Szóval a Mercedes szabotálja Lewis Hamilton negyedik vb-győzelmét, mi? Hát persze. A Forma-1 közönsége, és ebbe beletartozik a sajtója is, mindig imádta az összeesküvés-elméleteket. Túl banális lenne hosszas filozofálgatásba kezdenünk arról, hogy a sikert és/vagy a kudarcot miért könnyebb a garázs sötét zugaiban áskálódó, a motor valamelyik rejtett paraméterét gonosz vigyorral túltekerő technikus, a beszívócsőbe a háta mögött suttyomban ziherejsztűket szóró szerelő nyakába varrni, mint a figyelmetlenségnek, netán szimplán a közönyös, olykor elkerülhetetlen véletlennek tulajdonítani,
amit a versenyző szemszögéből nézve úgy hívunk: balszerencse.
Hadd intézzem el ezt azzal a vérlázítóan felszínes, már-már etusi bölcsességgel, hogy hja kérem, hát ilyen az emberi természet.
Amikor felmerül, hogy a Ferrari vezetői titkon Wartburg motort szereltek Kimi Räikkönen autójába, vagy a Red Bull jégszprével fújta be Mark Webber kerekeit (tudom, végzetesen le vagyok maradva), többnyire abszolút elítélhető módon a struccpolitikát választom: nem szólok semmit. Minthogy azonban ezúttal a Mercedesnél sem bírták türtőztetni magukat, és nyilvánosan nívópálcát törtek a Hamilton-ellenes összeesküvés Toto Wolff által „ámokfutók bandájának" bélyegzett hívői fölött, úgy éreztem, érdemes elmerengeni pár percig a háromszoros világbajnok valóban feltűnő, frissen megtalált balszerencséjén.
Node félre az ízetlen tréfával! A hitét ugyebár senkinek nem illik kigúnyolni. Próbáljunk meg racionálisan közelíteni a felvetéshez:
lehetséges, hogy a Mercedesnél odafent valakik úgy ítélték, két év után elég volt a Hammertime-ból,
és ha másképp nem megy, hát az idén erőnek erejével is Nico Rosberget ültetik a Forma-1 trónjára?
Az első kérdés, amit muszáj megválaszolnunk, hogy mi okuk lenne erre. Rosberg nemzetisége önmagában nem elég magyarázat, hiszen ő eddig is német volt (kivéve persze Hamilton szerint), mégsem tuszkolták pofátlanul előre alanyi jogon. Viszont, ezt a tisztesség kedvéért hozzá kell tennünk, jobb eredményei dacára Hamiltonnal sem kivételeztek; ha fel lehet róni nekik valamit, az leginkább pont az, hogy tűzön-vízen át, olykor az ésszerűséget is megerőszakolva ragaszkodtak az egyenlő esélyekhez. Sokszor paradox módon éppen ezzel fosztottak meg minket egy jó kis nyílt sisakos küzdelemtől, mert az egyforma stratégiával eleve megkötötték a hátul haladó versenyzőjük kezét. Ezen a filozófiájukon az idén szerencsére változtattak – mármint legalábbis azt ígérték, hogy fognak, de Hamilton problémái miatt még nem volt rá szükségük.
Akkor talán az igazságosság jegyében úgy döntöttek, az egyik már eleget nyert, most nyerjen a másik? Senkit nem akarok elkeseríteni, de
ez nagyjából annyira valószínű, mint az, hogy Bernie Ecclestone Dagobert bácsira íratja át a teljes Bambino Holdingsot.
Egy Forma-1-es nagydíj nem éppen a filantrópok kedélyes teadélutánja, és a Mercedes sem úgy lett a pálya csúcsragadozója, hogy a felebaráti szeretet diktálta a rajtrács elejéhez vezető lépéseit. Olyan nincs, hogy Lewiska már megkapta a játékait, most te jössz, öcskös!
S bár lehetséges, hogy a Mercedes igazgatótanácsában hol gyanakodva, hol tajtékozva, vagy éppen szemlesütve figyelik Hamilton finoman csak útkeresésnek nevezett kicsapongásait, amelyek reklámértéke néhanapján kétségkívül megkérdőjelezhető az imázsát a klasszikus eleganciára építő világcég szempontjából, nem túl életszerű feltételezés, hogy a pályán próbálnák megleckéztetni, miután rá és az autójára elverték kábé a Nemzetgazdasági Minisztérium éves költségvetését. Ez az ő bőrükre is megy, helló!
A Mercedes egyáltalán nem most kerül először abba a helyzetbe, hogy a részrehajlás vádja ellen kell hadakoznia. Gondoljunk csak a tavalyi Monacói Nagydíjra, amikor Hamilton az élről kiállva feleslegesen kereket cserélt, átpasszolva a biztosnak látszó győzelmet Rosbergnek! A végzetes ballépéshez vezető, külön-külön lehangolóan banális események láncolatát háttérinformációk nélkül valóban szinte lehetetlen volt felfejteni, ezért nem csoda, ha a tévé előtt ülve azok is gyanakvóan ráncolták a homlokukat, akik pedig egyébként nem összeesküvés-rajongók. De a versenyzők feltétlen hívei érthető módon érzékenyen reagáltak az olyan esetekre is, amikor a csapat egy-egy konkrét helyzet miatt a kedvencük rovására szakított az erőltetett stratégiai egyenlősdivel, mint például a 2015-ös Kínai Nagydíjon.
Ám ha higgadtan végigzongorázzuk a 2014 óta tartó turbókorszak versenyeit,
nem találunk ordító különbséget a Mercedes pilótáinak szerencséje között:
Hamilton három, míg Rosberg négy futamról esett ki műszaki hiba miatt. Ami viszont feltűnő, hogy míg Rosberg az elmúlt 42 alkalomból csak egyszer (tavaly Szingapúrban) szorult ki az első két rajtsorból, Hamiltonnak közben négy időmérőn is volt a rajthelyét jelentősen befolyásoló technikai problémája. Érdekes módon ezek párban jöttek elő – a 2014-es Német és Magyar Nagydíj szombatján a fékje romlott el illetve a motorja gyulladt ki, az utóbbi két hétvégén pedig ugyanaz az ERS-hiba ütötte ki őt a nyeregből.
Az igazság egész egyszerűen az, hogy a Mercedes távolról sem volt golyóálló az elmúlt három szezonban. Előfordultak velük kifejezetten bizarr jelenségek is, mint amikor Rosberg autójának kormányoszlopában, vélhetően valamilyen folyadék miatt tönkrement egy kábelköteg a 2014-es Szingapúri Nagydíj előtt. Az eredmény? Nulla pont. Még gyakrabban futnak bele olyan hibákba a versenyek alatt, amelyeket végül menedzselni tudnak, de a bokszfalon ülők ősz hajszálait szorgalmasan szaporítják. Rosbergnek a melbourne-i idénynyitón például vészesen túlmelegedett a fékje (igaz, csak a hűtőcsatornába szorult törmeléktől), most vasárnap, az Orosz Nagydíjon pedig mindkettejüknek problémája volt a motorral. Ezt később még kitárgyaljuk, de a Mercedes vezetői a csodával határosnak tartották, hogy Hamilton egyáltalán eljutott a célig.
A kockás zászlót látva nyilván megkönnyebbültek – mindaddig, amíg nem találkoztak a fórumokat és a közösségi médiát elárasztó véleményekkel, hogy szándékosan akadályozzák Hamiltont. Toto Wolff gyorsan kijött a sodrából.
Borzasztóan nehéz komolyan vennem ezeket az embereket, akik a kanapéjukon fekve, a laptoppal a hasukon ilyen bántó üzeneteket küldözgetnek"
– mondta szigorú tekintettel. „Az a válaszom, hogy az ámokfutók bandájáról, akik szerint ártanánk a saját, nálunk két vb-címet szerző versenyzőnknek, tudomást sem vagyok hajlandó venni."
Hát igen. A csata hevében könnyű megfeledkezni róla, de a Mercedes mégiscsak azért szerepel a Forma-1-ben, hogy a technológiája nagyszerűségét hirdetve több közúti autót adjon el, egy motorhiba miatt élő adásban rendszeresen lerobbanó Hamilton pedig nem a legjobb reklám.
Nem túl nagy ár ez azért, hogy ilyen vagy olyan okból a másik srácot tegyék világbajnokká?
Kíváncsi vagyok, a stuttgarti igazgatótanácsban, ahol amúgy sem mindenki lelkesedik a méregdrága sportprogramért, hányan támogatnának egy ilyen nagyszerű tervet.
Nico Rosberg a mérleg egyik serpenyőjében, a Daimler AG a másikban. Na? Na? Vajon merre billen? A körmömet is lerágom, annyira izgi.
Feltűnő volt, hogy az Orosz Nagydíj után mind Wolff, mind Hamilton azonnal védelmébe vette az autóján dolgozó stábot. A hangosan árulást kiáltókkal értelemszerűen a versenyző volt a megértőbb, azzal magyarázva a vádaskodásukat, hogy
ugyanazt a fájdalmat érzik, amit én."
„Ez a lényeg: együtt nyerünk, együtt veszítünk" – tette hozzá. „Ők is átélik az örömömet és a fájdalmamat, pont ez benne a csodálatos. Minden sportban, sőt általában véve minden helyzetben a negatívumokra a legkönnyebb ráugrani, de a rajongóimat is szeretném megnyugtatni, hogy a mellettem dolgozó srácok fantasztikus munkát végeznek, semmi nem az ő hibájuk."
Wolff pedig egyenesen azt állította, eleve kizárólag azért reagált a szabotázzsal kapcsolatos gyanúsításra, mert meg akarta védeni „az igazságtalan, bántó és teljesen alaptalan" felvetéstől a csapat tagjait, akik „akár személyesen is magukra vehetik" a vádakat.
A Mercedes szerdán publikált nyílt levele kissé talán patetikus és igazából szükségtelen is volt,
mert csak tovább szította a tüzet, de a túláradóan érzelmes szavak közül azért kikacsintott a lényeg. „Ezek a férfiak és nők nap mint nap a vérüket, a verítéküket és a könnyeiket adják a versenyzésért, gyakran éjt nappallá téve dolgoznak, és hetekig távol vannak a szeretteiktől" – írták. „Mindezt a munkájuk iránti elhivatottságból, a társaikkal szembeni lojalitásból teszik, és közben az hajtja őket, hogy ők legyenek a legjobbak."
Jó, jó, megértettük. De tényleg: nem nehéz elképzelni, mit érezhetnek a szerelők azt látva, hogy az autóból, amelyen váltott műszakban még éjjel is dolgoztak (mert Szocsiban például így történt) elkezd folyni a hűtővíz, és vele fogynak a versenyzőjük világbajnoki esélyei is. Teljesen normális, ha felmerül bennük, hogy vajon nem ők rontottak-e el valamit. Ezzel együtt élni eleve nem lehet túl kellemes, a szabotázsgyanú tutira nem hiányzik nekik.
A Forma-1-ben a szerelő is kompetitív fajta ám. A folyamatos utazással, a hosszú munkaórákkal, a fizikailag is kimerítő gürcöléssel az autó körül, a bokszok állandó berendezésével, a motorhome-ok felállításával és lebontásával, mindenekelőtt pedig a nagy téthez társuló folyamatos nyomással ez bizony nem nyugdíjas állás. És hiába írja a levélben a Mercedes, hogy „nincs itt A és B csapat",
a hétvégén nemcsak a pilóták, hanem a garázs két fele harcol egymással.
A győzelem tényleg csapatmunka, ez nem üres szöveg. Emberi mulasztás, hanyagság, vagy szimpla figyelmetlenség persze mindenhol előfordul, de azt feltételezni, hogy ezek a srácok az éj leple alatt, akár felsőbb utasításra megbabrálnak valamit azon az autón, amelyért Wolff szavaival élve a belüket is kidolgozzák, egyszerre cinikus és naiv.
Érdekes körülmény, hogy a Mercedes erre az évre megcserélte Hamilton és Rosberg háttérstábját. Persze csak részben: a mérnökök maradtak a helyükön, a vezető szerelők viszont például átköltöztek a garázs másik oldalára, és érkeztek új emberek is. Egyesek szerint a lépést az indokolta, hogy a szerelők ne kezdjenek el túlságosan kötődni egyik vagy másik versenyzőhöz, de ezt a csapatnál cáfolták.
Csak fel akarjuk rázni egy kicsit a dolgokat, hogy friss maradjon a levegő"
– állították. „Erre szükség van, nem egészséges, ha valaki tizenöt éven keresztül ugyanazt csinálja."
Rosberg akkor üdvözölte a döntést, mondván, az elmúlt két szezonban dúló intenzív párharc után hasznos, ha a szerelők nem kezdenek el húzni egyik oldalra sem. Hamilton viszont az Orosz Nagydíj után megjegyezte, hogy a cserére szerinte „kézenfekvő ok nélkül" került sor, bár a stábot ismételten védelmébe vette ő is. „Ezek a srácok átjöttek az én térfelemre, és rossz élményekben volt részük" – ismerte el. „Csak elképzelni tudom, hogy érzik a nyomást, de a történteknek semmi közük nincs hozzájuk, ők fantasztikus munkát végeznek."
A téma érdekes módon pont az Orosz Nagydíj hétvégéje előtt került szóba a Sky Sports műsorában, az F1 Reportban is, amelynek vendégeként a Williams egykori üzemmérnöke, Dominic Harlow azt mondta, a személyzeti tilitolinak a gyakorlatban nincs nagy jelentősége. „A versenymérnököket nem cserélték meg, és a pilóták technikai programja tőlük indul ki" – mutatott rá, egyetértve a Mercedes menedzsmentjével abban, hogy mindenkinek jót tesz, ha időnként más munkakörbe kerül.
És ha végignézzük, Hamilton miért szedett össze 43 pontos hátrányt négy hétvége alatt,
hamar kiderül, hogy ehhez a stábjának nem sok köze volt.
Ausztráliában és Bahreinben ugyebár a rajtot rontotta el, míg a kínai Q1-ben, majd az oroszországi Q2-ben ugyanaz az MGU-H-hiba vonta ki őt a forgalomból, ezért szorult a 22. illetve a 10. rajtkockába. Sanghajban végre remekül startolt, de ironikus módon részint éppen emiatt keveredett bele a rajtbalesetbe. Felipe Nasr Sauberjével ütközve megsérült az autója, Szocsiban pedig kivételesen jól jött ki az első kanyarban kialakult káoszból, és csak azért nem tudta megtámadni az élen álló Rosberget, mert elfolyt a hűtővize.
Ne felejtsük el, hogy Hamilton teljesítményével az idén semmi gond nem volt: a két időmérőn, amelyen nem romlott el az autója, ő szerezte meg a pole pozíciót. A stábja legfeljebb a műszaki hibákban lehetne ludas, de az a tény, hogy a két MGU-H ugyanúgy melegedett túl a Mercedesben (ráadásul egyforma körülmények között, kétszer egymás után, az időmérő egy-egy felvezető körében), sokkal inkább konstrukciós vagy használati, mint szerelési hibára utal. Ami pedig a hűtővíz szivárgását illeti, jelenleg úgy tűnik, azt az egyik vízcsőn anyagfáradás miatt keletkezett repedés okozta; valószínűleg nem segített, hogy a szombati MGU-H-hiba után a Mercedes kénytelen volt a Sanghajban megmentett motort visszatenni Hamilton autójába.
Függetlenül attól, hogy hiszünk-e a karmában, a listán végighaladva tényleg úgy tűnik,
Hamiltont egyszerűen végzetes balszerencse-sorozat sújtotta.
Voltak jópáran az F1 történetében, akik bizonyíthatják, hogy létezik ilyen – gondoljunk Kimi Räikkönenre például. A nagy számok törvénye csak hosszú távon érvényesül, az nem mond ellent neki, hogy a balsors az eddigi négy alkalommal Hamiltont tüntette ki a figyelmével, Rosberggel alig törődött.
A 43 pont persze úgy sem elhanyagolható különbség, hogy 17 forduló van hátra, de a lélektani következmények még súlyosabbak lehetnek. Hamilton eddig igyekezett emelt fővel viselni a csapásokat, először a szombati időmérő után tűnt istenigazából elveszettnek. Érthető: még a legmagabiztosabb embert is elbizonytalaníthatja a gyanú, hogy odafent befolyásos ellensége akadt. Márpedig Hamilton most úgy érezheti, bármennyire erőlködik, mindig közbejön valami. Mihelyst talpra állna, rögtön kap egy újabb pofont. És még azzal is szembe kell néznie, hogy
mivel már két megrovása van, jó eséllyel vár rá egy tíz rajthelyes büntetés valamikor.
Az szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy az Orosz Nagydíjon egyáltalán célba ért. Habár a Mercedes újabb kettős győzelmet aratott, ráadásul meggyőzőbb fölénnyel, mint az idén bármikor – a Ferrarinak ezúttal a leghalványabb esélye sem volt ellenük –, Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója szerint a versenyt belülről „rémálomként" élték meg.
Kezdődött azzal, hogy Rosberg autójában rakoncátlankodni kezdett az MGU-K. Lowe ugyan vasárnap még azt állította, ez nem hatott ki közvetlenül a teljesítményére, a Mercedes nyílt levelében az áll, hogy megnyugtatták: visszaveheti a tempót, mert az előnye elég kényelmes Hamiltonnal szemben. A rádiózási korlátozás miatt nem közölhették vele rögtön, mit kell tennie a probléma elhárításáért, de az FIA-tól később engedélyt kaptak erre, és Rosberg azt mondta, „utána jelentősen csökkent az autóm teljesítménye, mert mindent letekertem."
Ennek fényében különösen ijesztő, hogy
az utolsó előtti körben, már 30 körös gumikon így, vagyis biztonsági motorbeállításokkal érte el a verseny legjobb idejét,
amely ráadásul új körrekord is volt. Erre a Mercedes nyílt levele egyébként külön felhívta a figyelmet. „Azért szoktam ezt csinálni, hogy fenntartsam a koncentrációt, mert ha az ember lelassít, elkalandozik a figyelme, és elkezd hibázni" – mondta Rosberg. „Remekül szórakoztam odakint, nyomtam, ahogy a csövön kifért." Rosberg a Q3-ban is nyilván azért fékezte el magát, mert nem volt vesztenivalója: a pole-t már úgyis a zsebében tudhatta, bátran megtehette, hogy mindent vagy semmit alapon még tovább próbál javítani a pályacsúcson. Ritka kényelmes helyzet, ki kell élveznie, amíg tart.
A Mercedes csak annyit árult el, hogy az autója „röviddel a bokszkiállás", vagyis a 21. kör után kezdett rakoncátlankodni, de a köridőkből elég pontosan következtethetünk a kronológiára. A német versenyző nagyjából a 30. körig jó tempót diktált, simán 12 másodperc fölött tartva az előnyét. Ekkor azonban látványosan, több mint egy másodperccel visszalassult, és 3 körbe telt, hogy újra magához térjen – noha időt vesztett a lekörözésekkel is, ez lehetett az a pár perc, amikor már értesült a problémáról, de még nem tudta, mit tehet ellene.
A 36. körre aztán visszanyerte az egyensúlyát, egy körrel később pedig megfutotta a verseny addigi legjobb idejét, bár a különbség előzőleg 7-8 másodpercre csökkent Hamiltonhoz képest. Ekkor volt a legkisebb, aztán hirtelen újra nőni kezdett, és a 39. körre újra meghaladta a 12 másodpercet. Rosberg ezt annak tulajdonította, hogy Hamilton túl sokat kivett a gumijaiból az etap elején (Valtteri Bottasszal harcolva egyébként is 4 körrel korábban cserélt kereket, mint ő), de a Mercedes valószínűleg ekkor észlelte a víznyomás csökkenését.
Hamilton tempója ugyanis, akárcsak korábban a csapattársáé, a 37-38. körtől drámaian visszaesett 1:40.2-ről 1:41.6-ra. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint Rosberg esetében: a Mercedesnek engedélyt kellett kérnie az FIA-tól, mielőtt konzultált a helyzetről Hamiltonnal, aki utána visszafogta magát.
Pedig kétségem sem volt afelől, hogy győzhetek"
– jelentette ki. „Elég gyors voltam hozzá, de aztán megint történt valami a motorommal, ezért le kellett lassítanom. Az egyenesekben sem nyomtam padlógázt, igyekeztem óvatosan vezetni. Mivel nem kaptam pontos információt arról, hogy mi a baj, és a motor kibírja-e a végéig, csak megpróbáltam elvergődni a célba."
Lowe azt állította, a bokszfalon biztosak voltak benne, hogy ez nem fog sikerülni, mert az utolsó 16 körben egész egyszerűen nem volt a rendszerben víznyomás. „Amikor rákérdezett, hogy stabilizálódott-e, igennel válaszoltunk. Nem hazudtunk neki: a nullánál állt meg!" – árulta el Lowe, hozzátéve, hogy egyszerűen a tempó csökkentésével nem lehetett elhárítani a vészhelyzetet. „Így persze egy hajszállal kevésbé volt kritikus a hőmérséklet, ami segíthetett egy kicsit" – mondta. „A lassítás nem ártott, de nem is volt megoldás a problémára. Az az autó egyszerűen nem juthatott volna el a célig."
Nehéz nem észrevenni, hogy az idén nemcsak a Mercedesnél, hanem a Ferrarinál is megszaporodtak a műszaki hibák.
Ez nem meglepő, és bizonyos értelemben jó hír: az élcsapatok közötti fegyverkezési verseny kiélezettségét mutatja, vagyis azt, hogy technikai téren a végsőkig feszítik a húrt. A Mercedesnek is magasabbra kellett tennie a lécet, hogy maga mögött tartsa a Ferrarit, amint arra Wolff rámutatott. „A kasztni és a motor terén egyaránt egyre kijjebb toljuk a határokat, ezért vagyunk képesek versenyeket nyerni" – mondta. „Aki azonban a határokat feszegeti, előbb-utóbb óhatatlanul meg is találja őket."
Végső soron ennyiről szól ez a történet.
A Mercedesnek amúgy komoly logisztikai és operatív bravúrra volt szüksége ahhoz is, hogy Hamilton a 10. helyről vághasson neki az Orosz Nagydíjnak. Ez csak akkor sikerülhetett, ha 1) az autójában minden részegységet az eredetivel megegyező specifikációjúra cserélnek ki, és 2) nem hozzák ki az időmérő utáni, a verseny előtti parc ferméből.
Az első pont normális esetben nem okozott volna gondot, csakhogy a Mercedes új üzemanyagrendszert vitt Szocsiba, amelyre 2 fejlesztési zsetont is elköltöttek.
Ezt sportszerű módon nemcsak a gyári csapatnak, hanem egyúttal az ügyfeleiknek is a rendelkezésére bocsátották,
tehát összesen nyolc darabot gyártottak le belőle. A baj csak az volt, hogy ez a teljes kapacitásukat lekötötte, tartalék tehát nem maradt.
Miután Hamilton autójában a Q2 végén megadta magát az MGU-H, vissza kellett szerelni bele a Kínából megmentett, talonba tett motort. Ám ahhoz a fenti okokból még a régi üzemanyagrendszer volt kapcsolva, ha tehát egy az egyben felhasználják, az a specifikáció megváltozásának minősül, és Hamiltonnak a bokszból kell rajtolnia. A szombaton elromlott motor értelemszerűen az új üzemanyagrendszerrel volt felszerelve, azt viszont csak a parc fermé-szabályok megszegésével vehették volna ki az autóból. Faramuci helyzet.
Szerencsére Brixworth-ben, már a Spanyol Nagydíjra szánt szállítmány részeként,
épp elkészült egy kilencedik a továbbfejlesztett rendszerből.
A megoldás? Gyorsan Szocsiba kell szállítani. Ehhez megrendeltek egy chartergépet, igénybe vették Bernie Ecclestone segítségét, és voilà: hajnali 1.50-re már ott is volt a helyszínen. Az új üzemanyagrendszert még az éjszaka, váltott műszakban összeszerelték a régi motorral (amely ugyebár nem volt bent a parc fermében), aztán amikor az autót öt órával a rajt előtt, vagyis helyi idő szerint délelőtt 10-kor a szabályok szerint kihozhatták onnan, kicserélték benne a hajtásláncot – a már ugyanolyan specifikációjúra.
Az akció a Mercedes fantasztikus szervezettségét dicséri, de természetesen szükség volt hozzá egy élcsapat erőforrásaira is. A Sauber vagy a Manor ezt sohasem engedhette volna meg magának. „Csodálatos, amikor egy ilyen tervet sikerül megvalósítani" – mondta Lowe. „Ha a repülőgép nem ér ide, mit tudunk tenni? Akkor valószínűleg kénytelenek lettünk volna megszegni a parc fermé szabályokat, és a bokszból rajtolni a versenyen."
Idei szokás szerint az Orosz Nagydíj rajtja sem múlt el baleset nélkül: ezúttal tényleg Danyiil Kvjat pöckölte meg az első dominót, a célegyenes végi féktávon Sebastian Vettel Ferrariját nekitolva saját csapattársa, Daniel Ricciardo Red Bulljának, aztán pár másodperccel később dodzsemként ki is lökve őt a pályáról. De naivitás lenne azt hinni, hogy egyetlen hiba miatt fokozta le őt a Red Bull a Toro Rossóhoz, Max Verstappent ültetve a helyére.
Bármit is gondoljon róla az ember egyébként, Kvjattal ebben a helyzetben nem nehéz együtt érezni: két héttel ezelőtt,
Sanghajban a Red Bull idei első dobogós eredményét érte el, most meg hirtelen visszaküldték az iskolapadba, mint valami bukott kisdiákot.
Ráadásul nagyon gyengéd elbocsátó szép üzenetnek hangzik Christian Horner részéről, hogy a Toro Rossónál „tovább fejlődhet és visszanyerheti a formáját", de nem tudom, innen mégis merre vezet felfelé a pálya. Kvjatnak nincs rá túl sok esélye, hogy egy másik csapat felfigyel rá, valószínűleg akkor is inkább Carlos Sainzot léptetnék elő a Red Bull Racinghez, ha ott valamiért megüresedne egy hely, és jövőre a Toro Rossónál sem igazán lesz maradása.
A Red Bull tehetségkutató programja, és mindenekelőtt Helmut Marko nem először tesz tanúságot a kíméletlenségéről – Jaime Alguersuarinak, Jean-Eric Vergne-nek vagy Sébastien Bueminek lenne mit mesélnie, Brendon Hartley-ról vagy António Félix da Costáról nem is beszélve. Marko soha nem csinált titkot belőle, hogy a rendszer közönyösen kiköpi azokat, akik nem teljesítenek az elvárt szinten. Kvjat csak a daráló legújabb áldozata.
A sorsa azonban nem igazán meglepő:
az év végén nagy valószínűséggel úgyis lapátra tették volna,
csak akkor nem lefelé, hanem rögtön kifelé vezetett volna az útja. Ne felejtsük el, hogy az előléptetése a Red Bullhoz 2014 végén sokak szemében eleve szükségmegoldás volt, miután Sebastian Vettel távozott a csapattól a Ferrari kedvéért. Kvjat eleinte nehezen is felelt meg az elvárásoknak, s bár a szezon közben magára talált, sőt ő gyűjtötte a több pontot is a Red Bullon belül, az eredmények mögé nézve számtalan jel utalt arra, hogy Daniel Ricciardo jobb versenyző.
Kvjat az idén láthatóan megérezte a nyomást is; Melbourne-ben csak a Q1-ig, Bahreinben pedig a Q2-ig jutott, míg csapattársa rendre beverekedte magát a Q3-ba, és pont 10 hellyel előtte végzett az időmérőn. Ha vetünk egy pillantást a köridőkre, hamar kiderül, hogy még a sanghaji versenyen is, ahol Kvjat dobogós lett, Ricciardo volt a gyorsabb, miután a 17. helyről feltornázta magát a 4.-re, és szabaddá vált előtte a pálya.
Csakhogy mindennek nincs különösebb jelentősége, ebben a történetben, látszólag a saját tragédiájában ugyanis
Kvjat valójában csak mellékszereplő Verstappen mellett.
Krónikus, orvosilag igazolt rosszmájúság nélkül sem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a Red Bullnak kapóra jöttek az oroszországi rajtnál elkövetett látványos hibái. Kvjat – akin a hazai közönsége előtt nyilván a szokásosnál is nagyobb volt a nyomás – tálcán kínálta nekik az ürügyet, amellyel előrehozhatták a szezon végére alighanem már eleve betervezett döntést.
Sőt, így még jobban is járhatnak. Nem titok, hogy Verstappenre már több csapat szemet vetett, és a szerződésében állítólag szerepel, hogy ha legkésőbb a harmadik szezonjában, vagyis jövőre nem léptetik fel a Red Bull Racinghez, szabadon távozhat. Amit nem akartak megkockáztatni, ezért volt szinte biztosra vehető, hogy 2016-tól a nagy csapatnál fogja folytatni a pályafutását. A helycserének köszönhetően viszont nagyon kényelmes helyzetbe kerültek: van 17 versenyük kideríteni, hogy mire képes Verstappen az RBR-nél, és ha menet közben úgy találják, mégsem akkora durranás, mint hitték, nyugodt szívvel elengedhetik. Ráadásul mind mellette, mind Sainz mellett egy-egy olyan mérce lesz Ricciardo illetve Kvjat személyében, akit tökéletesen ismernek. Bónuszként megszabadultak a puskaporoshordóval felérő Verstappen-Sainz párosítástól is.
Ha így vesszük, a sakklépésük a maga nemében mesteri volt, még ha fairplay-díjat nem is fognak kapni érte. És ne legyenek illúzióink, a tét legalább akkora Verstappen, mint Kvjat számára: ha az idén átesik a rostán, az iránta eddig érdeklődő élcsapatok is simán hátat fordíthatnak neki. Nem csekély teher egy 18 évesnek, de hát a Red Bullnál kemény világ van.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!