Míg a fehérvári csapat egy Újpest elleni idegenbeli vereséggel kezdett, addig az első meccsét elhalasztó Ferencváros az ír bajnok Shamrock Rovers elleni kettős győzelemmel melegített a Konferencia-liga selejtezőjében.
Hazai oldalon Bartosz Grzelak két helyen változtatott, Flores és Bese Barnabás került be Kastrati, és az Újpesten 100. NB I-es meccsét játszó Csongvai Áron helyére.
Máté Csaba a csütörtöki dublini meccshez képest három helyen változtatott: Marquinhos, Ben Ramdhane és Varga Barnabás helyére Baráth Péter, Owusu Kwabena és Lisztes Krisztián került be a kezdőbe.
Apró érdekesség, hogy az előző idényben még a Paks színeiben a Vidi ellen összesen három gólt szerző Vargát a fehérváriak ellen tavasszal kétszer eredményes Lisztes váltotta a csatársorban.
Még csak a 4. percben jártunk, amikor Sigér Dávid húsz méterről máris megeresztett egy bátor lövést, majd Lisztes kiugratását kapcsolta le a hazai védelem, így Traoré nem tudott helyzetbe kerülni. A Fradi többnyire a jobboldalon vezette a támadásait, de a Vidi balhátvédje, Zeke Márió állta a sarat.
A 13. percben viszont a másik oldalra került a labda, ahol Bese Barnabás óriásit hibázott: eladta a labdát, Owusu Liszteshez passzolt, a fiatal csatár pedig nyolc méterről higgadtan gurított a fehérvári kapuba (0-1).
A Fehérvár próbált felpörögni, és két perccel később már Kenan Kodro 17 méteres lövését kellett védenie Dibusznak. De ez nem azt jelentette, hogy a hazai csapat átvette volna a meccs irányítását, a címvédő magabiztosan kézben tarotta a mérkőzést.
A 23. percben Schön Szabolcs és Adama Traoré is a gyepen maradt egy összecsapás után, de mindketten folytatni tudták a játékot. Négy perccel később először jutott el többé-kevésbé ígéretes helyzetig a Vidi, de Kastrati és Houri összjátéka után végül Bese lőhetett, de a kísérletét blokkolta egy vendég védő. Az ezt követőe első hazai szögletből pedig nem lett veszély.
Nem úgy, mint Cristian Ramírez szabadrúgásából. Mit veszély, óriási gól lett! A Fradi ecuadori focistája vagy tíz méterről futott neki a kaputól 26 méterre, középre letett labdának, és elemi erővel bombázott Kovács kapujába, a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba (0-2).
A második Fradi-gól után kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, a hazaiak egyre többet birtokolták a labdát, és a szünet előtt Schön jó ütemű passza után Kastrati egy kis szerencsével el tudta gurítani Dibusz mellett a labdát, amit a becsúszó Ramírez már csak bentebb tudott segíteni a kapuba (1-2).
Második félidő
Óriási lendülettel kezdték a csapatok a második játékrészt, Bognár Tamásnak ki is kellett osztania egy-egy sárga lapot, hogy ismét a focira koncentráljanak a felek.
Ez kezdetben a Vidinek sikerült jobban, amelyik Kenan Kodro duplájával az 57. percre megfordította a mérkőzést!
A bosnyák csatár előbb egy szöglet után az 53. percben fejelt Dibusz kapujába Samy Mmaee mellől, majd Baráth Péter bombázott egy labdát Christensenbe, ami Kodro elé pattant, ő pedig 10 méterről nem hibázott (3-2).
Máté Csaba gyorsan cserélt is kettőt, Owusu és az ezen a délutánon valóban halványabb Baráth helyére érkezett Abu Fani és Varga Barnabás. És micsoda cserék voltak! Előbb az izraeli középpályás adott egy gólpasszt Zachariassennek (3-3),
majd egy perccel később az előző idény gólkirálya is betalált, és máris ismét a Fradi vezetett 4-3-ra!
És még nem volt vége az őrületnek! A 71. percben Abu Fani újabb gólpasszt adott, ezúttal Adama Traoré fejét találta meg, a szenegáli támadó pedig nem is hibázott közvetlen közelről (3-5).
A forduló rangadója - amiben sokan kételkedtek, hogy valóban az lesz-e, de az lett - még a forduló eddigi hatgólos átlagát is felülmúlta. Nyolc gól Vidi-Fradin korábban egyszer, még 1971 augusztusában volt, akkor 6-2-re nyertek a zöld-fehérek.
A Vidi egyszer már ledolgozott kétgólos hátrányt, így Máté Csaba egy Lisztes, Tokmac cserével jelezte, hogy nem kíván a Fradi visszahúzódva ráülni az eredményre. A norvég csatár egy percen belül helyzetbe is került, majd Varga Barnabás került kétszer is helyzetbe, de előbb Kovács védett, majd Spandler blokkolt becssúszva.
A hazaiak az utolsó tíz percben már kénytelenek voltak kockáztatni, ami azzal járt, hogy a Fradi több veszélyes kontrát is vezethetett, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy a Vidi nem volt hajlandó feladni a harcot, és a fehérváriak valóban óriásit küzdöttek, ennek is köszönhető, hogy a két csapat alighanem az egész idény legjobb meccsét játszotta.
13Krisztián Lisztes |
30Cristian Ramírez |
45Lirim Kastrati |
48Péter Baráth |
50Márió Zeke |
53Kenan Kodro |
57Kenan Kodro |
63Kristoffer Zachariassen |
66Barnabás Varga |
71Adama Traoré |
94Kenan Kodro |
Kovács
Larsen
Spandler
Schön
Houri
Kastrati
Zeke
Flores
Kodro
Christensen
Bese
Lisztes
Baráth
Ramírez
Makreckis
Traoré
Sigér
Zachariassen
Kwabena
Varga
Knoester
Ali Ben Romdhane
Fehérvár FC
1Dániel Kovács |
3Kasper Larsen |
4Csaba Spandler |
7Szabolcs Schön 80 |
8Lyes Houri 67 |
10Lirim Kastrati 45 |
11Márió Zeke 50 |
12Deybi Flores |
19Kenan Kodro 94 57 53 |
20Tobias Christensen 80 57 53 |
33Barnabás Bese 55 |
42Emil Rockov |
51Roland Gergely |
5Attila Fiola |
6Franck-Yves Bambock |
9Marcell Berki |
77Mátyás Katona |
99Milán Pető |
70Mamoudou Karamoko |
31Nikola Serafimov |
21Ruben Pinto |
18Bence Kovács |
14Áron Csongvai |
Ferencvárosi TC
76Krisztián Lisztes 75 13 |
30Péter Baráth 59 48 |
99Cristian Ramírez 30 |
25Cebrail Makreckis |
20Adama Traoré 82 71 |
18Dávid Sigér |
16Kristoffer Zachariassen 82 63 |
11Owusu Kwabena 59 13 |
1Ádám Varga |
4Mats Knoester |
7Mohamed Ali Ben Romdhane |
10Tokmac Chol Nguen |
14Amer Gojak |
15Mohammed Abu Fani 71 66 63 |
19Barnabás Varga 66 |
23Lóránd Pászka |
10Marquinhos |
3Samy Mmaee |
27Ibrahim Cissé |
90Dénes Dibusz |
55Bálint Katona |
A végeredmény már nem változott, a Fradi 5-3-ra nyert Fehérváron, azaz győzelemmel kezdte a bajnoki idényt, míg a Vidi másodszor is kikapott, de látható, hogy sokkal több van a csapatban, mint a két meccsen szerzett 0 pont mutatja.
Eredmény, NB I, 2. forduló:
Fehérvár FC - Ferencváros 3-5 (1-2)
Sóstói Stadion, Székesfehérvár, 7050 néző, v.: Bognár T.
Fehérvár FC: Kovács - Bese (Csongvai 55.), Larsen, Spandler, Zeke - Flores, Christensen (Pető 78.) - Kastrati, Houri, Schön (Katona 78.) - Kodro.
Ferencváros: Dibusz - Makreckis, Mmaee, I. Cissé, Ramírez - Sigér, Baráth P. (Varga B. 60.) - A. Traoré (Knoester 81.), Zachariassen (Katona B. 81.), Owusu (Abu Fani 60.) - Lisztes (Tokmac 75.).
gól: Kastrati 44., Kodro 53., 57., ill. Lisztes K. 13., Ramírez 30., Zachariassen 63, Varga B. 64., Traoré 71.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |