MONTREAL, QUEBEC - JUNE 09: Second placed Sebastian Vettel of Germany and Ferrari swaps the number boards at parc ferme during the F1 Grand Prix of Canada at Circuit Gilles Villeneuve on June 09, 2019 in Montreal, Canada. Dan Istitene/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíj után naiv utópiával kesergett azon, hogy a Forma-1 már nem olyan, mint amilyennek megszerette, és túl sok a jogászkodás a sportágban. Tényleg csinovnyikok döntik el, hogy ki nyerjen a Forma-1-ben?
Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a Kanadai Nagydíj utolsó fél órájába, majd a leintés utáni protokolláris jelenetekbe több izgalom szorult, mint az egész eddigi szezonba összesen. Ez nem jó hír, tekintettel arra, hogy a montreali futammal a mezőny lezárta a 2019-es versenynaptár első harmadát.
Bahreinben ugyan többször is drámai fordulatot vettek az események, de az idén most először nyílt igazi lehetőség arra, hogy a mezőny két legsikeresebb tagja, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton megmérkőzzön egymással, ráadásul a tét a Kanadai Nagydíj megnyerése volt.
Vettel megcsúszása után a sportfelügyelők úgy döntöttek, megbüntetik a Ferrari-pilótát, és hiába osztottak ki neki enyhe ítéletet, az mégis súlyos következményekkel járt, mert a verseny késői szakaszában már nem tudott 5 másodperces előnyt kiautózni.
Ahogy a leintés utáni felhördülésből, expilóták pro és kontra érveiből, valamint az érintettek véleményéből is látható, a döntés elkönyvelése egyáltalán nem egyöntetű,
még akkor sem, ha az érvényesített szabályok világosan fogalmaznak. Sokan azt kifogásolják, hogy nem kellett volna ilyen szinten belenyúlni a versenybe; ezzel egyet lehet érteni, ahogy azzal is, hogy az esetet „be lehetett fújni.”
Galéria: Képeken a Kanadai Nagydíj
1/66
Lance Stroll a verseny előtt
Kívülállóként nem rendelkezünk azokkal a plusz információforrásokkal, amelyeket a sportfelügyelők használhattak, és a közvéleményben megjelenő vélemények széles skálája szerkesztőségünkön belül is visszaköszön. Ebből sejthető, hogy jó megoldás itt aligha létezett, amennyiben a sportfelügyelők nem kapják fel az ügyet, a „másik félnek” is lenne alapja a tiltakozásra.
Se szeri, se száma azoknak a helyzeteknek, amikor a pilóták vagy csapatok következetlen bíráskodás miatt károgtak, amikor valakit nem meszeltek el vagy erős megtorlást kapott.
A következetesség fokát olyan fogódzókkal lehet javítani, amelyekhez az emberek tartják magukat, ezeket nevezhetjük szabályoknak is. Minél kevesebb a szabály, a különböző helyzetek lefedéséhez, annál nagyobb teret kell adni az értelmezésnek, ami következetlenséget okozhat. A különböző eseteket egyre részletesebben definiálva pedig egy sokak által túlszabályozottnak vélt rendszert kapunk, amelyben vannak, akik szinte levegőért kapkodva kérik, hogy hagyják őket versenyezni.
Ezt pedzegette Vettel is a büntetés után, bár ő már korábban is korteskedett a lazább bíráskodás mellett. „Úgy beszélünk, mintha jogászok lennénk, és hivatalos nyelvezetet használunk. Ez nem ad tartást az embereknek és a sportágnak sem. Ez végül is már nem az a sport, amibe beleszerettem, amikor néztem” – mondta a futam utáni sajtótájékoztatón.
Vettel 1987-ben született, a 90-es évek elején láthatott először Forma-1-es futamokat.
Akkoriban háborúzott Ayrton Senna és a McLaren az FIA elnökével, Jean-Marie Balestrével, akkor zárták ki Michael Schumachert technikai és sportszabályok vélt vagy valós megsértése miatt (majd hagyták futni Damon Hill kiejtése után), az F1-es bemutatkozása évében, 2007-ben pedig konkrétan egy ipari kémkedési botrányt tárgyaltak az FIA sportbíróságán.
Az, hogy a Forma-1 bonyolult sportág, és ezért bonyolultan szabályozható, egyáltalán nem új keletű dolog, ahogy az sem, hogy az emberek emlékei megszépülnek, és a gyermeki, fiatalkori rajongást hajlamosak felülírni azok az élmények, amiket az ember csak akkor szerez meg, amikor már egészében látja egy rendszer működését.
Bizonyos szempontból szimpatizálok a sportfelügyelőkkel. Már sokszor elmondtam, miután jártam náluk, hogy ők egy darab papír előtt ülnek,
nézik a versenyt, és utána azt mondják, hogy egyetértenek velem, de meg kell hoznunk ezeket a döntéseket. Egyszerűen, a mai korban rosszul intézzük ezeket a dolgokat. Mindenre vannak szabályaink” – mondta Vettel, mielőtt egy kissé zavaros példával párhuzamot vont egy építési területtel, ahol a kivitelező felelőssége, hogy a járókelőket ne érje baleset, holott szerinte az emberek is vigyázhatnának magukra.
Jogászkodnak, de nem csak jogászok
Az FIA majd egy évtizede lépett, hogy az F1-es szabályok betartatása ne pusztán jogesetek értelmezése és alkalmazása legyen, és állandó jelleggel delegálnak egy expilótát, akinek kiléte a négytagú sportfelügyelői bizottság többi tagjához hasonlóan folyamatosan változik. A testületben tehát mindig van valaki, aki képviseli a versenyzői mentalitást, és egy helyi tag is.
Ez a helyi képviselő ezúttal Mike Kaerne volt, aki 10 éve a kanadai autósport-szövetség, a CACC elnöke. Alkalmi munkatársként az F1 történetének első flamand sportfelügyelője, a 36 esztendős Mathieu Remmerie csatlakozott hozzá, neki ez volt az első éles bevetése a világbajnokságban, de az elmúlt 6 év során F2, Formula E, TCR- és GT-futamokon is dolgozott már. Korábban a belga gokartbajnokság igazgatójaként is tevékenykedett.
Izgalmasabb a versenyzői szemléletet képviselő Emmanuele Pirro eddigi pályafutása.
Az olasz szakember majdnem 40 éve érdekelt az autóversenyzésben, eltöltött ugyan három évet az F1-ben 1989 és 1991 között, de elsősorban sportautókkal írta be a nevét a történelemkönyvekbe. Ötször nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, győzött a daytonai 24 óráson, kétszer a sebringi 12 óráson, kétszer az ALMS-ben, a DTM-ben, és kétszer az olasz túraautó-bajnokságban. Pirro a 2010-es Abu-dzabi Nagydíjon mutatkozott be F1-es sportfelügyelőként.
Szintén erős önéletrajzzal rendelkezik Gerd Ennser, aki jogászként doktorált, és közben versenyzőként is kipróbálta magát, majd 2006-tól a DTM összes fordulóján sportfelügyelőként dolgozott, és 2010-től F1-es nagydíjakon is felvállalja ezt a szerepet. Ennser jogi pályája során volt bíró, ügyész, és egy autóipari cég jogi osztályán is dolgozott, valamint tagja volt a német autósport-szövetség, a DMSB igazgatótanácsának, jelenleg a legnagyobb német autóklub, az ADAC bajorországi tagozata elnökségének tagja.
A testület létszáma állandó, ebbe természetesen ezúttal is delegálták a helyi tagot és az expilótát, egy fiatal szakembert az utánpótlás érdekében, és egy sokrétű jogi, valamint szakmai ismeretekkel rendelkező sportvezetőt is. A csapatépítés szempontjából nehéz elképzelni egy olyan panelt, amelyben ennél felkészültebb résztvevők kapnak helyet ilyen összetételben, ráadásul a helyzetet nehezíti, hogy a részrehajlás elkerülése érdekében a tagok folyamatosan cserélődnek, és változó felállásokban vállalják a versenyek felügyeletét.
Azon lehet vitatkozni, hogy a kompetenciák közül melyikre, milyen arányban van szükség a sportfelügyelők körében, de szervezeti szempontból látható, hogy a tagok többféle nézőpontot és attitűdöt képviselnek (legalábbis a kiválasztásukkor erre törekedhettek), és a hírek szerint ezúttal egyhangúlag egyetértettek a Vettel-eset megítélése kapcsán.
Egy ilyen szövevényes iparban, mint az autóverseny, koordináció nélkül nehéz elképzelni a működést.
Az volt már 30 évvel ezelőtt is. A felügyelet és az irányítás megvalósításához legitimáció szükséges, ennek forrása a szakmai felkészültség és az FIA mint testület felhatalmazása. Ha egy résztvevő vagy a közönség nagy része tényleg azt gondolja, hogy e sportfelügyelői panel minden tagja bakot lőtt, akkor miben vagy kiben kellene bízni a sportág tisztasága érdekében?