A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
00:00CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
13:00CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Méltatlan egy olimpiához és bármilyen sportág versenyéhez az, ahogy a párizsi szervezők elbántak a triatlonosokkal. Addig ragaszkodtak egy kezdettől fogva halott ötlethez, mígnem a teljes mezőnnyel jól kitoltak. A háromfős magyar válogatottnak most például edzéshelyszínt kell keresnie, ahol készülni tud az elhalasztott versenyre.

A francia fővárost kettészelő egykor valóban csodálatos folyó, a Szajna állapota nagyjából egy éve került a figyelem középpontjába. A szervezők ugyanis Párizs belvárosában, a két festői rakpart között tervezték megrendezni a triatlon és a nyíltvízi úszó versenyszámokat. Csakhogy a Szajna már régen nem az a romantikusan szép folyó, mint egykor volt, undorító, koszos vize inkább posványra emlékeztet; ember, aki belemerül, aligha jön ki egészségesen a találkozásból.

A szervezők azonban nagyon-nagyon akarták, de annyira, hogy az utolsó pillanatig nem tudták elengedni, aminek az lett a vége, hogy hétfőről keddre virradó éjjel találták ki, hogy elmarad a férfi triatlonosok keddi versenye. A helyzet súlyosan érinti a Magyar Triatlon Szövetséget és a kint tartózkodó, akár éremre is esélyes háromfős csapatot, akik ugyan próbálják megőrizni nyugalmukat, de ezekben a pillanatokban is éppen új edzéshelyszínt keresnek.

Teljes újratervezés

Teljes újratervezés – ez a mottó kedden kora reggel a magyar triatlonküldöttségnél. Miután vasárnap és hétfőn sem lehetett edzést tartani a Szajnában, mindenki abban bízott, hogy bejönnek a szervezők várakozásai, javul a vízminőség, és kedd reggel 8-kor elrajtolhat a férfi egyéni verseny, a világ élvonalába tartozó két magyar indulóval, Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral. Azt azonban már hétfőn lehetett tudni, hogy a végső szót csak kedden hajnalban, vagyis a tervezett rajt előtt néhány órával mondják ki a szervezők. 

Bicsák Bence, triatlon,
Bicsák Bence 7. helye a tokiói olimpián az eddigi legjobb magyar eredmény, Párizsban ezt szeretné túlszárnyalni
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Sajnos a friss mérések szerint a Szajna továbbra is alkalmatlan a verseny megrendezésére, emiatt elhalasztották a férfi futamot. A tervezett rajt időpont szerda 10 óra 45 perc, közvetlenül a 8 órakor induló női verseny vége után. Persze csak akkor, ha holnapra a határérték alá csökkennek a szennyezettségi adatok, áll az MTSZ közleményében. 

Újratervezünk, nem tehetünk mást

– nyilatkozta Lipták Tamás, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. - Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Bence és Csongor még nem indult el a pályára, amikor megszületett a döntés hajnalban, így vissza tudtak aludni, amennyire egy ilyen helyzetben, élete talán legfontosabb versenye előtt tud egyáltalán aludni, pihenni valaki. 

Át kell terveznünk a napot, valahol edzeniük kell, de ez nem olyan egyszerű és magától értetődő dolog egy olimpia helyszínén. Például a kerékpárokat már tegnap begyűjtötték a szervezők, ők vitték volna a versenyhelyszínre, most ezeket is vissza kell szereznünk.

Reggel 8-kor tartanak egy eligazítást, akkor okosabbak leszünk. A legfontosabb, hogy nyugodtak maradjanak a fiúk, ahogy tegnap is mondtuk, a triatlon arról is szól, hogy ki tud leginkább alkalmazkodni a körülményekhez, próbálunk ebben is a legjobbak lenni, és ha valóban megtartják holnap a versenyt, akkor tökéletes állapotban rajthoz állni. Közben természetesen a szakmai stáb figyel Kuttor-Bragmayer Zsanettre is, hiszen a mostani tudásunk szerint ő rajtol majd először holnap a női futam résztvevőivel, és utána Bicsák Bence, valamint Lehmann Csongor.”

Kuttor-Bragmayer Zsanett, triatlon, Tokió
Kuttor-Bragmayer Zsanett lesz az első, akinek vízbe kell ugrania
Fotó: AFP

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma (kedd) estére figyelmeztetést adtak ki heves zivatarok veszélye miatt Párizsra. Nem lehet tudni, hogy ha este vagy éjjel újra esik majd, annak újabb kedvezőtlen hatása mikor lesz érezhető a Szajna vízminőségén. 

Tervezett rajtidőpontok:
női egyéni verseny: július 31., szerda 8:00
férfi egyéni verseny: július 31., szerda 10:45

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!