A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A legkülönfélébb ajándékokat adták egymásnak az F1-es pilóták karácsonyra, miután húzással eldöntötték, hogy melyikük kit lep meg. A szemétszedő bottól kezdve a bögremelegítőn át a zsebkonzolig akadt minden, de persze jóval átlagosabb ajándékok is előfordultak. A 20 fős mezőnyből 19 pilóta adott, illletve kapott valamit, Lewis Hamilton ugyanis nem vett részt az ajándékozásban.

Ezekben a percekben, de legalábbis napokban ők is a családjuk és szeretteik körében ünnepelnek, de az Abu-dzabi Nagydíjon még egymást ajándékozták meg a Forma-1-es pilóták, az F1 által közzétett videóból pedig most megtudhattuk, ki, kinek, milyen ajándékot adott. Az ajándékozás természetesen húzás után, név nélkül zajlott, így a versenyzőknek azt is ki kellett találnia, hogy ki lepte meg őket.

A nagy F1-es ajándékozás során 19 pilóta kapott ajándékot Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / Hasan Bratic/Hasan Bratic

A videóban a sort Pierre Gasly nyitotta, aki egy névre szóló tokban levő padel-ütőt (teniszhez hasonló, annál kisebb ütővel és pályán játszott ütős sport) csomagolt ki, ami mellett egy kanadai-francia tankönyv is volt, így az Alpha Tauri pilótájának már nem volt nehéz dolga és könnyedén kitalálta, hogy Lance Stroll küldte neki a csomagot. „Már akartunk szervezni egy padel-meccset Milánóban, mivel mindketten ott élünk" – mondta Gasly.

Gasly után Stroll jött, aki egy 007-es ügynökszettet és egy igen drága fajta tequilát kapott. Utóbbinak a dobozát meglátva már mondta is: „ó, tudom, ki küldte." „Köszönöm, Checo, meg fogom inni, és hagyok neked is egy pohárral" – üzente Sergio Péreznek.

A mexikói pilóta ezután egy óriási üveg nutellát (valójában a nagy üvegben sok kis üveg nutella volt) csomagolt ki, és ő is egyből tudta, hogy ki küldhette. „Ez szerintem Nicholas Latifi anyukájától van, mivel amikor évekkel ezelőtt még a Force Indiánál voltunk (Latifi 2018-ban a csapat teszt- és tartalékpilótája volt - a szerk.), mindig nagyon finom csokoládékat hozott, úgyhogy tudják, hogy nagyon szeretem a csokit. Nagyon köszönöm!"

Pérez és a nutella Forrás: F1

Latifinak egy „Mikulás, szeretsz engem?" feliratú karácsonyi pulcsi jutott, rajta az ismert rapper Drake-el, arra ugyanakkor semmilyen utalás nem volt a ruhadarabon, hogy ki küldhette. A Williams pilótája először Pérezre tippelt a csomagolópapír miatt, majd Stroll és Esteban Ocon nevét is bedobta, végül azonban a riporter elárulta neki, hogy Cunoda volt a tettes.

Az Alpha Tauri japán pilótája egy zsebkonzolt kapott, ami az alapján nem meglepő, hogy köztudott róla, hogy szeret videojátékozni. Második nekifutásra ki is találta, hogy Charles Leclerc volt a feladó.

A Ferrari versenyzője egy színes fejkendőt csomagolt ki a kamera előtt, ami azonnal el is nyerte a tetszését. „Ez nagyon jó választás, imádom, biztosan hordani fogom" – mondta. Az ajándékozó kilétének kitalálásával már gondban volt, mivel elmondása szerint mindenki tudja, hogy szeret ilyesmit hordani. Miután Gasly, Vettel és Stroll is rossz tippnek bizonyult, elárulták neki, hogy Mick Schumachertől kapta a kollekciója legújabb darabját, amit aztán gyorsan fel is próbált.

Leclerc és a Mick Schumachertől kapott fejkendő Forrás: F1

A Haas német újonca első ránézésre egy ennél jóval nagyobb ajándékot kapott, ám mint kiderült, a hatalmas sporttáska szintén ruhaneműt, egészen pontosan két hatalmas, Schumacher keresztnevével és rajtszámával ellátott orosz csizmát rejtett. Ebből aztán persze azt sem volt nehéz kitalálnia, hogy Nyikita Mazepintől kapta azokat. Ezután az orosz is besétált a képbe és elmondta Micknek, hogy letesztelte a csizmákat, és igazán melegek.

Mazepin egy kisebb csomagot nyitott ki, amiben egy doboz Ritter Sport csokoládé lapult Esteban Ocontól. Az a videóból nem, csak Mazepin Instagramjáról derült ki, de a francia pilóta humoránál volt, és marcipános ízű csokit ajándékozott, utalva ezzel Mazepin becenevére.

Mazepin csokija Forrás: F1

Ocon már az ajándéka zöld csomagolásából kitalálta, hogy az egyik Aston-Martin pilóta húzta őt, elsőre azonban Strollra gondolt. A nyertes viszont Vettel volt, aki Strollhoz hasonlóan padel-ütőket küldött. „Tudom, miért adta nekem ezt. Mick-kel szoktam játszani, de legutóbb nem volt ütőm, Katar után pedig elhívtak játszani. Ezt most a táskámban fogom tartani, úgyhogy majd tudunk játszani Mick-kel és Sebbel" – mondta, miközben a szomszédos asztaltól Vettel is átkiabált neki, hogy amikor legközelebb ráér, már mehetnek is padelezni.

A négyszeres világbajnok ajándékzacskójában stílusosan egy szemétszedő bot lapult, illetve egy komplett méhecskés minibútor, ami szintén utalás Vettel aktív környezetvédő tevékenységére. Schumacher, Russell és Bottas voltak az Aston Martin veteránjának tippjei, de mint kiderült, az ajándékot Verstappen adta neki. „Köszönöm, Max, remélem világbajnok leszel" – mondta Vettel.

Az akkor még a vb-finálé előtt álló Verstappen egy doboz sajttortát kapott, aminek láttán azonnal rávágta, hogy Daniel Ricciardo áll az ajándék mögött. „Tudom, hogy ő imádja" – mondta a Red Bull pilótája, majd felelevenítette, hogy a Bahreini Nagydíj előtt igen későn szálltak le a repülővel, de a hotel felé menet még meg kellett állniuk sajttortát enni.

A McLaren ausztrál pilótája egy jófajta borral lett gadagabb („ezek szerint jól ismer és tudja, hogy szeretem az alkoholt"), illetve jó néhány lemosható tetoválással. Miután utóbbiak Fernando Alonso arcképét mintázták, nem volt nehéz kitalálni, hogy a kétszeres világbajnoktól kapta őket. Ricciardo egyébként fel is tette az egyiket és a karján Alonso fejével jelent meg a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Ricciardo egyből fel is ragasztotta az egyik alonsós tetkót

A 40 éves veterán egy nagy dobozt nyitott ki, amire az volt írva: „Boldog karácsonyt, Fernando, ez arra van, hogy biztonságban tartson." Itt már sejthettük, hogy egy teljes arcot védő kerékpáros sisak lesz az ajándék, utalva a kétszeres világbajnok év eleji biciklis balesetére, amely során állkapcsát törte. „Szükségem is lesz rá, a következő tél során nem akarom megint összetörni magam. A méret is jó, úgyhogy készen állok 2022" – mondta, miközben felvette a bukót, amit Bottastól kapott.

„365 napja várok erre a pillanatra" – kezdett bele ajándéka kinyitásába a Mercedestől az év végén távozó finn, majd kicsomagolt valamit, amit elsőre multifunkciós töltőnek nézett, ám kiderült róla, hogy egy bögremelegítő, így a nagy kávés Bottas bárhol melegen tarthatja majd az italát. A dolog apró szépséghibája, hogy az Egyesült Királyságban használatos dugajjal kapta, amit Monacóban nem fog tudni a falba dugni. Bottas egyébként egyből kitalálta, hogy George Russell lepte őt meg.

A jövőre már a Mercedesnél versenyző brit talán az egyik legviccesebb ajándékot kapta, amihez tudni kell, hogy barátai rendszerint cukkolják azzal, hogy szereti mutogatni a meztelen felső testét. Ezért aztán egy olyan pólót kapott, amire a saját félmeztelen felső teste van rányomtatva. Russell már ott gyanakodni kezdett, amikor az állt a csomagolópípron, hogy „Happy Christmas", hiszen ezt általában az angol anyanyelvűek mondják. Egyből rá is hibázott, hogy barátjától, Lando Norristól jött a csomag.

Russell a saját felsőtestével ellátott pólóval Forrás: F1

Ezután megtudhattuk, hogy a McLaren britjének ajándéka száraz gin és egy koktél shaker. Norris elsőre nem is értette, hogy miért pont ezt kapta, de utána minden értelmet nyert. A feladó ugyanis nem más volt, mint Kimi Räikkönen. „Azt mondtam volna, hogy olyasvalakitől jött ez, aki sokat iszik. Tudják, hogy én nem iszom, így ez a legjobb dolog, amit ők ismernek, az pedig az ivás. Kimi Räikkönen."

„Ez valószínűleg Valtteritől van, vagy egy másik finntől" – közölte ajándéka kibontása közben Räikkönen, miután látta, hogy a finnek nemzeti italát, a gin és grapefruit szóda előre csomagolt keverékét, a Long Drinket kapta. Ám nem találta el, a feladó ugyanis Pierre Gasly volt.

Räikkönen után a másik Alfa-pilóta, Antonio Giovinazzi ajándékáról is lehullt a lepel, ő Carlos Sainztól kapott egy karácsonyi, talán rénszarvasos fejdíszt. A Ferrari spanyol pilótája olasz bort, olasz olíva olajat, rengeteg tésztát és egy svájci bicskát kapott cserébe, őt ugyanis pont Giovinazzi húzta.

Ezzel pedig – noha csak 19 versenyző ajándéka derült ki – el is értünk a sor végére, Lewis Hamilton ugyanis valamilyen oknál fogva nem vett részt az ajándékozósdiban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!