Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton egy podcastben felelevenítette, milyen visszhangja volt annak, hogy 2013-ban a McLarentől a Mercedes Forma-1-es csapatához igazolt.

Lewis Hamilton 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a McLaren csapatánál, a wokingi csapattal pedig 2008-ban megnyerte az egyéni világbajnoki címet. Ezt követően még öt évig volt a brit pilóta az istálló tagja, mielőtt 2013-ban, Michael Schumacher helyére, a Mercedeshez szerződött. A hibrid korszak végül kedvezett neki, hiszen 2014 és 2020 között hat vb-elsőséget is szerzett a Ezüstnyilakkal, Hamilton a Performance People podcastben elmondta, hogy az F1-es Mercedeshez való igazolása után rengeteg negatív véleményt kapott.

Lewis Hamilton, F1, Forma-1, Mercedes
Lewis Hamilton nem bánta meg, hogy a Mercedes F1-es csapatához szerződött
Fotó: NurPhoto via AFP/Luca Barsali

Lewis Hamilton sok kritikát kapott 2013-ban, a Mercedes F1-es csapatához történt igazolása után

„Thaiföldön, a szingapúri futam után hoztam meg a döntést: fejest akartam ugrani az ismeretlenbe, mindegy mit mondanak az emberek. Szinte mindenki azt mondta, hogy maradjak, de én a megérzésemre hallgattam, és végül ez lett a legjobb dolog számomra – nyilatkozta Lewis Hamilton. – A McLarennél egy komoly történelemmel rendelkező bajnokcsapat tagja voltam, és noha korábban a Mercedesé volt a McLaren fele része, de aztán külön utakra léptek és beszálltak a saját istállójukkal. Próbáltak egyre jobbá válni, de nem voltak valami sikeresek. Talán az ötödik, hatodik legjobb csapat lehettek akkoriban, szóval gyakran pontot sem tudtak szerezni. Mivel világbajnok voltam, ezért 

az emberek olyanokat mondtak, hogy »ez a legrosszabb döntés, amelyet hozhatsz, ez nem jó csapat, a karrierednek vége«. 

Minden szakértő, a média, a rajongók, mindenki úgy volt vele, hogy befuccsolt a pályafutásom. Aztán jól alakultak a dolgok, és hirtelen mindenki azt kezdte mondogatni, hogy ez volt a legjobb döntés valaha.”

Lewis Hamilton jövőre, immáron 40 évesen vált ismét csapatot, amikor Charles Leclerc csapattársa lesz a Ferrarinál. A brit pilóta a McLarennel 21, a Mercedesszel mostanáig 85 futamgyőzelmet szerzett a Forma-1-ben.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!