Szenzációs hír érkezett Európa első gyémántbányájáról

Vágólapra másolva!
Az illetékes finn bíróság a bányavállalatnak adott igazat abban a földvitában, mely Finnország gyémántban gazdag területe miatt robbant ki. Ezzel újabb akadály hárult el az elől, hogy megkezdődhessen a kitermelés Európa első, leendő gyémántbányájában.
Vágólapra másolva!

Győzelmet aratott a bíróságon a Karelian Diamond Resources nevű vállalat abban a földvitában, mely a finnországi Kaavi régióban található Lahtojoki nevű gyémántlelőhely miatt alakult ki. A cégnek azért kellett alperesként megjelennie a bíróságon, mert a lelőhelyen osztozó korábbi tulajdonosok elégedetlenek voltak a területeikért kapott pénzügyi ellentételezéssel.

Ezzel újabb akadály hárult el az elől, hogy a régióban megkezdődjön a gyémántkitermelés, vagyis a közeli jövőben megnyíljon Európa első kereskedelmi gyémántbányája.

A bírósági ügy előzménye, hogy a finn nemzeti bányahatóság, a TUKES a vállalatnak ítélte a lelőhely koncesszióját, ezen belül a bányaipari tevékenység elindítását is lehetővé tette a vállalatnak. A nemzeti földhivatal ezzel párhuzamosan a jövőbeni kitermeléssel érintett földterületek tulajdonosainak összesen 162.815 eurót ítélt meg kompenzációként. Az összesen kb. 65 millió forintnak megfelelő összeget a Karelian készpénzben kifizette a tulajdonosoknak 2023 márciusában. 

gyémántok, diamonds, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: BELGA/AFP/Dirk Waem

Csakhogy a birtokosok egy része elégedetlen volt a földjéért kapott összeggel, és bírósághoz fordult a földhivatali döntés miatt, nagyobb összegű kompenzációt, illetve a bányaterület határainak újbóli kijelölését kérve.

Finnországban a földügyi viták rendezésére külön bírói testületek működnek, a kérdésben egy ilyen hozott most ítéletet. Ebben helybenhagyták a földhivatal bányahatárokra vonatkozó döntését, és szinte valamennyi esetben visszadobták a magasabb összegű kompenzációra vonatkozó igényt is. Pusztán három esetben rendelték el az összeg földhivatali felülvizsgálatát.

A Karelian üdvözölte a bíróság döntését, a bányahatárok kijelölését és annak bíróság által helyben hagyását "alapvető fontosságú lépésnek" nevezte. Emlékeztettek arra, hogy az érvényes koncesszió birtokában lehetőségük van a tervezett fejlesztések megkezdésére, figyelembe véve a környezet megóvására vonatkozó előírásokat.

A Lahtojoki a kitermelés beindításával óriási jelentőségű gyémántlelőhellyé válhat. A vállalat megítélése szerint a helyszínen külszíni fejtéssel, nyereséggel végezhető el a kitermelés. 

A finnországi tartalék rengeteg jó minőségű áttetsző gyémántot rejt,

de a felmérések szerint bőséggel találni ott rózsaszín, illetve egyéb színekben is nagyon értékes köveket. A színes gyémántok különösen értékesek a gyémántiparban, akár hússzor annyit is érhetnek, mint az egyéb szempontok alapján hasonló drágakövek – írja a Mining.com a társaság közlése alapján.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!