Vettelé az új rekord, a Red Bull egy szinten a Ferrarival

Események

F1 - WINTER TESTS 2 - BARCELONA - 2018 BARCELONE CIRCUIT ESPAGNE ESSAIS EUROPE FEBRUARY F1 FORMULE 1 FORMULE UN MARS TEST testing
VETTEL Sebastian (ger), Scuderia Ferrari SF71H, action during Formula 1 winter tests 2018 at Barcelona, Spain from March 6 to 9 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Az előszezoni tesztsorozatban zsinórban a második napon dőlt meg a nem hivatalos barcelonai pályacsúcs, ami immár Sebastian Vettelhez köthető – a Ferrari tehát végre megvillantotta a nyers tempóját, miután eddig a polcon tartotta a két legpuhább gumikeveréket, az ultralágyat és a hiperlágyat.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül102 bejegyzés

A német több lépésben szorította le a lécet 1:17,182-re. Már az ultralágy gumikon is csupán 32 ezreddel maradt el Daniel Ricciardo szerdán jegyzett hiperlágyas (1:18-cal kezdődő) körrekordjától, de ahogy neki is felszerelték a rózsaszín abroncsokat, tovább gyorsult.

Ráadásul mindezt többkörös etapokon tette, vagyis nem minimális mennyiségű benzint tankoltak az autójába.

Vettel egyébként a tervek szerint nem is vezetett volna ma, csakhogy Kimi Räikkönen állapota a jelek szerint nem javult – a Ferrari nem adott hivatalos tájékoztatást az állapotáról –, így ő ezúttal még pár órát sem gyakorolhatott. Ha minden jól megy, a finn a volán mögé ülhet a holnapi utolsó tesztnapon.

Vettel férfimunkát végzett: egymaga 187 kört tett bele a Ferrariba, ami 870 kilométert jelent Forrás: DPPI/Florent Gooden

- nyilatkozta a maratoni tesztnap végén Vettel.

A másik két topcsapat, a Mercedes és a Red Bull ezúttal kerülte a feltűnést az eredménylistán, ugyanakkor szorgalmasan pakolták a köröket az autókba. Ami azt illeti,

kiemelkedően ez volt a csapatok legtermékenyebb napja a tesztidőszakban: a többség megdöntötte (Ferrari, Force India, Haas, Mercedes, Toro Rosso) vagy megközelítette (McLaren, Red Bull, Sauber, Williams) a saját napi kilométercsúcsát,

de a Renault-nak sem kell szégyenkeznie a több mint két verseny távját jelentő mennyiséggel. Mindezt elősegítette, hogy mindössze egyetlen, röpke piros zászlós megszakítás volt a teszt végén, és 11 óra tájékán a csepergő eső sem zendített rá végül.

Max Verstappen ezúttal nem a tempóra, hanem a kiegyensúlyozottságra ment. Ő is 187 kört teljesített, mint a tesztelső Vettel Forrás: CrowdSpark/(c) copyright crowdspark.com/Javier Martínez De La Puente

A Mercedesnél délelőtt Valtteri Bottas vezetett, aki aerodinamikai méréseket és a közepes gumikon versenyszimulációt végzett, majd átadta a stafétabotot Lewis Hamiltonnak a nap második felére. Hamilton a 8., Bottas a 9. helyen zárt, és a Pirelli adatai szerint mindketten a középkemény gumin jegyezték legjobb idejüket. Fontos fokmérő az is, hogy

az Ezüstnyíl pilótái ezen a héten mindhárom napon 170 körnél is többet pakoltak a W09-esbe (ma 181-et),

a kocsi ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) úgy ment és megy, akár egy svájci óramű.

Max Verstappen, aki csütörtökön kizárólag a verseny-szimulációkat futott, ezért csak a 12. idővel zárta a napot, délután nagyjából egyszerre volt a pályán Vettellel, és sokáig a Ferrariéhoz hasonló tempót diktált. Bottas délelőtti – azonos gumitípuson futott – időitől azonban valamelyest mindketten elmaradtak, ami a Mercedes AMG tempófölényére utal. A hollandnak egyetlen komolyabb megingása volt, amikor megpördült az utolsó kanyarnál, de önerőből vissza tudott térni a pályára.

A csütörtöki nap egyik meglepetése (a sok közül) Magnussen és a Haas 2. helye az eredménylistán Forrás: CrowdSpark/Javier Martínez De La Puente

Érdekesség, hogy a Red Bull előállt a Williams innovációjának, a bumerángszárnynak a koppintott változatával, ami az oldaldobozok előtti szárnyerdőben figyelhető meg.

Mivel a pálya lehetővé tette a Pielli két leglágyabb (ultralágy és hiperlágy) gumikeverékének a használatát, a kisebb istállóknak lehetőségük nyílt előre furakodni a tabellán. A másodiktól az ötödik helyig sorrendben Kevin Magnussen, Pierre Gasly és a váltott műszakban dolgozó Renault-páros, Hülkenberg és Sainz végzett, megelőzve Stoffel Vandoorne McLarenjét és Marcus Ericsson Sauberjét.

Marcus Ericsson miatt lengették meg a nap egyetlen piros zászlóját Forrás: NurPhoto/Joan Valls

Utóbbi versenyző okozta azt a bizonyos megszakítást alig egy órával a kockás zászló előtt, a 4-es kanyarnál pördült ki és ragadt a kavicságyban.

Stílusos zárása volt a kimerítő napnak, amikor a versenyzők egymás után átzúgtak a célegyenesen, megköszönve a szerelők munkáját és a nézők kitartását

F1-es teszt, Barcelona - a 7. nap eredményei:

#versenyzőautótípusköridőgumikör
1.Sebastian VettelFerrariSF71-H1:17.182hiperlágy188
2.Kevin MagnussenHaasVF-181:18.360szuperlágy153
3.Pierre GaslyToro RossoSTR131:18.373hiperlágy169
4.Nico HülkenbergRenaultR.S.181:18.675hiperlágy79
5.Carlos SainzRenaultR.S.181:18.725hiperlágy69
6.Stoffel VandoorneMcLarenMCL331:18.855hiperlágy135
7.Marcus EricssonSauberC371:19.244hiperlágy151
8.Lewis HamiltonMercedes AMGW091:19.296közepes84
9.Valtteri BottasMercedes AMGW091:19.532közepes97
10.Robert KubicaWilliamsFW411:19.629szuperlágy73
11.Sergio PérezForce IndiaVJM111:19.634hiperlágy159
12.Max VerstappenRed BullRB141:19.842lágy187
13Lance StrollWilliamsFW411:20.262ultralágy67

A csapatok által megtett táv

#csapattáv
1.Scuderia Ferrari875,140 km
2.Red Bull Racing870,485 km
3.Mercedes AMG842,555 km
4.Toro Rosso786,695 km
5.Force India740,145 km
6.Haas F1 Team712,215 km
7.Sauber F1 Team702,905 km
8.Renault F1688,940 km
9.Williams651,700 km
10.McLaren628,425 km
09:59
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Indul az F1-es tesztek 7. napja

Köszöntjük F1-rajongó Olvasóinkat az előszezoni tesztek hetedik, utolsó előtti napján! Ma is 9 órakor kezdődik a pörgés, addig ajánljuk szíves figyelmükbe a tegnapi nap legjobbjának, Daniel Ricciardónak a helyzetértékelését

10:00
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Tavasz van Barcelonában

Továbbra is kegyes arcát mutatja az időjárás, a meteorológusok szerint csütörtökön is kellemes, tavaszias idő vár az F1-es csapatokra. A mai maximum hőmérséklet 13-14°C körül várható, de a napsütést időként felhősödés zavarhatja meg, ami nagyban befolyásolja a pálya hőmérsékletét.

10:00
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Körvonalazódó erőviszonyok

Az eddigiek alapján a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari autója tűnik egyszerre gyorsnak és megbízhatónak. A Renault pilótái, Sainz és Hülkenberg tegnap 190 kört tettek meg technikai hibák nélkül – a franciák sokat javultak a motor megbízhatósága terén. Ennél pontosabb erősorrendet azonban egyelőre nehéz megszabni, a „nagyok" ugyanis eltérő programok szerint haladnak a tesztelésen.

A Mercedes a hosszú távú etapok mellett aerodinamikai összehasonlításokat végzett, a bajnokcsapatnak a hátsó kerekek hólyagosodásával is meg kellett küzdenie. A Red Bull szerdán a leggyorsabb volt (igaz, a hiperlágy gumikon), Ricciardo emellett már több verseny-szimulációt is végzett. A Ferrari helyzetélt a legnehezebb megítélni, ők ugyanis még nem küldték pályára az autót a hiper- és ultralágy gumikon, amelyek a leggyorsabb körök elérését teszik lehetővé.

Ma talán erre is sok kerül.

10:02
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A mai nap pilótái

A hetedik, utolsó előtti nap beosztása a következő:

Mercedes: Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
Ferrari: Sebastian Vettel/Kimi Räikkönen (?)
Red Bull: Max Verstappen
Renault: Nico Hülkenberg/Carlos Sainz Jr.
McLaren: Stoffel Vandoorne
Williams: Szergej Szirotkin/Robert Kubica
Force India: Sergio Pérez
Toro Rosso: Pierre Gasly
Haas F1: Kevin Magnussen
Sauber: Marcus Ericsson

10:06
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Fátyolfelhők a pálya felett

Egyelőre napos, fátyolfelhős az égbolt a Circuit de Barcelona-Catalunya fölött. Ha így maradna, kezdődhetne a versenyfutás az 1 perc 18 másodpers alatt körökért, ami a Pirelli szerint simán elérhető.

10:09
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Megint Vettel kezd a Ferrarinál

Úgy tűnik, Kimi Räikkönen gyomorrontása rosszabbodott a tegnapi állapothoz képest. Ismét Sebastian Vettel kezdi a tesztnapot a Ferrarinál. 

10:11
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hatan már kimerészkedtek

Eddig hat versenyző - Bottas, Vettel, Magnussen, Pérez, Vandoorne és Ericsson merészkedett ki a pályára, egy-egy installációs körre. Egyelőre csak a Mercedes és a Ferrari pilótája fejezte be a körét, Bottas ideje 1:56,167 lett.

10:14
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Festékes a McLaren

A McLaren is felvette (telefonos kamerával), amint mai "vízhordójuk", Stoffel Vandoorne kihajt a garázsból. A McLaren orrán és oldalán jól láthatóak a neonzöld flow-viz aerodinamikai festék nyomai.

10:17
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Két mért kör van eddig

Valtteri Bottas 1:56,167-es körrel egyelőre vezeti a z erősen foghíjas eredménylistát, rajta kívül eddig csak Kevin Magnussen regisztrált befejezett kört (2:25,575) a Haas-Ferrarival. Vettel (Ferrari, Pérez (Force India), Kubica (Williams), Hülkenberg (Renault), Vandoorne (McLaren) és Ericsson (Sauber) egy installációs kör után visszatért a garázsba.

10:19
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Videón Bottas kihajtása

Valtteri Bottas az elsők között gördült ki a Mercedes-garázsból ma reggel. A finn az ultralágy gumikon érte el 1:56,167-es körét.

10:23
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Élre ugrik a McLaren

Stoffel Vandoorne állítja fel a nap első "komolyan vehető" köridejét: a belga 1:22,416-on állítja meg a stoppert a McLaren-Renault-val. Az eredményjelző monitorokon elég nehéz megkülönböztetni a rózsaszínű és a (világos) lila színeket, így egyelőre nem tudni pontosan, hogy a hiperlágy vagy az ultralágy gumikon ment-e. 

10:25
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vaandoorne tovább javít

A McLaren belga versenyzője 1:19,882-re javítja a legjobb eredményt, és most már egyértelműen látszik, hogy a Pirelli leglágyabb keverékű (hiperlágy) abroncsain tette ezt.

10:29
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Készülődik a Renault is

Hülkenberg autójának hátuljára felszerelték a teszteken megszokott aerodinamikai rácsot (vagy "létrát"), amelynek segítségével az autóba szerelt érzékelők sok hasznos adatot rögzítenek, illetve továbbítanak a mérnökök számára. A Renault németje hamarosan kihajt a pályára.

Az Auto, Motor und Sport helyszíni riportere szerint a Mercedes is aerodinamikai teszteket végez ma délelőtt Bottasszal.

10:33
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel a 2. helyre ugrik

Mint már utaltunk rá, ma is Sebastian Vettel helyettesíti Kimi Räikkönent a Ferrarinál. A német a lágy abroncsokon ment ki a pályára, és egy 1:22-es bemelegítő kör után 1:20,216-on állította meg a stoppert. A Ferrari eddig még nem próbálta ki a Pirelli két leglágyabb keverékét, a hiperlágyat és az ultralágyat, ezért még nem láthattuk a vörösök valódi tempóját. Talán majd ma!

10:36
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Érdekes kamera a Williamsen

Szokatlan helyre, az oldaldoboz elejére, az ún. barge-board fölé szerelt egy nagy látószögű kamerát a Williams. A brit istállónál Robert Kubica kezdte meg a mai napot, a lengyel a tervek szerint az ebédszünetig (13 óráig) körözhet az FW41-essel.

10:40
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A Red Bull is kinézett

Óvatosan, a középkemény gumikon kezdi meg a mai körözést Max Verstappen. A Red Bull holland reménysége kedden már kitett magáért, akkor 130 körrel és a 3. legjobb idővel zárta a napot. Ezúttal a 4. helyre jön előre, 1:21,980-as körével.

Közben Vandoorne tovább javít, 1:19,358 az ultralágy gumikon - továbbra is vezet.

10:46
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Lapos szenzor a Ferrarin

A mérnökök az autó sok menettulajdonságára tudnak következtetni a gumik hőmérséklet-változása alapján, ezért fontos, hogy menet közben is mérjék a hőmérsékletüket. Általában a visszapillantó tükör alá szokták elhelyezni a gumiszenzorokat, a Ferrari azonban másfajta megoldást választott: az alváz elejére, a hűtőburkolat aljára rögzítették az érzékelőjüket.

10:49
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vandoorne tovább gyorsul

A McLaren kedden elektronikai problémák, szerdán olajfolyás miatt kényszerült hosszú szerelésre, akkumulátor- illetve motorcserére, ami nagyban hátráltatta a csapat fejlődését. Stoffel Vandoorne ma igyekszik jobb hangulatot kelteni a narancsosok táborában azzal, hogy tovább javít a legjobb időn, 1:19,088-ra csúsztatja a mércét. A Sky Sports szerint ez az idei tesztsorozat 4. legjobb ideje (tegyük hozzá, hogy a Pirelli leglágyabb abroncsain).

10:53
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Pérez, Hülkenberg is javít

Sergio Péreznek nem indult kedvezően a második tesztsorozat Barcelonában, a Force India pilótája kedden 93 kört tudott megtenni. A mexikói egy 1:25,319-es körrel iratkozott fel a mai eredménylistára, amit legközelebb 1:21,166-ra javított, lágy gumikon. Möhé Hülkenberg zárkózott fel a Renault-val, a német ideje 1:21,560, a közepes abroncsokon.

10:58
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Lauda is figyeli a tesztet

A Mercedes aláírási jogkörrel nem rendelkező igazgatója (hű, de "szép" titulus!), Niki Lauda is megérkezett a Circuit de Catalunyára, hogy személyes benyomásokat szerezzen az Ezüstnyilak fejlődéséről. Eddig örülhet az F1-es legenda és a Mercedes is, kedden a két versenyző, Hamilton és Bottas 177, tegnap 175 kört tett meg összesen, bizonyítva a W09 Hybrid kiemelkedő megbízhatóságát.

Lauda mellett, kissé takarásban a csillagosok tesztpilótája, Pascal Wehrlein látható, aki a Saubertől történt kipenderítése után visszatér a DTM-sorozatba.

11:03
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Állás az első óra után

Stoffel Vandoorne vezet a McLarennel, mögötte Vettel és Verstappen sorakozik az első óra végén Barcelonában. Egyedül a Saubernek nincs még mért ideje. Az eredménylista állása:

1. Vandoorne McLaren 1:19.088
2. Vettel Ferrari 1:20.028
3. Verstappen Red Bull 1:20.161
4. Magnussen Haas F1 1:20.316
5. Bottas Mercedes 1:20.466
6. Gasly Toro Rosso 1:20.729
7. Hülkenberg Renault 1:21.125
8. Pérez Force India 1:21.166
9. Kubica Williams 1:21.790
10. Ericsson Sauber idő nélkül

11:07
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Bottas szuperlágyon javít

A Mercedesnél felszerelték a szuperlágy (piros jelölésű) gumikat Valtteri Bottas autójára. A finn egy gyorskörre ment ki a pályára, 1:20,466-ra javította a legjob idejét, majd visszatért a garázsba. Bottas jelenleg az 5. helyen áll, Vandoorne, Vettel, Verstappen és Magnussen mögött.

A finn egy korábbi kihajtását videón is meg tudjuk mutatni.

11:10
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Már 1:19 alatt a McLaren

Újabb "banzáj-körre" hajtott ki Stoffel Vandoorne, a belga a mai napon elsőként ment le 1:19 perc alá. A stopper 1:18,855-ön áll meg, a McLaren belga pilótája továbbra is a "vakító gumikon", azaz az ultralágyakon igyekszik villogni.

11:18
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Még mindig a Hondára mutogatnak

Nagy felzúdulást keltett a McLaren sportigazgatója, Eric Boullier tegnap, amikor a Fernando Alonso autóján jelentkező problémák után azt találta mondani a csapat "krízis-sajtótájékoztatóján", hogy csapata a Honda-motor tavalyi problémái miatt nem tudott rendesen koncentrálni az idei autó fejlesztésére.

A Honda időközben csapatot váltott, és a Toro Rossó által kínált, sokkal nyugodtabb (szinte nyomásmentes) környezetben olyan motort épített, ami gyorsnak és megbízhatónak is tűnik. Ezt jelzi, hogy Brendon Hartley szerdán 119 kört, 554 kilométert tudott megtenni műszaki gondok nélkül.

A sportág egyik kedvelt szatirikus portálja, a WTF1 ezzel a mémmel gúnyolódik a felelősséget még mindig a Hondára hárító McLaren-vezéren. A felirat szerint minden "A Honda hibája!"

11:22
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Lopakodik a Ferrari

Sebastian Vettel közben 1:19,679-re javítja a legjobb eredményét, a Ferrari-pilóta 0,824 másodpercre közelíti meg a vezető Vandoorne idejét, de továbbra is a második helyen áll. Viszont már 28 megtett körnél tart a lágy abroncsokon.

11:26
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Sűrűsödnek a felhők

Lehet, hogy az időjárás lesz a kerékkötője a köridők (remélt) látványos javulásának a mai tesztelésen? A Williams által a Twitteren posztolt fotón a Napot eltakaró fátyolfelhők látszanak a barcelonai pálya fölött. Idilli pillanatkép, de nem hisszük, hogy volna F1-es csapat, amelyik örülne az esőnek.

11:29
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Kubica lassan lépked előre

Robert Kubica előbb 1:20,788-as kört fut, majd 1:20,689-ra javítja egyéni legjobbját a Williamsszel, a lágy abroncsokon - de továbbra is csak a 9. helyen áll. Ugyanilyen (sárga jelölésű) gumikon Hülkenberg 1:20,076-ra gyorsul, ezzel letaszítja a negyedik helyről Magnussent (Haas F1).

11:38
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hülk a 2. helyre jön fel

Szorgalmas és tempós körözésének köszönhetően Nico Hülkenberg 1:19,412-re faragja le az egyéni legjobbját, ezzekl felzáérkózik a 2. helyre, Vandoorne mögé. Az élmezőny állása bő másfél óra után:

1. Vandoorne McLaren 1:18.855
2. Hülkenberg Renault 1:19.412
3. Vettel Ferrari 1:19.679
4. Verstappen Red Bull 1:20.072
5. Magnussen Haas F1 1:20.175
6. Bottas Mercedes 1:20.317

11:42
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Mindenki a garázsban

Csend telepszik a katalán pályára, az összes autó visszavonult a garázsba. Stoffel Vandoorne pillanatnyilag nemcsak a leggyorsabb, de a legtöbb kört (32) is a 2015-ös GP2-es bajnok tette meg a McLaren-Renault-val. Utána Vettel és Hülkenberg következik, 29 illetve 28 fordulóval.

Videón Vandoorne egyik "átrepülése" a célegyenesen, a McLaren jóvoltából.

11:46
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Kik a legszorgosabbak?

Kiderül az első 100 percben megtett körök számából! Vandoorne (32) vezet, utána Vettel (29), Hülkenberg (27), Gasly (26), Verstappen (25), Bottas (25), Magnussen (23), Kubica (19), Perez (18) végül Ericsson (17) következik.

Közben egy újabb csodás barcelonai hangulatképet találtunk a Toro Rossónál.

11:52
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel utolsó tesztnapja

"A mai Seb(astian) utolsó tesztnapja, nagyon sűrű a program" - írja a Ferrari a Twitteren. Ezek szerint az olaszok letettek arról, hogy Kimi Räikkönen - aki tegnap gyomorrontással bajlódott, és délután nem 100%-os állapotban vezette az SF71-H-t - ma autóba üljön.

12:00
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Újra "él" a pálya!

Némi rutinellenőrzés és a szükséges mérési adatok letöltése után az F1-es autók visszatértek a pályára. Sergio Pérez 1:20,312-re javít a Force Indiával (ezzel a 6. helyen áll), Hülkenberg és Magnussen egy-egy állapotfelmérő kör után visszatér a Renault, illetve a Haas garázsába. Vandoorne és Bottas erre a rövid etapra nem tartott a többiekkel, a boxban maradt.

A levegő jelenleg 11°C-os, mondhatni, hűvösre fordult az idő Montmelóban, a katalán pálya valódi helyén (hasonlóan a Budapest-Mogyoród viszonylathoz a Hungaroring esetében).

12:05
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Csepereg az eső Barcelonában

Nico Hülkenberg legutóbbi, hatkörös etapján az Auto, Motor und Sport szerint így alakultak a köridők: kivezető kör - 1:24.5 - 1:19.9 - 1:31.9 - 1:19.7 - 1:34.2 - 1:19.6 - levezető kör. Verstappenhez Vandoorne csatlakozik a pályán, miközben Vettel és Pérez visszatér a boxutcába.

A német szakportál helyszíni tudósítója közben arról számol be, hogy megjelentek az első esőcseppek a pálya szélén álldogáló fotós kollégájuk kameralencséjén. Jön az eső Barcelonában. 

12:11
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

10 fokot hűlt a pálya

Az Autosport közben arról számol be, hogy a Circuit de Catalunya hőmérséklete 15,6 C-fokos - mindössze félóra alatt 10 C-fokot hűlt az aszfalt. Jön az eső, ez most már aligha lehet kérdés.

12:17
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A Sauber is megmozdult

A mai tesztnap tapogatózással telt első két órája után végre Marcus Ericsson (és az Alfa Romeo Sauber is) is megmozdult. A svéd előbb 1:20,683-ra, majd 1:20,163-ra korrigálja a legjobb idejét, ezzel elmozdítja a Saubert az utolsó helyről. 

12:23
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A Sauber pilótanője a boxban

Ha már Ericsson és a Sauber szóba került: a svájci gárda ezen a héten jelentette be, hogy szimulátor-pilótából tesztpilótává léptetik elő Tatiana Calderónt. A 24 éves kolumbiai hölgy, valamint Fred Vasseur csapatfőnök véleményeit cikkünkben olvashatják.

Calderón és a körülötte álló urak (vele szemben Will Buxton, az amerikai NBC televízió volt F1-es kommentátora) dzsekije és arckifejezése a hűvös barcelonai időről árulkodik.

12:27
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Átveszi a vezetést a Renault!

Nico Hülkenberg felrakatta a hiperlágy gumikat és 1:18,675 perc alatt ért körbe a barcelonai pályán, ezzel a Renault átvette a vezetést! A német 0,180 másodperccel tudta túlszárnyalni Vandoorne eddigi legjobb idejét. A harmadik helyen továbbra is Sebastian Vettel áll a Ferrarival, aki eddig csak a lágy abroncsokat használta.

12:31
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hülkenbergé két szektor

Az új listavezető, Hülkenberg csak a pálya első szektorában nem tudta megjavítani Vandoorne és a McLaren részidejét, a másodikban és a harmadikban viszont már a Renault az abszolút leggyorsabb. A német az ötödik versenyző, aki 1:19 perc alatti kört tudott produkálni a 2018-as előszezoni tesztek során.

12:39
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel és a Ferrari az élen!

Két és fél órának kellett eltelnie a csütörtöki tesztnapból ahhoz, hogy a Ferrari végre belevágjon az igazán gyors körök "gyártásába". Vettel megkapta a szuperlágy (piros jelölésű) gumikat, és a harmadik repülőkörében ördögi időt, 1:18,666-ot repesztett, ezzel a Ferrari átvette a vezetést!

Rajta kívül még Verstappen, Magnussen, Ericsson, Bottas és Kubica tartózkodik jelenleg a pályán.

12:43
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel tovább javít

Sebastian Vettel most kezd igazán belejönni: az első szektorban abszolút legjobb, a két továbbiban egyéni legjobb időt futva 1:18,414 percre faragja le a csütörtöki nap legjobb eredményét. Mindezt egy visszahűtö, lazábbra vett forduló után tette a német, aki már 50 körnél jár ma.

Úgy tűnik, a mai hűvösebb időben sem árt a motornak és a fékeknek, ha "támadás" előtt kissé lehűtik őket.

12:51
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Konstans a Mercedes

Miközben Vettel a Ferrarinál ráhajtott a repülőkörökre, Valtteri Bottas csendben egy fél verseny-szimulációt teljesített a pályán. A finn 28 kört tett meg egyhuzamban az Ezüstnyíllal, és megdöbbentően egyenletes köröket rajzolt a pályára. A 28 fordulóból 22-szer 1:22-es kört futott, ami azt jelenti, hogy - a kivezető és a levezető köreit leszámítva - csak négyszer maradt el a megcélzott eredménytől. Derék munka!

12:55
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Ultralágy gumikon a Ferrari

A Ferrari továbbra is támad, Sebastian Vettel megkapta az ultralágy (hétféle gumiból a második leglágyabb) keveréket. A német az első szektorban abszolút legjobb részidőt repesztett, a kör végére azonban kiengedett. Újabb javítás lóg a levegőben...

12:58
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A körrekordot ostromolja Vettel

Ahogy várható volt, a négyszeres világbajnok tovább javított a Ferrarival: 1:18,079-en állította meg a stoppert - ez már tényleg csak egy hajszállal marad el Daniel Ricciardo (Red Bull - 1:18,047) szerdán felállított, nem hivatalos körrekordjától. 

13:04
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Nagyon gyors a Ferrari

Sebastian Vettel - valószínűleg a leapadt benzinszint miatt - visszatért a boxba, nem javított tovább az idején, ami 32 ezredmásodperccel marad el Ricciardo tegnapi leggyorsabb körétől.

Először az elmúlt félórában láthattunk a Ferraritól edzés-szimulációt, azaz, hogy mindent egy lapra feltéve, a legjobb köridőre hajtva rohamoznak. Jóllehet, Vettel ideje (1:18,079) egy hajszállal elmaradt Ricciardo eredményétől, ám amíg a Red Bull tegnap a hiperágy gumin villantott, a Ferrari az egy fokozattal keményebb, ultralágy gumikon és jóval hűvösebb aszfalton hozta ugyanazt a tempót.

13:10
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Így állunk délben

A barcelonai F1-es tesztsorozat utolsó előtti napjának eredménylistája 3 óra után (12:00-kor)

1. Sebastian Vettel Ferrari 1:18.079 (56 kör)
2. Nico Hülkenberg Renault 1:18.675 (57 kör)
3. Stoffel Vandoorne McLaren 1:18.855 (41 kör)
4. Kevin Magnussen Haas F1 1:19.209 (40 kör)
5. Robert Kubica Williams 1:19.922 (42 kör)
6. Max Verstappen Red Bul 1:20.072 (55 kör)
7. Sergio Pérez Force India 1:20.130 (41 kör)
8. Marcus Ericsson Sauber 1.20.163 (54 kör)
9. Valtteri Bottas Mercedes 1:20.317 (67 kör)
10. Pierre Gasly Toro Rosso 1.20.342 (40 kör)

13:14
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Villámkörön a Haas is

Mire az előző eredménylistát posztoltuk, már változott is a sorrend. A McLaren és a Ferrari után a Haas-Ferrari is edzés-szimulációba kezdett, és Kevin Magnussen remek 1:18,576 perces kört futott a szuperlágy gumikon. A dán ezzel befurakodott a 2. helyre, Vettel mögé és Hülkenberg elé.

13:21
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Bottas még mindig szimulál

A puskaporos hordók eldurranása után visszatérhetünk a "nyugodt erőhöz" - Valtteri Bottas folytatja a Mercedes verseny-szimulációs programját. Az Auto, Motor und Sport Barcelonában figyelő riportere szerint a finn egy újabb 18 körös etapot tett meg (közepes gumikon), a köridői így alakultak: felvezető kör - 1:23.6 - 1:22.2 - 1:21.7 - 1:21.3 - 1:21.4 - 1:21.0 - 1:20.7 - 1:20.5 - 1:20.5 - 1:20.5 - 1:20.7 - 1:20.7 - 1:20.7 - 1:22.7 - 1:20.6 - 1:20.4 - levezető kör.

Bottas az etap végén visszatért a garázsba, jelenleg Robert Kubica egyedül köröz a pályán a  Williamsszel.

13:30
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel már 1:18 alatt!

Egy rövid szusszanás és a leglágyabb gumik (hiperlágy) felszerelés után tovább szárnyal a Ferrari. Sebastian Vettel 1:17,644 percre javítja a Circuit de Barcelona-Catalunya nem hivatalos körrekordját!

A Pirelli szakemberei már a tesztelés előtt megmondták, hogy az új aszfaltréteggel és a megfelelő időjárási körülményekkel számolva lehetségesnek tartják az 1 perc 17 másodperces köridőket - íme, itt a bizonyíték.

13:36
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Majdnem mindenki a pályán

Miközben a figyelmünk - talán érthetően - Vettel és a Ferrari köridő-tűzijátéka felé kalandozott el, az optimálisnak nevezhető 20°C-os aszfalthőmérséklet szinte minden pilótát, illetve autót a pályára csábított. Egyedül a korábbi éllovas, Vandoorne McLarenje várakozik a garázsban, egyelőre nem tudni, miért.

13:41
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Nem vakítás a Ferrari tempója

Sebastian Vettel befejezte az edzés-szimulációt, az SF71-H immár a garázsában pihen. Helyszíni beszámolók szerint a négyszeres világbajnok nyolc kört töltött a pályán (tehát nem az időmérő edzés Q3-as szakaszában megszokott felvezető kör - 1 vagy 2 gyors kör - levezető kör metódust követte), vagyis viszonylag sok benzin volt még a tankban a harmadik körében, amikor az 1:17,644-es pályacsúcsot repesztette. Ez mindenképpen biztató a Ferrari egykörös tempóját tekintve.

13:49
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Lopakodik a Toro Rosso

Hosszú hallgatás után a Toro Rossónál is felpakolták az ultralágy gumikat Pierre Gasly STR13-asára. A francia tehetség 1:19,358 perces legjobb idejével a 6. helyre lopakodott előre, megelőzve az eredménytáblán Valtteri Bottast - ami azonban nem mérvadó, a Mercedes finnje ugyanis épp most fejezte be a harmadik hosszú szimulációs etapját (közepes gumikon).

13:54
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hiper-Vettel, újabb rekord!

Kétségtelen, hogy Sebastian Vettelt elkapta a gépszíj: a német vadonatúj hiperlágy gumikat kapott a Ferrarinál, és újabb 3 tizedmásodpercet javított az eddigi legjobb idején. A Circuit de Barcelona-Catalunya nem hivatalos körrekordja 1:17,297 perc. Pillanatnyilag...

13:58
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Kubica már 65 körnél tart

A Mercedeshez hasonlóan a Williams is verseny-szimulációt teljesít ma délelőtt, Robert Kubica már 66-szor ért körbe a katalán pályán. Ez pontosan 307,104 kilométernek, vagyis egy Spanyol Nagydíj távjának felel meg.

14:02
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel benézne 1:17 alá

Sebastian Vettel egy újabb tizedmásodpercet csiszol a legjobb köridőn, ami jelenleg 1:17,182. Erről már nemcsak az olaszok és a németek, de a brit F1-es szaksajtó is elismerő fejbólintással beszél.

A csütörtöki teszten részt vevő tíz versenyzőt egyébként 2,7 másodperc választja el egymástól, Sergio Pérez tanyázik a lista alján a Force Indiával.

14:06
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Veszélyben Gasly köre

Még mielőtt leintették volna az edzés délelőtti szakaszát a kockás zászlóval (itt az ebédidő), Pierre Gasly 1:17,805-as kört futott a Toro Rossóval, amivel a második helyre jött fel. Az Autosport szerint azonban a francia levágta a sikánt, ezért törölni fogják az eredményét. 

14:10
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Törölték Gasly legjobb idejét

Igazuk lett a brit kollégáknak, Pierre Gasly a barcelonai rendezők szerint is levágott egy szakaszt a pályából, ezért törölték az utolsó, 1:18 perc alatti körét, amivel másodikként zárhatta volna a tesztnap délelőtti szakaszát. Gasly legjobb eredményét 1:18,758-ra módosították, amivel a Toro Rosso pilótája még mindig az előkelő 4. helyet foglalja el, Vettel, Magnussen és Hülkenberg mögött.

14:14
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Így kell bevenni egy sikánt

Videón a Toro Rosso "üzenete" Pierre Gaslynak, némi áthallással (a részünkről).

14:23
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Így állunk az ebédszünetben

Sebastian Vettel és a Ferrari valóságos tűzijátékot mutatott be az elmúlt mintegy másfél órában, a négyszeres világbajnok többször is megdöntötte a Circuit de Catalunya (nem hivatalos) körrekordját az ultra-, majd a hiperlágy gumikon. Mögötte meglepetésre Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg zárta a délelőtti etapot (előbbi szuperlágy, utóbbi ultralágy gumikkal). Pierre Gasly úgy lett negyedik, hogy a sportbírók vezetője úgy döntött, törli a legjobb köridejét, mert levágta a sikánt.

A Mercedes három verseny-szimulációt futott Valttewri Bottasszal, közepes gumikon - ez magyarázza a finn szokatlanul szerény helyezését, hasonlóan Max Verstappenhez, aki eddig 77 kört teljesített a Red Bull-lal.

A 7. tesztnap állása félidőben:

1. Sebastian Vettel Ferrari       1:17.182
2. Kevin Magnussen Haas      1:18.360
3. Nico Hülkenberg Renault    1:18.675
4. Pierre Gasly Toro Rosso      1:18.758
5. Stoffel Vandoorne McLaren 1:18.855
6. Marcus Ericsson Sauber     1:19.244
7. Valtteri Bottas Mercedes     1:19.532
8. Robert Kubica Williams       1:19.629
9. Sergio Pérez Force India     1:19.634
10. Max Verstappen Red Bull  1:19.842

14:27
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Állás a megtett körökkel

A Formula-1 hivatalos honlapjának, illetve Twitter-feedjének köszönhetően láthatjuk a reggel 9.00 és 13.00 óra között megtett körszámokat is. A Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is jól áll egyelőre.

14:39
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hamilton veszi át az Ezüstnyilat

A barcelonai ebédszünet után, 14 órától több pilótacsere is várható a mezőnyben. A Mercedesnél a vb-címvédő Lewis Hamilton veszi át a délelőtt 96 kört megtett Bottas helyét; a Renault-nál Carlos Sainz érkezik Hülkenberg helyére, a Williamsnél pedig Robert Kubica adja át az FW41-est Lance Strollnak.

14:51
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Köszöntjük a hölgyeket!

Nőnap alkalmából színes csokorba szedtük, kik azok a női autóversenyzők, akik sokra vitték és kik voltak azok, akik inkább csak a létszámot növelték. Olvassa el cikkünket az Origo GPHírek-en!

14:59
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Egy kis Vettel-statisztika

Érdekes adat a 7. tesztnapot eddig uraló Sebastian Vettelről. A technikai sportokat elsősorban statisztikai oldalról megközelítő Mobil-1 The Grid szerint a Ferrari német világbajnoka eddig 539 kört teljesített a 2018-as téli tesztek során, ami több mint 8 Spanyol Nagydíj távjának felel meg.

15:06
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Eddig ők a legjobbak

Érdekes statisztikát állított össze az Auto, Motor und Sport, amely a 2018-as téli tesztsorozat eddigi 10 legjobb eredményét veszi számba. Nem meglepetés, hogy a leggyorsabb körök a hiperlágy és az ultralágy gumikon születtek. Vajon ma délután kiszorul valaki erről a listáról?

F1-es tesztek 2018 - Top 10

1. Sebastian Vettel - 1:17,182 (hiperlágy)
2. Daniel Ricciardo - 1:18,047 (hiperlágy)
3. Kevin Magnussen - 1:18,360 (szuperlágy)
4. Lewis Hamilton - 1:18,400 (ultralágy)
5. Valtteri Bottas - 1:18,560 (ultralágy)
6. Nico Hülkenberg - 1:18,675 (hiperlágy)
7. Pierre Gasly - 1:18,758 (hiperlágy)
8. Stoffel Vandoorne - 1:18,855 (hiperlágy)
9. Marcus Ericsson - 1:19,244 (hiperlágy)
10. Robert Kubica - 1:19,629 (szuperlágy)

15:08
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Zöld zászló - Vandoorne kihajt

Stoffel Vandoorne ma reggel erősen kezdett a puha keverékű gumikon reggel, később azonban visszaesett A McLaren belga pilótája nyitja meg a délutáni tesztszakaszt.

15:12
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hamiton mai első körei

A Mercedes időben elkészült a W09 Hybrid átalakításával, így semmi sem állhat Lewis Hamilton újtába, hogy megkezdje a csütörtöki penzumát. A világbajnokon kívül egyelőre csak Vandoorne McLarenje és Gasly Toro Rossója köröz Barcelonában.

15:16
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hamilton óvatosan kezd

Óvatosan kezd a világbajnok, 1:23-as bemelegítő köre után 1:20,552 percen állítja meg az órát (egyébként a közepes gumikon), ezzel egyelőre az utolsó, 11. helyen áll. 

15:24
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Verstappen is kinézett

Csendes, versenyszimulációs délelőttöt tudhat maga mögött Max Verstappen, aki - Vandoorne, Gasly és Hamilton után - negyedikként hajtott ki a pályára a Red Bull-lal. A holland egyetlen installációs kör után végighajt a boxutcán, majd a lámpánál bemutat egy rajtgyakorlatot.

A Red Bullnál egyébként Ricciardo tegnapi "banzájkörei" után ma kifejezetten visszafogottan, az adott feladatra koncentrálva teszik a dolgukat, még a Twitter-csatornájukat sem frissítik. Különös...

15:36
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Sainz és Stroll első körei

Az ebédszünet után Carlos Sainz Hülkenbergtől vette át a Renault-t, míg Lance Stroll Kubicát váltotta a Williamsnél. A spanyolnak szerdán nagyon jó napja volt, 88 kört ment az R.S.18-assal problémamentesen.

"Végre reprezentatívak voltak a pályaviszonyok, mire én következtem, alábbhagyott a szél, az aszfalt pedig egyre melegebb lett, ezzel együtt nőtt a tapadása. Mindez sokat segített abban, hogy jobban megértsem az autót" - mondta Sainz Junior. Ahogy szerdán, úgy ma délután is a kocsi beállításán fognak dolgozni a mérnökeivel.

15:41
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Nyugalom a sor végén

Továbbra is óvatoskodnak az újonnan érkezők, Lance Stroll, Lewis Hamilton és Carlos Sainz Jr. jelenleg az eredménylista utolsó három helyét foglalja el. A levegő jelenleg 15, az aszfalt 25 Celsius-fokos Barcelonában, az esőfellegek pedig a jelek szerint továbbálltak. 

Vettel, Verstappen, Gasly, Pérez és Magnussen is kinézett a pályára.

15:46
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hosszú etapot kezd a Ferrari

A délelőtti edzés-szimulációk után immár a hosszú távú tempóra kíván koncentrálni a Ferrari. Erre utal, hogy a depófalról Sebastian Vettelnek kitartott táblán a "MÉG 57 KÖR" felirat látható. Hosszú lesz ez a délután.

15:54
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Bumerángszárny a Red Bullon is

A Williams kezdte a sort a "bumerángszárnynak" nevezett, az autó oldalára, az oldalsó hűtőnyílások elé felszerelt újítással, de az ilyesmit nem lehet sokáig titokban tartani. Az aerodinamikai újdonságokra mindig érzékeny Red Bull (Adrian Newey mérnökcsapata) a második barcelonai tesztre már jelentkezett is a saját bumeráng-megoldásával.

16:01
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Az FIA-nál ebédelt a Sauber

Legalábbis erre enged következtetni a svájci istálló tweetje, amely szerint Marcus Ericsson C37-es "az FIA-nál ebédelt". Vélhetően mérlegelésre, illetve az ilyenkor szokásos szárny- és dimenziómérések elvégzésére rendelték be a piros-fehér versenygépet délután 1 és 2 óra között.

16:06
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hárman is 100 kör fölött

Az előszezoni teszteken lassan már említésre sem érdemesek azok, akik nem tettek meg egy adott napon legalább 100 fordulót. Miután ma már Sebastian Vettel, Max Verstappen és Pierre Gasly is átlépte a "bűvös határt", íme az aktuális állás.

Vettel 108 kör - Verstappen 106 kör - Gasly 102 kör- Bottas 97 kör- Magnussen 94 kör - Pérez 83 kör - Hülkenberg 79 kör - Ericsson 75 kör - Kubica 73 kör - Vandoorne 64 kör - Hamilton 25 kör - Sainz 16 kör - Stroll 10 kör.

16:23
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Magnussen a 100-as klubban

Vettel, Verstappen és Gasly után Kevin Magnussen is átlépi a 100 körös lélektani határt a mai tesztnapon.

Az Autosport pálya mellett leskelődő szakértője, Edd Straw pozitív véleménnyel van a Haas VF-18-ról. "Magnussen autója kiegyensúlyozottnak tűnik. A Campsa (a 9-es kanyar) közepén nem igazán képes magával vinni a sebességét, viszont jól reagál a gázadásra és semmi váratlant nem csinál."

16:33
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Bottas kontra Vettel

Míg a Ferrari egykörös tempója erősnek tűnik, a versenytempóról már nem mondható el ugyanez. Az Auto, Motor und Sport számításai szerint Vettel csak a (kerékcserét követő) második etapban tudott olyan köridőket hozni, mint Bottas az első etapja során a Mercedesszel (ma délelőtt).

A németek azonban mehgjegyzik, hogy az azóta eltelt órákban sok minden - leginkább a pálya állapota - változott. Bottas verseny-szimulációja idején az aszfalt hőmérséklete csak 20 fokos volt, jelenleg viszont 24 és fél fokos. Igen, az F1-es autók ennyire érzékeny szerkezetek. 

16:43
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Verseny az utolsó helyeken

Jelenleg valamennyi pályán lévő autó hosszú etapokat fut, a kimagaslóan gyors köridők másodlagosak. Csak Carlos Sainz és Lance Stroll között tapasztalható bármi, ami versenyre, vagy időmérőre hasonlít - az utolsó előtti helyért.

Előbb a Williams kanadai pilótája "vert rá" kemény 1 ezredet a Renault-ra, majd a spanyol visszavágott, és 1:20,234-gyel (0,042 mp-cel jobbat futva) "elorozta" Strolltól a 12. pozíciót.

16:54
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Verstappen befejezte

...a legutóbbi, 20 körös verseny-szimulációs etapját. A Red Bull holland versenyzőjének körei így aklakultak: felvezető kör - 1:20.9 - 1:20.7 - 1:21.4 (forgalomban) - 1:20.6 - 1:21.1 - 1:21.0 - 1:21.1 - 1:21.1 - 1:21.4 - 1:21.2 - 1:21.2 - 1:21.9 (Verkehr) - 1:20.4 - 1:21.2 - 1:21.1 - 1:21.3 - 1:21.0 - 1:23.1 - levezető kör.

17:00
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

150 körnél tart a Ferrari

Sebastian Vettel a Ferrari verseny-szimulációja közben átlépte a 150 körös határt is, így minden esélye megvan arra, hogy megdöntse a kedden felállított, 171 fordulós egyéni rekordját. Verstappen (Red Bull), Gasly (Toro Rosso) és Magnussen (Haas F1) szintén túl van a 130 körön.

17:05
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel befejezte az etapját

Vettel befejezte a hosszú etapot, visszatért a garázsba. A 25 körös verseny-szimulációja alatt a köridői sokkal kedvezőbben alakultak, mint az előző etapban: felvezető kör - 1:21.3 - 1:20.9 - 1:20.9 - 1:20.9 - 1:21.4 - 1:20.9 - 1:21.4 - 1:21.1 - 1:21.2 - 1:21.3 - 1:21.1 - 1:21.0 - 1:21.2 - 1:21.1 - 1:21.0 - 1:21.0 - 1:21.4 (forgalomban) - 1:20.7 - 1:21.3 - 1:21.0 - 1:21.2 - 1:21.8 - 1:19.9 - levezető kör.

A csapat és a rajongók számára megnyugtatóan sok, konstans 1:20-as, illetve alacsony 1:21-es kört rajzolt a pályára a német. 

17:11
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Ingadozik a McLaren

Verstappen és Vettel egyelőre befejezte a hosszú etapját, Vandoorne viszont csak egy kerékcsere erejéig tért be a boxutcába, hogy egy friss lágy garnitúrára cseréltesse le a hasaznált szuperlágyakat. A McLaren köridői jóval kevésbé konstansak, mint a Ferrari, vagy a Red Bull körei (a belga 1:22-es körei közé egy-egy 1:24-es forduló is becsúszott).

Ez is mutatja, hogy Zak Brown és Eric Boullier magyarázkodása ellenére  a McLaren még nem tartozik az igazán jó autók közé.

17:16
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Megdolgozik a pénzéért a Haas

Amellett, hogy a nap 2. legjobb eredményét birtokolja, Kevin Magnussen épp most fejezte be a 66 körös verseny-szimulációját, amely után visszatért a boxutcába. A dán pilóta összesen már 140 kör fölött jár - alighanem ez az amerikai kiscsapat legeredményesebb tesztnapja.

17:23
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Sainz Hamilton előtt

A teszt délelőtti szakaszával éles ellentétben az elmúlt 2 órában nem sok helycserét láthattunk az eredménylistán. Ezen változtatott most Carlos Sainz, aki a kerékcseréje és a friss, lágy abroncsok felvétele után 1:19,882-re javította az egyéni legjobbját, ezzel megelőzte Lewis Hamiltont. A világbajnok továbbra is a közepes gumikon rója a pályát. Sainz immár csupán 4 századmásodpercre van Verstappen 10. pozíciójától.

17:27
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Egyforma a Ferrari és az RBR tempója

Német kollégáink az Auto, Motor und Sportnál összehasonlították a Ferrari és a Red Bull legutóbbi etapján mért köröket (mindkét autó közepes guumikkal ment a pályán). Vettel 21 kört tett meg versenytempóban, a körátlaga 1:21,08 perc volt. Verstappen 18 "tiszta" kört (fel- és levezető kör nélkül) tett meg, a körátlaga 1:21,20 volt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az eredményeik a megtévesztésig hasonlítanak. 

17:35
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

És a Mercedes hogy áll?

A Ferrarinál tehát 1:21,08-as, a Red Bullnál 1:21,20-as körátlag jött ki a német kollégáknak. Már csak az a kérdés, hogyan viszonyulnak ezek a Mercedes verseny(szimulációs) tempójához? 

Amikor Valtteri Bottas a mai utolsó etapját futotta, késő délelőtt, az aszfalt 3-4°C-kal hűvösebb volt. A finn is 18 "tiszta" kört ment, szintén középkemény abroncsokon, a körátlaga pedig 1:19,97 volt. Nem behozhatatlan, de azért jól érzékelhető különbség a W09 Hybrid javára. Persze, Melbourne-ben minden körülmény más lesz...

17:38
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A Ferrari újra támad?

Úgy tűnik, Sebastian Vettelnek ma semmi sem elég: 85 perccel a tesztnap vége előtt megint feltették a szupergyors hiperlágy gumikat az SF71-H-ra, és a német kidübörgött a boxutcából. Mi lesz ebből?!

17:44
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Heten már a Paradicsomban

Már hét csapat, illetve versenyző lépte át a bűvös 100 körös határt a mai napon. Vettel, Verstappen, Magnussen és Gasly már két teljes Spanyol Nagydíjat lefuthatott volna ennyi erőfeszítéssel.

Vettel (152 kör) - Verstappen (143) - Magnussen (142) - Gasly (136) - Ericsson (122) - Perez (119) - Vandoorne (101) - Bottas (97) - Hülkenberg (79) - Kubica (73) - Hamilton (59) - Sainz (38) - Stroll (35).

17:53
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Gasly iparkodik

Pierre Gasly, aki a 4. helyet foglalja el az eredménytáblán, túlszárnyalta a 150 kört. A Honda továbbra is motorhiba nélkül veszi az akadályokat az idei előszezoni teszteken. Ennyit jelent, ha egy csapat - esetünkben a Toro Rosso - segítő szándékkal és nem kritikusan áll egy motorgyártóhoz.

18:02
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

F1-es autóba ülhet a Sauber pilótanője

A nemzetközi nőnap alkalmából a Sky Sports F1-es kollégák felkeresték a Sauber frissen kinevezett tesztpilótáját, Tatiana Calderónt, hogy az idei terveiről kérdezzék. A 24 éves kolumbiai GP3-as versenyző(nő) elmondta, még nem tudja, hogy pontosan mikor, de "még ebben az évben biztosan" kipróbálhat egy Formula-1-es autót.

Erre a legkézenfekvőbb lehetőség a három kollektív teszt valamelyikén, vagy a Pirelli gumitesztjein nyílhat. (Az olasz gumigyártó október végére tervezett be egy 2019-es gumitesztet a Sauber-istállóval a mexikói F1-es pályán.)

18:07
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Piros zászló Verstappen miatt!

Rövid időre megállt a tesztelés, mert Max Verstappen megpördült a célegyenesre ráfordító kanyarban. A Red Bullnak nem esett baja, Verstappen önerejéből visszatért a pályára, csakhamar meglengették a zöld zászlót is (minden rendben). Egy órán múlt, hogy megússzuk piros zászló nélkül ezt a rendkívül tartalmas tesztnapot.

Max Verstappen kicsúszása, F1-es teszt, Barcelona, 7. nap (Forrás: Auto, Motor und Sport) Forrás: Auto Motor und Sport
18:08
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Újabb piros Ericsson miatt

Újabb piros zászló - ezúttal Marcus Ericsson csúszott ki a pályáról a Sauberral.

18:12
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Zöld zászló, minden rendben

Valójában az történt, hogy Marcus Ericsson csúszott a kavicságyba a Sauberral, ez alatt Verstappen is hibázott, és megpördült a célegyenesre rárfordító kanyarban. Időközben helyreállt a rend Barcelonában, Vandoorne, Hamilton, Sainz és Stroll ismét a pályán. Gasly és Verstappen is folytatja a piros zászlós leállás előtt megkezdett programját.

18:16
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

A hét mesterlövész

...akik háromszámjegyű kört teljesítettek csütötökön a Circuit de Catalunyán.

18:20
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hamilton gyorsul

Lewis Hamilton a zöld zászlójelzés után öt gyors kört tett meg a Mercedesszel (köridői: 1:19.9 - 1:20.3 - 1:22.3 - 1:24.1 - 1:24.6), de az 1:19,575 perces fordulóját - ami jelenleg a 8. helyen tartja a Mercedes pilótáját - még korábban, a szimulációja alatt futotta. Vajon a tesztnap végére tartogatja a puskaporát? 

18:22
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Sainz belehúzott

A Renault spanyolja az utolsó órán belül felrakatta a hiperlágy gumikat és 1:18,725 perces kört repesztett, ezzel feljött a 4. helyre. Sainz csupán öt századdal előzi meg a mai nap egyik "kiváló dolgozóját", Pierre Gaslyt. 

18:31
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Még félóra ebből a napból

Az állás 17:30-kor, félórával a tesztnap zárása előtt:

1. Sebastian Vettel Ferrari - 1:17.182
2. Kevin Magnussen Haas F1 - 1:18.360
3. Pierre Gasly Toro Rosso - 1:18.363
4. Nico Hülkenberg Renault - 1:18.675
5. Carlos Sainz Renault - 1:18.725
6. Stoffel Vandoorne McLaren - 1:18.855
7. Marcus Ericsson Sauber - 1:19.244
8. Valtteri Bottas Mercedes - 1:19.532
9. Lewis Hamilton Mercedes - 1:19.575
10. Robert Kubica Williams - 1:19.629
11. Sergio Pérez Force India - 1:19.634
12. Max Verstappen Red Bull - 1:19.842
13. Lance Stroll Williams - 1:20.276

18:37
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Gasly újra villantott

Pierre Gasly 1:18,363 percen állítja meg a stoppert, ezzel feljön harmadiknak, mindössze 4 ezreddel lecsúszva a második helyről! A Toro Rosso franciája nemcsak gyors, de már 163 körnél jár.

18:41
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Hamiltonnak "hammertime" van!

Lewis Hamilton ma nem tündökölt a gyors köreivel (persze, hiszen más feladattal bízta meg a Mercedes), viszont a délután 2 óta megtett 75 köre tiszteletet parancsoló. A délelőtt szolgálatban volt Bottas 97 fordulójával együtt ma is bámulatos mennyiségű kilométerrel (és adathalmazzal) örvendeztetik meg a Mercedes mérnökeit.

18:44
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Az utolsó 20 percre fordulunk

És hat fáradhatatlan versenyző - Vettel, Verstappen, Gasly, Sainz, Ericsson és Stroll - még mindig falja a kilométereket, mint a Duracell-nyuszik.

18:50
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Tolják a Force Indiát

...de nem műszaki probléma miatt, hanem, mert Sergio Pérez mai penzuma a végéhez közeledik. A mexikói, aki a múlt héten viszonylag keveset vezethette a VJM11-est a rossz idő miatt, ma több mint 150 kört húzott le. A végén még lesz mit ünnepelniük a "Rózsaszínű Párducoknak".

18:55
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel rükvercbe kapcsolt

Az Autosport beszámolója szerint a Ferrari németje elindult a garázsa elől, majd megállt és visszatolatott. Egy másik autó állhatott meg a pit-lane végében, ami miatt a sportbírók meglengették a sárga zászlókat - a Ferrari alighanem emiatt hívta vissza Vettelt. 

18:59
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel tolatása trollvideón

A Force India egy kamerás mobillal leskelődött a garázsuk előtt, és "természetesen" viccet csinált abból, hogy Sebastian Vettelnek vissza kellett tolatnia. Nem gyakori látvány egy F1-es boxutcában (vagy pályán), az biztos, kérdezzék csak meg Nigel Mansellt...

19:05
március 08, 2018
Vágólapra másolva!

Vettel zárt az élen csütörtökön

Sebastian Vettel futotta a csütörtöki nap legjobb idejét, ami egyúttal új (nem hivatalos) pályacsúcs Barcelonában. A Ferrari német világbajnoka mellett Max Verstappen (Red Bull) volt a legszorgalmasabb, mindketten 187 kört tettek meg, ami közel 900 kilométert jelent!

A végeredménnyel megköszönjük mai megtisztelő figyelmüket, az F1-es tesztelés pénteken reggel 9.00-tól folytatódik. Tartsanak velünk akkor is, ugyanitt!

1. Sebastian Vettel (Ferrari) 1:17.182 - 188 kör (hiperlágy)
2. Kevin Magnussen (Haas) 1:18.360 - 153 kör (szuperlágy)
3. Pierre Gasly (Toro Rosso) 1:18.373 - 169 kör (hiperlágy)
4. Nico Hülkenberg (Renault) 1:18.675 - 79 kör (hiperlágy)
5. Carlos Sainz (Renault) 1:18.725 - 69 kör (hiperlágy)
6. Stoffel Vandoorne (McLaren) 1:18.855 - 135 kör (hiperlágy)
7. Marcus Ericsson (Sauber) 1:19.244 - 151 kör (hiperlágy)
8. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:19.296 - 84 kör (közepes)
9. Valtteri Bottas (Mercedes) 1:19.532 - 97 kör (közepes)
10. Robert Kubica (Williams) 1:19.629 - 73 kör (szuperlágy)
11. Sergio Pérez (Force India) 1:19.634 - 159 kör (hiperlágy)
12. Max Verstappen (Red Bull) 1:19.842 - 187 kör (lágy)
13. Lance Stroll (Williams) 1:20.262 - 67 kör (ultralágy)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!