Vágólapra másolva!
Reakciók a Brazil Nagydíjról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

McLaren

Jenson Button (1.): "Mindenki tiszteletet érdemel, aki részt vett a mai versenyen - őrület volt! Ilyen körülmények között várható volt, hogy eseménydús futamunk lesz, hiszen néhány versenyzőnek sikerült rendesen felmelegítenie a gumikat, másoknak kevésbé. A verseny nagy részén olyan gumikon autóztunk, amelyek nem működtek tökéletesen az adott körülmények között, de a köridők rendben voltak a másik keveréken futó ellenfeleinkhez képest. Rengeteget beszéltem rádión a mérnökömmel, Dave (Robsonnal), megpróbáltuk kitalálni, milyen taktikát válasszunk. Jól szórakoztam a Lewisszal vívott csatám közben, különösen az első tíz körben. Nagyszerű, tiszta küzdelmet vívtunk. Kár, hogy ő nem tudott célba érni, de örülök, hogy az utolsó közös McLaren-es versenyünkön csatázhattunk egy jót. Ezt mindenképpen szeretném elmondani: 'Nagyszerű volt veled dolgozni, Lewis. Az elmúlt néhány évben számos nagyszerű versenyt futottunk. Fantasztikus volt.' Visszatérve a mai versenyre, a Safety Car megnehezítette az életünket - elvesztettük az addig felépített 40 másodperces előnyünket -, de utána újra rákezdett az eső, és innentől az volt a legfontosabb, hogy a megfelelő pillanatban váltsak intermediate gumikra. Ezután már csak arra kellett figyelnem, hogy behozzam az autót a célba. Sok helyen állt a víz a pályán, főleg azon a ponton, ahol Paul (di Resta) is falnak ütközött. Az előtte lévő körben én is eléggé megcsúsztam ott, ijesztő pillanat volt. Végül, de nem utolsósorban gratulálok Sebastian (Vettelnek). Sorozatban három világbajnokságban nyerni nagyszerű teljesítmény."

Lewis Hamilton(-): "Hatalmas gratuláció Jensonnak és Sebastiannak! Kár, hogy nem sikerült megszereznünk a második helyet a konstruktőri világbajnokságban, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. Sebastiannak is gratulálok - a csapata összeszedett maradt, és az óriási nyomás ellenére ma is sikerült jól teljesíteniük. Most, hogy befejeződött a szezon, kicsit tompának érzem magam. Vegyes érzelmeim vannak: szomorú vagyok, amiért nem sikerült befejeznem a futamot, de egyben izgatott is a jövő miatt. Hiányozni fognak a barátaim a Vodafone McLaren Mercedesnél, de optimistán várom az előttem álló időszakot. Nyugodtan megyek el a téli szünetre, mert úgy érzem, jó munkát végeztem idén. 2012-ben minden beleadtam, többet nem tehettem volna. Ami a mai versenyt illeti, nem sokra emlékszem a Nico (Hülkenberggel) történt ütközésemből, de a verseny után odajött hozzám, ez kedves volt tőle. Fantasztikus élmény volt, hogy az elmúlt hat évben a Vodafone McLaren Mercedes csapat tagja lehettem. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőben. Fantasztikusak voltak, mindig támogattak, és bámulatos munkát végeztek. Mindenki nagyon fog hiányozni."

Ferrari

Fernando Alonso(2.): "Ezt a szezont tízből tízesre értékelem. Ha meg kéne ismételni ezt a húsz versenyt, semmit sem változtatnék azon, amit a csapat vagy én tettem, igazán. Nem hibáztunk, nem volt műszaki problémánk, egyszer sem volt gondunk a bokszkiállásoknál, nem hibáztunk a stratégiával sem. Nem ma vesztettük el a vb-t, hanem Spában és Szuzukában. Talán nem mi gyűjtöttük a szezonban a legtöbb pontot, de annyi más dolgot nyertünk. Például azt, hogy mindenki elismert minket, a rajongók és a kollégák egyetértenek abban, hogy ki volt a legjobb idén. Büszke vagyok a munkámra, amit elvégeztem, de ez volt a helyzet tavaly is, amikor negyedik lettem, és most is, amikor a legvégéig harcoltunk. A mai nap nagyon más, mint ami Abu-Dzabiban volt: akkor frusztráltak voltunk a kihagyott lehetőség miatt, idén viszont minden tőlünk telhetőt megtettünk minden versenyen. Legbelül boldog vagyok, nap nap után dolgoztunk a csapattal, amelyik a hónap végén a fizetésemet adja, ma büszkék lehetnek arra, amit elértek. Ma is kifogástalan munkát végeztünk, felálltunk a dobogóra azok után, hogy a negyedik sorból indultunk, ismét végrehajtottunk egy kisebb vasárnapi csodát. A csapat folyamatosan tájékoztatott Vettel helyzetéről, a vége felé abban reménykedtem, hátha történik vele vagy Buttonnal valami olyasmi, ami lehetővé teszi, hogy elérjük a célunkat. Nem történt meg, el kell fogadnunk az eredményt, ami a pályán született. Hogy mit kérek a csapattól 2013-ra? Egyszerű, egy gyorsabb autót, de a legfőképpen olyan erőfeszítéseket és olyan szintű profi hozzáállást szeretnék látni, ahogy a csapat reagált a szezon eleji nehézségeinkre. Még ha nem is értük el a legjobban szintjét teljesítményben, mindenki megmutatta, hogy teljesen elkötelezett. Ismétlem, elégedett vagyok és büszke, most pedig itt az ideje, hogy igyunk a caipirinhát!"

Felipe Massa(3.): "Nagyon elérzékenyültem, hogy felállhattam a dobogóra a hazai versenyemen. Úgy sírtam, mint egy csecsemő, visszagondoltam arra, hogy milyen nehéz is volt ez a szezon számomra. Az eleje egy katasztrófa volt, de aztán a végén nagyon versenyképessé váltam. Fernandónak büszkének kell lennie arra, amit idén elért: képes volt nyerni akkor is, amikor az autó nem volt tökéletes, és a legvégéig harcolt, még úgy is, hogy az autója nem érte el a riválisaié színvonalát. Igazán látványos volt a bajnoksága! De nekünk is büszkének kell lennünk arra, amit elértünk. Ma nagyon szoros volt a küzdelem, nehéz volt, mert annyi minden történt. Nem volt egyszerű kisakkozni, hogy melyik a helyes gumi, mert a körülmények olyan gyorsan változtak. A rajtnál, amikor elkezdett esni, arra voksoltunk, hogy kint maradunk, de aztán túl sokáig nem jöttünk be. Végül a 11. helyen találtam magam, de elkezdtem gyorsan menni és sorra előztem meg a versenyzőket. Ki tudja, talán még a győzelemért is harcolhattam volna... A csapat folyamatosan tájékoztatott, hogy mi a helyzet a pályán, és arról, hogy mit kéne tenni, ami hasznos lenne a bajnokságért folytatott küzdelemben: szerintem jól végeztem a dolgomat, a csapatomért dolgoztam és a rajongóimért."

Red Bull

Sebastian Vettel (6.): "Nehéz elmondani, min jár most az eszem, annyira sok adrenalin van bennem. Hihetetlen verseny volt, minden megtörtént, ami megnehezíthette a dolgunkat. Megpördültem a 4-es kanyarban ok nélkül, a rossz irányba állt az autóm; irányba kellett fordulnom, szerencsére senki sem jött már belém. Megsérült az autó, vesztettünk a sebességünkből az egyenesekben, amikor felszáradt, még többet, de szerencsére újra elkezdett esni. Az egész hétvége arról szólt, hogy az emberek ránk erőltették a véleményüket, mely szerint ha esik, nehezebb dolgunk lesz, de ma bebizonyítottuk, hogy pont annyira kedveljük az esőt is, mint a száraz időjárást. Nagyon, nagyon boldog vagyok! A legfontosabb a szezonnal kapcsolatban, hogy soha nem adtuk fel, és önmagunk maradtunk. Csak megpróbáljuk végezni a dolgunkat, és ahhoz az úthoz ragaszkodni, amit ismerünk, ez jelentette a különbséget. Egyesek megpróbálnak játékokat játszani, de mi soha nem lettünk zaklatottak, csak folytattuk az utunkat. Mindenki Milton Keynes-ben, és itt a pályán is annyira keményen dolgozott, a szezon második felében magasabbra tettük a lécet. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a csapatból és a Renault-tól. Senki sincs a csapatban, aki fontosabb lenne a másiknál, együtt hajtottunk, egymást motiváltuk, ami nagy erő, büszke vagyok erre. Nem tűnik valóságosnak, ami történt. Hogy megnyertem a harmadik világbajnoki címet, különösen azért, mert itt, ahol Ayrton Senna is született, azt nehéz szavakba önteni. Sírtam az autóban, de a rádióm nem működött, ennek talán örültem is. Holnap talán többet tudok mondani, de ma egyszerűen nem találom a helyes szavakat."

Mark Webber(4.): "Ez a verseny ma felnőtt az elvárásokhoz, a körülmények nyilvánvalóan nagyon trükkösek voltak mindenki számára. Ma nem kimondottam voltunk erősek a teljesítményünket tekintve, az újraindulásoknál Seb és én is nagyon sebezhetőek voltunk, akárcsak a rajnál, amikor száraz pályára való gumival indultunk. Kemény ütést kaptam a belső oldalon, azt gondolom, az egyik Sauber volt, onnan kellett tovább küzdenünk. Valószínűleg elértük, amit ma el lehetett, jókor váltottunk indermediate gumikra. Hatalmas teljesítmény volt ez Sebastiantól. Most már egy igazán kiváltságos klubhoz csatlakozott, és egy bizonyos nézőpontból felállította a sajátját: ő a legfiatalabb világbajnok és most már a legfiatalabb háromszoros világbajnok is - le a kalappal előtte. Gyorsan elment a szezon, volt sok különböző futamgyőztes, voltak hullámvölgyek és magaslatok, ütközések és akadtak szép győzelmeim is. Most pihenni szeretnék és feltöltődni 2013-ra."

Force India

Nico Hülkenberg (5.): "Nagyon élveztem a versenyt - rendkívül szórakoztató volt, annyi minden történt! Jó esélyünk volt arra, hogy a dobogón végezzünk, de végül kicsúszott a kezünkből, kár érte. Az első körökben nehéz volt pályán tartani az autót, mert nagyon vizes volt a pálya, de annyira azért nem, hogy feltegyük az intermediate-ket. Jó döntésnek bizonyult, hogy a slickeken maradtam, hamarosan át is vettem a vezetést. Kényelmesen vezettem, de aztán elkövettem egy kis hibát, így Lewis (Hamilton) elém került. Sikerült mögötte maradnom, és éppen azért harcoltam, hogy visszavegyem az első helyet, amikor összeértünk. Nehéz megmondani, mi történt, de az első kanyar bejáratánál kicsit elszabadult az autóm hátulja. Épp készültem befordulni, amikor hirtelen ütközést éreztem. Mindkettőnk versenyéért kár, hiszen nagyszerű csatát vívtunk. Az ötödik hely azonban így is remek eredmény, a csapat nagyszerű munkát végzett ezen a hétvégén. Remélem, ők is élvezték a futamot, jó búcsúajándékot sikerült nekik adnom az utolsó velük töltött versenyemen."

Paul di Resta (-): "Nagyon trükkös verseny volt, ilyen változó időjárási körülmények között nehéz helyes döntéseket hozni. Végül rosszul döntöttünk, hiszen intermediate gumikra váltottunk a futam elején, de a pálya gyorsabban száradt, mint vártuk. A gumik teljesítménye gyorsan csökkent, ezért az első Safety Car után visszatértem a bokszba slickekért. Ezzel visszatértünk a versenybe, de az újraindítás után nem volt túl jó a tapadás, így vesztettem néhány helyet. A futam záró szakaszában újra feltettük az intermediate-ket, így ismét versenyképesek lettünk, és feljöttem a 8. helyre. Sajnos egy körrel a leintés előtt kifogott rajtam az aquaplaning az utolsó kanyarban. Keményen csapódtam a falnak, de jól vagyok."

Mercedes

Michael Schumacher(7.): "Micsoda izgalmas és eseménydús verseny! Fura módon a legutolsó Forma-1-es versenyem egy defekttel kezdődött, ami hátravetett. De a filozófiám mindig az volt, hogy soha nem adom fel - mindig van esély, csak folytatni kell, és megragadni, amikor eljön. Érdekes egybeesés, hogy a hetedik helyen fejeztem be a Forma-1-es karrieremet, ez volt az első időmérőn elért eredményem is Spa-Francorchamps-ban 308 versennyel ezelőtt. Ehhez jön, hogy a hetes rajtszámmal versenyeztem ma, és hét világbajnoki cím van a tarsolyomban. Gratulálok Sebastian Vettelnek, hogy sorban a harmadik világbajnoki címét szerezte meg. Nagyon büszke vagyok Sebastianra, igazán örülök neki. Korán, az első körben láttam, hogy elzárja az utat és szemben áll a fogalommal, de aztán mindketten remek felzárkózást mutattunk be a versenyben. A teljesítménye is mutatja, hogy soha nem szabad feladni. Még ilyen nehéz körülmények között is, az utolsó Forma-1-es versenyem iszonyatosan élvezetes volt, még egyszer szeretnék köszönetet mondani a csapatnak és az összes rajongómnak az elmúlt évek támogatásáért. Nagyon élveztem az együtt töltött éveket."

Nico Rosberg(15.): "Határozottan állíthatom, hogy ez a mai volt életem leghosszabb versenye. Igazán jól sikerült a rajtom, a legjobb nyolcban voltam. Azonban a defektem után megrongálódott a padlólemezem is, és sokat vesztettem az autó teljesítményéből. Ezért sajnos nem volt esélyem, hogy visszaküzdjem magam. Ez biztos fantasztikus verseny volt a szurkolóknak itt Interlagosban, és a tévék előtt ülve is, remélem élvezték a show-t. Gratulálok Sebastiannak a bajnoki címéhez, nagyon megérdemelte. Már nagyon várom a következő évet, hogy újból támadhassak. Nagy köszönet a csapatnak az összes idei erőfeszítésért, idén megszereztük az első győzelmünket együtt. Reméljük, hogy 2013 jobb lesz, és tovább fejlődhetünk."

Toro Rosso

Jean-Eric Vergne (8.): "Jó érzés a 8. helyen célba érni, bár a saját teljesítményemmel nem vagyok annyira elégedett, ugyanis én döntöttem úgy, hogy sokáig kint maradok a slick gumikon. Ez nem bizonyult helyes döntésnek, egy kört veszítettem vele. A csapat lehetőséget adott arra, hogy a saját döntéseim alapján fussam a versenyemet, ebből sokat tanultam ma. Ha elállt volna az eső, akkor persze nagyszerű döntést hoztam volna! A Safety Car utáni újraindításnál Glockot próbáltam megelőzni, de amikor mögé értem, az előttem lévők túl keményen fékeztek, én pedig beleszaladtam az auójába. Már bocsánatot kértem tőle ezért. A slick gumikon, nedves pályán nagyon jó volt a tempóm, és jó érzés pontszerzőként befejezni az idényt."

Daniel Ricciardo (13.): "A rajt elég kaotikus volt, több autó is elhagyta a pályát, másokat pedig ki kellett kerülnöm. Sikerült pár helyet javítanom, és a tempóm is rendben volt. Próbáltam tartani a lépést az előttem haladókkal, miközben folyamatosan változtak a körülmények. A versenytáv felénél még jól álltunk, a 8-9. hely környékén autóztunk. Miután száraz gumikra váltottam, újra eleredt az eső, így vissza kellett jönnöm a bokszba - ezzel nyilvánvalóan sok időt vesztettem. Egyszerű szavakkal úgy tudnám összefoglalni, hogy túl sokszor jártam a bokszban."

Sauber

Kamui Kobajasi(9.): "Jól rajtoltam, utána pedig elkerültem a bajt. Remekül kezdődött a verseny, utána viszont megváltozott a pálya állapota a szemerkélő eső miatt, és összeakadtam Mark Webber autójával. Ezért az orrkúpomat is ki kellett cserélnünk, amikor 8 kör után kiálltam intermediate gumikért. A második kerékcserémre a 18. körben kerítettünk sort, ekkor slick gumikra váltottam. Valamiért nagyon elhúzódott ez a kiállás, de utána ismét feljöttem a 6. helyre. Azt hiszem, egy körrel később kellett volna megejtenünk az utolsó kerékcserénket - a körülmények megint az intermediate gumiknak kedveztek. Az előrejelzések azonban mást mutattak, és a bal első gumival is meggyűlt a bajunk. A végén sokkal gyorsabb voltam, mint Michael (Schumacher), és megpróbáltam megelőzni, de a belső ív jóval vizesebb volt, mint az ideális ív, így megcsúszott az autóm hátulja. Összességében úgy gondolom, nagyon jó versenyt futottam. A saját versenyemet futhattam, és sokat csatáztam. Örülök, hogy a csapatnál töltött utolsó versenyemen sikerült a pontszerzés. Szeretném megköszönni a Saubernek az együtt töltött szép időszakot, most pedig megpróbálok keresni egy F1-es autót a következő szezonra."

Sergio Pérez (-): "Nem így szerettem volna befejezni ezt az idényt. Nagyszerű évem volt, három dobogós helyezést szereztem. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a Saubernél. Minden jót kívánok nekik, én pedig szembenézek a következő kihívással. Nem igazán értem, mi történt a mai rajt után. A belső ívre húzódtam, hogy ne akadjak össze a többi autóval, de valaki nekem ütközött."

Lotus

Kimi Räikkönen (10.): "Eseménydús verseny volt, nem mindig tudtunk olyan tempót futni, amilyet szerettünk volna. Az 52. kör utolsó kanyarjában kicsúsztam, és nem láttam rendesen a koszos és párás sisakrostélyom miatt. Ezen a helyen vissza lehet térni a pályára a betétversenyeken használt bokszutcán keresztül, de ehhez át kell hajtani egy kapun. Ezt azért tudom, mert 2001-ben ugyanez történt velem, de akkor nyitva volt az a kapu. Most valaki bezárta - jövőre majd meggyőződöm róla, hogy nyitva van-e."

Romain Grosjean (-): "Kicsit megrázott a baleset, de nincs különösebb bajom. A verseny elején még minden rendben volt, aztán a 11-es kanyarban minden véget ért. Furcsa volt - láttam, hogy kicsit jobban esik, ezért még óvatosabban vezettem, mint az előző körben. Az autóm azonban hirtelen kicsúszott alólam, és ennyi volt. Nem volt túl szerencsés ez a hétvége, nem így akartam befejezni a szezont, de összességében jó évünk volt - remélhetőleg még jobb napokban is lesz részünk."

Caterham

Vitalij Petrov(11.): "Micsoda hihetetlen verseny. Annyira elégedett vagyok az egész csapat miatt, minden egyes tagjának meg szeretném köszönni, hogy ilyen fantasztikus munkát végeztek a mai körülmények közepette. Igazán különleges volt látni, amikor visszatértem a garázsba, hogy mit jelentett mindenkinek a 10. hely visszaszerzése a bajnokságban. Szerintem megérdemeltük azok után, hogy mennyire keményen dolgoztunk egész évben. A pályán az egyik legnehezebb verseny zajlott, amin életemben részt vettem, de egyben az egyik legjobb is. Remek rajtom volt, sok autót megelőztem, elkerültem az összes problémát a 4-es kanyarban, és pont, amikor elkezdtem volna padlóig nyomni a gázt, a körülmények megváltoztak. Jókor végeztük el a kerékcseréket, minden alkalommal, amikor bejöttem, a srácok tökéletes munkát végeztek. Szerintem az jelentette a különbséget, hogy az 54. körben váltottunk az interekre. Jót csatáztam Pic-kel az utolsó pár körig, de aztán elkaptam a 3-as kanyarban, és elhúztam tőle. Onnantól kezdve csak az számított, hogy pályán maradjak. Amikor hallottam, hogy megint kijön a Safety Car, akkor már tudtam, hogy csak egy kör van hátra, remek érzés volt. Most ünnepelhetünk, mindenki megérdemli - az egész csapat a pályán, a gyárban Leafiledben, a partnereink és a technikai partnereink, a Renault Sport F1 és a Red Bull Technology is."

Heikki Kovalainen(14.): "Igazán örültem a csapat miatt ma, felvillanyozott, hogy megszereztük a 10. helyet a bajnokságban egy ilyen intenzív verseny után. Ez egyike volt azoknak a délutánoknak, amikor bármi megtörténhetett. Szerintem az egész csapat igazán jó munkája kellett ahhoz, hogy ma itt tudtunk célba érni. Igazán érdekes volt a versenyem. Rendben volt a rajtom, elkerültem a problémákat az első körben, de amikor mindkét autót behívta a csapat a második kerékcserére, volt egy kis gond a jobb hátsómmal, ami sok időmbe került, onnantól kezdve fel kellett zárkóznom az előttem haladókhoz. Extrém esőgumikra váltottunk az utolsó cserénél, hogy megragadjuk az esélyt akkor, ha véletlenül erősödne az eső, de emiatt nagyon alacsony volt a tapadás az utolsó pár körig azzal a szettel. Ennek ellenére minden csak a végeredményről szólt, végül jól jött ki nekünk a lépés, amikor számított."

Marussia

Timo Glock (16.): "Igazából nincs sok mondanivalóm, az eredményem önmagáért beszél - egyszerűen nem volt ma szerencsénk. Kár érte, mert az egész csapat nagyon keményen dolgozott azért, hogy idáig jussunk. Szomorú, hogy így veszítettük el a 10. helyet, mert szinte a kezünkben volt, és mindent megtettünk azért, hogy az ellenfeleink előtt maradjunk. Sajnos Vergne hátulról eltalálta az autómat, és ezzel tönkretette a versenyemet, mert az újraindítás után rögtön ki kellett állnom a bokszba. A mezőny végére kerültem, s bár keményen hajtottam, már nem sokat tehettem. Az ilyen esetek megmutatják, milyen gyorsan változhat a helyzet hasonló körülmények között. Bár a 10. helyet elvesztettük, senki nem veheti el tőlünk, amit felépítettünk ennél a csapatnál. Továbbra is ilyen erősnek és motiváltnak kell maradnunk, és hamar túl kell tennünk magunkat ezen a versenyen. Mindenkinek megmutattuk, mire vagyunk képesek egy olyan versenyen, ahol a szerencse nem játszik szerepet. Jövőre a KERS-szel még jobbak leszünk. Szeretnék köszönetet mondani a szerelőimnek és az egész csapatnak, akik most nagyon csalódottak - de biztosan visszavágunk. Végül szeretnék gratulálni Sebastian (Vettel) világbajnoki címéhez, Michael (Schumachernek) pedig a legjobbakat kívánom a jövőben."

Charles Pic (12.): "Bár a végeredmény miatt csalódott vagyok, úgy gondolom, ma futottam az egyik legjobb versenyemet a csapattal. Jó stratégiát választottunk, és az egész verseny során nagyon keményen hajtottam. A körülmények nem könnyítették meg a dolgunkat - nagyon csúszott a pálya, de az autóm balansza rendben volt, így fel tudtuk venni a küzdelmet. A végén sajnos kikaptunk. Köszönöm az egész csapatnak, hogy ilyen fantasztikus első szezonom volt az F1-ben. Egész évben nagyon keményen küzdöttünk, a legjobbakat kívánom a csapatnak a következő szezonban."

Williams

Pastor Maldonado (-): "Nagyszerűen rajtoltam, több helyet előreléptem, de sajnos a 3-as kanyarban megcsúszott az autóm hátulja. A pálya nagyon csúszott, nem volt tapadás, ami a verseny elején meglepetésként ért. Nem sokat tehettem, balszerencsés voltam ma."

Bruno Senna (-): "A rajtot remekül kaptam el, és a folytatás is jól alakult, sajnos azonban belekeveredtem egy incidensbe - Sebastian (Vettel) a kanyar csúcspontján akart elfordulni, nekem pedig nem volt hová mennem. Ilyen a versenyzés, néha megtörténik az ilyesmi. Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a rajongóknak, akik nagy segítséget jelentettek a hazai versenyemen."

HRT

Pedro de la Rosa(17.): "Ez egy remek verseny volt, nagyon élveztem a vezetést. soha nem lehet tudni, hogy mi jön, amikor a körülmények körről körre változnak. Koncentrátlnak kell maradni, mert könnyű volt hibázni, de mi jól helyt álltunk. Biztos, hogy ez volt karrierem egyik legélvezetesebb versenye. Mindent egybevetve jó munkát végeztünk, igazán elégedett vagyok a végeredménnyel. Jó szájízzel akartuk befejezni, szerintem sikerült. Szeretnék gratulálni Vettelnek a harmadik világbajnoki címéhez. Végül köszönetet szeretnék mondani a csapatnak a fáradtságot nem ismerő munkáért és az elhivatottságért, valamint a szponzoroknak és a rajongóknak is, akik támogattak és motiváltak minket a kezdetektől ennek a csodálatos szezonnak a végéig."

Narain Karthikeyan (18.): "Egyértelműen ez volt a szezon egyik legnehezebb versenye, figyelembe véve a folyamatosan változó körülményeket. Elégedett vagyok azzal, ahogy megbirkóztunk ezekkel a nehézségekkel, és a versenyzésünkkel is. Kockáztatunk kellett, hiszen az időjárás az egész verseny alatt folyamatosan változott. A gumik könnyen lehűltek vagy elhasználódtak, amikor felszáradt a pálya. Ennek ellenére jól kezeltük a helyzetet, és minkét autónkkal célba értünk, így jó eredménnyel fejezhetjük be a szezont. Szeretném megköszönni a csapatnak az egész éves munkájukat, nagyon büszke vagyok arra, hogy velük dolgozhatok."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!