Vágólapra másolva!
Vettel szerint a Mercedes csak kábította őket az Orosz Nagydíj pénteki szabadedzésein, Hamilton viszont visszautasította ezt a feltételezést. Megpróbáltuk kibogozni, kinek van igaza, és melyik csapat a vasárnapi verseny igazi favoritja.
A Ferrari 7 tizeddel gyorsabb volt a Mercedesnél, de vajon mekkora a valós különbség? Forrás: Sputnik/Vladimir Astapkovich

Az Orosz Nagydíj nyitónapja meglepő eredménnyel zárult. Habár a Sochi Autodrom hagyományosan a Mercedes pályája – az eddigi három verseny valamennyi körét ők töltötték az élen –, pénteken a Ferrari lopta el a showt, mindkét edzésen megszerezve a vezetést. Sebastian Vettel délután új pályacsúccsal, Nico Rosberg tavalyi rekordját 1,2 másodperccel megjavítva végzett az élen, ráadásul 7 tizedmásodpercet vert Valtteri Bottasra és Lewis Hamiltonra, akiket Kimi Räikkönen is kényelmesen megelőzött.

Vettel nem vette készpénznek a Ferrari látszólagos előnyét. Ugyan nem önként vetette fel, hanem egy ezt firtató újságírói kérdésre válaszolt igennel, de azt állította, a Mercedes csak azért volt ennyire lemaradva, mert egész egyszerűen nem teregette ki a lapjait. „Ez az ő pályájuknak tűnik – mondta. –

Hamilton azonban visszautasította a feltételezést, mondván, a Mercedes soha nem altat, mert nincs értelme. „Azt hiszem, a Ferrari korábban már csinált ilyet, de mi nem nyernénk vele semmit – erősködött. – Ma elég nyűgös napunk volt. Egyértelműen a Ferrari a leggyorsabb itt, ahogy eddig egész évben ők voltak a leggyorsabbak, ezért ma este és holnap keményen kell dolgoznunk, hogy javítsunk a tempónkon."

Nem kell feltétlenül szándékosan titkolózni ahhoz, hogy a különbség ne legyen valós; ehhez elég az is, ha a csapatok drasztikusan eltérő felkészülési programot követnek az edzéseken, ami a Mercedes főnöke, Toto Wolff szerint időnként megesik. Vajon most is erről van szó?

A Mercedes tényleg küszködött, de...

A hátrányukat semmiképpen nem lehet pusztán a magas üzemanyagszinttel vagy a koppra letekert motorral magyarázni. Egyrészt a végsebességek listáján 325,6 km/ó-val Hamilton lett a 2., beférkőzött az egyenesben hagyományosan gyors Williamsek közé, másrészt mind ő, mind Bottas látványosan birkózott az autójával.

Mindketten számtalanszor elfékezték magukat és lesodródtak a pályáról, különösen délután.

Délelőtt ugyan Vettel is megpördült egyszer a szuperlágy gumikon, de ő és Räikkönen a második edzésen már sokkal könnyebben, erőlködés nélkül szórta a jó köröket. A Ferrari kétségkívül kényelmesebben vezethető autónak tűnt a pályán, és Wolff elismerte, hogy szélesebb tartományban üzemel jól, mint a Mercedes.

A Mercedesnél ezúttal Bottas volt a gyorsabb Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Minél nagyobb az ablak, és minél könnyebb beletalálni az autóval, annál könnyebb gyorsan menni – magyarázta. – Pontosan ennek vagyunk tanúi. A Ferrari a jelek szerint a miénkhez viszonyítva egy szélesebb hőmérsékleti tartományban működőképes, és az sem számít, hogy Bahreinben vagyunk, ahol hőség van, vagy Szocsiban, ahol hűvös. Egyszerűen nagyon jó autójuk van."

Az üzenet világos: a Ferrari és a Mercedes közel azonos csúcsteljesítményre képes, csak az előbbiből egyszerűbb kihozni.

Ez a megállapítás összhangban van az eddigi tapasztalatokkal, és a péntek délutáni szabadedzés is alátámasztotta.

A szocsi pálya különösen sima aszfaltján rendkívül nehéz bemelegíteni a gumikat, főleg a hátsókat. Ezért a csapatok nem tudták, hogy a bokszból kihajtva rögtön az első mért kört érdemes lesz keményen megnyomni, vagy abban csak elő kell készíteni, megfelelő állapotba kell hozni a gumikat, aztán a másodikban kell rálépni a gázra. Ez még a legpuhább keverék, az Oroszországba először az idén elhozott ultralágy esetében is kérdéses volt. A Ferrari és a Mercedes a délutáni szabadedzésen teljesített időmérő-szimulációk során igyekezett kipuhatolni a megfelelő stratégiát: Räikkönen és Hamilton rögtön az első körében megpróbált gyors kört futni, Vettel és Bottas viszont csak a másodikban.

Az első módszer bizonyult nyerőnek. A melegítő kör felesleges volt, de a gumik szinte egyáltalán nem koptak, és a hőfáradás sem okozott problémát, ezért egy hűtőkör után simán lehetett futni velük egy még gyorsabb kört, ahogy csökkent az üzemanyagszint. A Mercedes versenyzőinek azonban nehezebben jött össze a jó idő: Hamilton az első két körét elrontotta, és utána is több hibát vétett, akárcsak Bottas.

A Red Bullnak nem volt jó napja: Verstappen autója lerobbant 2 körrel azután, hogy megkezdte a hosszú etapját Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Ferrari 7 tizedes előnyét nemcsak ez árnyalja, hanem az is, hogy míg Vettel és Räikkönen 6/5, addig Hamilton és Bottas jóval hosszabb, 8 körös etap során érte el a legjobb idejét, magyarán az elején több benzin lehetett az autójukban. Itt vannak a mért körök az időmérő-szimulációikból (vastagon szedve a gyorsak):

VET RAI HAM BOT
1. kör 1:45.728 1:34.721 2:20.373 1:54.848
2. kör 1:34.480 1:55.684 1:52.072 1:35.313
3. kör 1:49.304 1:34.383 1:34.829 1:58.123
4. kör 1:34.120 2:19.138 1:34.998
5. kör 1:35.028 1:51.733
6. kör 1:56.721 1:34.790

Bár Vettel azzal bagatellizálta el az idejét, hogy „az csak egy kör volt", ez nem egészen igaz: amint látható, ő és Räikkönen is két-két gyors kört futott az időmérő-szimulációja közben, és mindegyik gyorsabb volt Hamilton és Bottas legjobbjánál, véletlenről tehát szó sincs.

Ám ha az üzemanyagszintek között feltételezhető eltérés mellett figyelembe vesszük azt is, hogy a Mercedes a Q3-ban még mindig nagyobb extra teljesítményt tud kisajtolni a motorjából a többieknél, az időmérőn nem várhatunk ilyen nagy különbséget.

Ettől függetlenül a Ferrarinak valószínűleg még nem volt akkora esélye a pole megszerzésére az idén, mint Szocsiban lesz.

A Mercedes hagyományosan gyorsabban melegítette be a gumikat, de úgy tűnik, ez az előnyük most nincs meg, amire már Bottas bahreini szenvedése is rávilágított. Igaz, ott a hátsó gumik jelentették a szűk keresztmetszetet, Szocsiban viszont a jobb első terhelése a legdurvább, nem mellesleg a hosszú 3-as kanyar miatt.

„Az egyik legfontosabb célunk, hogy jobban felmelegítsük a hátsó gumikat – erősítette meg Hamilton. – Ennek a pályának speciális aszfaltja van, amelyen nem a kopás, hanem a hátsó gumik üzemi hőmérsékletének elérése jelenti a fő nehézséget. Miután este áttanulmányozzuk az adatokat, megbeszéljük, milyen irányba menjünk a beállításokkal. Mindenképpen változtatnunk kell valamin, ha holnap, és különösen vasárnap, vissza akarunk vágni."

A versenyszimuláció egy másik történet

A hétvégén kiderül, hogy a bahreini teszten tanultak-e valami újat, de Hamilton méltán reménykedhet, a Mercedes számára ott van a fény az alagút végén. Hogy nincs 7 tizedmásodperces hátrányuk a Ferrarival szemben, azt a délutáni hosszú etapjaik egyértelműen megmutatták: érdekes módon most a szokásos szabályszerűség fordítottja érvényesült, azaz nem egy mért körben, hanem a versenyszimulációk során tűntek erősebbnek.

A Mercedes délelőtt különcködött, ugyanis az edzés első 40 percében a többiekkel ellentétben nem lágy, hanem egy-egy szuperlágy szettet használt el, délután viszont beállt a sorba, és előbb az ultralágy, majd a szuperlágy gumikon teljesített hosszú etapot – mármint Hamiltonnal, mert Bottas végig az előbbin maradt. A Ferrarinál ezzel szemben mindkét versenyző kipróbálta mindkettőt, csak Vettel 13 kört tett meg az ultralágyon, aztán 5-öt a szuperlágyon, míg Räikkönen fordítva.

Az élcsapatok versenyzőinek hosszú etapjai az ultralágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - GPhírek

A második etapjuk rövidségének köszönhetően mindkét keveréken a Ferrari érte el a legjobb átlagot, ez azonban csalóka.

Ha a hasonló hosszúságú meneteket hasonlítjuk össze, egyértelműen a Mercedes kerül az élre.

Bottas az ultralágyakon annak ellenére 2 tizedet vert Vettelre körönként, hogy 5 körrel többet töltött a pályán, Hamilton pedig – jóllehet, egy 3 körrel kurtább etapban – a szuperlágyakon 1,1 másodperccel volt gyorsabb Räikkönennél. Az összehasonlítást némileg torzítja, hogy a finn korábban járt a pályán ezekkel a gumikkal.

Az átlagok az ultralágy gumikon
Csak a „jó" köröket figyelembe véve

  1. Räikkönen 1:38.116 (5/4 kör)
  2. Bottas 1:38.658 (17/13 kör)
  3. Vettel 1:38.885 (12/10 kör)
  4. Hamilton 1:39.701 (6/4 kör)
  5. Massa 1:39.799 (16/12 kör)
  6. Pérez 1:40.381 (9/9 kör)
  7. Ricciardo 1:40.855 (7/6 kör)
  8. Hülkenberg 1:40.929 (17/16 kör)

Az átlagok az szuperlágy gumikon

  1. Vettel 1:37.662 (5/4 kör)
  2. Hamilton 1:38.702 (9/7 kör)
  3. Massa 1:38.751 (5/5 kör)
  4. Hülkenberg 1:39.553 (3/3 kör)
  5. Pérez 1:39.664 (12/10 kör)
  6. Räikkönen 1:39.868 (12/12 kör)
  7. Ricciardo 1:39.972 (4/3 kör)

A grafikonjaikon is látszik, hogy Vettel és Bottas az etapja nagy részében rendkívül közel volt egymáshoz, de a Ferrari hamarabb „kapcsolta be" az ultralágy Pirelliket. Räikkönen a szuperlágyakon feltűnően gyenge átlagot ért el, aminek több oka lehetett, például a magasabb üzemanyagszint.

A versenyzők hosszú etapjai a szuperlágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Még Felipe Massa, Nico Hülkenberg és Sergio Pérez is megelőzték, ami azonban csak illúzió: a Ferrari és a Mercedes párharcába nekik nem lesz esélyük beleszólni. A középmezőny elején szokás szerint a Williams van, utána a Force India, míg a Renault versenytempója továbbra is sokkal harmatosabb az egy körösnél. A Red Bull különösen lassúnak mutatkozott, ami ezen az erőpályán nem meglepő, az viszont igen, hogy Daniel Ricciardo a hosszú etapokon még a Williamsszel és a Force Indiával sem tudta tartani a lépést.

„A szuperlágy gumikkal elégedett voltam, az ultralágyakon viszont nem nyertünk annyit ahhoz képest, mint a többiek, úgyhogy ezen még dolgoznunk kell – ismerte el. – Délután viszonylag könnyű volt felmelegíteni a gumikat, ha tehát az idő holnap is hasonló marad, ezzel szerintem nem lesz gond."

Az középmezőnyhöz tartozó csapatok versenyzőinek hosszú etapjai az ultralágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp). Ezen a grafikonon is megfigyelhető, hogy az időeredmények nem romlottak az etap vége felé Forrás: Farkas Péter - GPhírek

A lágy keverék, amelyet a Pirelli szintén elhozott Szocsiba, felejtős: a gumik elhasználódása a két lágyabbal is szinte nulla, ezért azt semmi értelme használni a versenyen. Bottas az ultralágyakon a legutolsó, azaz a 17. körében érte el a legjobb idejét az etapja során, és ezúttal az összes csapatnál hasonló volt a minta, senki nem küszködött számottevő kopással.

Az Orosz Nagydíj már az elmúlt években is egy kiállásos verseny volt, úgyhogy az idén is minden bizonnyal az lesz.

Mivel az ultralágy Pirellik egy mért körben legalább egy másodperccel gyorsabbak a szuperlágyaknál, a Q2-ben az élcsapatok sem úszhatják meg a bevetését, vagyis azon fogják kezdeni a versenyt, aztán egészen addig ki is tartanak mellette, amíg egy új szett szuperlágy potenciálisan jobb nem lesz. Még az sem kizárt, hogy ez a váltópont soha nem érkezik el – igen, kicsi a valószínűsége, de a pénteken teljesített etapok alatt nem romlott odáig a köridő.

Az elé vágásra mindenki csak egy lehetőséget kap, és a Mercedesnek nagyon résen kell lennie, hogy ne sétáljon bele az idén rendszerint agresszívan taktikázó Ferrari csapdájába. A tempójuk Bahreinben is megvolt a győzelemhez, és úgy tűnik, most szintén megvan, az operatív hibákat azonban muszáj elkerülniük.

Vasárnapig még változhat a kép, de pénteken pont a megszokott fordítottja volt: egy mért körben a Ferrari, a hosszú etapokon a Mercedes állt az élen. A folytatás izgalmasnak ígérkezik, papírforma a hagyományos értelemben az élen már nincs.

– mondta Hamilton. – Annak rendje és módja szerint ki kell harcolnunk a győzelmet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!