Mindet megváltoztat a most bejelentett tudományos áttörés

Vágólapra másolva!
A tervek szerint már jövőre, 2025-ben leszállhat egy közeli kisbolygón az AstroForge nevű amerikai űripari vállalkozás eszköze, ezzel komoly löketet adva az űrbányászati iparág kibontakozásának. Ha a küldetés sikeres lesz, a vállalat a következő alkalommal már ténylegesen kitermelést végezne egy aszteroidán.
Vágólapra másolva!

Bár még gyerekcipőben jár, de az abban érdekelt magánvállalkozások szerint még a mi életünkben valósággá válik egy új iparág: a mélyűri bányászat. Ennek – némi leegyszerűsítéssel – az a célja, hogy űrobjektumokból, pontosabban aszteroidákból és űrtörmelékből nemesfémeket, illetve a bolygónkon ritkán előforduló, de épp az űripar, a hadiipar, és más ágazatok számára nélkülözhetetlen fémeket nyerjen ki és szállítson a Földre. Közöttük olyan nyersanyagokat, melyekből a fejlett ipari országok kitettsége jelenleg igen jelentős egyes ázsiai és afrikai országoknak.

aszteroida, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/Stephane Masclaux

Felfoghatatlan érték van az űrben

Nikkel, vas, platina, arany – ezekből a jelenlegi ismereteink szerint mind nagy mennyiségben található aszteroidákban, sőt, egyes kisbolygók szinte teljesen "vasból vannak", annyira magas koncentrációban fordul elő belőlük például ebből az ércből.

A Naprendszerünk ásványkincs-tartaléka az óvatos becslések szerint sokszor százezer milliárd dollárt érhet, amit ha kitermelhetne az emberiség, azzal valószínűleg alaposan felforgatná a földi nyersanyagpiacokat is. Nem utolsó szempont az sem, hogy a Földet kevesebb környezetterhelés érné, ha a nyersanyagokért nem a bolygó, hanem aszteroidák felszínét kellene felforgatni.

Az űrbányászat az elmúlt években különösen népszerű gondolattá vált azt követően, hogy az 1852-ben felfedezett, 16 Psyche nevű, 226 kilométer átmérőjű kisbolygóról kiderült, annyi fémet tartalmaz, amelynek értéke többszöröse a világgazdaság méretének (10 ezer billiárd dollárnyit, a világ GDP-je 2019-ben 142 ezer milliárd dollár volt). A 16 Psyche az arany, a vas és a nikkel lényegében végtelen bőségszarujának tűnik, nagyjából 260 millió km távolságból, és a szokott gazdasági rendszereink szempontjából talán jobb is, hogy jelenleg nincs lehetőségünk a befogására.

Így kezdődhet az aszteroidaszüret

Ettől függetlenül az aszteroidabányászat az egyik olyan ágazata az űriparnak, melyben már most egyre komolyabb magáncégek teljesítménye jelenik meg. Közöttük is az élen jár az amerikai AstroForge nevű start-up, mely már tavaly év elején jelezte: közel jár ahhoz, hogy űreszközzel elérjen és le is szálljon egy bányászatra potenciálisan alkalmas aszteroidára. Most pedig arról adott tájékoztatást, hogy 40 millió dollárt finanszírozást gyűjtött össze, hogy a mérföldkőnek szánt harmadik misszióját 2025-ben elindíthassa.

A vállalat két korábbi missziója ennek előkészítése. 

2023 áprilisában a cég egy kicsiny műholdat bocsátott fel a SpaceX egyik űrhajóján, ám a Brokkr-1 névre keresztelt eszköz végül csődöt mondott, nem sikerült ugyanis kiadni számára a szükséges parancsokat a demonstrációs feladatához.

A Brookr-2 nevű, később Odinra átkeresztelt eszközt idén, a negyedik negyedévben indítanák el. Ez lehet az első olyan magán űreszköz, mely a Naprendszer egyik objektumáról készít képeket és gyűjt adatokat, ami nem a Hold.

Kép az Odinról:

image

A harmadik, 2025-re tervezett küldetést a korábbi kettőnél komolyabb, Vestri névre keresztelt eszközzel teljesítenék. 

A 200 kg súlyú űreszköz a tervek szerint leszállást hajt majd végre egy, a Föld közelében mozgó, de közelebbről meg nem nevezett aszteroidán.

Az objektum magas vasérc-tartalmát kihasználva a Vestri mágneses technológiával tapadna meg rajta. Azt, hogy ez melyik aszteroida a nyilvántartásba vettek közül, az AstroForge versenytársaitól tartva nem hozza nyilvánosságra.

Ha a küldetés sikerül, az fontos mérföldkövet jelent a kereskedelmi űripar, azon belül az űrbányászat beindításában.

A cég máris 

a ritka nyersanyagok új ellátási láncainak kialakítását

vetíti előre szerepvállalásával.

A cég a küldetés sikeres esetén további 55 millió dollárt fordítana arra, hogy fejlessze az aszteroidákból kinyerhető nyersanyagok mélyűri feldolgozási technológiáját. Bár a negyedik küldetésről további részleteket nem árultak el, az kiderült, hogy annak űreszköze el is végezné az ércfeldolgozást az űrben, mielőtt visszatér a Földre.

Az AstroForge közeledő misszióinak sikere – különösen a 2025-re tervezett leszállás egy aszteroidán – nem pusztán a cég befektetőit győzheti meg arról, hogy teljesíthető célokra adják pénzüket, hanem lendületet adhat más magáncégeknek is fejlesztéseikhez. S bár a 16 Psyche kecsegtető űrzsákmánynak tűnik a mind több fémre éhes iparágak számára, annak illúziója helyett vélhetően elég lenne a Föld közeli fémes objektumokra koncentrálni. Becslések szerint ugyanis mintegy kilencezer, 36 méternél nagyobb átmérőjű aszteroida mozog a Föld közelében, melyek önmagukban jelentős fémforrásokat jelenthetnek a jövőben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!