Vágólapra másolva!
A 2024-es Forma-1-es Monacói Nagydíj a hazai közönség előtt versenyző Charles Leclerc sikerével zárult, aki rajt-cél győzelmet aratott. A verseny elején egy brutális ütközés okozott káoszt, melynek következtében hárman is kiestek. A 40 perces kényszerszünet után nem történt nagy változás az élmezőnyben, a történelmi sikert elérő monacói pilóta mögött Oscar Piastri és Carlos Sainz fért fel a dobogóra, míg a címvédő Max Verstappen a hatodik helyen végzett.

Óriási balesettel indult az F1-es Monacói Nagydíj

Az F1-es Monacói Nagydíjon a hazai közönség előtt versenyző Charles Leclerc indulhatott a pole pozícióból, a háromszoros világbajnok, címvédő Max Verstappen némi meglepetésre csak a hatodik rajtkockából kezdhette a futamot. A mezőny fele közepes, a másik fele pedig kemény abroncsokkal készült a rajtra, amelyet Leclerc és Oscar Piastri is jól indított, ám Carlos Sainz defektet kapott, valamint hárman is összeütköztek, így azonnal jött a piros zászló. 

Sergio Pérez autója gyakorlatilag totálkáros lett, mellette a Haas két versenyzőjének, Nico Hülkenbergnek és Kevin Magnussennek is véget ért a versenye.

F1 Monacói Nagydíj
Rengeteg törmeléket kellett eltakarítani a pályáról az ütközés után
Fotó: AFP

Mintegy 40 percnyi szünet után folytatódott a verseny, Sainz autóját rendbe tették, így rajthoz állhatott, Esteban Ocon kocsija azonban úgy megrongálódott, hogy az Alpine pilótája nem térhetett vissza. 

16 autó maradt a mezőnyben, az élcsoport nem változott, az első helyen továbbra is Leclerc állt. 

Az élboly szorosan haladt egymás mögött, Leclerc nyomában ott volt Piastri, Sainz és Lando Norris, hozzájuk képest azonban George Russell jelenetős lemaradásban autózott.

A 43. körnél elindultak a lekörözések, az élmezőny utolérte a verseny végén haladókat, Leclerc-nek pedig szóltak, hogy lassítson, nehogy Norris túl nagy előnyre tegyen szert Russell-lel szemben, és beleférjen a kerékcsere a McLarennek. Az 50. körben Lance Stroll a falnak csapta az Aston Martin bal hátsó kerekét, ezért kényszerűségből ki kellett állnia a bokszba. 

Az éllovas Leclerc a csapatrádión jelezte, hogy még rengeteg tartalék van a kocsijában, de továbbra sem nyomhatta jobban a gázt, a harmadik helyért pedig egyre nagyobb csata folyt Sainz és Norris között.

Forma-1, F1, Monacói Nagydíj, 2024,
Charles Leclerc haladt az élen, mögötte Oscar Piastri és Carlos Sainz
Fotó: AFP (Photo by NICOLAS TUCAT / AFP)

Charles Leclerc első monacói sikere

A folytatásban nem történt lényegi változás, a 2024-es Forma-1-es Monacói Nagydíj Charles Leclerc történelmi sikerével zárult. 

A Ferrari versenyzője közel két év után nyert újra F1-es futamot, hazai közönség előtt pedig először állhatott fel a dobogóra. 

A monacói pilóta ezzel megtörte rossz sorozatát, ugyanis az ezt megelőző 12 pole-ját nem váltotta győzelemre. A 26 éves sztár mögött a második helyen Oscar Piastri végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a Ferrari másik versenyzője, Carlos Sainz állhatott fel. A címvédő Max Verstappen a hatodik helyen zárt, ezzel továbbra is magabiztosan vezeti a vb-pontversenyt, bár Leclerc közelebb zárkózott hozzá.

A 2024-es Forma-1-es szezon két hét múlva, június 7. és 9. között a Kanadai Nagydíjjal folytatódik. Nyolc versenyhétvége után a 169 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 138 pontos Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén a 113 pontos Lando Norris áll, mögötte Carlos Sainz 108, Sergio Pérez pedig 107 ponttal rendelkezik.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!