Az eddigi nyolc futamból hatszor első, kétszer pedig második helyen célba érő Sebastian Vettel úgy gondolja, sorozatos sikerei nem adhatnak okot a nézőknek arra, hogy kikapcsolják a televíziót, hiszen az egyhangú eredmények ellenére szinte az összes futamon kiélezett küzdelmet láthatnak.
A Red Bull versenyzője hiába vezeti 77 ponttal a bajnokságot, szerinte az idei futamok - elsősorban az előzéseket segítő eszközök és a Pirelli gumik miatt - sokkal izgalmasabbak, mint az elmúlt néhány évben látott versenyek, ezért a Forma-1 a Red Bull erőfölénye miatt sem veszített vonzerejéből.
"Szerintem az eddigi futamok nagyszerűek voltak" - idézi a címvédő világbajnokot az Autosport. "A versenyek eseménydúsak, és még a legvégén is tartogatnak izgalmakat. A végeredmény nem az első kör vagy az első kanyar után dől el, ami főleg a sokszínű gumistratégiáknak köszönhető."
Vettel már korábban is kijelentette, hogy nem foglalkozik a bajnokság jelenlegi állásával, és még korántsem érzi zsebében a világbajnoki címet.
"Azt sem tudom, hány pont előnyöm van Jensonhoz (Buttonhoz) képest. Azt hiszem, ő áll mögöttem második helyen. Az nem lényeges, hogy most vezetem a bajnokságot, az a fontos, hogy ki áll majd az élen az utolsó futam után. Ezt tavaly megtanultuk!" - mondta Vettel, aki 2010-ben épp a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után került először a tabella élére.