A Mercedes továbbra sem akar beállni Hamilton mögé
![Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Szingapúri Nagydíj](https://cdn.origo.hu/2023/12/ka4zlP49KVPIJQRXrovc9DxD9UJduLGJKY6KazhcSzQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NhY2Y2NzgzNDY1ODQxODQ4NDE2NzU0ZTVkZGQ0MTc5.webp)
Nagy léptekkel közelít pályafutása 4. világbajnoki címe felé Lewis Hamilton, miután a Ferrari hazai pályáján, Monzában az idén először átvette a vezetést a pontversenyben, majd Sebastian Vettel kiesését kihasználva Szingapúrban 28 pontra növelte az előnyét, ami a legnagyobb különbség eddig az idén. Hamilton előnye még tetemesebb csapattársa, Valtteri Bottas előtt.
„Úgy gondolom, eléggé nyilvánvaló, hogy az ő esélye nagyobb a világbajnokság megnyerésére, mint Valtterié – összegzett Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. – Ahogy a múltban is tettük, minden verseny előtt áttekintjük a helyzetet, majd egyértelmű döntést hozunk” – utalt arra, hogy továbbra sem jelentik ki, hogy Hamilton a Mercedes 1-es számú pilótája.
Bottas a szezon első felében alkalomszerűen meg tudta szorítani Hamiltont, két győzelmet is elért, amikor a brit pilóta nem volt formában, de a nyáron lendületbe jövő Hamiltonnal általában nem tudott mit kezdeni, és továbbra is a pontverseny 3. helyén áll csapattársa és Vettel mögött. Wolff azonban nem akarja, hogy a finn pilóta elveszítse a motivációját.
Nem szeretnék nyíltan elköteleződni, és azt mondani, hogy ő az elsőszámú pilótánk, mert nem akarom elszúrni a második pilótánk kedvét
– nyilatkozta Wolff, majd elmerengve feltette a kérdést, hogy mi van akkor, ha Bottas éppen vezeti a versenyt. – Épp ezért nem akarom kimondani” – tette hozzá az osztrák üzletember, aki korábban Bottas menedzsmentjének is tagja volt, és nemrég újabb egy évre meghosszabbította a finn pilóta szerződését a csapattal.
A Mercedes-csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda az Auto Motor und Sportnak kijelentette, hogy „a 28 pontos előny nem rossz nekünk, hiszen eddig mindig 2-3 pont volt a különbség az egyik vagy a másik javára”, majd kijelentette: „Azt mondanám, hogy ez egy apró előzetes döntés volt.”
Hamilton viszont egyelőre nem bízza el magát, a kényelmes vezetés birtokában sem.
„Most Japán következik, ahol nagy leszorítóerőre van szükség, úgyhogy az semmiképpen sem lesz a legjobb pálya a számunkra – nyilatkozta a Bildnek. – Brazíliában is erősek lesznek a többiek, és Mexikóban is előnyben lehetnek azok, akiknek a legnagyobb a leszorítóerejük. Szerintem nagyon szoros lesz a vége, nehéz megjósolni, hogy mi lesz, majd kiderül, amikor odaérünk.”
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!