Az albán Kukesi búcsúztatása után sokkal nagyobb falat várt a Lokira, mint az albánok, és sokkal keményebb ellenfél, mint bármelyik magyar kupacsapatra az idei kiírásban. A Serie A előző idényének 7. helyezettje, az AC Milan kizárása után indulhatott el az Európa-liga-selejtezőjében.
A Loki kilenc évvel a Sampdoria elleni El-csoportmeccs után térhetett vissza Olaszországba, ahol ezúttal mindkét csapat idegenben játszott, miután a Torino stadionjában tartott koncert miatt Alessandriában rendezték meg a találkozót. Aki abban reménykedett, hogy az olaszok esetleg B- (netán C-) csapattal lépnek pályára, azoknak csalódniuk kellett: a kezdőben ugyanis ott volt az egyaránt olasz válogatott kapus Sirigu, illetve a csatár, Andrea Belotti is, aki volt már az olasz élvonal gólkirálya is.
Herczeg András egyetlen helyen változtatott a Kukesi elleni kezdőhöz képest, Kusnyír helyett Kinyik kezdett, a válogatott középpályás, Bódi Ádám azonban továbbra sem állhatott a magyar bronzérmes rendelkezésére.
A Torino már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést, miután Belotti centerezését a brazil Bremer rúgta kapura, de Haris a gólvonalról menteni tudott. A 20. percben azonban már nem volt menekvés Belotti elől: a csatár remek ütemben kapott labdát, amit a tizenhatoson belül eltolt Nagy Sándor mellett, a Loki kapusa pedig elrúgta a lábát. A jogos 11-est pedig kíméletlenül varrta fel a jobb felső sarokba az olasz klasszis.
A Torino a gól után támadásban maradt, és igyekezett minél előbb bevinni a következő találtot. A hajdúságiak nem nagyon tudták átlépni a felezővonalat, amikor mégis, akkor kőkeményen állították meg őket az olaszok – erről leginkább Zsóri Dániel tudna mesélni.
A 40. percben Kinyik révén megvolt az első kapu felé tartó magyar lövés is, két perccel később azonban jött a második Torino-gól. Ansaldi ment le az alapvonalig, majd talán beadni próbált az argentin, de kicsit földbe rúgott, a váratlan utat leíró labda pedig teljesen meglepte Nagy Sándort:
A második az elsőhöz hasonló mederben folyt, az olaszok játszottak mezőnyfölényben, és helyzetekig is eljutottak, igaz a Loki egyik kontrájában is megvolt a veszély, a 61. percben Szécsi labdájáról maradt le épphogy csak Trujic. A 69. percben Iago Falque került helyzetbe, de Nagy Sándor hatalmas bravúrral védte a bal alsóba szánt lövést.