Az első métereken kiderült, hogy a rajt szempontjából a lágy volt jó választás, leginkább azért, mert szemerkélni kezdett az eső, és a frissen aszfaltozott pálya még a vártnál is gyengébb tapadást biztosított. Hamilton hiába kapta el jól a rajt pillanatát, a gyengén kezdő Bottas néhány kanyar után megelőzte őt, de a Mercedes pilótái így sem vezettek, tehetetlenek voltak az elrobogó Sainz ellen.
A spanyol pilóta kimaradt a bajból és a lágy gumiknak köszönhetően a 7. helyről indulva is átvette a vezetést, 1,4 másodpercre növelte az előnyét, az eső azonban alábbhagyott, és a 4. körre a Mercedesek is fel tudták melegíteni az abroncsaikat, így a Bottas visszalopózott DRS-távolságon belülre, támadni is kezdte a versenyt vezető McLarent, és a 6. körben meg is előzte ellenfelét.
Az első kör vesztese Verstappen és Pérez volt.
a holland pilóta átmenetileg a 2. helyért csatázott, de Bottas keményen leterelte őt a pályáról, a Red Bull lendületet vesztett, majd összeakadt a külső ívről támadó Pérezzel, aki az ütközés miatt a mezőny végére esett vissza. Verstappen később remek tempót diktált, a 8. kör elején Hamiltonhoz hasonlóan megelőzte Sainzot, és feljött a 3. helyre.