Mercedes' British driver Lewis Hamilton (front) celebrates with his teammate Finnish driver Valtteri Bottas at the end of the Abu Dhabi Formula One Grand Prix at the Yas Marina circuit on November 26, 2017. / AFP PHOTO / Karim Sahib
Vágólapra másolva!
Toto Wolff elismerte, korábban úgy vélte, Lewis Hamilton és Nico Rosberg kakaskodása viszi előrébb a csapatot, de a tavalyi szezon után megváltozott a véleménye.
Lewis Hamilton és Nico Rosberg egyre elkeseredett küzdelme a világbajnoki címekért meghatározta a 2014-2016 közötti szezonokat és a Mercedes-csapat kimagaslóan jó autóinak köszönhetően a sport történetébe is bevonult. Sokan Ayrton Senna és Alain Prost rivalizálásához hasonlították a látottakat, ami végül Rosberg hirtelen visszavonulásával ért véget.
A Mercedes alapvetően hagyta a versenyzőit, hogy küzdjenek egymással, hiszen hatalmas előnyben voltak és már a szezonok elején látszott, hogy szinte biztosan valamelyikük nyeri meg a világbajnokságot. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója korábban úgy vélte, így lehet a legtöbbet kisajtolni a pilótáiból, de Valtteri Bottas érkezésével megváltozott a véleménye.
Hamilton és Bottas egyelőre örül egymás sikereinek Forrás: AFP/Karim Sahib
„Nico kész tények elé állított minket, még csak megvitatni sem lehetett a helyzetet. Nehéz volt megtalálni az alkalmas pilótát [a helyére], de adtunk magunknak némi időt és végül a megfelelő srác érkezett a csapathoz” – nyilatkozta Wolff az Autosportnak. Bottas tavaly három futamot nyert meg, de többször is bírálták a szereplése miatt, Hamilton viszont kiállt mellette.
Korábban mindig azt hittem, hogy a kiélezett küzdelem jót tesz a csapatnak, mert a pilóták egyre csak hajszolják egymást
– ismerte el Wolff. – Megtanultam, hogy ez talán így nem igaz, inkább két olyan csapattárs kell, akik magas szinten teljesítenek és egyre csak üldözik a másikat az autóban, de ennek nem szabad elfajulnia az autón kívül” – tette hozzá az osztrák üzletember, aki 2014 elején vette át a csapat menedzsmentjét, majd a pilótái néhány futamon belül egymásnak estek.
Rosberg és Hamilton között nem volt meg az összhang Forrás: AFP/Andrej Isakovic
Hamilton és Rosberg később többször össze is ütközött, a korábban baráti kapcsolatuk elmérgesedett, rendszeresen játszmáztak egymás ellen a sajtóban és a pályán is, hátsó szándékokra gyanakodtak a csapat átszervezése vagy a műszaki hibák miatt, azonban nyilvánosan mindketten azt mondták, hogy egyenlő feltételeket kaptak a sikerre. Bottas érkezésével lenyugodtak a kedélyek.
A hozzáállásuk és a kettejük kapcsolata erősebbé tett minket, a légkör őszintébb és nyitottabb lett
– mondta Wolff a Hamilton-Bottas duóról. – Az alapvetően nagyon gyors, de nehezen [kiismerhető] autónk is összeállt, mert ők ketten remekül együttműködtek. A Valtteri és Lewis közötti összhang lehetővé tette, hogy nagyon hatékonyan fejlesszük az autót és megnyerjük mindkét világbajnokságot. Egy pillanatig sem bánkódom a mostani helyzetünk miatt.”
Az utolsó olyan Európa-bajnokságon, melyen négycsapatos végjátékot rendeztek egyetlen mérkőzés sem dőlt el 90 perc alatt. Az 1976-os torna két elődöntője és bronzmérkőzése 120 perces csatát hozott, míg a fináléban ennyi idő sem volt elég a döntéshez. Komoly tétmeccsen ekkor debütált a 11-es párbaj, és ezt Panenka ikonikus mozdulatának köszönhetően Csehszlovákia nyerte az NSZK ellen.