Vágólapra másolva!
Hétvégén Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon versenyeznek majd a Forma-1-es pilóták, sok jóra pedig nem számíthat a világbajnok Max Verstappen.

Max Verstappen és Lando Norris elképesztő csatát vívott az első helyért az Osztrák Nagydíjon, aminek az lett a vége, hogy mindketten defektet kaptak, Max Verstappen bejött az ötödik helyen, de Lando Norris, - aki az első helyért támadta a hollandot – futama véget ért. Norris korábban arról beszélt, mindegy mi történik, a nézők akkor is fütyülni fognak, hiszen van aki az egyik, van, aki a másik pilóta sikeréért szorít. Ez akkor hangzott el, amikor Vertsappent a barcelonai közönség fütyülte ki, ekkor pedig még a fent említett baleset előtt voltunk.

Forma-1, F1, Osztrák Nagydíj, 2024, Max Verstappen
Nem lesz a brit szurkolók kedvence Max Verstappen
Fotó: ERWIN SCHERIAU / APA / AFP

Az eset azért is érdekes, mert brit versenyző, brit csapat járt pórul, ráadásul a kövező versenyhétvége éppen Silverstone-ban lesz. A McLarennél elmondták, nem érzik úgy, hogy elégséges büntetést kapott Verstappen, aki csak 10 másodpercet kapott, így könnyen lehet, hogy igazi közellenségként fogadják majd Angliában a hollandot.

Verstappennek már van előélete, ugyanis korábban a szintén brit Lewis Hamiltonnal vívott nagy csatákat, akkor azonban nem kapott annyira negatív fogadtatást.

Norris korábban elmondta, miután Max nyeri szinte az összes versenyt, valahol érthető a nézők reakciója, akik izgalmasabb futamokra vágynának, de ameddig a jó ízlés határain belül maradnak, addig ez a sport része.

Hamilton korábban elmondta, nem lehet Verstappent okolni a sikerei miatt, ráadásul hatalmas szurkolótábora van, ami óriási támogatást jelent neki.

A Norrisszal történt ütközése miatt most egészen más helyzetben lehet a holland, aki akár ellenséges fogadtatásra is számíthat.

A 2024-es Forma-1-es szezon július 5. és 7. között a Brit Nagydíjjal folytatódik. Tizenegy versenyhétvége után a 237 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 156 pontos Lando Norris és a 150 ponttal rendelkező Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny negyedik helyén a 135 pontos Carlos Sainz áll, mögötte Sergio Pérez 118 ponttal rendelkezik. A konstruktőrök között a Red Bull 355 ponttal rendelkezik, 64 ponttal megelőzve a második Ferrarit és 87-tel a harmadik McLarent.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!