Nigel Mansell, driver of the #5 Canon Williams Renault Williams FW14B Renault 3.5 V10 leads the field at the start of the Yellow Pages South African Grand Prix on 1st March 1992 at the Kyalami Grand Prix Circuit in Kyalami, South Africa.(Photo by Pascal Rondeau/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A legutóbbi hírek szerint a Dél-afrikai Nagydíj akár már jövőre visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba. Ezzel a Forma-1 három évtized után versenyezne ismét az afrikai kontinensen, ami Lewis Hamilton és a Liberty Media vágyai között is szerepel.
A 2009-es, valamint a koronavírus-járvány sújtotta tavalyi és tavalyelőtti idényt leszámítva a Forma-1 évtizedek óta öt kontinensre látogat el. Az egyetlen kivétel az 1994-es szezontól kezdve rendre Afrika volt, ahol az azt megelőző szezonban rendeztek futamot utoljára, ám könnyen lehet, hogy a mezőny jövőre visszatér a kontinensre.
Amióta a Liberty Media átvette a Forma-1 irányítását, a vállalat nem titkolt célja, hogy elvigye a sportágat Afrikába. Erre Dél-Afrika, azon belül pedig Kyalami pályázik a legnagyobb eséllyel, ahol 1967 és 1985 között (1981-ben nem számított bele a világbajnokságba), majd
az apartheid rendszer felszámolása után 1992-ben és 1993-ban rendeztek versenyt.
Eddig inkább azt lehetett valószínűsíteni, hogy az ország északkeleti részén található pálya legkorábban 2024-ben térhet vissza a versenynaptárba, ám az Autosport értesülései szerint ez akár már jövőre megtörténhet. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója az Azeri Nagydíj után Dél-Afrikába látogatott, és ha a következő hetek tárgyalásai sikerrel zárulnak, akkor a mezőny már 2023-ban ellátogathat Kyalamiba.
Ha mindez valóban megtörténne, annak Lewis Hamilton egészen biztosan örülne: a hétszeres világbajnok már többször is kijelentette, hogy támogatná a Dél-afrikai Nagydíj visszatérését. Legutóbb úgy fogalmazott, hogy egy, a szívének kedves helyszínről van szó, és ezzel az ottani, „csodálatos” rajongótábor is megmutathatná magát. A 37 éves versenyző vágyai pedig megegyeznek a Liberty Media törekvéseivel, hiszen az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa többek között Afrika felé akar terjeszkedni.
Rövid- és középtávon Afrikára és Ázsiára koncentrálunk,
és az is nagy kérdés, hogyan versenyzünk Európában, hogy megőrizzük a sportág központját – nyilatkozta Chloe Targett-Adams, az F1 általános promótere egy, az F1 üzleti oldaláról szóló fórumon. – Csodálatos helyzetben vagyunk, mert mindenki versenyt akar [rendezni]. Ez a legjobb lehetőséget adja számunkra, hogy a növekedést leginkább elősegítő naptárat hozzunk létre, amire hosszú évek óta képesek vagyunk.”
Ha Dél-Afrika valóban bekerül a jövő évi versenynaptárba, akkor azt várhatóan egy másiknak a kárára teszi, hiszen a Concorde-egyezmény értelmében legfeljebb 24 futamot lehet rendezni egy évben. Az már biztos, hogy Las Vegas jövőre bemutatkozik a sportágban, Katar pedig visszatér az idei kihagyás után, és a Kínai Nagydíj sorsa is kérdéses. Ami az idei pályákat illeti, a Francia Nagydíj kiesése valószínűnek tűnik, de a belgiumi és a monacói verseny sincs biztonságban.