Vágólapra másolva!
Hétvégén végre folytatódik a 2024-es F1-es szezon, méghozzá Austinban. A mezőny egyetlen amerikai istállója otthon érezheti majd magát, a Haas ezért nem meglepő módon alkalomhoz illő ruhába öltözteti autóját.

A Haas hazai közönség előtt is szeretne jól teljesíteni - a csapatnak egészen jól megy az utóbbi időben, és jelenleg is harcban vannak a konstruktőri tabella hatodik helyéért az RB-vel -, és ezt Austinban a megszokottnál jobban kinéző autókkal teheti meg.

Haas
A Haas különleges festéssel készül az Amerikai Nagydíjra
Fotó: Haas/X

A Haas külsőségekben is készül az Amerikai Nagydíjra

A Haas - amely néhány napja jelentette be, hogy összeáll a Toyotával egy technikai partnerség keretében -

különleges festést kapott, igazi amerikai és texasi dizájnt, köszönhetően az első szárnyon látható számos csillagnak vagy az oldaldobozon megjelent, Texas államot jelképező nagy csillagnak és a sasnak

- írja a Motorsport.

Az autó színei összességében nem térnek el túlzottan a Haas megszokott fényezésétől, de a fehér és a piros mellé belecsempészték még a kéket, így tényleg igazi amerikai stílust kapunk tőlük, miközben a fekete továbbra is hangsúlyos maradt.

És ha ez még nem lenne elég, a versenyzők egyedi overálokat kapnak a hétvégére. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!