Leleplező kisfilm készült a Kínai Nagy Fal egy eltitkolt részéről - videó

Vágólapra másolva!
A Kínai Nagy Fal a világ legnagyobb történelmi építménye, amely körül számtalan misztikum és legenda kering, ráadásul egy bizonyos szakasza látogatható csak, a nagyobb része pedig rejtve marad a turisták szemei elől. Márpedig létezik egy különösen veszélyes falszakasz, amelyről csak kevesen tudnak.
Vágólapra másolva!

Azok a képek, amelyek a nyilvánosság számára hozzáférhetőek, csak bizonyos részeit mutatják be a gigantikus építménynek, amely összesen több mint 21 ezer kilométer hosszan kanyarog végig az ország különböző tájain. 

Rengeteg misztikum lengi körül a közvélemény számára ismeretlen, Jiankounak nevezett falszakaszt, amely az egyik legveszélyesebb része a falnak: itt nem lehet úgy sétálni, mint a többi szakaszon, itt a kemény mászásé a főszerep.

A Jiankou rész csupán 20 kilométer hosszú, de veszélyes hegygerincek között kanyarog. 

Ráadásul már a megközelítése sem egyszerű, hiszen a hegy lábától 45 percnyi séta, amire elérjük a veszélyes sziklákon található falmaradványokat - teszi hozzá a Promotions.hu. A szakasz az 1500-as és 1600-as években épült, felújítást pedig nem végeztek rajta, egészen 2015-ig, így pedig rengeteg része nagyon romos állapotba került. A falat benőtte a növényzet, bokrok és fák buktak át a köveken, korábban sok baleset is történt a helyszínen, ami csak tovább növelte a falszakasz misztikus voltát.

Kínai Nagy Fal
A Kínai Nagy Falnak csak bizonyos részei ismertek a közvélemény számára
Fotó: Pixabay 

Az Origo a közelmúltban ismertetett egy olyan tanulmányt, amely új megközelítésben mutatja be a Kínai Nagy Falat

Az új vizsgálatok szerint az építmény egyes elemei arra utalnak, hogy egykor talán mégsem kizárólag védelmi célokból építették és jóval korábban, mint ahogy azt eddig a történettudomány sejtette. 

Izraeli tudósok vezetésével, újszerű megközelítésben tárták fel a Kínai Nagy Fal elfelejtett, 740 kilométeres, északi vonulatát, amely a mongóliai részt képviseli. A kutatók eredményei megkérdőjelezik a mongol sztyeppén található építményről a korábbi feltételezéseket.

Korábban egyértelműnek tűnt, hogy a falszakasz célja a 13. század elején birodalmat építő, legendás Dzsingisz kán hadseregének megállítása és a helyi lakosság védelme volt. Ám az elsősorban Mongóliában fekvő északi vonal viszonylag alacsony magasságú, csupán kétméteres, és közel túl van az utakhoz, ami nem utal katonai funkciókra.

A falszakaszt ehelyett valószínűleg azért építethették, hogy korlátozza az emberek és a szarvasmarhák mozgását.

Az alábbi videó bemutatja, hogy milyen veszélyes a Jiankou szakasz megmászása:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!