Hamiltoné a pole, de a Ferrari megszorongatta a Mercedest

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj
HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes W08 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP action during 2017 Formula 1 championship at Melbourne, Australia Grand Prix, from March 23 To 26 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Az Ausztrál Nagydíj időmérője jóval szorosabb párharcot hozott a két élcsapat között, mint a pénteki edzések alapján tűnt. Vettel megszerezte a 2. rajtkockát Bottas előtt, és 3 tizeden belülre került Hamiltonhoz képest is, a Red Bull viszont reménytelenül lemaradt, sőt Ricciardo a gumifalban végezte a döntő etapot.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül36 bejegyzés

Lewis Hamilton az élen tartotta a Mercedest az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, ahol pályafutása 62. pole pozícióját ünnepelhette. A háromszoros világbajnok magabiztosan, hiba nélkül az élre vezette az Ezüstnyilat, ellentétben új csapattársával, Valtteri Bottasszal, aki erőlködve próbált lépést tartani vele, de még Sebastian Vettel is megkeserítette az életét.

A várakozásoknak megfelelően a verseny a Q2-ben lett igazán éles, ekkor végre már senki sem spórolt semmivel, és a szoros küzdelem a Q3-ban is folytatódott. Ekkor az eső is fenyegetni kezdte a mezőnyt, ezért a Mercedes és a Ferrari pilótái rögtön kihajtottak a pályára, és csak ők tudtak mért kört teljesíteni, mert Daniel Ricciardo balesete miatt megszakították az edzést.

Hamilton és Vettel örülhetett az időmérő után - galéria! Forrás: AFP/William West

Hamilton meggyőző, 3 tizedmásodperces hátránnyal már ekkor vezetett, és Vettel is befért Bottas elé, de az újraindítás után változott a helyzet, mert a finn pilóta Hamilton első körénél még tudott jobbat, de a másodiknál már nem. Hamilton újabb körével ismét csaknem 3 tizedre növelte az előnyét, és Vettel ugyanúgy befurakodott a két Mercedes közé.

- nyilatkozta Hamilton. - Óriási volt a szabályváltozás, komoly kihívás mindenkinek, de nagyon keményen dolgoztak, hogy az autó ma olyan legyen, amilyen. Valtteri is remek munkát végzett. A Mercedes nagyszerűen áll, de holnap szoros verseny lesz. Mindent jól össze kell hoznunk, de erősebb leszek, mint valaha.”

- összegzett Vettel az időmérő után. - Az autó bevált, bár tegnap zavaros napunk volt, a tesztek alapján bizakodtunk. Nem voltam teljesen elégedett a körömmel, de szerintem a pole-ra nem volt esélyünk. Holnap a versenyen viszont bizonyíthatunk. Már várom, az emberek is feltüzeltek, motiváltak vagyunk.”

Bottas viszont nem volt lelkes.

„A 3. hely nem ideális. Nem vagyok elégedett az eredménnyel, de büszke vagyok arra, amit a csapat elért. Én csak az előkészületek apró részét láttam, de jó megtapasztalni, hogy minden összeállt, és az élen küzdünk. Nem tudtam tökéletes köröket futni, úgyhogy nem örülök, de a versenytempónk erősnek tűnt. Remélhetőleg tiszta versenyünk lesz, és jó néhány pontot begyűjtünk.”

Verstappen is elfékezte magát a Q1-ben, de ez végül nem bizonyult döntőnek - galéria! Forrás: AFP/William West

Kimi Räikkönen a Q3-ban már nem tudta velük tartani a lépést. Az első mért körében elfékezte magát a 3-as kanyarban, és a második próbálkozására is csak a 4. helyet érte el, jelentősen lemaradva az élen álló triótól. A Red Bullnak viszont még erre sem volt válasza,

Max Verstappen további 4 tizedet kapott, és Hamiltonnál majdnem 1,3 másodperccel lassabbnak bizonyult.

Ez azonban még így is sokkal jobb Daniel Ricciardo helyzeténél. A hazai pályán szereplő pilóta rögtön a Q3 elején megpördült a 14-es kanyarban, és autója hátuljával nekiütközött a falnak. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta, erős autót építettek, és nem számított automatikusan sebességváltó cserére, de pilótája így is csak a 10. helyet érte el.

Az edzés egyik meglepetését ismét Romain Grosjean hozta,

mert az üldözők között ő bizonyult a legjobbnak, és behozta a Haast a 6. helyre. Ez a legjobb, amire számíthattak, hiszen Hamiltonnál majdnem 1,9 másodperccel lassabb volt. Az élmezőny tehát valóban brutális előnybe került a kisebb csapatokhoz képest még úgy is, hogy a tavalyi pole-nál Hamilton csupán 1,6 másodperccel volt gyorsabb.

A Force Indiában nem volt benne a Q3-as kör - galéria! Forrás: DPPI/Florent Gooden

Grosjean és a mögötte következő Felipe Massa is leiskolázta a csapattársát: Kevin Magnussen és Lance Stroll is kiesett már a Q1-ben a 17. és a 19. helyen, ráadásul a kanadai pilóta még öthelyes rajtbüntetést is kap sebességváltó csere miatt, így valószínűleg a mezőny végéről rajtol, a szintén csalódást okozó Jolyon Palmer mellől. A Renault továbbra sem ütőképes, de a brit pilóta csapattársa,

Nico Hülkenberg azért odaért a 12. helyre, 1 századmásodperccel az éppen kieső Sergio Pérez mögött.

A Force India szempontjából csalódás, hogy mindkét versenyzőjük elbúcsúzott a Q2-ben, ráadásul az élcsapatokon kívül a Haas, a Williams és a Toro Rosso autói is gyorsabbnak bizonyultak. Carlos Sainz és Danyiil Kvjat nagyot csatázott, mindössze századok választották el őket egymástól a 8-9. helyen.

Vandoorne gyorsan kiesett - galéria! Forrás: AFP/Paul Crock

Nagy különbség alakult ki a McLaren berkein belül is. Fernando Alonso ismét megmutatta, hogy egy szinte használhatatlan autóval is helytáll, és 1,4 másodperccel gyorsabb volt csapattársánál, a nagyra tartott Stoffel Vandoorne-nál, aki csalódottan már a Q1-ben kiesett a 18. helyen. Alonso úgy érte el a 13. rajtkockát, hogy elmondása szerint

a Honda motor néha kihagyott az autójában, bár Vandoorne is küszködött autójának üzemanyag-ellátása miatt.

Bár a 16. helyen rögtön kiesett, mégis nagyot ment a Sauber újonca, Antonio Giovinazzi, aki csak azért nem győzte le rutinosabb csapattársát, Marcus Ericssont, mert az utolsó körében elfékezte magát az utolsó előtti kanyarban, és a fűről inkább visszatért a bokszba. Pascal Wehrlein viszont aggódhat, mert ha Giovinazzi így folytatja, a Sauber hosszabb távon is fantáziát láthat benne.

07:43
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton vagy Ferrari?

Köszöntjük olvasóinkat az idei F1-es szezon első időmérő edzésének élő közvetítésében! Lewis Hamilton nagyon meggyőzően kezdett pénteken, szombaton délelőtt viszont a Ferrarik hasonlóan erősnek tűntek.

Ezek történtek eddigVettel körrekorddal az élen az időmérő előtthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170325-f1-a-2017-es-ausztral-nagydij-harmadik-szabadedzese-eloben.htmlHamilton leiskolázta a mezőnyt Melbourne-benhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170324-f1-a-2017-es-ausztral-nagydij-masodik-szabadedzese-eloben.html A Mercedes nyitott az élen, a Red Bull megvillanthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170324-f1-az-ausztral-nagydij-elso-szabadedzese-eloben.html
07:46
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll rajtbüntetést kapott

A délelőtti baleset következményeként sebességváltót kell cserélni Lance Stroll autójában, ezért a kanadai pilóta élete első F1-es futamán öthelyes rajtbüntetést kap.

07:50
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Nyugdíjas F1 pilóta programot keres

Jenson Button az idén már nem tartott a mezőnnyel, sokáig csak triatlonos képeket posztolt az Instagramon, de azért őt is megfertőzte a szezonkezdet. Nem tudja valaki, melyik csatorna közvetíti nála az F1-et?

Do you guys know if there's anything good to watch on tele this weekend? @storm_and_rogue_pomskies

A post shared by Jenson Button (@jensonbutton_22) on

07:53
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

A Ferrari csapatfőnöke nyerte a pénteki kommentversenyt

A melbourne-i színpadon arra kérték a csapatfőnököket, hogy két szóban jellemezzék a versenyzőiket. Maurizio Arrivabene gyorsan össze is foglalta Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen legfőbb ismertető jeleit:

07:56
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bajban a Force India tulajdonosa

Vijay Mallyát kiadhatja az Egyesült Királyság, értesült az India Times. A Force India résztulajdonosa tavaly menekült el hazájából, ahol hitelezők konzorciuma bíróság elé állíttatná, mert több, mint 1 milliárd dolláros tartozást halmozott fel.

07:59
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Ragyogó idő van Melbourne-ben

Akadtak fenyegető felhők, és felmerült az is, hogy eshet az időmérőn, ennek azonban most nyoma sincs. Minden adott, hogy elkezdődhessen a Q1.

08:02
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso már visszaért az installációs körről

Elkezdődött a Q1, egyre több pilóta indult installációs körre. Az idei szezonra 20 autó maradt a mezőnyben, az 5 leglassabb esik ki a Q1-ben.

08:04
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen mért kört kezd

A Ferrari szuperlágy gumival küldte ki a 2007-es világbajnokot. Alonso közben már időt is tudhat a neve mellett, 1:27.745-tel kezdett, mögötte a Wehrleint váltó Giovinazzi jön 1:28.204-gyel.

08:06
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel vezet, Räikkönen elszúrta a körét

A négyszeres világbajnok 1:25.733-mal az élre állt, Räikkönen kétszer is kicsúszott, ezért elvette a lábát a pedálról. A Mercedes meglepetésre ultralágy gumival küldte ki Bottast.

08:08
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas egyelőre gyorsabb Hamiltonnál

A két Mercedes átvette a vezetést ultralágy gumikkal. Bottas 1:24.514-et ért el, Hamilton 535-öt, de az utolsó szektorban gyorsabb volt ellenfelénél. Vettel 1:25.210-re javított, de szuperlágy gumikat használ. Pérez, Massa, Sainz, Räikkönen a további sorrend.

08:09
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Vandoorne füvet nyírt

A McLaren újonca kissé kiszélesítette a pályát, de ezzel csak saját magának ártott, mást nem akadályozott, és folytatni tudta az edzést. Egyelőre nincs mért köre. Daniel Ricciardónak viszont nemsokára lesz, ultralágy gumikkal.

08:10
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Elromlott a McLaren Honda

Vandoorne-t visszarendelték a bokszba, az üzemanyagrendszerével van probléma. Ezt nehéz lesz gyorsan megoldani.

08:12
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen is kicsúszott a pályáról

Ugyanott hibázott, a 3-as kanyarban, mint Vandoorne. Stroll autóját megjavították, és ő is elkezdte az edzést.

Ricciardo ultralágy gumival 1:25.754-gyel kezdett az 5. helyen, Verstappen a gyenge kör miatt még csak a mezőny végén van.

08:14
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton legyorsulta Bottast

1:24.191-re javított az Ezüstnyíllal, így most ő áll az élen, Ricciardo pedig felzárkózott Vettel mögé 1:25.383-mal, de a Ferrarival ellentétben ők ultralágy gumikat használnak. Verstappen nemrég arra panaszkodott, hogy kockásra fékezte a kerekét. Räikkönen most kezd mért kört, ultralágy gumival.

08:17
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen nem bírt Hamiltonnal

A Ferrarira is felkerültek az ultralágy gumik, de Hamilton még mindig vezet, mivel Räikkönen 1:24.464-et ért el, ami bő 2 tizeddel lassabb a Mercedes legjobbjánál. Magnussen közben kicsúszott a kavicságyba pont ott, ahol Verstappen is leamortizálta tegnap a Red Bull padlólemezét.

08:21
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Q1: Az egyik McLaren kiesett

Stoffel Vandoorne nem tudott meglepetést okozni, Fernando Alonsóval ellentétben már a Q1-ben kiesett a McLaren Hondával. Antonio Giovinazzi a továbbjutás határán volt, de elrontotta az utolsó körét, és Marcus Ericsson kiszorította a legjobb 15-ből.

16. Antonio Giovinazzi
17. Kevin Magnussen
18. Stoffel Vandoorne
19. Lance Stroll (+5 hely)
20. Jolyon Palmer

08:23
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso esőért fohászkodik

Megnyugtatták, hogy simán továbbjutott, Räikkönen közben az autó hátuljára panaszkodott, Vandoorne pedig azt mondta, nagyon nehezére esett egy körön jól szerepelni. A végén még Verstappen befért a legjobb 3-ba Hamilton és Räikkönen mögött.

08:25
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Csak Vettel nem használt ultralágy gumit a Q1-ben

Ez később jól jöhet még. Kezdődik a Q2!

08:29
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Feléledt a tévés időmérés

A Q1-ben nem működött, de most már látható az új, igen tanulságos grafika is, amin nem csak a három szektor, hanem rövidebb szakaszokra bontva lehet látni az eredményeket.

08:31
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Két Ferrari üldöz két Mercedest

Kezd komolyra fordulni a csata a Mercedesek és a Ferrarik között. Mindenki ultralágy gumikat használ, de Hamilton használt abroncsokkal kezdte az edzést. Erre a McLaren is felfigyelt.

Bottas vezet 1:23.215-tel, mögötte Hamilton (+0.036), Räikkönen (+0.161), Vettel (+0.243), Ricciardo (+0.774). Verstappen is használt ultralágyakkal kezdett a 6. helyen.

08:35
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Grosjean a forgalomra panaszkodik

Azt mondta, hogy Ericsson és az egyik Red Bull feltartotta. A fedélzeti kamera képe szerint a Red Bull még elég messze volt tőle, de a mérnöke megnyugtatta, hogy jelentették az esetet.

Alonso arra panaszkodik, hogy a motorja nem reagál a gázpedálra az utolsó kanyarnál. Visszaért a bokszba.

08:37
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Az időmérőn nem gyorsul sokat a mezőny

Bottas egyelőre csak 6 tizedet ver a tavalyi 1:23.837-es körre. A mezőny valószínűleg az idén befér az 1:22-es tartományba, de nem ugranak olyan nagyot, mint várták. Vettel új ultralágy gumikkal próbálkozik.

08:39
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Rég volt ennyire szoros az eredmény

Vettel 0.186 másodperccel lassabb volt Bottasnál, és ezzel csak a 4. helyre ért oda. A Q2 még mindig csak a továbbjutásról szól, de az autók mozgásán már látható, hogy most senki sem spórol, Vettel is elkövetett kisebb pontatlanságokat, ami időbe került, különösen a 3-as szektorban a kigyorsításokon.

08:43
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Mindkét Force India kiesett

A túlsúlyos autók nem jutottak be a Q3-ba, és Alonso számára is véget ért az edzés. A rádión azt mondta, ennél többet nem tehet. A 13. helyen zárt, és fél másodperccel maradt le a 10. helyről.

11. Sergio Pérez
12. Nico Hülkenberg
13. Fernando Alonso
14. Esteban Ocon
15. Marcus Ericsson

08:44
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Pérezt feltartotta Massa

A visszajátszás szerint a Williams alaposan akadályozta a Force Indiát. Massa a 7. helyen továbbment, Pérez a 11. pozícióban kiesett. Van esély arra, hogy berendelik őket a sportfelügyelők.

08:45
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton új gumikkal ment?

A tévés feliratok szerint használt szettet kapott az edzés elején, de a Sky Sports megkérdezte a Pirellit, és ők úgy tudják, hogy a Mercedes új abroncsokon futott már a Q2-ben is. Az eredmények alapján is ez valószínű, de nem lenne meglepő, ha Hamilton kopott gumival is tudná hozni Bottas tempóját.

08:46
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas egyensúlyozott a legjobban

A Q2-ben 1:23.215-tel ő zárt az élen, pedig egyik szektorban sem ő érte el a legjobb részidőt.

08:48
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Rohannak ki a pilóták, fenyeget az eső

Ultralágy gumikkal jön mindenki, Bottas és Vettel az első a pályán, de jönnek a többiek is, mert már van, ahol szemerkél az eső.

08:50
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen is esőt jelent

Néhány esőcsepp jelent meg a sisakján, de mérnöke azt mondta a rádión, hogy a zápor még a város másik oldalán van, úgyhogy csak szemerkélés várható.

08:53
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló

Ricciardo mért kör nélkül összetörte a Red Bullt, ezzel valószínűleg csak a 10. helyről rajtolhat, ha javítható egyáltalán az autója büntetés nélkül, mert az autó hátulját csúnyán lebontotta.

08:54
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton nagyot ment a kör végén

A Mercedes pilótája 1:22.496-tal 3 tizedet vert a többiekre, és egyelőre övé az 1. hely. Sebastian Vettel nagy csatát vívott az előtte haladó Bottasszal, és 3 tizeddel ugyan lassabb volt Hamiltonnál, de a finn pilótát 2 ezreddel egyelőre legyőzte. Rajtuk kívül csak Räikkönen ért körbe, ő majdnem 1 másodpercet vesztett Hamilton mögött, és egyelőre a 4. helyezett.

08:58
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Íme az összetört Red Bull

Egy váltócsere simán kinéz Daniel Ricciardónak, ez a 15. rajthelyet jelentené neki. Christian Horner a Sky Sportsnak azt mondta, a pilóta túl keményen nyomta a 14-es kanyarban.

09:00
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Megvan, Räikkönen miért volt olyan lassú

"Nagyon elcsesztem a 3-as kanyart" - mondta a rádión. Christian Horner a Sky Sportsnak elárulta, Max Verstappennel is csak a finn pilóta legyőzésére hajtanak, az első három pilóta tempóját ma nem tudják hozni.

09:01
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Újraindult az edzés

Ismét kisütött a nap, úgyhogy nem igyekeznek kifelé a pilóták. Csak egy etap maradt mindenkinek, ez főleg Verstappen, Massa, Grosjean, Kvjat és Sainz számára fontos, nekik még nincs mért körük. Ricciardónak sincs, de neki már nem is lesz.

09:06
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Grosjean másfél másodpercre Hamiltontól

Pontosan ekkora lemaradásra számított a Haas az élmezőnyhöz képest. Bottas most kezdi a mai utolsó mért körét, és nemsokára jönnek a többiek is.

09:10
március 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a pole, Vettel indul mellőle

A háromszoros világbajnok 1:22.188-cal a leggyorsabb volt a melbourne-i időmérőn, és megszerezte a pole pozíciót, csapattársa Valtteri Bottas pedig csak a 3. helyet érte el. Sebastian Vettel 0.268 másodperc hátránnyal befurakodott a két Mercedes közé. Räikkönen a 4. lett Verstappen, Grosjean, Massa, Sainz, Kvjat és Ricciardo előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!