"Nagyon örülök, hogy ezúttal is jól sikerült a rajtom, és képes voltam az előnyösebb pozícióból indult Gimmit rögtön a verseny elején magam mögé utasítani, majd jó tempót autózva fokozatosan elszakadni tőle" - kezdte Baumgartner. "Amíg lehetett, természetesen próbáltam tartani Panist és Pantanót is, de behatároltak voltak a lehetőségeim. Az utolsó húsz kör nagyon nehéz volt, hiszen felhólyagosodott, és ezért nagyon fájt a kezem az állandó ellenkormányzások miatt. Az autó ennek ellenére elfogadhatóan viselkedett, de nehéz volt az úton tartani, mert a pálya nagyon hamar koszos lett. Előbb Räikönnen, aztán da Matta balesete miatt lett tele az aszfalt törmelékkel, és néhány kicsúszott versenyző is hordott fel kavicsokat, ami alaposan igénybe vette a gumikat."
"A defektek engem szerencsére elkerültek, így be tudtam fejezni a futamot, ami nagyon fontos, hiszen így sikerélménnyel feltöltődve készülhetek az év legfontosabb versenyére. A Hungaroringen hazai közönség előtt mindenképpen szeretnék nagyon jó teljesítményt nyújtani egész hétvégén. Biztosan óriási hőség vár majd ránk, amit nehéz lesz elviselni, de a magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy tökéletes állapotba kerüljek a mogyoródi futamig. Hockenheimből hazatérve néhány szponzori kötelezettségemnek kell eleget tennem, majd amilyen gyorsan csak lehet, edzőtáborba vonulok, és Tatán napi három edzéssel készülök a versenyre."
"Számomra nagyon fontos lesz ez a futam, hbiztos vagyok abban, hogy a Baumgartner Zsolt Támogatói Klub tagjai, és minden kilátogató magyar ember jó szereplést vár majd tőlem. Ha az autóval minden rendben lesz, és szerencsésen alakul számomra a verseny, akkor azt sem tartom kizártnak, hogy magyar közönség előtt ott lehetek az első tízben, sőt, talán az indianapolisi pontszerzés megismétlése sem lesz lehetetlen."