A Caterham bejelentette, hogy tesztpilótaként újra leigazolják Heikki Kovalainent, aki 2010 és 2012 között a csapat egyik versenyzője volt, és idén azért nem kapott újabb szerződést, mert nem akart szponzorvadászatba fogni.
Első bevetésére nem kell sokáig várnia, ugyanis a hétvégi Bahreini Nagydíj, valamint az utána három hét múlva következő Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén már vezethet is. "Nagyon várom, hogy újra munkához lássak, és segítsem a csapatot, amennyire csak tudom" - mondta Kovalainen. "Részt veszek ezen a két szabadedzésen, hogy a tudásommal segítsem kiértékelni a legújabb alkatrészeket. Együttműködök majd a versenyzőkkel és a pályán, illetve a Leafieldben (a bázison) dolgozó mérnökökkel, hogy a legtöbbet hozzuk ki az új felszerelésből."
"Tudom, hogy a rutinommal új ötleteket és lehetőségeket adhatok a beállítások és a stratégia kialakításához."
A hat F1-es szezont lehúzó Kovalainen tapasztalatára valóban nagy szükség lesz a Caterhamnél, mivel a csapat a Marussia megerősödésével párhuzamosan visszaesett sereghajtóvá, ráadásul a pilótáik közül Charles Pic eddig csak egy szezont töltött a mezőnyben, Giedo van der Garde pedig teljesen újonc. A Caterhamnek már van két tesztpilótája Alexander Rossi és Hua Ma-csing személyében, de ők még szintén zöldfülűek.
A finn pilóta a Malajziai Nagydíjon már feltűnt a csapat garázsában, és elmondta, fizikálisan is felkészültnek érzi magát a visszatérésre.