Vágólapra másolva!
A Mercedes hétszeres világbajnok pilótája, Lewis Hamilton Austinban sem elégedett. A brit versenyző megint panaszkodott egy sort, úgy véli, „eléggé lehetetlen” lesz jó beállításokat kidolgozni az Egyesült Államok Nagydíja előtti egyetlen edzésen.

A 60 perces gyakorlásra reflektálva Lewis Hamilton úgy érezte, rendkívül kemény feladat volt.

F1 Grand Prix Of USA - Sprint Qualifying, Lewis Hamilton
 Lewis Hamilton nem bírja ki panaszkodás nélkül
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Reginald Mathalone/NurPhoto

Lewis Hamilton Austinban is panaszkodik

„Eléggé lehetetlen, hacsak nincs szerencséd, és az autó nem működik az első pillanattól kezdve” - mondta Hamilton a Motorsport beszámolója szerint, amikor arról kérdezték, mennyire nehéz a szokásos edzésfutamot egyetlen edzésbe belefoglalni.

„Tavaly úgy jöttünk ide, hogy nem kellett sokat változtatnunk, a dolog már az elején jól nézett ki, de tízből kilencszer, tízből kilenc és félszer nem ez a helyzet. Nehéz, de mindenki ugyanebben a csónakban evez, ez nagy nyomást gyakorol mindenkire, és sokan a szimulációra összpontosítanak"

 - mondta a Mercedes brit versneyzője, aki hozzátette, a szimulációik nem voltak ideálisak az elmúlt egy-két évben, de folyamatosan dolgoznak rajtuk.

"Mások pályára küldik az autójukat, és az egyből működik - és mi határozottan reméljük, hogy velünk is így lesz. Túl sokat hibázunk, és remélhetőleg tanultunk belőle, hogy jobb helyzetből indulhassunk.”

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!