Vettel nem "most vagy soha" alapon készül a hétvégére
![Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj](https://cdn.origo.hu/2024/02/_HLu3NRQab3VVEJYxc_iCKBVG5mziATsNci-K7wBvZw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxNzk5ZGJmYzdkOTQ3ZDhiNzIwM2VmM2FiOGIyZWJi.webp)
Üldözőként érkezett kedvenc pályájára, Szuzukába, a Japán Nagydíj helyszínére Sebastian Vettel, mivel a múlt hétvégén megrendezett Orosz Nagydíjon tovább nőtt a már 50 pontra rúgó hátránya Lewis Hamiltonnal szemben. Mindössze öt futam van hátra a szezonból, így a német versenyzőnek mindenképpen lépnie kell, hiszen jelen állás szerint három versenye van életben tartani a reményeit.
Vettel ennek ellenére az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, nem „most vagy soha” alapon készül a szuzukai hétvégére, mert szerinte „ennek nincs sok értelme”, inkább az eddigi hozzáállását megtartva nem számolgatja a pontokat. „Minden hétvégén támadunk, és minden hétvége más, a pályák és a körülmények is azok” – szögezte le.
„Nagy örömmel vagyok itt, imádom ezt a pályát, a kedvencem a világon, úgyhogy élvezni akarom, és ezt nem rontanám el azzal, hogy azon gondolkodom, mi szól ellenem. Nem fogok olyan dolgokra összpontosítani, amik ellenem szólnak” – jelentette ki. Vettel 2009 és 2012 között folyamatosan a pole pozícióból indult Szuzukában, összesen négyszer nyert itt, de
2014 óta csak a Mercedes tudott győzni Japánban, és az idei szezon előző hat futamából ötöt Hamilton nyert meg.
Vettel ennek ellenére úgy véli, a futamokon kiegyensúlyozott a Mercedes és a Ferrari teljesítménye, de az időmérőkön úgy látja, újabban a Mercedes áll jobban, ezért diktálják a futamokon az Ezüstnyilak a tempót. Előzni, sőt tartani a távolságot is nehéz a mostani autókkal. „A múlt héten kicsit gyorsabbak voltak nálunk és játszadoztak velünk – mondta Vettel a Mercedesről.
„Akadtak olyan hétvégék, amikor mi nem voltunk elég gyorsak, ők meg igen, de mindig nagyon közel jártunk hozzájuk, sokszor még jókat csatáztunk is” – emlékezett vissza. – Reméljük, hogy itt is hasonló lesz a formánk, bízunk abban, hogy az időmérőn közelebb lehetünk, mert ez fontos, hogy jó helyzetbe hozzuk az autót, és megmutassuk a tempóját.”
Vettel a technikai szabályok számlájára írta, hogy hasonlóan gyors autóval is kikapnak a Mercedestől, ha az időmérőn mögéjük szorulnak.
„Nem könnyű közelről követni, és ha ugyanazokért a tizedekért küzdünk, akkor sem lenne jobb a helyzet, ha könnyebb lenne előzni, mert lényegében az ember ugyanolyan gyorsan menne, mint a körülötte lévő srácok. Remélem, kicsit közelebb kerülhetünk” – összegzett.
Vettel a sajtótájékoztatón kijelentette, a Ferrari „nem vesztette el a fonalat”, szerinte „fejlődtünk, megtettük a tervezett lépéseket, de lehet, hogy [a Mercedes] nagyobb vagy kisebb lépéseket tett. Mi ott tartunk, ahol tartani akartunk. Az emberek véleményével ellentétben az autónk nem volt lehengerlő, túl sok verseny volt, amikor nem jutottunk elég közel [a győzelemhez].”