte utol a pályán, mielőtt kiment a bokszba. Ricciardo még kint van, már 104 körnél jár, Vandoorne pedig rövid etapokra készül az adatrögzítés érdekében.

17:40
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A különbség Vettel és Hamilton között egy bekezdésben

Vettelt megkérdezték, hogy mit gondol a szerda esti, szenzációs Barcelona-feltámadásról a PSG ellen a Bajnokok Ligájában. Adam Cooper szakújságíró szerint a Ferrari pilótája azt mondta, nem tudja, mert akkor már ágyban volt.

Hamilton viszont a helyszínen izgulta végig a meccset, aztán személyesen is találkozott barátjával, Neymarral, a Barcelona játékosával. Az F1 egyik csodája, hogy ma pedig mindössze 0,3 másodperc választja el őket.

17:41
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló a Renault miatt

Palmer autója nem sokat ment ma, sőt az egész nap során, most pedig a 10-es kanyarban meg is állt. 80 perc van hátra, lehet, hogy nekik mára ennyi volt. A Ferrarinak pont jókor jött a leállás, Vettel épp be tudta fejezni a hosszú etapját.

17:43
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Motorhiba lehet a Renault-nál

17:49
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Felemás kép a Renault motoroknál

A Toro Rosso és a gyári Renault is lerobbant a délután, de a Red Bull 106 körnél jár ma, éppen a piros zászló előtt fejeztek be egy versenyszimulációt.

17:52
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét zöld a lámpa

A McLarennél még állítanak az autón, és nemsokára Vandoorne is visszatérhet.

17:58
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A Renault-nál ma is elfoglaltak

...és Nico Hülkenberg is. Bár a német pilóta ma nem vezet, egy gyors videót összehozott munkatársairól.

18:01
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Wehrlein megelőzte Palmert

A körszámok emelkednek, az idők viszont alig változnak. Az utolsó óra kezdődik a mai tesztnapon.

1. Vettel (Ferrari SF70H) 1:19.024 - 128 kör
2. Hamilton (Mercedes W08) 1:19.352 - 52 kör
3. Ocon (Force India VJM10) 1:20.161 - 121 kör
4. Kvjat (Toro Rosso STR12) 1:20.416 - 77 kör
5. Magnussen (Haas VF-17) 1:20.504 - 78 kör
6
. Ricciardo (Red Bull RB13) 1:20.824 - 106 kör
7
. Vandoorne (McLaren MCL32) 1:21.348 - 44 kör
8. Bottas (Mercedes W08) 1:21.819 - 63 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) 1:22.347 - 32 kör
10.
Palmer (Renault RS17) 1:22.418 - 53 kör
11
. Ericsson (Sauber C36) 1:23.330 - 88 kör
12
. Stroll (Williams FW40) 1:24.863 - 85 kör
13. Massa (Williams FW40) 1:25.080 - 50 kör

18:03
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Még ma visszatér a Toro Rosso

Kvjat alatt nemrég állt meg az autó, de a csapat azt ígéri, hogy Kvjat hamarosan újra beülhet. A sisakját már felvette, pedig nemrég még a bokszban sétált.

18:05
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Rögtönzött csúcstalálkozó a McLarennél

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője, és Eric Boullier a csapat versenyigazgatója beszélget.

18:14
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Helycsere a Williamsnél

Massa jobb kört futott Strollnál, 1:24.443-mal átvette tőle a 12. helyet. A többiek továbbra is hosszú etapokra rendezkedtek be.

18:15
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas is hosszabb etapot teljesít

Ha már épp erről volt szó, Bottas is egymás után teljesíti a köröket, közepes keverékű gumikkal.

1:23.5, 1:23.9, 1:23.6, 1:24.1, 1:24.0, 1:23.9, 1:23.7, 1:23.8, 1:27.1, 1:24.0, 1:23.8.

18:17
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Kvjat újra a pályán

Megjavították a Toro Rossót, és Kvjat megkezdhette a mai 85. körét, lágy gumikkal.

18:25
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

A sikánban is rosszul mozog a McLaren?

Ben Anderson, az Autosport újságírója szerint a McLaren Honda "szörnyű" a sikánban, a Mercedes a legjobb, és a Haas is jól működik. A Williams túl sokat csúszkál Massa alatt, ezért nem lehet vele korán kigyorsítani.

18:27
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Premier plánban a Sauber kormánya

Nem lett egyszerűbb az F1-es autók kormánya Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Buttner
18:33
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Furcsa hangja van a Force Indiának

Az Autosport szerint furcsa hangot adott a Force India, és Ocon félreállt az ideális ívről az 1-es kanyarban. Visszaaraszolt a bokszba, de lehet, hogy mára befejezik a munkát.

18:39
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas és Wehrlein is ultralágy gumikat kapott

A Mercedes pilótája viszont nem javított az eredményén, valószínűleg ők is hosszabb távon próbálgatják az abroncsot, ahogy tegnap Hamilton is tette.

A Toro Rosso kerékcseréket gyakorol Kvjattal.

18:45
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll papíron ma nem versenyezhetne

A mai legjobb köre kívül esik a 107%-os szabályon, ezért papíron nem engednék elindulni a versenyen. Az viszont fontos tényező, hogy Stroll csak hosszú etapokat futott, Vettel azonban ultralágy gumival időmérőt szimulált, bár ő is altatott közben.

18:49
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Nincs nagy baja a Force Indiának

Ocon ismét a pályán van. Már a 136. körénél jár, most éppen lágy gumikkal.

18:54
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Melbourne-ben nem lesz gond az időmérőn

Az ideális kör az eddigi adatok alapján 1:18.666 lenne az idei autókkal Barcelonában. Ma Massa és Stroll nem férne be a 107%-os szabályba, de a tesztnapok során mindenki képes volt olyan körökre, ami feljogosítaná, hogy részt vegyen egy futamon.

18:59
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel és a Sauber befejezte

Nem lesz csúcsdöntés a végén, de a Ferrari pilótája így is kitett magáért, Wehrlein pedig újabb 44 kört tett meg a sérülése után.

19:01
március 09, 2017
Vágólapra másolva!

Vége a tesztnapnak

Délután a megbízhatóságon volt a hangsúly, a legjobb idők nem dőltek meg. Ezeket nemsokára összefoglaljuk a kimutatásainkban, és bővebb összefoglalóval is várjuk vissza Önöket! Köszönjük az eddigi figyelmet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!